Defekt esetén ma már nem feltétlenül kell végigcsinálnunk a kerékcserével járó hercehurcát. Egy egyszerűen használható készlet segítségével pár perc alatt, saját kezűleg is elvégezhetjük a gumijavítást!
A férfiak helyett a nőknek lehetne okuk a panaszra, hiszen egy kutatásból kiderül: a pasik majdnem hogy teljesen elveszítették szexuális érdeklődésüket!
A világhírű írónő és hasonló népszerűséggel bíró főhőse között majdnem vége szakadt a "munkakapcsolat", Agatha Christie ugyanis szerette volna kiűzni magából és műveiből Poirot a vérfrissítés reményében
A pénztárszövetség szerint a törvénytervezetben még utalás sincs arra, hogy az elvonás miatt a tagok milyen kompenzációra lesznek jogosultak, az állami rendszerbe irányított befizetéseket milyen módon tartják majd nyilván, illetve a most elvont nyugdíjpénztári befizetések miként számítanak bele az öröklésbe
A tömegközlekedéssel érkezők számára bevezetett belépődíjjal a városvezetés két legyet üt egy csapásra: távol tartja a turistákat és biztosítja a műemlékvédelem anyagi hátterét
Májusban adtunk róla hírt, hogy albínó Benett-kenguru született a Szegedi Vadasparkban. Akkor még aggódtak a gondozók, hogy a kis jövevény – albínó társaihoz hasonlóan – nem éli meg a felnőttkort, de most úgy tűnik, a kicsi átvészelte a kezdeti nehézségeket.
Budapest – A magyar lányok is megirigyelték a Riói Karnevál fergeteges hangulatát, na meg a falatnyi kis jelmezeket, amiben a táncoslányok ráznak a latin ritmusokra, és úgy döntöttek, ők is ringbe szállnak a szamba királynői címért.
Budapest – Ex-rendőrorvosok is részt vettek abban a botrányos ügyben, ahol a Nemzeti Nyomozó Iroda számos doktort gyanúsít azzal, hogy százmilliókat loptak.
„Anya, mit csinál a néni és a bácsi?" Ha ezt a kérdést feltette már neked ovis kisfiad, és csak hebegtél-habogtál, neked szól ez a cikk. Pszichológus szakértőnk segít megtalálni a megfelelő szavakat.
A Magyar Televízió interneten elérhető videóit, híreit, programjait a készülékre előre telepített alkalmazásokon keresztül érhetik el az új telefon megvásárlói
Az Andersen nevét viselő díjat első alkalommal adták át 500 ezer korona kíséretében, J. K. Rowling méltató szavakkal emlékezett meg Andersen halhatatlan karaktereiről
A pénztárszövetség emlékeztet arra, hogy bár a pénztárak a 2008-as pénzügyi válság hatására jelentős veszteségeket szenvedtek el, azokat tavalyra - rekordidő alatt - ledolgozták, és 2009-ben már 457,8 milliárd forint befektetési eredmény mellett kiemelkedő hozamokat értek el. A tagoknál a választható portfóliós rendszerben a klasszikus portfólió 12,11 százalék, a kiegyensúlyozott portfólió…
Szeptemberben indult útjára a Zöld Holló Filmklub az Örökmozgó Filmmúzeumban, amely egészen decemberig vonultat fel jelentős alkotásokat a magyar animációs filmművészetből szemezgetve
Moszkva – Nincs takargatnivalója Anna Chapmannak (28), a nyáron Amerikában lebukott orosz kémnőnek. A vörös hajú szépség hosszas rábeszélés után levetkőzött az orosz Maxim férfimagazinnak, s mégpedig pisztollyal a kezében, Bond-lányként pózol a címlapon.
Élvezetes ágyjelenetek, órákig tartó orgazmus – lehetséges? Szakértőhöz fordultunk, hogy megtudjuk, mi kell ahhoz, hogy ténylegesen kielégült állapotban érezzük magunkat szeretkezés után.
Az elismert hollywoodi színész Will Smith lánya énekesi karrierbe kezdett. A kislány első klipjét ugyanaz a rendező rendezte, mint Lady Gaga Poker Face című videóját.
„Nagymama lettem!" – újságolta Gregor Bernadett boldogan, miután négy kismacska született az egyik szekrényükben. A csöppségek már megnőttek annyira, hogy megmutathatja őket ország, világ előtt.
San José — Húszmillió forintnyi összeget ajánlott föl egy internetes társkereső oldal annak a chilei bányásznak, akinek a mélyben való tartózkodása alatt derült ki, hogy hűtlen volt nejéhez.
Ugyanazt a hat számot húzták ki a hétvégi izraeli lottósorsoláson, mint három héttel ezelőtt. Ennek az esélye egy a 4 billióhoz. Az izraeli szerencsejáték felügyelet szerint a sorsolás nem volt megbundázva.