LONDON – Nem kedvesével, Chelsy Davyvel (23), hanem egy titokzatos szőke lánnyal vadászott fácánra a brit trónörökös, Károly herceg fia, Harry (24) nagyanyja, II. Erzsébet királynő birtokán.
Titkos érdekcsoport, borítékolt végeredmény, folyosói pletykák, mindezekkel kellett Medveczky Ilonának megküzdenie. De csak annyit mondhatott: nagy részem volt abban, hogy ne a titkos favorit, Stohl, hanem a leginkább rátermett Katus nyerje a versenyt.
Fridi nagyot kaszál interjúkötetével. Információink szerint már két héttel a megjelenést követően több mint hárommillió forintot keresett a Friderikusz – Eddig című könyvén, és ez az összeg alighanem többszörösére nő a végelszámolásnál: a szakértők nem tartják kizártnak, hogy harmincezer példánynál is több fogy el belőle.
Ismeretlen tettesek ellopták a Puskás Ferenc-emlékhely bútorait a Szent István-bazilika altemplomában. Egy biedermeier stílusú asztalt és széket vittek el.
Bencsik Tamara a Megasztár 4 énekesnője nemcsak a férfiakat vette le a lábáról, hanem a nőket is. A TV2 tehetségkutatójának legdögösebb énekesnőjét ugyanis saját nemének képviselői is levelekkel, ajánlatokkal bombázzák.
Hiába cáfolták határozottan, év végén mégis megszűnik a Pont FM, és vele együtt Fiala János műsora is. A rádió milliókkal tartozik, többek között Ganxtsa Zolee-nak.
Továbbra sem csitulnak az indulatok Egervári Sándor falloszsztorija körül. A Győrtől megbotránkoztató körülmények között – péniszeket rajzolt a vezetőknek, és elrejtette azokat fiókjaikban – a távozó mesteredző mellett a szakma többsége testvériesen kiáll. Egy kivétel akad, Verebes József.
Ha nem indulnak a vonatok, a Jézuska is késni fog karácsonykor? - tette fel a kérdést egy kisfiú édesanyjának a Nyugati pályaudvaron. Megbénult a vonatközlekedés a sztrájk miatt, pedig sokan utaznának a karácsonyi bevásárlás és családlátogatás miatt. Az utasok egy része reménykedve áll a pályaudvarokon, ahol viszont nem kapnak pontos információt az induló járatokról.
MÜNCHEN — 85 éves korában vasárnap elhunyt az egyik legismertebb német színész, Horst Tappert (†85), aki a Derrick című legendás krimisorozattal írta be magát a köztudatba. A szomorú hírt a színész özvegye közölte a német lapokkal.
Budapest — A bécsi mintára nagyszabású újévi koncert szervezésébe kezdett január 1-jére Mága Zoltán hegedűművész, csakhogy rosszul lett az egyik próbán.
Interneten akarta eladni ikreit egy harmincegy esztendős asszony Belgiumban. Sonia azért akart megszabadulni gyerekeitől, mert sürgősen pénzre volt szüksége, hogy plasztikai műtéteit finanszírozni tudja.
Lehet utálni, szeretni, esetleg lenézni, de egy biztos: Paris Hilton nem mindennapi jelenség. A szőke, butácskának látszó leányzó esztendők óta ontja a botrányokat, falja a híres férfiakat, és bugyi nélkül bulizik. Aki azt hiszi, mindent hallott, olvasott már erről a Barbie-babára erősen hajazó szőkeségről, téved: a Hilton családnak mocskosabb a szennyese, mint azt hinnénk. Sorozatunk második…
Új csillag született Rijekában. A rövid pályás úszó Eb utolsó versenynapján Dara Eszter villogott a 100 méteres pillangóúszásban. Alig hajszállal maradt le az ezüstéremről, élete első felnőtt döntőjében harmadik lett a magyar pillangókisasszony.
Behúz a gyerek a tanárnak, kést állít apja hasába, hihetetlen kegyetlenséggel legyilkolja osztálytársát, megerőszakolja a hazatérő lányt, kirabolja a közértet, a szomszéd nénit. Hol van már az a kamasz, aki a közértből próbált csokit lopni egy kis adrenalinfröccs reményében? Hol van az, aki tizenöt évesen körbeadott egy szál szülőktől csent cigit?
Az eddigi fej-fej melletti Kóka-Fodor párharc után meglepő eredmény született az SZDSZ-frakcióvezető választásán. Kóka Jánost ugyanis megerősítette tisztségében a képviselőcsoport: a volt gazdasági miniszter 10:6 arányban győzte le a pártelnök helyett induló – egyébként Fodor-párti Gulyás Józsefet.
Hibás, a kelleténél kisebb méretű, zárlatos, vagy egyszerűen csak nem tetszik – e kifogások gyakorta megfogalmazódnak karácsonyi ajándékok kapcsán is. Ez az oka annak, hogy az ünnepet követően sokan veszik nyakukba a várost és próbálják használhatóra cserélni a fölösleges portékát. Hogy mi a teendő „baki” esetén, arra alábbi összeállításunkban talál segítséget.
Vitalij és Vladimir Klicsko együtt négy világszervezet nehézsúlyú vb-övét őrzi, előbbi éppen szombaton az amerikai Hasim Rahman könnyed legyőzésével őrizte meg trónját. Ellenük indított hadjáratot a britek klasszisa, David Haye.
Számos szakember dolgozott azon az elmúlt hónapokban, hogy Britney Spears ismét a régi formájában mutatkozzon a nagyközönség előtt: lefogyott, diétázott, aktívan sportolt és meglett az eredménye, hiszen új videoklipjeiben és fellépésein is csúcsformáját hozta.
Hamarosan már csak képeslapokon láthatnak az emberek behavazott magyar tájakat. Legalábbis a Bors által megkérdezett klímakutató azt mondja: a globális felmelegedés miatt az évszázad második felében már valószínűleg eső fog esni hó helyett a téli hónapokban is. Németh Lajos meteorológus szerint az utóbbi száz évben a hazai karácsonyok mintegy harmadát előzte csak meg országos hóesés, noha sokan…
A ShowTime Budapest és az RTL Klub a Titanic kiállítás után újabb siker-kiállítást mutat be Budapesten. Közel 300.000 látogatójával a Titanic volt Magyarország eddigi legsikeresebb magáncégek által szervezett kiállítása. Az újabb kiállítástól hasonló eredményeket várnak a szervezők, igazi bravúr volt elérni, hogy a kontinensen elsőként Budapesten kerüljön bemutatásra ez az elbűvölő és megható…
Tony Blair volt brit kormányfő és neje, Cherie házasságának legbotrányosabb fejezeteit teregeti ki Roman Polanski legújabb filmjében. A jövő ősszel a mozikba kerülő mű szexuális szokásaikról, szeretőikről, hűtlenkedésikről, megcsalások sorozatáról lebbenti fel a fátylat, mindemellett forró ágyjelentekben is bővelkedik.
A műsorvezető nemsokára apai örömök elé néz. A Cool délutáni műsorában elmondta, eddig babonából titkolta a nyilvánosság előtt a hírt, ám Horváth Évának és Kinter Oszkárnak megnyílt
Fantasztikus hangulatot ígér ünnepi koncertjére Fenyő Miklós, aki az idei koncertjén sem hagyja ki, hogy különleges élményben részesítse rajongóit. Most a Megasztár 4. sztárjait látja vendégül.
Visítani a nevetéstől, mint a vadmalac – ezt érhetik el azok, akik héliumot lélegeznek be. A legújabb őrület pedig, hogy a cégek és baráti társaságok a kötelező partikellékek mellé még rendelnek pár darab héliumos lufit, hogy aztán az Alvin és a mókusok című rajzfilm főszereplőinek hangján vihogjanak egymáson.
Egyezséget készül kötni a nyugdíjasokkal Orbán Viktor. Ami különös az ügyben, hogy a Fidesz elnöke nyáron már egyszer megkötött egy egyezséget velük, ráadásul mostani tervének részleteit nem is ismeri a Fidesz Nyugdíjas Tagozatának elnöke.
"Fenyő nélkül nincs karácsony" - A Megasztár zsűritagjának, idén december 27- szombaton, 20órakor rendezik meg karácsonyi nagykoncertjét, amely ezúttal is bővelkedik majd a különlegességekben.
Eljárt már az idő a tévémaci felett! Csak a 8-11 éves gyerekek negyede bújik ágyba az esti mese után, a többiek legalább este 10-ig, vagy még annál is tovább tévéznek. A tinikoruk elején járó kicsik mindenevők lettek, a horrort épp úgy megnézik, mint az erotikus filmeket.
El sem kezdődött a téli átigazolási időszak, de a legkapósabb futballistákról máris tudni vélik a lapok, hol folytatják pályafutásukat. Az egyik legkeresettebb magyar játékos, Huszti Szabolcs már csak azért is vonzó a klubok számára, mert nyáron lejár a szerződése, ingyen vihető. Legújabban a Celtic érdeklődik iránta, de Huszti menedzsere január elsejéig, az átigazolási időszak rajtjáig nem mond…
Budapest – Újabb címlapon a 2008-as Miss Earth szépségverseny magyarországi győztese, Polgár Krisztina (27). A szerdán megjelenő FHM magazin hasábjain csodálhatjuk meg Kriszti bájait. A fotósorozat igazán merészre sikeredett.