2010. október 4. hétfő

okt. 4
14:27
Hivatali visszaéléssel gyanúsítják Molnár Gyulát (Blikk)
okt. 4
14:29
"Én vagyok a Megasztár első kikukázottja!" (Blikk)
Minden szombaton elbúcsúzik egy játékos a Megasztárból, mi pedig vendégül látjuk őket hétfőnként. Legelőször Varga J. Bernadettet kérdezhették a rajongók arról, hogyan viseli a kiesést a Tv2 nagyszabású tehetségkutató versenyéből.
okt. 4
14:45
Egy ember meghalt, hárman eltűntek az Ajka melletti iszapömlésben (BorsOnline)
Egy ember meghalt, hárman eltűntek, tízen kerültek kórházba, közülük ketten súlyosan megsérültek az Ajka és Devecser között lévő Kolontár település– tudta meg az MTI.
okt. 4
14:45
Iszapkatasztrófa: négy halott, négy eltűnt (Blikk)
Két felnőtt és két kisgyermek meghalt, négy ember eltűnt, amikor nagyjából 700 ezer köbméter vörösiszap zúdult több településre Ajka és Devecser között egy timföldgyár zagytározó gátjából. A Veszprém megyei falvakat (Kolontár, Devecser, Tüskevár, Kisberzseny, Somlóvásárhely, Apácatorna, Somlójenő) percek alatt lepte el az erősen maró iszap, a mentők eddig 120 sérültet láttak el, köztük nyolc…
okt. 4
14:47
A szülésnél tépték ki a csecsemő bal szemét – felkavaró fotó (BorsOnline)
Igen nehezen indult be a szülés egy brit anyukánál, de az orvos csak a hetedik, sikertelen próbálkozás után tette le a vákuumot, majd a fogóhoz nyúlt. Az eredmény: a kis Xaviernek kitépték a bal szemét és néhány év múlva kiderül, van-e maradandó agykárosodása.
okt. 4
15:03
Dundika őszintén vall új karrierjéről és válásáról - videó (Blikk)
okt. 4
15:21
Romokban Rooney karrierje (BorsOnline)
Sokszorosan ráfizet Wayne Rooney arra, hogy tavaly megcsalta a feleségét, Coleent. Egyik szponzora kihátrál mögüle, míg klubja, a Manchester United töpreng ötéves szerződéshosszabbításáról.
okt. 4
15:39
Füst a metróban (BorsOnline)
Rövid időn belül ez már a második metrószerelvény a Budapesti Közlekedési Vállalatnál, amelyik füstölni kezdett a föld alatt. Az utasokat földfelszíni pótlójáratokon szállították Deák tér és az Árpád híd között.
okt. 4
15:39
Lady Gagára ropták a légikisasszonyok (Blikk)
okt. 4
15:41
Ronaldót doppingolja az apaság (Blikk)
Madrid — Jó hatással van Cristiano Ronaldóra (25), hogy apa lett. Alighogy megjelentek az első képek a három és fél hónapos fiáról, a portugál labdarúgó két gólt szerzett a Real Madrid bajnokiján.
okt. 4
15:43
Fillérekből élt a milliomos nyugdíjas (Blikk)
okt. 4
15:45
Beckham, a válóok (Blikk)
Újabb szexbotrány Beckhaméknél. Ezúttal egy Los Angeles-i ékszerésznő akar válni miatta
okt. 4
15:57
Majd’ egy nappal a baleset után találtak egy extra hullát (BorsOnline)
Egy pótkocsis jármű és egy katonai teherautó ütközött össze Rockhampton közelében. Négy embert vittek kórházba, de 22 órával a baleset után találtak egy extra hullát is a roncsok között.
okt. 4
15:57
Ezt érdemes tudni az epekőről (Blikk)
Dr. Kóczán István belgyógyász segítségével többet megtudhatunk az epéről és annak betegségeiről
okt. 4
16:00
George Michael nyeri a biliárd-meccseket a börtönben (Metropol)
George Michael énekes, akit kábítószeres vezetésért ítéltek börtönbüntetésre, tagadja azokat a médiahíreket, amelyek szerint megkülönböztetett bánásmódban részesülne a rácsok mögött.
okt. 4
16:15
Kasztrálják Dömét (BorsOnline)
Szörnyű körülmények között tengődött Döme, az elkobzott medve megpróbáltatásai azonban még nem értek véget. 36 társával kell elfogadtatnia magát.
okt. 4
16:15
Hazai pályán köszönti Véghet a Vasas (Blikk)
Debrecen — Immár Végh Zoltán (39) nevével kezdődik a magyar focibajnokságok története. Legalábbis abban a tekintetben, hogy ő szerepelt a legtöbbször, 561 alkalommal élvonalbeli meccsen. A Vasas kapusa az új rekordot vasárnap állította fel, amikor csapata 3-1-es vereséget szenvedett a DVSC-TEVA vendégeként.
okt. 4
16:17
Sál nélkül jobban megy (Blikk)
Budapest — Bevált Prukner László (49) új babonája. Az FTC labdarúgócsapatának szakmai igazgatója nem tartja magát a szokások rabjának, ám úgy tűnik, szerencsét hoz együttesének, ha nem viseli a nyakában a Fradi-sálat.
okt. 4
16:51
95 kilót adott le a csokis diéta segítségével – fotó (BorsOnline)
Szívrohama után ébredt rá egy 37 éves amerikai férfi arra, hogy „lejjebb kellene adnia” 190 kilójából. A fogadott barátaival és a csokis diéta segítségével 95 kilótól szabadult meg.
okt. 4
16:51
Kitiltják a pofozkodó rokonokat Kispesten (Blikk)
Budapest — Hétfőtől már nem tartozik a Budapest Honvéd égisze alatt működő Magyar Futballakadémia játékoskeretéhez Korkut Kendal (16).
okt. 4
16:53
Lapáton Matolcsy ? (Blikk)
okt. 4
17:09
Detti a Megasztár első kikukázottja - videó (Blikk)
okt. 4
17:11
Fogy az idő: 200 napja vár új szívre Máté (Blikk)
Budapest — 200 nap őrjítő várakozás, 200 tehetetlenül átsírt éjszaka. Illés Máté (6) ennyi ideje tölti műszívhez kötve életét, édesanyja, Kispál Istvánné Mártit (45) pedig ennyi napja gyötri a kétség. A kisfiúnak mihamarabb új szívre van szüksége.
okt. 4
17:13
Erre Orbán pénze sem lesz elég (Blikk)
okt. 4
17:27
Barátnőjével vitorlázik Vladimir Klicsko (BorsOnline)
Néhány napja Münchenben előbb jól besörözött, jelenleg pedig amerikai szeretőjével Földközi-tengeri jachtkiránduláson vesz részt az ukrán nehézsúlyú profi ökölvívó-világbajnok, Vladimir Klicsko.
okt. 4
17:45
Az arcát eltakarta a neves színésznő, de a mellbimbóját nem – fotó (BorsOnline)
Igencsak hiányos öltözékben jelent meg a Vogue magazin megjelenésének 90. évfordulójára Kristen Bell. Szerencsére, bugyit húzott magára…
okt. 4
17:45
Dundika őszintén vall új karrierjéről és válásáról (Blikk)
Egy celebpartin összeakadtunk a bulvársajtóba válásával és dj.-karrierjével újra berobbant Dundikával. A részletekről faggattuk a playmate-et, aki őszintét válaszolt is kameránknak.
okt. 4
18:03
Kétszáz napja él műszívvel Máté - videó (Blikk)
okt. 4
18:05
Cozma-ügy: Újabb tanú vallott Raffaelre (Blikk)
okt. 4
18:06
A szupergazdagok tonnaszám veszik az aranyat (Metropol)
A világ leggazdagabb emberei a válság miatt rúdszám veszik az aranyat - de van aki már tonnában számol -, hogy kimenekítse vagyonát a bizonytalanná vált nemzetközi pénzügyi rendszerből - fejtette ki Genfben a Reuters által szervezett private banking konferencián a svájci UBS igazgatója.
okt. 4
18:21
40 ezren vettek részt a Hangfoglaláson (BorsOnline)
Véget ért minden idők legnagyobb közép-kelet-európai hangszerkiállítása és zenei szemléje, a Hangfoglalás. A 3 napos eseményen végig hömpölygött a tömeg a standok között, és rengeteg gyermek illetve felnőtt próbálta ki a hangtechnikai berendezéseket és a hangszereket.
okt. 4
18:39
Somló a 100 Tagú Cigányzenekarban (Blikk)
okt. 4
18:57
Sarka Kata négymilliótól eshet el (Blikk)
Budapest — Legalább 15 ezer eurótól, vagyis több mint négymillió forinttól esne el Sarka Kata (24), ha valóban nem vállalná el azt a barcelonai fotózást, amit egy spanyol ügynökség ajánlott neki.
okt. 4
19:15
Már négy áldozata van az iszapömlésnek (BorsOnline)
ét felnőtt és két gyermek - egy hároméves és egy egyéves - vesztette életét eddig a Kolontárnál történt iszapömlésben. Mindegyikük kolontári lakos volt. Hét embert még mindig keresnek.
okt. 4
19:15
Éhesek az elnök disznói (Blikk)
TÁPIÓGYÖRGYE – A mangalicák ordítanak az éhségtől, a kismalacok a puszta betonon dideregnek – így tartja saját jószágait Metes György, a Jóízű Mangalica Szövetkezet elnöke. A szenvedő állatokra az állatvédők bukkantak rá.
okt. 4
19:17
Fél éven át élvezkedtek a fiatalemberek a beteg lánnyal (BorsOnline)
Egy rokon értesítette a 23 és 32 év közötti férfiakat, hogy mikor van egyedül a 17 éves, mentálisan beteg szerb lány. A pasik ilyenkor elmentek érte és egy lakatlan házban megerőszakolták. A tortóra fél éven át tartott.
okt. 4
19:33
Gundel Takács az utcán babázott (Blikk)
Budapest — Meglepő fotó került a Blikk birtokába Gundel Takács Gáborról (46). Olvasónk a főváros egyik utcájában kapta lencsevégre a műsorvezetőt, amint egy bábura húzott ruhával a kezében futott.
okt. 4
19:35
Negyven éves Erős Antónia (Blikk)
Budapest — Szombaton ünnepelte 40. születésnapját Erős Antónia családjával és barátaival. A csinos híradósnak férje szervezte meg a születésnapi partit, hiszen Antónia eddig mindig csak szűk családi körben ünnepelte a neves napokat.
okt. 4
20:27
Bajnok lett a szép színésznő férje (BorsOnline)
Hihetetlenül büszke párjára a hollywoodi szépség, Ashley Judd. Autóversenyző férje ugyanis immár harmadszor nyerte meg a tengeren túl egyik legfontosabb autóversenyét, az Indycar-bajnokságot.
okt. 4
21:21
Fejbe lőtte magát a fociklub tulajdonosa (BorsOnline)
Saját puskájával végezte ki magát egy angol alacsony osztályban szereplő focicsapat, a Croydon Athletic FC 44 éves tulajdonosa, David Le Cluse. A férfi összeroppant miután klubját belekeverték a pakisztáni krikett bundabotrányba.

Keresés