Fábry Sándor évek óta önmagát ismétli – mondta a Borsnak Friderikusz Sándor, aki a most megjelent Eddig című könyvében kendőzetlenül elmondja véleményét pályatársairól. Nem úszta meg Fábry Sándor sem, akivel két éve nincs beszélő viszonyban.
Kőműves kalapáccsal verte agyon az utcán volt feleségét F. Lajos a Pest megyei Áporkán. A Bors úgy tudja: a férfi végső elkeseredésében ölt: nem tudta elviselni, hogy ex neje akkor sem törődött vele, amikor agyvérzést kapott
Tóth Lüszi nemcsak a Megasztár 4 legjobb női hangja lett, lóháton is lehengerlő teljesítményre képes, vemhes pónijával, Fannyval is az élbolyban vágtatott a Papp László Budapest Sportarénában zajló Lovas Világkupa nyitónapján.
Oscar-díjat nyert, számos, kritikusok által elismert filmben játszott, a világ mégis elsôsorban telt, érzéki ajkára, tetoválásaira, örökbefogadásaira, és mindenekelôtt arra emlékszik, hogy elszerette Brad Pittet feleségétôl. Persze minderrôl maga Angelina Jolie tehet, hiszen évek óta ontja a botrányokat. Sorozatunk hatodik, befejező részéből kiderül, hogy milyen módszerekkel láncolta magához Brad…
Engedjék, hogy felneveljék a fiamat! – könyörgött K. Szabolcs a Somogy Megyei Bíróságon, miközben egyfolytában zokogott a vádlottak padján ülve. A 22 éves osztopáni férfit azzal gyanúsítják, hogy a nyáron brutálisan meggyilkolta saját nagymamáját. Szabolcsot a faluban jóindulatú és segítőkész embernek ismerték, senki nem érti, mi vihette rá erre a borzalmas tettre.
Több százan vettek végső búcsút a fiatalon elhunyt zenésztől, Flipper Öcsitől. Szerettei, barátai és pályatársai mellett a zenész rengeteg rajongója is megjelent a temetésen.
Újabb csapás érte a Forma–1-et: a tavalyi kémkedési botrány és Max Mosley idei szexvideós ügye után most a gazdaság válság rontott a sportág helyzetén, ugyanis a Honda erre hivatkozva kivonult az F1-ből. Fukui Takao, Japán második legnagyobb autógyárának vezérigazgatója jelentette be a hírt.
George Clooney hétköznapi szerelésben, Matt Damon társaságában támasztotta a pultot egy londoni bárban. A színész a sárga föld alá itta magát, és felszedett egy éjszakára egy csinos szőkét is.
A decemberi ünnepkör a nagy csokievészet ideje is, elsősorban a gyerekek körében. A mamák, papák jól tudják: ez az időszak – a Mikulás megérkezését követően – eltart egészen Újévig. Hogy hogyan lehet az édességek mennyiségét egészséges határok között tartani, arról lapunk két állandó szakértőjét, Kalcakosz Szófia háziorvost, és Vincefiné Simon Tímea dietetikus kérdeztük.
BUDAPEST — Mind a hármuknak egyharmad esélye van arra, hogy a döntőbe jussanak – jelentették ki a Megasztár még versenyben lévő énekesei, Viktor (24), Krisztián (18) és Dávid (22).
Megfosztott a természet több hölgyet attól a szexuális izgalmi ponttól, amit felfedezője után (Grafenberg) G–pontnak neveztek el – állítják a L'Aquila Egyetem olasz kutatói. Szerintük a hüvely feső falán elhelyezkedő örömpont nem minden nőnél található meg. A Borsnak nyilatkozó szexuálpszichológus vitatja ezt.
Különös számolásba kezdett a német Bild című újság. Utánanéztek, hogy ha a Föld 6,7 milliárd lakosa között egyenlő arányban szétosztanák a világválság okozta teljes kart, mindenki 1527 euróval (több, mint 400 000 forinttal) lenne gazdagabb a földkerekségen, persze csak elméletben. Mindeközben Magyarországon a konvergenciaprogram frissített mutatóit számolta ki a pénzügyminisztérium.
Vajúdtak a hegyek, és egeret szültek – így foglalható össze röviden a Guns n' Roses új lemezének fogadtatása. A tizenöt évnyi várakozás után megjelent album, a Chinese Democracy siralmas eladást produkált Európában és a tengerentúlon is.
A végkimerülés határán állnak a Szombat esti láz versenyzői. Ezen a héten a párok már három koreográfiával készülnek a táncshow-ra. Bár a tét óriási – a döntőbe kerülésért küzdenek ma este – Kiss Ramóna és Katus Attila mégis legszívesebben pihenne. A színésznő és az aerobikos alig áll a lábán, csak egy legény van talpon a vidéken, Stohl András most is teljes fordulatszámon pörög.
Miért fogyókúráznak a magyar politikusok? Túlsúly vagy a rossz közérzet miatt? A Bors kiderítette, mindkét ok közrejátszik. A két legnagyobb ellenfél, Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc is küzd a kilókkal és a jobb kinézetért: előbbi a böjtöt kedveli, míg utóbbi a rendszeres sport és a reformkonyha híve.
Fehér szakállú, pocakos, piros ruhás Mikulás, mondd el nekem, miért lett ez a te munkád – kérdezheti magától számtalan kicsi és nagy. A Bors megtalálta a lappföldi "nagy főnök" egyik leghitelesebb magyarországi helytartóját. Szabó Simon nyugdíjas szerint ez élete legjobb munkája.
Fordítva járt az agya annak a hollónak, amely önkéntes rabságra adta a fejét. A Szegedi Vadaspark munkatársai szájtátva észlelték, hogy a ketrecben, amelynek hosszabb ideje két mentett holló a lakója, felfedeztek egy harmadikat is. Mivel a varázslatban nem hittek, utánajártak, mi történhetett.
Rácsapta Barack Obamára a telefont egy miami képviselő, mert nem hitte el, hogy valóban a leendő elnök hívta fel. A beszélgetés apropóját az adta volna, hogy a republikánusok közül Ileana Ros-Lehtinen fölényes győzelmet aratott körzetében. Obama kétszer is megpróbált gratulálni a képviselőasszonynak, de Ros-Lehtinen mindannyiszor úgy hitte, csak egy telefonbetyár ugratja.
Fittyet hányva a recessziónak, kockázatos feladatot vállalt fel Mocsai Lajos és családja. A Veszprém BL-ben remeklő, KEK-ben címvédő férfi kézilabdázóinak edzője, a Testnevelési Egyetem docense a somogyi dombság négyszáz lelkes falujában, Felsőmocsoládon munkahelyet kíván teremteni a Bánó-Kacskovics-kastélyban. Az 1814 és 1819 között épült kúriát áldozatos munkával hozta rendbe Lajos és felesége,…
Az egyházasfalusiaktól egy asztali lámpát kap nászajándékba Charles Simonyi. Bár a két héttel ezelőtti svédországi lakodalomra nem volt senki hivatalos a magyarországi rokonok közül, de unokatestvére, Eső János polgármester és a helyiek mégis szeretettel gondolnak a falujukból elszármazott amerikai üzletemberre.
Folytatja szexi hadjáratát az új albuma népszerűsítése érdekében Britney Spears, aki úgy látszik semmit nem bíz a véletlenre. Legújabb videója ismét rendkívül erotikusra sikeredett, az énekesnő mellét alig takarja valami egyes jelenetekben
Míg a nők sok aprósággal, a férfiak kevesebb, de drágább ajándékokkal készülnek a karácsonyra. Ami a tavalyi évhez képest érdekes változás, hogy a karácsonyi kedvencek top 10-es listájára nem került fel a mobiltelefon, kiszorították a csipkés bugyik és egyéb fehérneműk. A meglepetéseket a legtöbben bevásárlóközpontokban, hipermarketekben szerzik be, ahol december 24.-ére valószínűleg a…
Tegnap délután talán utoljára lépte át a győri öltöző küszöbét Egervári Sándor mesteredző. A csütörtökön azonnali hatállyal menesztett 58 éves szakember elköszönt játékosaitól.
Buja, színpompás virágok özönlötték el a budapest Mezőgazdasági Múzeumot. Az Adventi Orchidea Kiállításon több száz növény kápráztatja el a közönséget vasárnapig. Csak kevesen tudják, hogy még a vaníliát – ezt a Mexikóban őshonos liánszerű kúszónövény termését - is egy orchideafajnak köszönhetjük.
Rendhagyó módon, szombaton este először a zsűrinek kellett szavaznia arról, hogy melyik fiú legyen benne biztosan a Megasztár 4. fináléjában. Hosszas tanakodás után, a döntésük Király Viktorra esett.