2026. március 25. szerda

márc. 25
0:20
420 milliós pluszpénz a Budapesti Közművek vezetőinek – Vitézy szerint szabálytalanok a jutalmak, a cég jogi lépéseket fontolgat (rtl.hu)
2024-ben az önkormányzati cég öt vezérigazgató-helyettese például fejenként körülbelül 15 millió forintot kaphatott a mintegy 3 millió forintos havi fizetésük felett. Vitézy Dávid az RTL Híradónak azt mondta, például "jutalom" fizetését tiltják a fővárosi szabályok. A Budapesti Közművek szerint viszont jogszerűen jártak el, és jogi lépéseket fontol
márc. 25
0:20
Egy kémtörténettel reagált a magyar titkosszolgálat a Direkt36 cikkére, a Tisza Pártot nem említik (Telex)
Bárdos Szabolcs vezérőrnagy titkosítás alól feloldott tájékoztatójában szerepel egy "ellenérdekelt titkosszolgálatokkal való kapcsolattartás miatt" megfigyelt ember, aki Észtországban vett részt kiképzésen, és önkéntes hekkerként segíthette a háborúban álló Ukrajnát, valamint egy brit-magyar kettős állampolgár.
márc. 25
0:21
Jobb, ha spórol, napi 20 ezer forintba is kerülhet a tavaszi szünet (Blikk)
Alig több mint egy hét múlva, április 2-án, csütörtökön indul a rekordhosszúságú 2026-os tavaszi szünet, amely egészen április 12-ig tart. Ez igazi "mini Kánaán" a gyerekeknek, de a szülők már most aggódhatnak: hova teszik a gyereket, lesz-e elég tábor, és ha igen, azok mennyibe kerülnek majd.
márc. 25
0:24
Ellentüntetők kezéből téptek ki táblákat feketekabátos emberek Orbán Viktor nagykanizsai gyűlésén (Telex)
A fekete kabátosok csapatban mozogtak, körbevették az ellentüntetőket, kollégáinkat pedig többször kérdőre vonták, hogy miért fotózzák a történéseket.
márc. 25
0:24
"A közpénzek Drakulájának", a visszalépő jelölteknek és Márki-Zay Péternek is üzent Magyar Péter a hódmezővásárhelyi tömeg előtt (Telex)
Megtelt a hódmezővásárhelyi Rapcsák utcában kiszélesedő tér, ahol Magyar Péter azt ígérte: a Lúdas Matyik visszaveszik az országot a Döbrögiktől.
márc. 25
0:28
Direkt36: Az Alkotmányvédelmi Hivatal nem tagadta vagy korrigálta a Tisza Párt elleni titkos műveletről szóló cikk információit (Telex)
Az oknyomozó portál a levelet is közzétette, amit a cikk megjelenése előtt küldtek az Alkotmányvédelmi Hivatalnak.
márc. 25
0:32
Lázár János arról beszélt, hogy a Mi Hazánknak és a Fidesznek össze kell fognia (Telex)
A miniszter szuverenitáspárti politikusoknak tartja Toroczkai Lászlóékat, bár elmondta azt is, miben nem értenek egyet.
márc. 25
0:36
Tusk szégyennek nevezte Szijjártó beismerését (Telex)
A magyar külügyminiszter nem is tagadja, hogy rendszeresen beszámolt Szergej Lavrov orosz külügyminiszternek, milyen döntésekről tárgyalnak az EU külügyi tanácsában. Donald Tusk szerint Litvánia már 2019-ben kérte, hogy a magyar delegációt zárják ki a NATO tanácskozásáról.
márc. 25
0:40
Kocsis Máté is elment drogtesztre, és szerinte az az igazi, ahova ő ment, nem az, ahova Magyar Péter (Telex)
A videóban Kocsis Máté megbeszéli a Semmelweis orvosával, hogy hajból hosszú távra visszamenőleg nem lehet semmit kimutatni, aztán ad ő is hajmintát.
márc. 25
0:44
Fake news, mondta kedden Szijjártó arról, amit hétfőn még a diplomácia lényegének nevezett (Telex)
A magyar külügyminiszter hétfőn azt mondta, hogy az olyan fontos partnereit, mint Oroszország, egyeztetni szokott az őket érintő ügyekben az EU külügyi tanácsában elhangzottakról. Donald Tusk szerint ezzel beismerte, hogy tájékoztatja Moszkvát, de Szijjártó szerint ez hazugság
márc. 25
4:45
Ismét új szabályozást kapnak az autósok (Infostart)
Újabb biztonsági előírás lépett életbe az Európai Unióban. A vészfékezés-jelző rendszer 2026-tól kötelező az új autókban.
márc. 25
4:45
Bezárt egy boltot az NKFH, lejárt élelmiszerek és kosz uralta az üzletet (ATV)
Súlyos élelmiszer-biztonsági és higiéniai hiányosságokat tárt fel a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) három különböző kereskedelmi egység ellenőrzése során - jelentette be a hatóság kedden közleményében.
márc. 25
5:45
Jó hír a Telekom ügyfeleinek: megújult egy fontos szerződés (ATV)
A Magyar Telekom és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 2042-ig megújította a hatósági szerződését.
márc. 25
5:48
Nagykőrös inkább megveszi a városi buszpályaudvart a MÁV-tól, csak hogy felújíthassa (Telex)
Kacifántos modellt talált ki az alföldi város: a saját tulajdonná vált állomásépületet a felújítás után ingyenes haszonkölcsönbe adja vissza a közlekedési cégnek.
márc. 25
5:54
Nem véletlenül titkolták, hogy mennyiért adott túl legjobb műhelyein a MÁV (Telex)
A folyton pénzhiánytól szenvedő állami cég átláthatatlanul és feltűnően olcsón vált meg a járműjavítóit tömörítő cégétől. A valószínűleg Hernádi Zsolt érdekeltségébe tartozó vevő egy év alatt a vételár negyedét már vissza is kapta osztalékként.
márc. 25
6:03
Leállás egy nagybanknál (Infostart)
Karbantartás miatt az elkövetkező napokban többször is szünetelnek egyes netbanki szolgáltatások az MBH Banknál.
márc. 25
6:33
Nagy erősítést kaptak a budapesti rendőrök (Infostart)
Egy új építésű szolgálati hajóval bővül a BRFK Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság flottája, növelve a vízirendészeti feladatok ellátásának hatékonyságát.
márc. 25
6:33
A Fidesz és a Tisza is a csatatérkörzetekre koncentrál, Lázár volt körzetében már ötször kampányoltak (444.hu)
A Fidesz triója és Magyar Péter is járja az országot. Kampányeseményeik területi megoszlása alapján a 11 legtöbbet látogatott választókerület között 9 olyan van, amiben az EP-választás eredménye alapján szoros küzdelem várható.
márc. 25
6:39
"Micsoda szégyen!" – így reagált Donald Tusk lengyel miniszterelnök Szijjártó Péter beismerésére (SzMo)
A magyar külügyminiszter elismerte, hogy uniós ülések környékén egyeztet Szergej Lavrovval. Az Európai Bizottság tisztázást kért, a lengyel kormányfő pedig egy 2019-es litván kezdeményezést is felidézett.
márc. 25
6:45
Levelek Orbán Viktorhoz: százan zengik "a nemzetközileg elismert államférfi" dicséretét egy új könyvben (444.hu)
A bemutatón a miniszterelnök legközelebbi munkatársai mondták el, hogy Orbán Viktor nem csupán "valódi vezető", hanem "nagyon érzékeny ember".
márc. 25
6:51
Így látják Orbán Viktort a világ szereplői – 60 ezer levélből válogattak (Infostart)
Mintegy száz politikus, közéleti személy, tudós, művész és sportoló levelét tartalmazza a Levelek Orbán Viktorhoz című kötet, amelyet kedden mutattak be Budapesten.
márc. 25
6:57
Lázár János nyíltan beszélt a Fidesz és a Mi Hazánk összefogásáról (SzMo)
A miniszter egy úrhidai lakossági fórumon a Fidesz és a Mi Hazánk Mozgalom összefogását sürgette. Az együttműködés fő akadálya, hogy a Mi Hazánk kiléptetné az országot az EU-ból.
márc. 25
7:00
Rekordot döntött a külképviseleteken szavazásra jelentkezők száma (Telex)
Minden eddiginél többen, 65 695-en regisztráltak eddig.
márc. 25
7:03
Gyerekeket kellett kimenekíteni egy kollégiumból Lőrinciben (Blikk)
Riasztott a szén-monoxid-érzékelő egy lőrinci kollégiumban szerda reggel. Az épületet azonnal kiürítették. A bent tartózkodókat egy másik épületrészbe vitték át.
márc. 25
7:09
Mérgező gáz árasztotta el a kollégiumot Heves vármegyében (Infostart)
Szén-monoxid-szivárgás miatt kiürítettek egy kollégiumot Lőrinciben, tizennyolc gyermek és egy nevelő hagyta el az épületet – közölte a katasztrófavédelem.
márc. 25
7:09
"Fake news" - írta kedden Szijjártó Péter arról, amit előző nap még a diplomácia lényegének nevezett (SzMo)
A külgazdasági és külügyminiszter egy nappal a tagadás után ismerte el az orosz fél tájékoztatását az uniós ügyekről. Donald Tusk szerint ez szégyen, a Politico szerint pedig már ki is zárhatják a bizalmas megbeszélésekből.
márc. 25
7:12
"A közpénzek Drakulájának", a visszalépő jelölteknek és Márki-Zay Péternek is üzent Magyar Péter a hódmezővásárhelyi tömeg előtt (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
márc. 25
7:21
Kocsis Máté is csináltatott drogtesztet (444.hu)
Erről is készült egy videó, amin végig Magyar Pétert vádolta.
márc. 25
7:21
Fáklyás tömeg Lázár János városában: Magyar Péter megnevezte a választás egyetlen valódi tétjét Hódmezővásárhelyen (SzMo)
A Tisza elnöke Hódmezővásárhelyen, a Rapcsák utcában tartott nagygyűlést több ezer ember előtt. Beszédében a Tisza Párt és a Fidesz közötti küzdelemre szűkítette a választást, miközben a visszalépő ellenzéki jelölteket méltatta.
márc. 25
7:30
Irán közölte, hogy átenged nem ellenséges hajókat a Hormuzi-szoroson, de vannak feltételek (Telex)
Az ország közben többfelé is támadást indított szerdán. Percről percre közvetítésünk az iráni háborúról.
márc. 25
7:45
A 21 Kutatóközpont páratlanul magas, 83 százalékos részvételi hajlandóságot mért (444.hu)
Igaz, a közvélemény-kutatók rendre felülmérik a részvételi szándékot, négy éve is 80 százalékot mértek, végül 70 lett belőle.
márc. 25
7:45
Fekete-Győr András Orbán Viktornak: Eszébe ne jusson végrehajtani a győri provokációt! (SzMo)
A Momentum alapítója szerint a kormányfő gátlástalan politikai akcióra készül. Figyelmeztetett mindenkit, hogy a felelősségre vonás nem marad el.
márc. 25
7:47
Rekordot döntött a külképviseleteken szavazók száma (444.hu)
Több mint 65 ezer ember regisztált, és még nem járt le a határidő.
márc. 25
7:48
21 Kutatóközpont: A tiszások 98 százaléka azt állítja, biztosan elmegy szavazni (Telex)
És úgy tervezik, be is húzzák az ikszet Magyar Péter pártjára. Közvélemény-kutatás.
márc. 25
7:51
"Elkaptuk Magyar Pétert" - Kocsis Máté hajmintát adott a Semmelweisen, miközben kamunak nevezte a Tisza elnökének bécsi drogtesztjét (SzMo)
A Fidesz politikusa szerint a bécsi helyszín nem akkreditált labor, az ottani orvos pedig nem végez drogtesztet. Magyar Péter korábban vizelet- és hajmintát is adott, melynek eredményét közzéteszi.
márc. 25
8:00
Bemutatták a Levelek Orbán Viktorhoz című könyvet Budapesten (Demokrata)
A kötet az öt kormányzati ciklus mentén öt részre osztható, ismertette Deli Gergely.
márc. 25
8:06
A Hungary Helps küldetését ismertető dokumentumfilmet mutattak be Budapesten (Demokrata)
"A mi feladatunk a cselekvő szolidaritás" – mondta Semjén Zsolt.
márc. 25
8:18
Az ukrán-magyar határszakaszon 4786-an léptek be Magyarországra (Demokrata)
A rendőrség 8 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
márc. 25
8:21
Márki-Zay: továbbra sem engedték el a fegyverrel fenyegető férfit (ATV)
Hódmezővásárhelyen pisztoly szerű tárgyat rántott valaki az ellenzéki polgármester által szervezett rendezvényen, az illetőt azóta sem engedték ki. Orbán Viktor vasárnapi látogatásán Márki-Zay teára hívta a miniszterelnököt.
márc. 25
8:36
Inside the covert operation to bring down the party threatening Viktor Orbán's rule (Telex)
According to documents obtained by Direkt36, a secret operation was carried out to bring down the IT systems of the Hungarian opposition party Tisza. IT specialists affiliated with the party planned to expose this, but then police officers, pressured by the Hungarian secret services, raided them, apparently on trumped-up charges.
márc. 25
8:39
A Mi Hazánk kidobná az ötforintost, Horthy Miklós arca kerülhetne az új ötvenezres bankjegyre (SzMo)
Novák Előd, a Mi Hazánk alelnöke parlamenti kérdésben javasolja a címletstruktúra átalakítását. A párt szerint az infláció miatt a legkisebb érme felesleges, a legnagyobb bankjegy pedig már nem elég.
márc. 25
8:42
Donald Trump támogatásáról biztosította Orbán Viktort (Demokrata)
Orbán Viktor egy igazán erős és hatalmas vezető, fogalmazott az Egyesült Államok elnöke.
márc. 25
8:45
Új rekord: soha nem jelentkeztek annyian külképviseleti szavazásra, mint idén (Infostart)
Szerda reggelig több mint 65 ezren kérték felvételüket a külképviseleti névjegyzékbe.
márc. 25
8:45
Trump megmondta a magyaroknak, mi a teendő: "Menjetek Szavazni Orbán Viktorra" (444.hu)
A Szuverenitásvédelmi Hivatalban alighanem már félreverték a vészharangot ilyen mértékű külföldi beavatkozás láttán.
márc. 25
8:51
Tíz éven belül összeroppanhat a magyar nyugdíjrendszer, elkerülhetetlenné válik a beavatkozás (ATV)
Nem lehet tovább halogatni a hazai nyugdíjrendszer átalakításának megtervezését – figyelmeztetett a szakértő.
márc. 25
8:51
Már most csúcsot döntött a külképviseleteken szavazásra jelentkezők száma (SzMo)
A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint már 65 695-en regisztráltak külképviseleti szavazásra, megdöntve a 2022-es csúcsot. A Választási Földrajz szerint a trend a Tisza Pártnak kedvezhet.
márc. 25
8:57
Egymillió forint hevert a földön a kecskeméti McDonald's-nál – Meglepő módon ért véget a történet (Blikk)
Egymillió forint hevert egy kecskeméti parkolóban. A történet azonban nem lopással, hanem becsületességgel ért véget. Fiatalok találták meg a pénzt, akik példamutató módon cselekedtek.
márc. 25
8:57
Tehervonat okozta káosz lassítja a forgalmat a ceglédi vonalon (Infostart)
A ceglédi vonalon néhány vonat menetideje meghosszabbodhat, mert Albertirsa és Ceglédbercel-Cserő között átmenetileg csak egy vágányon közlekedhetnek a vonatok egy meghibásodott tehervonat miatt.
márc. 25
9:00
Három körzetben visszalépteti jelöltjét a DK (Telex)
Dobrev Klára a döntést azzal indokolta, hogy ezekben a körzetekben várható a legszorosabb verseny.
márc. 25
9:03
Hajszálon múlt egy debreceni baba élete: telefonon segített az újraélesztésben a mentős (Blikk)
A segítségnyújtás legkritikusabb pillanatai sokszor nem a helyszínen, hanem a mentésirányító asztalánál dőlnek el. Debrecenben egy fiatal szülőpár élete legszörnyűbb perceit élte át, amikor észrevették, hogy az egy hónapos kislányuk nem lélegzik. A kétségbeesett hívást Illés-Nagy Fruzsina mentésirányító fogadta, aki azonnal felismerte a bajt, és mi

Keresés