2009. december 19. szombat

dec. 19
3:03
Nyilvánosságra hozza az MLSZ a bundázók listáját (Blikk)
BUDAPEST – Napokon belül kiderülhet, kik az egy hónapja kirobbant bundaügy magyar gyanúsítottjai. A bochumi ügyészség az Európai Labdarúgó-szövetséggel (UEFA) együtt novemberben jelentette be, hogy a 12 országot érintő fogadási botrányban hazánk 13 idei élvonalbeli bajnokival érintett.
dec. 19
3:07
Beckham a MU ellen focizik (Blikk)
NYON – Teljesült David Beckham (34) álma. A labdarúgó-Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében leendő csapatát, az AC Milant összesorsolták korábbi klubjával, a Manchester Uniteddel.
dec. 19
3:11
Divatban is bajnokok sportolóink (Blikk)
BUDAPEST – Valóban csillogtak a versenyzőnők csütörtök este a Sportcsillagok Gálaestjén. Az újságírók által legjobbnak választott úszó, Hosszú Katinka (20) mellett az öttusázó Gyenesei Leila (23), valamint a Kovács Katalin (33), Janics Natasa (25), Benedek Dalma (27) és Kozák Danuta (22) összetételű világbajnok kajak négyes jócskán meglepte a díszes esemény közönségét.
dec. 19
3:15
Jótékony pólósok (Blikk)
BUDAPEST – A vízilabdázók vettek részt a Maciakció elnevezésű jótékonysági kezdeményezésben.
dec. 19
3:19
Short marad a Ferencváros fociedzője? (Blikk)
BUDAPEST – Angol lapok információja szerint Ron Reid (59) és Craig Short (41) irányítja tavasszal a Ferencváros labdarúgócsapatát. A The Star úgy értesült, hogy a Sheffield United tegnapi közgyűlésén bejelentették, hogy Reid, a klub akadémiájának az első embere lesz a zöld-fehérek utánpótlásának a vezetője, emellett segíti Short munkáját az első csapatnál.
dec. 19
3:23
Madáré mindkét öv (Blikk)
FÓT – Gazdag ünnepek előtt áll, hiszen már két világbajnoki övet is becsúsztathat a karácsonyfa alá Erdei Zsolt (35). A profi ökölvívó közel hat esztendeig őrizgette a Bokszvilágszervezet (WBO) félnehézsúlyú vb-címét, amelyről idén novemberben, veretlenül mondott le, hogy harcba szállhasson a Bokszvilágtanács (WBC) cirkálósúlyú koronájáért, amelyet az olasz Giacobbe Fragomeni (40) legyőzésével…
dec. 19
3:57
Így lesz vidám a karácsony (Blikk)
Még a legnagyobb harmóniában élők között is lehetnek vitás helyzetek. Hat feszültségoldó tippet adunk a kényes helyzetekre!
dec. 19
4:51
Öt évre előre ígér randevúkat a Bad Boyz (Blikk)
BUDAPEST – Két vagány rosszfiú a vonal egyik végén, visítozó tinilányok a másikon. Így jellemezhetnénk a Bad Boyz két tagjának, Kurucz Sanyinak (25) és Anda Lacinak, alias Madynak (31) látogatását a Blikk szerkesztőségében. A pikáns kérdésektől sem riadtak meg, s kiderült, országos turnéra készülnek.
dec. 19
4:51
Rögtön nő a hitel, ha gyengül a forint (Blikk)
BUDAPEST – Újabb érvágás a devizahiteleseknek! Az elmúlt egy hónapban újra gyengülni kezdett a forint, és ezt sokan már a törlesztőrészleteikben is látják. Az euró- vagy svájcifrank-hitelesek fizetnivalója ismét emelkedett. Ez már csak azért is érdekes, mert amikor a hazai fizetőeszköz gyengül, azt azonnal a zsebünkön érezzük, ám az erősödés hatását hónapokig nem látjuk. Ugyanis a 280 forint…
dec. 19
4:55
Két mobilért engedtek el a korrupt rendőrök! (Blikk)
MAGYARORSZÁG – Szégyen, gyalázat: mobiltelefonokért adta el a mundér becsületét két korrupt autópálya-rendőr!
dec. 19
5:09
Részegen fosztogatott a négyéves gyermek (Blikk)
CHATTANOOGA – Részegen fosztogatta éjjel a környékbeli lakásokat egy amerikai kisfiú. Haydent (4) a szomszédok kapták el, amint ajándékokat lopkod a már felállított karácsonyfák alól.
dec. 19
5:11
Erdélyi árvákat ajándékoztak meg a bamakósok (Blikk)
Nagykároly – „Télapó, hozz nekem egy családot" – ezzel a szívszorító karácsonyi dallal fogadták a nagykárolyi árvaház kis lakói a Vedd Észre Budapest-Bamako Rali csapatot, illetve a hozzájuk csatlakozó Team Malibus csapatot, akik ajándékokkal megpakolva érkeztek a gyerekekhez Erdélybe.
dec. 19
5:45
Cameron: Kék lények a kedvenceim! (Blikk)
Hatalmas sikerrel debütált az Avatar, amely csütörtöktől nálunk is látható. Exkluzív interjút készítettünk a rendezővel!
dec. 19
5:47
Rippelék valóra váltják szexuális fantáziáikat (Blikk)
BUDAPEST – A Rippel Ferenc (38)–Simó Vivien (23) házaspár nem érti, miért lett ekkora felháborodás abból, hogy őszintén beszéltek egy olyan dologról, amely nem szabadna, hogy tabu legyen a 21. században. Az akrobata és gyönyörű felesége nem szabadkoznak a fantáziájuk miatt, de lapunk hasábjain szeretnék tisztázni a kialakult félreértéseket.
dec. 19
5:49
Meglepetéssel készül Demjén Ferenc (Blikk)
BUDAPEST – A már jól megszokott módon ismét fergeteges koncertre készül Demjén Ferenc (62) a Papp László Budapest Sportarénában, december 30-án.
dec. 19
6:03
Még mindig nincs igazgatója a Mikroszkópnak (Blikk)
BUDAPEST – Nem döntött a Fővárosi Közgyűlés a Mikroszkóp Színpad direktori pályázatáról, így aztán már biztos, hogy a kabaré januártól gazda nélkül marad.
dec. 19
6:05
Melyik kiscsillag ragyog ma a legfényesebben? (Blikk)
BUDAPEST – Óriási a teher az RTL Klub Csillag születik-versenyzőin, ma este minden eldől: ki lesz Magyarország legújabb kedvence, aki a siker és a népszerűség mellett hazaviheti a főnyereményt, amely nem más, mint egy csodás autó és egy éven át havonta egymillió forint „zsebpénz”.
dec. 19
6:07
Besenczi a Hevesi színház igazgatója (Blikk)
A Jászai-díjas színészt, Besenczi Árpádot (44) a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház új igazgatójává választották.
dec. 19
6:39
Claudia fütyül Gesztesi vádjaira (BorsOnline)
Nem elég, hogy lelki kínok gyötrik válófélben lévő felesége miatt, a tüdőgyulladás is ágynak döntötte Gesztesi Károlyt, aki akarata ellenére még jó ideig kénytelen egy produkcióban szerepelni volt párjával. Liptai Claudiát hidegen hagyja, hogy férje ország-világ előtt hazugnak nevezte.
dec. 19
6:41
A focivezérkart szétzilálja a Kisteleki elleni bundavád (BorsOnline)
Lemondott a Magyar labdarúgó Szövetség elnökségi tagságáról az Újpest tulajdonosa. Kovács Péter szerint nem ő lesz az egyetlen, aki azért távozik, mert a szövetség elnöke nem tisztázza kellőképpen a múltjával kapcsolatos gyanúsítást.
dec. 19
6:57
Attila üzleti vita miatt ölt? (BorsOnline)
Darabolós kettős gyilkossággal gyanúsította meg a Nemzeti Nyomozó Iroda az 1999-ben történt Fő utcai órásgyilkossággal korábban meggyanúsított, de felmentett F. Sz. Attilát.
dec. 19
7:15
Kivégezték a 16 éves Bettit (BorsOnline)
Két lövéssel kivégeztek egy 16 éves lányt tegnap reggel Gyálon. A holttestet gyerekek találták meg, a rendőrség keresi az áldozat barátját.
dec. 19
7:17
Apja darabolta fel a tini lányt (BorsOnline)
Megölte tizenöt éves lányát egy török férfi, mert egy rivális, más muszlim vonalat követő család fiával jött össze, és teherbe esett tőle. Mehmet Goren állítja: lánya becsületét védte meg.
dec. 19
7:19
Pénzéhes menedzserek nyomulásától tart Tabáni István (BorsOnline)
A Csillag születik döntőse kizárólag énekléssel szeretne foglalkozni, ezért menedzsert szerződtet, de nagyon megválogatja, hogy kire bízza majd a pénzügyeit.
dec. 19
7:21
Seprűvel erőszakolták meg áldozataikat a féltékeny asszonyok (BorsOnline)
Tizenöt, illetve tizenhárom év fegyházra ítélték azt a két nőt, akik 2007-ben megkínoztak egy 32 éves asszonyt és 54 éves anyját, aki bele is halt a bántalmazásba.
dec. 19
8:09
Meglett az eltűntnek hitt Szinyei-kép (Blikk)
BUDAPEST – A műértők több tízmillióra becsülik értékét, egyesek szerint azonban akár százmilliót is érhet a világhírű magyar festőművész, Szinyei Merse Pál Rococo című olajfestménye.
dec. 19
8:09
Mága Zoltán elzavart három tolvajt (Blikk)
dec. 19
8:11
Claudia kontra Gesztesi: Ez háború! (Blikk)
BUDAPEST – Ez most már háború! Gesztesi Károly (46) és Liptai Claudia (36), amióta a szakításuk körüli hercehurca elkezdődött – egy éve –, mindig korrekten viselkedtek egymással.
dec. 19
8:27
Albert Györgyi milliókat hoz az ATV-nek (BorsOnline)
A néhai riporter kötete a karácsonyi könyvvásár egyik legkeresettebb darabja, aminek jogdíja azonban nem az örökösöket, hanem az ATV-t illeti.
dec. 19
9:21
Máté csontvelőjét adta tizenegy éves húgának (BorsOnline)
A 15 éves Kónya Máté donorként megmentette kishúga életét. A lányt egy rendkívül ritka betegség, aplasztikus anémia támadta meg. Ha nem kapott volna megfelelő csontvelőt, meghal.
dec. 19
10:15
Magyarul tanul a guantánamói rab (BorsOnline)
Jelenleg a nyelvvel és a magyar életforma sajátosságaival ismerkedik az a negyvenes éveiben járó palesztin férfi, akit a guantánamói fogolytáborból szállítottak Magyarországra – értesült kormányzati körökből a Bors.
dec. 19
11:27
De, ki az a Gordon Badzsnai? (BorsOnline)
TÉVES KIEJTÉS - Nevét helytelenül ejtve, Gordon Badzsnaiként mutatta be a koppenhágai klímacsúcs plenáris ülését levezető elnök a magyar miniszterelnököt.
dec. 19
11:45
Fritzl különleges engedményeket kap a börtönben (Blikk)
A közutálatnak örvendő rém biliárdozhat december 24-én, ha talál partnert
dec. 19
11:47
Befestik az eget a hullócsillagok (Blikk)
dec. 19
12:03
Dávid május óta készült Detti megölésére (Blikk)
A rendőrség elfogta a péntek reggeli gyáli gyilkosság feltételezett tettesét, a lány volt barátját
dec. 19
12:21
Rudolf Péter lebénult (Blikk)
dec. 19
12:21
Kígyóboksz: hamm, bekaplak (BorsOnline)
Sztárként ünneplik Thaiföldön az úgynevezett kígyóboksz művelőit, akik hetente több alkalommal is halált megvető bátorsággal néznek szembe egy mérges királykobrával, majd fejüket bekapják, és percekig úgy tartják.
dec. 19
12:57
13 évet kapott kínzásért (Blikk)
dec. 19
13:15
MCDC rajongója álhonlappal üzletel (Blikk)
dec. 19
13:33
Izgalmas és botrányos év volt az idei a sztárvilágban (Blikk)
Az idei és külföldi sztárok 2009-es éve is nagyon mozgalmas volt
dec. 19
15:57
Az égben dőlt el Vásáry André sorsa (BorsOnline)
TALÁLKOZÁS - Nem sokon múlt, hogy Vásáry André végleg felhagyjon az énekléssel.
dec. 19
15:59
McDc újra felállítja Guinness-rekordját (BorsOnline)
PECHES ESET - Veres Robi Guinness-világrekord felállítására készül. Természetesen az egyhuzamban legtöbbet freestyle-ozó címet szeretné hivatalosan is magáénak tudni. És itt a hivatalosan van a hangsúly, ugyanis a kiscsillag egyszer már kilenc és fél órán keresztül szövegelt folyamatosan az Autómentes napon. Ám a fiú szerencsétlenségére a rekordot hitelesítő levél eltűnt a Guinness-iroda felé…
dec. 19
16:01
Liv Tyler bepasizott (BorsOnline)
ÚJRAKEZDÉS - Egy évvel a válása után új párra talált Liv Tyler, barátai azonban attól tartanak, hogy választottja, Zach Braff össze fogja törni a szívét, mert igazi nőcsábásznak tarják. Ám Liv nem hallgat senkire.
dec. 19
16:15
Hóriadó bénítja az országot - fotógalériával (BorsOnline)
Hóvihar csökkenti a karácsonyi lázat aranyvasárnap előtt egy nappal. Balesetek, fagyok és hófúvások nehezítik a közlekedést az ország több pontján. Ha elengedhetetlenül útra kell kelnie, hívja az Útinformot!
dec. 19
16:33
Gyáli kivégzés: május óta tervezte a gyilkosságot a volt barát (BorsOnline)
Május óta készült a 21 éves Z. Dávid arra, hogy megölje a 16 éves D. Bernadettet, mert nem tudta feldolgozni a szakításukat – közölte a rendőrség. A fiatal férfi saját maga készítette el a gyilkos fegyvert.
dec. 19
17:09
Megbénította a fél országot a hó (Blikk)
Jelentősen lelassult a közlekedés a Dunántúlon az erős havazás miatt, nagyon sok volt a baleset is
dec. 19
22:51
Tabáni István nyerte a Csillag születiket (Blikk)

Keresés