A regionális fejlesztési és képzési bizottságoknak január 15-ig kell eldönteniük, melyik az a maximum tíz hiányszakma, amelyben javasolják az ösztöndíj bevezetését
Könyvének sikerén kívül Sarah Palin (45) még egy komoly „győzelmet" elkönyvelhet: szakértők szerint az ő nevéhez köthető az év legnagyobb politikai hazugsága.
A Magyar Hírlap szerdai számában azt írta: mintegy ötmillió forintot utalnak át Benedeknek a felmentési időre járó, valamint ki nem vett szabadsága címén
Csaknem tízezer kilométer megtételére vállalkoznak az Ázsia túra résztvevői, köztük Ganxsta Zolee, Bárdosi Sanyi és Kőváry Barna ralibetyár-műsorvezető. Ukrajnán, Oroszországon át egészen a kazahsztáni űrkikötőig, Bajkonurig autóznak el.
Eddig még leginkább csak erős találgatások jelentek meg a sajtóban a király visszatéréséről, de most már semmi sem akadályozhatja meg Michael Schumachert (40) abban, hogy visszatérjen a Forma–1-be: a hétszeres világbajnok aláírt a Mercedeshez.
Három napon át ingyen étkezhetnek a rászorulók a Városligetben a Fővárosi Önkormányzat rendezvényén, a Mindenki Karácsonyán. Az ételosztás célja, hogy karácsonykor a szűkölködők is legalább egy tál meleg ételt nyugodt körülmények között fogyaszthassanak el - közölte a városháza.
A drága ajándék lehet még drágább: a 150 ezer forint feletti készpénz vagy ajándéktárgy után illetéket kell fizetnie az ajándékozónak. A befizetés elmulasztása büntetést von maga után.
Az őrizetbe vett két ember egy Borsod megyei vegyipari cég két korábbi logisztikai vezetője; a rendőrség nem árulta el, hogy melyik vállalatról van szó
Pete Dohertyt a bíróság épületében tartóztatták le. A balhés rocker ugyanis egy korábbi ittas vezetés miatt vonult a gloucesteri tárgyalóterembe, ahol kétezer font pénzbüntetést kapott és tizennyolc hónapra eltiltották a vezetéstől.
Különleges vendégei lesznek szerda este a Mesterszakács című műsornak. A még versenyben maradt négy játékos ezúttal a fóti gyermekváros lakónak készített ebédet
Ezúttal nem csak olcsó spekulációnak bizonyult minden idők legeredményesebb F1-es pilótájának, Michael Schumachernek a visszatérése. A német aláírt a Mercedes GP-hez.
Eskü alatt vallott, mégi hazudott a viszonyunkról - állítja Monica Lewinsky volt Fehér Házi gyakornok. A volt amerikai elnök körüli botrány kirobbantója 11 év után újabb részleteket oszt meg a nyilvánossággal.
Könnyebb karácsonyi ajándékot is választani annak, akinek tudja a horoszkópját, illetve csillagjegyének aszcendensét. Ehhez nyújt segítséget Demeter Mónikának, a Bors asztrológusának karácsonyi ajándékhoroszkópja.
Nem ült rendesen ebédnél egy negyedikes amerikai kisfiú. Tanítónője ekkor arra kérte, foglaljon szépen helyet társai között. Hibázott: a kisfiú megtámadta.