Szombat délelőtt megkezdődött a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség tisztújító kongresszusa. A budapesti rendezvényen Orbán Viktor 10 pontban foglalta össze a választási vereség okait.
Magyar Péter szerint ötmilliárd forintból épült titkos menekülttábor Vitnyéden, ahonnan kárpátaljai magyarokat lakoltathattak ki. Részletek a sajtótájékoztatóról az rtl.hu-n.
Megkopott valóságérzékelésről, a kegyelmi ügy be nem gyógyuló sebéről, a gazdasági elit fennhéjazó viselkedéséről és az oroszpártiság látszatáról is beszélt Hidvéghi Balázs a Fidesz kongresszusán.
A jegybank pénzügyi szervezetek panaszkezelését szabályozó megújított rendelete immár kiterjed az újfajta piaci szereplőkre, például a hitelgondozókra. Szóbeli panaszos ügyfelek kérhetik, hogy postai helyett a gyorsabb digitális úton érkezzen meg az intézmény válasza. Ha az intézmények ilyen csatornákon is fogadják a panaszokat, panaszkezelési szab
A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat élére Tóth Szabolcs dandártábornokot, az Alkotmányvédelmi Hivatal élére pedig Annus Zsolt Antalt nevezte ki Pósfai Gábor.
A döntésekre azután került sor, hogy Magyar Péter miniszterelnök szombati hatállyal felmentette a négy nemzetbiztonsági szolgálat korábbi főigazgatóját.
Jankovich Tibor szerint a Fidesz egy demokratikus pártból egy katonai szervezetté alakult, ahol nem tudnak visszajelezni, hogy mi nem működik. Szerinte elszakadtak a realitásoktól, és súlyos változások kellenének. Beszédét többször nagy taps szakította félbe.
A török Tailwind légitársaság által üzemeltetett Boeing 734-es felszállásával indult el szombaton Sármellékről az Itaka Magyarország első antalyai charterjárata.
Bárki legyen kormányon, ha migránsok betelepítésére készül, ugyanazzal az elszántsággal lépünk fel ellene, mint tettük Vitnyéden - reagált szombat délelőtt Facebook-bejegyzésben a Magyar Péter miniszterelnök reggeli sajtótájékoztatóján elhangzottakra Apáti István, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke.
Hidvéghi Balázs a Fidesz tisztújítóján mondott kíméletlen beszédet a párt választási kampányáról. A képviselő szerint a háborúra és békére épülő üzenetek nem találkoztak a választók többségének álláspontjával.
Magyar Péter szerint "okafogyottá vált" a Fidesz tisztújító kongresszusa. A miniszterelnök erről a délelőtti sajtótájékoztatóján beszélt, ahol egy olyan kormányhatározatról is bejelentést tett, amely szerint az előző kormány Vitnyéden tervezett migránstábort építeni. A kormányfő a közösségi oldalán arról is írt, hogy elődje, Orbán Viktor az akadály
Ez elsősorban Indiát érinti, ugyanis a szankciók bevezetése előtt az indiai finomítókból érkezett Nagy-Britanniába és más európai országokba az orosz eredetű kerozin zöme.
Az Erzsébet híd építéséhez kapcsolódó egyik legismertebb városi legenda szerint a híd melletti Nagyboldogasszony-templomot a munkálatok miatt eltolták. Valójában azonban a templom ma is az eredeti helyén áll, bár a híd építése során valóban felvetődött az áthelyezés ötlete. A kérdés hosszú ideig napirenden volt, de végül egy egyszerűbb és költségha
Orbán Viktor a Fidesz tisztújító kongresszusa előtt egy röpiratot publikált, amelyben a korábbi miniszterelnök a múltról és a jövőről is szólt. Török Gábor politikai elemző szerint az írásból az tűnik ki, hogy a volt kormánypárt még mindig nem nézett szembe az elkövetett hibáival.
A volt miniszterelnök azt írta a Facebookon, hogy "Team Varga Judit", és hogy szerinte "a kormány lassan bántalmazó kapcsolatban lesz az egész országgal."
A beszédek után döntött a pártszervezet átalakításáról a 32. Fidesz-kongresszus. Orbán Viktor pártelnök előzőleg tíz pontban összegezte a választási vereség okait és a párt ellenzéki feladatait sorolta kongresszusi beszédében. Szerinte őszre eljön "az ellenállás ideje." A kongresszus újraválasztotta Orbán Viktort egy évre a Fidesz elnökének, és meg
A Fidesz tisztújító kongresszusán Czunyiné Bertalan Judit és Deutsch Tamás is a párttal szembeni hergelésről beszélt. Deutsch szerint a Tisza Párt vezetői körét olyanok alkotják, akik korábban a Fideszben politizáltak.
Miután újra, egy évre megválasztotta Fidesz-elnöknek a Fidesz kongresszusa, Orbán Viktor zárszót mondott. "Generációváltás kell a párt élén, jöjjenek a harmincasok, negyvenesek. Ezt fogom előkészíteni, ezért kértem csupán egy évet" – mondta a volt miniszterelnök. Előzőleg a Fidesz-kongresszus egyhangúlag megváltoztatta a párt alapszabályát, vége a
Döntött a Fidesz tisztújító kongresszusa a párt új vezetőiről. Elnökké Orbán Viktor jelenlegi pártelnököt választották, míg alelnöke Gál Kinga, Bóka János, Gyopáros Alpár és Kreicsi Bálint lesz. Győzelmi beszédében a pártelnök elmondta: úgy akarja átadnia Fideszt a fiataloknak, hogy az egy győzelemre esélyes párt legyen.
A Fidesz ismét megválasztott elnöke azt mondta, nem érdekli sem a dicsőség, sem a hírnév, vagyona sincs, van viszont egy jó életrajza, és azt nem fogja a végén elrontani.
Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz elnökének, egy ellenszavazattal elfogadták az országos elnökség választási vereség okait értékelő beszámolóját, és döntöttek az alapszabály módosításáról is szombaton, a párt 32., tisztújító kongresszusán, Budapesten; a Fidesz négy alelnöke Gál Kinga, Bóka János, Gyopáros Alpár és Kreicsi Bálint lett.
Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz elnökének, egy ellenszavazattal elfogadták az országos elnökség választási vereség okait értékelő beszámolóját, és döntöttek az alapszabály módosításáról is szombaton, a párt 32., tisztújító kongresszusán, Budapesten; a Fidesz négy alelnöke Gál Kinga, Bóka János, Gyopáros Alpár és Kreicsi Bálint lett.
A Political Capital elemzése szerint a TISZA-kormány több vitatott lépést is tett, például a parlamenti szabályok fellazításával. Bár a népszerűségük töretlen, a hibáknak később politikai következménye lesz.
Stumpf István, az első Orbán-kormány kancelláriaminisztere a Fidesz kampányának egybites üzeneteit és a fiatalság elpártolását is a bukás okai között sorolta.
A 28 fősre bővített elnökségben több olyan fideszes is van, aki kikapott egyéniben az áprilisi választáson, de helyet kapott Kövér László, Gulyás Gergely és Deutsch Tamás is.
Ukrán dróntámadás érte a dél-oroszországi Krasznodari területen lévő Tyemrjuk tengeri terminálját, egy ember meghalt, hárman megsebesültek - jelentette be Venjamin Kondratyev, a terület kormányzója, hozzátéve, hogy a terminálnál tűz ütött ki.
A Fidesz kongresszusra időzítette Magyar Péter a leleplezést: az Orbán-kormány titokban valóban elrendelte egy menekülttábor építését Vitnyéden. A volt miniszterelnök szerint ezzel azonban csak az uniót akarták félrevezetni.
Orbán Viktor a kormány és az ország viszonyát Varga Judit és Magyar Péter bántalmazó kapcsolatához hasonlította. Varga Judit egy mindössze háromszavas, rejtélyes mondattal reagált a volt miniszterelnök bejegyzésére.
A folyamatos és hatékony feladatellátás biztosítása érdekében Pósfai Gábor belügyminiszter kinevezte az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat (NBSZ) új vezetőit – közölte szombaton a Belügyminisztérium.
Valódi állatmentők alig nyertek - a Bethlen Gábor Alap azonban már nem titkolhatja tovább, hogy osztották el az illegális kampányfinanszírozásra használt pénzeket.
Szabó Csaba elismerte, hogy egy kormányrendeletet félreértelmezve kereste meg a Tudományos és Technológiai Minisztériumot. Lépéséről nem tájékoztatta a fenntartó minisztert, Tarr Zoltánt, aki bizalomvesztésre hivatkozva vonta vissza a megbízatását.