Az alábbiakban találsz néhány jó tanácsot, amelyek segítenek, hogy jól érezd magad a bőrödben, a téli hónapokban vagy bármikor, amikor száraz a levegő.
Három forgatókönyv is elképzelhető az SZDSZ hétfői frakcióvezető-választására. Az egyik, hogy Fodor Gábor pártelnök és Kóka János, a képviselőcsoport jelenlegi vezetője is megméreti magát. Egyelőre megjósolhatatlan, melyikük kapna több voksot a borítékolhatóan szoros eredménnyel záruló szavazáson. További lehetőség – s ezt több frakciótag is sürgeti –, hogy a két rivális megegyezik valamelyikük…
Valószínűleg december közepén nyújtja be a kormány a frissített konvergenciaprogramot az Európai Bizottságnak. Az Index internetes portálon megjelent – a Pénzügyminisztérium által meg nem erősített – változat szerint jövőre a korábban előre jelzettnél valamelyest kisebb lesz a visszaesés, és 2010-ben a kormány már élénkülést vár.
Érdemi adócsökkentésre nem lát lehetőséget Gyurcsány Ferenc kormányfő a következő két évben, szerinte csak adószerkezeti átalakítást lehet megvalósítani. A vállalkozók napján elhangzott kijelentésből kiderül, hogy belső piacélénkítésre nem, csupán beruházásélénkítésre lesz pénz, méghozzá kétezermilliárd forint, másfél éven belül. A vállalkozók ezzel szemben már 2010-ben megkezdenék az adóreformot.
A kuruc.info szerkesztői saját magukat buktatták le, s egy korábbi hibájuk vezetett ahhoz, hogy a főszerkesztő ellen vádat emelt az ügyészség a napokban – tudta meg lapunk. Sokan ugyan úgy vélték, hogy a főszerkesztő, Molnár Balázs elleni vádemelés nem valósulhatott volna meg Polgár „Tomcat” Tamás nélkül. Ugyanezt a látszatot kelti az érintett radikális portál is, és Tomcatet árulással vádolja. A…
Berecz János, aki a Központi Bizottság tagjaként az egyik legbefolyásosabb politikus volt a rendszerváltás előtt, Kádár élt… címmel megírta Kádár János történetét a forradalom utáni konszolidációtól haláláig. A vitákat kiváltó könyvet a DUNA International Kft. jelentette meg.
MAGYARORSZÁG — Mit nekünk nemzetközi válság, teli bukszával várjuk a karácsonyt. Egy november végén készült felmérés szerint többet költünk ajándékokra, mint egy évvel korábban.
Vásárolt az Országos Levéltár és a Nemzeti Könyvtár is a Központi Antikvárium 109. aukcióján, pénteken este. A legdrágább tételekre azonban nem a közgyűjtemények licitáltak; a legtöbbért, 3,6 millió forintért Uitz Béla Vörös katonák előre! feliratú óriásplakátja kelt el.
Felavatták Vajda Attila olimpiai bajnok kenus márványtábláját, a magyar szövetség elnöksége egymillió forinttal egészítette ki a szegedi sportoló olimpiai jutalmát. A bajnok az összeget felajánlotta az őt a felkészülésben segítő öt versenyzőnek, ezzel is hangsúlyozva, hogy annak idején nem a többletpénz miatt szólalt fel.
A közép-kelet-európai bevásárlóközpontok állománya akár 50 százalékkal is nőhet 2010-ig - áll a CB Richard Ellis (CBRE) legfrissebb elemzésében. A régió legtöbb városában az elmúlt években jelentős...
Fábry Sándor évek óta önmagát ismétli – mondta a Borsnak Friderikusz Sándor, aki a most megjelent Eddig című könyvében kendőzetlenül elmondja véleményét pályatársairól. Nem úszta meg Fábry Sándor sem, akivel két éve nincs beszélő viszonyban.
A szlovákiai Érsekújváron találkozik ma Sólyom László magyar és Ivan Gasparovic szlovák államfő. A szlovák fél nem tárgyalna a vitás kérdésekről; a magyar elnöki hivatal szerint az államfői találkozó a kormányfői és a házelnöki találkozókkal megkezdett sor folytatása.
A rendezvénysorozat a "Télapóval" kezdődik, egészen pontosan, ma fél ötkor nyitja meg kapuit a Kossuth téren, a Parlament előtt. A térre ellátogat majd a pénteken Rovaniemiből megérkezett finn Joulupukki is
Kőműves kalapáccsal verte agyon az utcán volt feleségét F. Lajos a Pest megyei Áporkán. A Bors úgy tudja: a férfi végső elkeseredésében ölt: nem tudta elviselni, hogy ex neje akkor sem törődött vele, amikor agyvérzést kapott
Tóth Lüszi nemcsak a Megasztár 4 legjobb női hangja lett, lóháton is lehengerlő teljesítményre képes, vemhes pónijával, Fannyval is az élbolyban vágtatott a Papp László Budapest Sportarénában zajló Lovas Világkupa nyitónapján.
Legkevesebb tizenhét halálos áldozatot követelt egy heves tűzpárbaj, amely rendőrök és feltételezett rablók között zajlott le szombaton Manila egyik külvárosi lakónegyedében.
Oscar-díjat nyert, számos, kritikusok által elismert filmben játszott, a világ mégis elsôsorban telt, érzéki ajkára, tetoválásaira, örökbefogadásaira, és mindenekelôtt arra emlékszik, hogy elszerette Brad Pittet feleségétôl. Persze minderrôl maga Angelina Jolie tehet, hiszen évek óta ontja a botrányokat. Sorozatunk hatodik, befejező részéből kiderül, hogy milyen módszerekkel láncolta magához Brad…
Az eddig a BKV által üzemeltetett elővárosi buszokat egy kormányzati elképzelés értelmében a Volán venné át, a HÉV-vonalakat pedig a MÁV működtetné. A tervről a közlekedési vállalatok nem tudnak konkrétumokat, az érintett települések vezetői pedig csak a sajtóból értesültek a lehetséges változásokról.
A szlovák fél nem tárgyalna a vitás kérdésekről; a magyar elnöki hivatal szerint az államfői találkozó a kormányfői és a házelnöki találkozókkal megkezdett sor folytatása
Nagy hirtelenséggel, 52 éves korában érte a halál Alex Widmert, az OTP-ben is tulajdonrésszel rendelkező Julius Baer vezérigazgatóját. A családhoz közel álló barátok elmondása szerint a privátbanki...
Engedjék, hogy felneveljék a fiamat! – könyörgött K. Szabolcs a Somogy Megyei Bíróságon, miközben egyfolytában zokogott a vádlottak padján ülve. A 22 éves osztopáni férfit azzal gyanúsítják, hogy a nyáron brutálisan meggyilkolta saját nagymamáját. Szabolcsot a faluban jóindulatú és segítőkész embernek ismerték, senki nem érti, mi vihette rá erre a borzalmas tettre.
Hétvégén eldőlhet a kormányzó polgári demokraták további sorsa. Az elnökválasztáson a hivatalban lévő Mirek Topolánek miniszterelnök kihívója a népszerű prágai polgármester, Pavel Bém lesz. A választás előtt igencsak feszültté vált az ODS-en belüli viszony, miután Václav Klaus elnök SMS-ben szakította meg a kapcsolatot több miniszterrel. Az ihned.cz internetes portálja szerint Václav Klaus…
Több százan vettek végső búcsút a fiatalon elhunyt zenésztől, Flipper Öcsitől. Szerettei, barátai és pályatársai mellett a zenész rengeteg rajongója is megjelent a temetésen.
Az edinburghi herceg rollerezik Diana kocsija mellett Párizsban, miközben az utasok poént poén után sütnek el - így ábrázolta egy angol tévécsatorna Diana hercegnő halálát egy Elton John életéről szóló filmben. Mint állítják, nem a balesetet figurázták ki. De akkor mit?