Az európai egészségügyi hatóságok szerint ízesített instant tészták állhatnak annak a szalmonellajárványnak a hátterében, amely 14 országban eddig legalább 106 megbetegedést okozott. Az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság (EFSA) és az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) tájékoztatása alapján elsősorban gyermekek és fiatal
A 21 Kutatóközpont június végi kutatása szerint a Tisza Párt 67 százalékon, a Fidesz 24 százalékon áll a választani tudók körében. A Mi Hazánk támogatottsága 6 százalékon maradt május óta.
Nagyfelületű burkolatjavítás zajlik ezekben a napokban a 44-es számú főúton. A Békéscsaba és Gyula közötti szakaszon zajló munkákat a Magyar Közút saját forrásból végzi. A kivitelezés a harmadfokú hőségriadó miatt szünetelt a napokban, aszfaltozási munkálatokat ilyenkor nem végeznek. A tervek szerint a jövő hét végéig fejeződnek be a munkálatok a B
Tovább építi közéleti műsorainak csapatát az ATV: idén nyáron új szerepkörben is látható lesz Somos András, az Egyenes beszéd és a Start műsorvezetőjeként. Emellett több fiatal tehetségnek is lehetőséget biztosít a csatorna a képernyőn.
Újabb meghatározó képernyős hagyja el az ATV-t. Bodacz Balázs csütörtök este, az Aktuál című műsor végén élő adásban jelentette be, hogy négy év után távozik a csatornától. A műsorvezető megköszönte a nézők figyelmét és a kollégákkal közös munkát. Az ATV közleményt adott ki: új szerepkörben lesz látható Somos András, mégpedig az Egyenes beszéd és a
Hőhullámok idején több mint 50 százalékkal, akár 150 liter fölé is nőhet egy emberre vetítve a napi vízfogyasztás, ezért ezekben az időszakokban szükség van a takarékos vízfogyasztási megoldások alkalmazására. Kugler Gyula, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke az InfoRádióban egyebek mellett arról beszélt, mire kellene jobban odafigyelnünk, milye
Egyelőre leginkább az előző generáció paródiáinak tűnnek, akik épp eltévedni készülnek a Bermuda-háromszögben. Van-e árapály a Tiszán? Létezik-e viccesebb politikus Deutsch Tamásnál? Miért vannak öten a Fidesztikus Négyesben a címlapképünkön? Megannyi kínzó kérdés, amire egy kivétellel választ is adunk.
A közelmúltban ért véget az idei tanév diákolimpia sorozata íjászatban. A diákoknak egy kvalifikációs fordulón kellett előzetesen részt venniük, ahol egy meghatározott szintet meglőve juthattak tovább az Országos Döntőbe. A fiatalokat az iskolák nevezték be a versenyre, de nagyrészt az egyesületek végezték a felkészítést. A megmérettetésen közel né
A miniszterelnök ismét üzent azután, hogy a volt államfő bizonyítékokat vagy bocsánatkérést követelt tőle. Magyar kijelentette: véget vetnek annak, hogy a korábbi köztársasági elnök "milliárdos alapítványt vezet és milliárdokat szór el rendezvényekre".
Áder János egy igazi közpénzhorgász: adófizetői milliárdokból felújított villában lakik, milliárdos alapítványt vezet és milliárdokat szór el rendezvényekre. Ennek vége – közölte Magyar Péter miniszterelnök pénteken a Facebook-oldalán.
Hann Endre szerint a Tisza Párt támogatottsága már közel lehet a csúcshoz, ugyanakkor nem tartja egészségesnek, ha egyetlen politikai erő válik ennyire meghatározóvá.
Miután Magyar Péter felmentette a Nemzeti Információs Központ vezetőjét, Pósfai Gábor az Országos Rendőr-főkapitányság személyügyi vezetésében is cserét hajtott végre, és visszavonta egy tűzoltó vezérőrnagy vezetői kinevezését is.
A kormány a bírói kar kezébe adná Varga Zs. András kúriai és Senyei György OBH-elnök visszahívását, de a megkérdezett bírók szerint a terv kivitelezhetetlen. Tartanak a retorziótól, és úgy érzik, a kormány cserben hagyja őket egy politikai döntés meghozatalában.
Fellélegezhet az ország, átmenetileg véget ért a minden idők legforróbb napjait elhozó hőkupola, a gyilkos, 40 fok feletti kánikula egy időre alábbhagyott. Az extrém hőhullám elvonulásával azonban itt az ideje mérleget vonni, hogyan vizsgáztak Budapest legújabb és legdrágább tömegközlekedési eszközei a pokoli melegben. A válasz röviden és tömören:
A Tisza-kormány javaslata alapján a vármegyék és a főispánok rendszere végleg a múlté lehet, és a jövőben újra a megszokott megye, valamint a kormánymegbízott megnevezést használhatjuk. Az Orbán-rendszer szimbolikus intézményeinek felszámolása és a közigazgatási struktúra visszaalakítása azonban komoly pluszköltséggel járhat.
Kompenzációt kérnek az új kormánytól az egyházi kórházak – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Velkey György János, a Magyar Református Egyház Bethesda Gyermekkórházának főigazgatója, akit a napokban választottak meg az Egyházi Kórházak Egyesülésének elnökévé.
A 21 Kutatóközpont legfrissebb felmérése szerint továbbra is nagy a Tisza Párt előnye a Fidesz előtt, ugyanakkor a korábbi hónapokhoz képest már nem látható érdemi elmozdulás az erőviszonyokban.
Azt nem árulták el egyelőre a hatóságok, hogy konkrétan melyik instant tésztaétel az Európa-szerte jelentett megbetegedésekért, de egy cég kivonta termékeit a forgalomból és belső vizsgálatot indított.
Horvátországban is kialakulhat tornádó, ha a hőhullámot követően hidegebb légtömeg érkezik a térség fölé, és létrejönnek a forgó, szupercellás zivatarok feltételei. A jelenség ritka, de nem ismeretlen az országban - írta pénteken az N1 horvát hírcsatorna meteorológiai szakértőkre hivatkozva.
Krasznahorkai László "dühödt értetlenséggel" fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e. A Nobel-díjas író a Facebook oldalán azt írta: addig nem képes elfogadni a címet, amíg a magyar művészeti életre jellemző "áldatlan állapot" nem változik meg.
A miniszterelnök a volt kormányt kritizálta egy Facebook-posztban, miután a Fidesz bírálta a Tisza iskolakezdési támogatását. Azt üzente az ellenzéki pártnak: "Szégyelljék magukat!".
Ijesztő jelenetek játszódtak le szerdán az M1-es autópályán, ahol a viharos szél akkora porvihart kavart, hogy a látótávolság szinte a nullára csökkent. A félelmetes természeti jelenséget egy kamionos fedélzeti kamerája is rögzítette a bábolnai pihenő és a komáromi csomópont közötti útszakaszon.
"Aláírtam a Budai Fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését, így új villamosvonal épül a Szent Gellért tér és a Budafoki út között, a Műegyetem rakparton keresztül" – közölte Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Nem valószínű, hogy a Balaton kiszáradna a következő évtizedekben, de a vízállásban komolyabb változások lehetnek, és erre a legjobb válasz az alkalmazkodás lenne – fejtette ki az InfoRádió Aréna című műsorában Vasas Gábor, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója. Beszélt arról is, hogyan kellene átalakítani a tó partjait.
Bodacz Balázs bejelentette, hogy négy év után elhagyja az ATV-t. A csütörtök esti Aktuál című műsor végén úgy fogalmazott: "egy hazugságoktól és álhírektől mentes helyen" folytatja karrierjét. Információk szerint a jövőben a köztelevízió hírterületekért felelős vezetője lesz.
Ez már az EU-s forrásoknak köszönhető Vitézy Dávid szerint, aki azt is közölte, bár Lázár János minisztersége idején leállították a projektet, gyakorlatilag teljesen elő van készítve.
Az Igazgyöngy Alapítvány vezetője szerint a kormány új iskolakezdési támogatása egy nagyon humánus és bőkezű felajánlás, azonban a mélyszegénységben élőknél nem biztos, hogy eléri a célját. A szakértő szerint a napi megélhetési gondok, például az éhezés, felülírhatják a hosszú távú célokat.
Horváth P. András szerint nincs még végleges megállapodás a közmédia átalakítására felkért személyekkel. A 24.hu szerint Bodacz Balázs, Kerényi György és Mészáros Zsófia felel majd a szakmai munkáért.
Görgényi Ernő polgármester virággal, Kiss Szabolcs, a körzet képviselője tortával, Timár Andrea aljegyző pedig emléklappal köszöntötte a 90 esztendős Bálint Jánost. A szépkorú 1936-ban született, szülei mezőgazdasággal foglalkoztak. Öten voltak testvérek, a felnőttkort csak ketten élték meg. Jani bácsi az általános iskolát Sarkadkeresztúron végezte
A politológus a Tisza Párt támogatottságának várható csökkenésével kapcsolatban elemezte a Fidesz lehetőségeit. Úgy véli, a megújulás hiánya miatt a párt akkor sem tudná növelni a táborát, amikor az inga a kormánytól elmozdul.
Az M1-es autópályán a bábolnai pihenő és a komáromi csomópont között a viharos szél felkavarta a környező területekről a port, jelentősen lecsökkent a látótávolság.
Elkezdődhet a budai fonódó villamoshálózat második ütemének megépítése a Szent Gellért tér és a Budafoki út között – jelentette be Vitézy Dávid pénteken. A közlekedési és beruházási miniszter arról számolt be, hogy a projekt finanszírozása hazahozott uniós pénzekből valósul meg. Mint mondta, a beruházás előkészítése már hosszú ideje zajlik, így mos
A 24.hu értesülései szerint Bodacz Balázs, Kerényi György és Mészáros Zsófia vezetheti a közmédiát. A hivatalos bejelentés a szerződések aláírása után, napokon belül várható.
Vitézy Dávid közlekedési és beruházási, valamint Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter csütörtökön egy hosszú egyeztetésen fogadta a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary) kezdeményezésére összegyűlt érdekképviseleteket.
Átmenetileg teljesen lezárták a Szelidi-tó népszerű strandját, miután a legfrissebb laboratóriumi vízminőségi vizsgálatok kimutatták, hogy a tó vize nem felel meg a biztonsági előírásoknak.