Furcsa halálesetet vizsgál a rendőrség. A saját lakásában fagyott meg egy 71 éves nő Kapuváron, a teljesen elhanyagolt lakásban ugyanakkor 11 millió forintot találtak
Magyarország - Bár az iskolai szünet és hideg miatt csökkent a H1N1-es megbetegedések száma, ez az átmeneti időszak sem állítja meg a vírust, még 4 millióan betegedhetnek meg az új típusú influenzától.
Az eddigi válságkezelés csak szükséges, de nem elégséges feltétele a növekedés megindításának, amelyhez szerkezeti reformokra van szükség - nyilatkozta az MDF kormányfőjelöltje
Lekváros palacsintával, két kilogrammos robbanószerrel, sőt, bérgyilkosok segítségével is próbáltak már végezni Torgyán Józseffel. Legalábbis a politikus ezt állítja. A miértre nincs válasz.
Az ellenzéki pártok vezetői közül az SZDSZ és az MDF vezetőié esett többet, miközben a Fideszből Orbán Viktor és Kövér László megítélése viszonylag kiegyensúlyozott maradt - derül ki a Szonda Ipsos felméréséből
BUDAPEST – Kártérítést kapott Kiss László (60) a Magyar Labdarúgó-szövetségtől (MLSZ). A Maldív-szigeteken dolgozó fociedző 1353 dollárhoz (259 ezer forinthoz) jutott azok után, hogy nyáron feleslegesen utazott Budapestre Ázsiából egy tanfolyamra.
Kihallgatja a néhai Brittany Murphy férjét, Simon Monjacket a rendőrség. A hatóságok szerint a férfi tudott a vasárnap elhunyt színésznő drogfüggőségéről, de felmerült az is: Monjack csak a vízumért vette feleségül Murphyt.
ZÜRICH – Puskás Ferenc (†79) tiszteletére szólt a legnagyobb taps a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hétfő esti gáláján. Az elmúlt szezon legszebb góljáért első alkalommal felajánlott, az Aranycsapat és a Real Madrid legendájáról elnevezett díjat Öcsi bácsi özvegyétől, Erzsébet asszonytól (77) vehette át Cristiano Ronaldo (24).
Úgy tűnik, az elmúlt években már a magyarok körében is egyre népszerűbb az online vásárlás. Hazánk ezen a téren vezető szerepet tölt be a régióban: ma már rengeteg cég működtet webáruházat, és minden tizedik magyar használ online aukciós oldalakat.
"Bodó valamiért úgy képzelte, hogy jó, ha egy rebellis érkezik. Önmagára már konformista megalkuvóként gondolt, aki – lám! - mégiscsak beilleszkedett abba a „felnőtt-világba”, amivel azt képzelte önmagára eszmélő ifjan, hogy sosem fog igazából kiegyezni"
A Boeing 737-es gép zuhogó esőben szállt le Kingstonban, amikor túlcsúszott a leszállópályán; a gép törzse megrongálódott, egyes hírek szerint kettétört
HELMAND – Afganisztánban szeretett egymásba két angol katona, ez a hadszíntér lett számukra a legromantikusabb hely a világon, ahol bajtársaik százával halnak meg.
CORVERA - Legalább 2000 spanyol ünnepelt pezsgővel még jóval szilveszter előtt teljes önkívületben; ők nyerték a spanyol Eurolotto, az El Gordo főnyereményét.
Mégis megkapja edzői életjáradékát Kocsis Ferenc, bár korábban arról szóltak a hírek, hogy jogerősen elítélt tanítványa, Farkas Péter miatt megvonják tőle a havi bruttó 100 ezer forintot.
Másodszor is a rehabilitációt választotta Steven Tyler, az Aerosmith évek óta gyógyszerfüggőséggel küzdő énekese, mivel mégiscsak szeretne visszatérni az együttesbe.
1521-ből található az első írásos emlék, amely fenyőfa árusítását és karácsonyi díszítését örökíti meg, úgy tartják, hogy Elzász tartomány a karácsonyfa szülőföldje
India utcáin elterjedt látvány volt, hogy ajakos medvéket kényszerítettek különféle mutatványokra; az állatvédők már évek óta harcoltak azért, hogy véget vessenek a hagyományoknak
A téli sportok szerelmesei alig várják, hogy leessen a hó, és már indulnak is síelni, snowboardozni. Így tesznek a sztárok is, akik karácsony környékén is hódolnak kedvenc téli sportjuknak.
Újra egymásnak feszül a két legnézettebb kereskedelmi televízió! A TV2 a Megasztár ötödik szériáját indítja az RTL Klub készülő X-Faktora ellen. A harc máris megkezdődött…
A 21 éves nőt a győri Petz Aladár Kórházban kezelték több mint három hete, az asszony császármetszéssel született kislánya, már túl van az életveszélyen
Eddig még leginkább csak erős találgatások jelentek meg a sajtóban a király visszatéréséről, de most már semmi sem akadályozhatja meg Michael Schumachert (40) abban, hogy visszatérjen a Forma–1-be: a hétszeres világbajnok aláírt a Mercedeshez.
Tizennégy évvel ezelőtt Robin Cook, a világhírű krimi író név szerint megemlítette a H1N1-vírust Ragály című könyvében. Cook látomása egy évtizeddel később valósággá vált: a járvány világszerte szedi áldozatait.