Nem április 12-én kapják a nyugdíjasok a juttatást, változott az utalás időpontja. Ennek a parlamenti választásnál sokkal prózaibb oka van: munkaszüneti napra esik a dátum.
A képernyőről a lapokra költözött a veszprémi StúDió podcast. Dióssy László és Wéber László népszerű beszélgetőműsorából a páros kiválasztott 68 „megkerülhetetlen” embert, akiknek az interjúit kötetbe foglalták. A péntek délután a Betekints Hotelben tartott bemutatón több érdekes és olykor megmosolyogtató kulisszatitkot is felfedtek a szerzők a kön
A Balaton vízszintje az idei tavaszon aggasztóan alacsony, a siófoki vízmérce adatai szerint tíz napja stagnál a 90 centiméteres szinten. Ez jelentősen elmarad az ilyenkor optimálisnak tartott 110-115 centiméteres tartománytól, és az elmúlt évtizedben nem fordult elő, hogy a tó vízállása ilyen alacsony lett volna tavasszal. A helyzet különösen agga
Miközben számos nyugdíjas a megélhetésért küzd és minden forintnak örül, vannak olyan idősek, akik csillagászati nyugdíjat vághatnak zsebre minden hónapban. Februárban a 13. havi juttatással együtt volt, aki a 9 milliós összeget is elérhette.
Brüsszel nem az európai emberek érdekeit képviseli, hanem az ukránok elnökét. Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk, mert Európa jövőjéről nem a bürokratáknak, hanem Európa nemzeteinek kell dönteniük. Ez a mi küldetésünk - jelentette ki a miniszterelnök szombaton Budapesten.
A budapesti CPAC Hungary konferencián Donald Trump mellett Andrej Babiš és Benjámin Netanjahu is videón támogatta Orbán Viktort. A Fidesz a rendezvénnyel a külföldi szövetségeseit mutatja fel.
A TISZA Párt vezetője egy videóban üzent a Fidesznek, miután állítása szerint megpróbálják tönkretenni a családját. Szerinte őt már nem lehet megfélemlíteni. Magyar szerint a politika nem uralkodás, hanem szolgálat, és a magyar emberek nem kérnek sokat, "csak szabadon és békében szeretnének élni a saját hazájukban".
Magyar Péter szombaton 3 percnél is hosszabb videóban üzent a Fidesznek. Arról beszélt, szerint miért van egyre több támogatója napról napra a Tisza Pártnak az áprilisi választások előtt.
A békéhez erő kell, ahhoz kell ma igazán bátorság, hogy valaki akarjon és tudjon is nemet mondani a háborúra – hangsúlyozta Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója a budapesti Cpac Hungary 2026 konferencián szombaton. Szánthó Miklós köszöntőjében azt mondta, aki nemet mond a háborúra, az a magyar jobboldal, a másik oldalt pedig "anny
A miniszterelnök a CPAC Hungary konferencián beszélt a globális politikai átrendeződésről. Azt állította, Magyarország az európai "előretolt helyőrsége" ennek a folyamatnak.
Az ukránoknak a pénz sokkal hamarabb fog elfogyni, mint nekünk az olaj. Ezért miután megnyertük a választást, kénytelenek lesznek megindítani a Barátság vezetéket, és április 13-án este újra fog indulni a szállítás - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton Budapesten, a CPAC Hungary 2026 konferencián.
Egyedülálló program jelenik meg a lakossági napelemes beruházások megtérülésének felgyorsítása érdekében. A hazai energetikai szektor egyik legrégebbi szereplője a jelenlegi 5 forintos hatósági átvételi árral szemben akár ötszörös kifizetést garantál a hálózatba jókor visszatáplált energiáért.
Harminc éve még lehetett volna UNESCO világörökség Uránváros, most már nem. A városrész legfontosabb épített értékeit, már amik még megmaradtak, a korábban ott élő pécsi építész, Patartics Zorán mutatta be nekünk.
Brüsszel nem az európai emberek érdekeit képviseli, hanem az ukránok elnökét. Meg fogjuk nyerni ezt a választást, és utána nem megállunk, hanem előrelépünk, mert Európa jövőjéről nem a bürokratáknak, hanem Európa nemzeteinek kell dönteniük. Ez a mi küldetésünk – jelentette ki a miniszterelnök szombaton Budapesten. Orbán Viktor a Cpac Hungary 2026
A Momentum politikusa szerint "ha egyetlen szó is igaz a Washington Post értesüléseiből, azzal hazánk modernkori történetének legsúlyosabb nemzetbiztonsági válságát kockáztatják. Ez nem egy vicc, miniszterelnök úr. A hír messze túlmutat a megszokott, cinikus kampánytrükkjeiken."
A KTK hamis, ukránpárti propagandának nevezte az amerikai lap cikkét. A külügyminiszter szerint a Tisza Párt és a megbízóik megijedtek minden idők legnagyobb Békemenetétől.
A Tisza Párt alelnöke Zircen Gulyás Gergely iráni háborúról tett kijelentésére építette beszédét. A politikus a tömeggel együtt skandálta, hogy a magyar emberek nem akarnak háborút.
Reggel óta nem szakadt meg a lánc a 12 órás váltófutásnál, miközben az Óváros téri rekordkísérletekre is több százan érkeztek. A hivatalos eredményhirdetés este hét órakor lesz. Közben megérkeztek a Megyeház térre az olimpikonok és sztársportolók, akiket ki lehet hívni a különböző ügyességi feladatokban.
Az ukránoknak a pénz sokkal hamarabb fog elfogyni, mint nekünk az olaj. Ezért miután megnyertük a választást, kénytelenek lesznek megindítani a Barátság vezetéket, és április 13-án este újra fog indulni a szállítás – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton Budapesten, a Cpac Hungary 2026 konferencián. A rendezvényen megsz
A Washington Post egy orosz titkosszolgálati dokumentum alapján írt a miniszterelnök elleni megrendezett támadás tervéről. A "Gamechanger" fedőnevű javaslat a kampányt befolyásolta volna, Moszkva tagad.
Miközben az autósok üzemanyag-ársapka bevezetésének köszönhetően legalább részben fellélegezhettek, a hosszú piaci kamatok kilőttek a nemzetközi konfliktusok hatására, ez pedig a lakáshiteleket is befolyásolja.
Európa nagy részén anticiklon határozza meg az időjárást, ami többnyire száraz, enyhe időt eredményez. Magyarország fölé ugyanakkor egy magassági hidegörvény érkezik, amely felhősödést hoz, de jelentős csapadék nem várható.
A világbajnoki selejtezőre készülő magyar férfi kézilabda-válogatott 30-19-re legyőzte Olaszország csapatát a szombat délután Tatabányán rendezett edzőmérkőzésen.
Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal a kezdőcsapatban a címvédő Liverpool 2-1-re kikapott a Brighton vendégeként szombaton az angol labdarúgó-bajnokság 31. fordulójában, a címvédő gólját Kerkez Milos szerezte.
A kormányra minden egyszülős család számíthat – nyilatkozta az MTI-nek a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára az egyszülős családok világnapja alkalmából szombaton. Koncz Zsófia, aki részt vett a budapesti VIII. kerületi Egyszülős Központ szombati családi napján, hangsúlyozta: ezen a napon különösen fontos felhív
Úgy tűnik, Miskolcon mindenki Orbán Viktorra volt kíváncsi, ellepték az érdeklődők a Szent István teret. A miniszterelnök beszédében kiemelte, a következő négy év a veszélyek korszaka lesz, a háború egyre közelebb jön, mert Brüsszel és Kijev úgy döntöttek, hogy béke helyett folyatni akarják a háborút. A valódi kérdés viszont nem az, hogy ki akar há