Hatalmas tömeg gyűlt össze szerdán Dunaújvárosban a Dózsa György téren, hogy meghallgassa Orbán Viktor miniszterelnököt. A kormányfő beszédét úgy kezdte: "Az ellenfeleinkkel többé-kevésbé pariban vagyunk: mi vagyunk többé, ők pedig kevésbé" – idézte fel országjárásának előző, egri állomását.
A Fidesz "idegengyűlölő", de a Tisza is "idegenellenes", ők pedig egyikkel sem tudnak azonosulni – mondta Nagy Dávid, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt pártigazgatója az ÖT YouTube-csatornáján, a Szemben Kócziánnal című műsorban.
A kormány most időben lépett, de amíg nincs patrióta fordulat Európában, addig Magyarországnak harcolnia kell az olcsó orosz energiáért – mondta Szijjártó Péter.
Míg a nap- és a szélenergia felhasználása 2010-ben öt megawatt volt, most ennek a négyezerszerese, több mint nyolcezer megawatt a naperőművi kapacitás Magyarországon, de a "sötét, szélcsendes órák száma", amikor nem süt a nap és nem fúj a szél, meghaladja a kétezer órát, ami felveti a tárolás kérdését – mondta Áder János szerdán Debrecenben Teremte
A miniszterelnök egy brit tévéinterjúban reagált a lehetséges orosz választási beavatkozás vádjaira. Azt állította, a kormány minden külső szereplőt felszólított a távolmaradásra, nemcsak Putyint.
A Cinema City szerint bevett szokás változtatni a műsoron, ha azt látják, hogy egy filmre extra nagy az érdeklődés, miközben egy másik előadásra csak néhány jegyet adtak el.
A rendezvényen külön köszöntötték a közönségben Spányi Antal megyéspüspököt, Radulovics Bojana kézilabdázót és Müller Cecília tisztifőorvost. – írja a Mandiner. Süli János országgyűlési képviselő, Paks korábbi polgármestere felszólalásában figyelmeztetett, hogy Magyar Péterék ígéretet tettek az alapítványi egyetemek megszüntetésére és Paks II. me
Témák: 2026-ban is ingyenes marad a vízdíj, az öntözővíz a gazdák számára – emelte ki Jakab István az Országgyűlés alelnöke, MAGOSZ elnöke a keddi, gyulai gazdafórumon. Folytatódik a „Vizet a tájba” program, gépek, eszközök vásárlásához jelenleg is van pályázati lehetőség, hogy a csatornákat, amelyeket őseink kiástak, most a korszerű gépekkel a leg
Judák Zsolt, a Tisza Párt kalocsai jelöltje Hartán egy saját dallal és a provokatív történettel lépett a közönség elé. A politikus később bocsánatot kért, miután Magyar Péter nyilvánosan helyreigazította.
A Fidelitas elnöke elhatárolódott a provokációtól, ahol egy "Üdvözlünk a háborús meneten!" molinó is megjelent. Balog Géza, a szervezet budapesti vezetője, közben a helyszínen volt a fiatalokkal.
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Dunaújvárosban tartott országjárása során beszélt a háborúról, a közelgő választásról és egy esetleges kétharmados győzelemről.
A globális szellemi háborúban a magyar kultúra, azon belül a népművészet, az erdélyi magyar néptánc elsőrendű önvédelmi fegyverünk – hangoztatta Kövér László szerdán Szovátán, az Erdélyi Hivatásos Táncegyüttesek XX. Találkozójának megnyitóján. Az Országgyűlés elnöke köszöntőjében rámutatott: az erdélyi néptáncosok olyan önvédelmi képesség birtoko
Ennek az ipari központnak igenis van jövője – mondta Mészáros Lajos, Dunaújváros és térsége jelenlegi, a választáson újra induló országgyűlési képviselője.
Magyar Péter győzelmét már 65 százalékra árazzák az itthon elérhetetlenné tett oldalon, ami 30 százalékpontos előnyt jelent Orbánnal szemben. A portálon már 32 millió dollár értékben fogadtak az áprilisi választások eredményére.
Újabb hazai sikerének örülhetett az Insedo Veszprém KK, amely az NB I/B Piros csoport alapszakaszának 21. fordulójában hosszabbítás után 109-103-ra legyőzte a tabella harmadik helyén álló PVSK Veolia együttesét a Vetési Albert Gimnáziumban.
Szégyentelen álhírhadjáratba kezdett Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter azzal, hogy az oroszok Orbán Viktor oldalán avatkoznak be a parlamenti választásba a kárpátaljai magyarok felhasználásával – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca tájékoztatása szerint szerdán Budapesten. A tárcavezető arról számolt be, hogy "ma
Egy hónap után lépett ismét pályára hazai közönség előtt a VEHIR-VESC NB I-es női röplabdacsapata. A Tatabánya elleni bajnokit a vendégek kezdték jobban, ám hamar helyreállt a rend, és a veszprémi hölgykoszorú egyre magabiztosabb előnyt harcolt ki. Szerencsés-Miklai Zsanett és Török Petra jeleskedett pontszerzésben, a hazaiak pedig végül mindössze