A kétnapos nagyváradi választmányi ülést követően az EMNT elnöke azt mondta: az egyesülő Európában végre el kell kezdenünk a XXI. századot, ki kell építenünk a valódi jogállamiságot és demokráciát
Az LMP frakcióvezetője szerint húsz éves összehasonlításban is nagyon alacsony fővárosi részvétel mindenképpen önkritikára kell, hogy késztesse a pártokat
A Vas megyei településen időközi polgármester választást tartottak, a polgármesteri posztért induló két jelölt 16-16 voksot kapott a település szavazóitól
A miniszterelnök-helyettes azt mondta, a szocialista tábornak van egy olyan része, amelyik belátta: a kormány eredményei az egész országnak jók, "ezért eljöttek ránk szavazni"
Az amerikai pénzügyminiszteri tárcát jelenleg Timothy Geithner irányítja, egyes hírek szerint Barack Obama a kereskedelmi tárca élén is változásokat tervez
Az OVB elnöke azt mondta: megkönnyítette az testület munkáját, hogy a kampánycsend - most első alkalommal - csak a szavazás napján, a voksolás befejezéséig volt érvényben
A terheléses támadás nem érte - nem is érhette - el a szavazókörökből érkező adatokat, mivel azokat egy zárt rendszerben gyűjtik és összesítik - közölte KEK KH miniszteri biztosa
A szocialisták elnöke azt mondta: az MSZP-s jelöltek a vártnál jobb eredményt értek el, mert a tavaszi választásokon a szavazók 16,8 százaléka voksolt rájuk, most pedig a voksolók 22,1 százaléka szavazott az MSZP-re
Az MSZP-s polgármester azt mondta: a szegediek ma nemet mondtak a felkészületlenségre és a gyűlölködésre, és hozzátette: neki továbbra is minden szegedi egyforma, minden szegedi egyformán fontos