Ha már egy minimálisan elvárt színvonalat nem tudott hozni, legalább nagy eladási számot produkál az Én, a kétarcú: a képregény két hete vezeti mindkét nagy könyvhálózat sikerlistáját.
A szlovák ellenzék a 2020-as választásba való orosz beavatkozás gyanúját veti fel a kiszivárgott telefonbeszélgetés miatt. A Slovensko nevű mozgalom szerint ez példa nélküli eset, a Kereszténydemokrata Mozgalom szerint pedig a történtek magyarázatot adnak a jelenlegi szlovák kormány politikájára.
Sas Zoltán jobbikos bizottsági elnök hívta össze a testületet "az elmúlt néhány nap eseményei miatt". Az ülésen a külügyminiszter állítólagos lehallgatásának körülményeit és a Panyi Szabolcs újságíróval, és magával Szijjártó Péterrel szemben felmerült hazaárulás-állításokat is tárgyalhatják.
Drasztikus, télies fordulatot hoz a hét második felében az olaszok által Deborah-nak keresztelt mediterrán ciklon. A HungaroMet legfrissebb előrejelzése szerint a 20 fokos tavaszi meleg után csütörtökön és pénteken orkánerejű, akár 90 km/órás széllel és síkvidéki havazással szakad be a hőmérséklet. Ebben a cikkben mutatjuk a vihar pontos menetrendj
A döntést indokló tájékoztatón a jegybankelnök elmondta, a tanács áttekintette a makrogazdasági és pénzügyi folyamatokat. Említése szerint a környezet bizonytalanságát az iráni háború és a pénzügyi stabilitás megingása okozza, de az iráni válsághoz hasonló hatás volt látható már 2022-ben is. Az energiaszükséglet miatt devizalikviditási igény biztos
Baleset miatt teljes szélességében lezárták az M0-s autóút M1-es autópálya felé vezető oldalát Nagytétény térségében kedd délután - közölte a katasztrófavédelem és az Útinform a honlapján.
Orbán Viktor, országjárásának kecskeméti állomásán súlyos vádakat fogalmazott meg: a miniszterelnök szerint külföldi titkosszolgálatok a Tisza Párttal együttműködve hallgatták le Szijjártó Pétert. Magyar Péter nem maradt adós a válasszal, közösségi oldalán az „öngólok királyának” nevezte a kormányfőt.
A KSH friss adatai szerint a nyugdíjasok többsége nagyon kevés pénzt kap, míg kevesen nagyon sokat. Egy szakértő szerint a különbségeket növeli, hogy Magyarországon 2013 óta nincs járulékplafon.
A Digitális Demokráciafejlesztési Ügynökség változatos módon segíti a kormánypárt kampányát. A cég egyik regionális vezetőjét, Balog Gézát többek között a DDÜ legemlékezetesebb húzásáról kérdeztük.
A pécsi közgyűlés elfogadott egy rendeletet, amely megtiltja a városképet romboló és uszító hirdetések kihelyezését. A döntés az újonnan kihelyezendő plakátokra vonatkozik, a már kint lévőket nem érinti.
Budapest legkeletibb, 15-ös választókörzetében volt a legszorosabb a verseny 2022-ben – és ez volt az egyetlen egyéni körzet, ahol a Fidesz akkor nyerni tudott a fővárosban. A kormánypártok ugyanazt a jelöltet, Dunai Mónikát indítják, miközben a Tisza jelöltje, Porcher Áron eredményét a DK-s Gy. Németh Erzsébet és 2022-höz hasonlóan újrainduló kuty
A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben – közölte a berlini főügyészség.
A miniszterelnök a Facebookon támadta be Magyar Péter pártját a külügyminiszter lehallgatása miatt. Magyar szerint a vád azért sántít, mert a pártja akkor még sehol sem volt.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Oroszország mindig fenyegetést jelent, Magyarország viszont a lengyelek örök barátja marad - hangsúlyozta Karol Nawrocki lengyel elnök az X-en, a lengyel-magyar barátság napja alkalmából tett hétfő esti budapesti látogatása után.
Az ügyészségnek feljelentési és eljárási kötelezettsége van ilyen esetben, nem mérlegelhet– mondta dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd a tiszás ügynökbotrányról.
Az év első hónapjai már most komoly nehézségeket okoznak a növénytermesztőknek. A januári havazás ellenére az idei évkezdet az egyik legszárazabbnak számít, miközben az elmúlt hetekben a nappali hőmérséklet gyakran elérte a 10 fokot. Emiatt a mezőgazdasági munkák a szokásosnál korábban indultak. A gazdák most elsősorban csapadékra várnak, mert a ki
Az kormányszerv egy nappal a kormánymédia támadása után adott ki jelentést Panyi Szabolcsról. Az ötoldalas irat szerint az újságíró egy nemzetközi hálózat végrehajtója.
A 444.hu stábja a rendkívül furcsa interjúban azt szerette volna megtudni Balog Gézától, a Digitális Demokrácifejlesztési Ügynökség egyik vezetőjétől, hogy fizetett-e azoknak, akik a Tisza menetén ukrán zászlót feszítettek ki. Ő azt válaszolta, nem fizetett soha senkinek, de azt nem árulta el, miért is csinálták.
A Tisza Párt elnöke egy nyíregyházi kampányrendezvényen jelentette be a közjogi méltóságok leváltására vonatkozó tervét. Az érintett intézmények, köztük a Windisch László vezette Állami Számvevőszék is, visszautasították a vádakat.
A Tisza Párt elnöke egy nyíregyházi kampányrendezvényen jelentette be a közjogi méltóságok leváltására vonatkozó tervét. Az érintett intézmények, köztük a Windisch László vezette Állami Számvevőszék is, visszautasították a vádakat.
Témák: Több újdonsággal bővült az idei Bay-hét Gyulaváriban. A sárkányreptetés mellett sakk csapatverseny is várja a diákokat. 75 éve viseli a zeneszerző nevét a gyulai Erkel Ferenc Gimnázium. Ez alkalomból rendeztek jótékonysági gálát szombaton, a művelődési központban. A megfelelő táplálkozásról és a lelki egészség megőrzésének lehetőségeiről tar
A járóbeteg- és fekvőbeteg-szakellátást nyújtó közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatók gazdálkodását segítő további intézkedésekről hozott rendeletet a kormány.
Megszólalt az Alkotmányvédelmi Hivatal a Tisza Párt informatikusaival kapcsolatban. Azt írják, egyikük egy Ukrajna érdekében akciókat végrehajtó hekkercsoporttal dolgozott, és a másik informatikussal közösen próbáltak engedélyköteles titkosszolgálati eszközöket beszerezni.
Szervezettnek tűnő csoport vette el és tépte szét a kormányellenes táblákat Orbán Viktor nagykanizsai gyűlésén. Az incidens új szintre emelte a kampányrendezvényeken tapasztalható feszültséget.
A Heim Pál Kórház orvosai endoszkóppal próbálták kivenni a játék darabjait. A mágnesek súlya miatt azonban ez lehetetlen volt, így a kisfiú a műtőben kötött ki.
Aggasztó adatokat mérnek a Balatonon a tavaszi szezon kapujában. Ez az az időszak, amikor a tónak a legszebb arcát kellene mutatnia: a téli hóolvadás és a kora tavaszi esők után a medernek csurig kellene állnia, hogy biztonságos tartalékot képezzen a perzselő nyári hónapokra. Idén azonban ez elmaradt. A tó vízgyűjtőiről nem érkezett elég utánpótlás
Nyilatkoztak az RTL Híradónak az orvosok, akik ellátták a 20 mágnest lenyelő kisfiút a Heim Pál Gyermekkórházban. Azt mondták, olyan nehezek voltak a mágnesek, hogy nem tudták endoszkóppal kiszedni a 10 éves gyerek gyomrából, ezért azonnal műteni kellett. A gyereknek szerencséje volt: a mágnesek egyben maradtak, így nem csípték össze a gyomrát vagy
A hétfői kecskeméti fórum után kedden este hat órától Nagykanizsán folytatódott Orbán Viktor országjáró kampánykörútja. A miniszterelnök szerint célegyenesbe érkezett a kampány, most már nincs megállás, hiszen csak 19 nap van hátra a választásokig. A kormányfő üzent a tiszás fiataloknak is: szerinte, ha kormányváltás lenne, keresztet vethetnének a
A Tisza Pártot okolja a kormányzat azért, hogy külföldi titkosszolgálatok lehallgathatták Szijjártó Pétert. A miniszterelnök azt mondta, hogy ez szégyen, és elégtételt fognak érte venni. Magyar Péter, a Tisza elnöke viszont arra hívta fel a figyelmet, hogy pártja 2024-ben alakult, a kiszivárgott beszélgetés viszont évekkel korábbi. Szijjártó Péter
Dráma történt a Tisza-parton: egy sofőr a folyóba ugratott az autójával. A férfi életét a révész mentette meg, majd a parton többen a segítségére siettek. A mentők kihűlt állapotban vitték kórházba.