A politikust költségvetési csalással vádolták, de végül ebben felmentették, és hamis magánokirat felhasználása miatt ítélték harmincmillió forintos pénzbüntetésre. De azt sem kell befizetnie.
Új dinamika jellemzi a felsőoktatást – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában. Varga-Bajusz Veronika kiemelte: egyre lendületesebbek az egyetemek, egyre jobban odafigyelnek a hallgatókra, egyre erősebbek a nemzetközi
Szörnyű tragédia rázta meg a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Zrínyi Miklós Laktanya és Egyetemi Campus hallgatóit és dolgozóit: egy fiatal tiszti hallgató halt meg az objektum területén. Kiderült, hogy a fiatalember a laktanya tetejéről zuhant le.
A hétfőn Magyarországra érkező hidegfront után kedden lehűlt a levegő és felhős, délután pedig több felé csapadékos időjárásban volt részünk. Tipikus tavasz, tipikus március. Szerdán megérkezett a szél, ami melegebb levegőt hoz, így ma már megint 15-17 fokot mutatnak a hőmérők. Ezen ront sokat a néhol viharos légmozgás. Mi várható csütörtöktől szom
A Tisza Párt egészségügyi szakpolitikusa ismét nyilvánosan bírálta az államtitkárt. Szópárbajuk nem most kezdődött, Takács Péter korábban azt mondta, Hegedűs "méltó utódja lett pártbéli elődjének, felnőtt a takonygerincű és ostoba Kulja Andráshoz!"
A Szentszéki Sajtószolgálat közösségi oldalán számolt be arról, hogy XIV. Leó pápa szombaton, március 14-én délután beköltözött az Apostoli Palota pápai lakosztályába, néhány közvetlen munkatársával együtt. A hivatalos "bejáráson" a Szentatyát elkísérte Pietro Parolin bíboros államtitkár és Paul Richard Gallagher érsek, a Szentszék államközi kapcso
Jövő hétfőn, vagyis március 23-án Budapesten, a Millenáris Parkban tartják az első Patrióta Nagygyűlést, ahol Orbán Viktor és több európai patrióta politikus, köztük Marine Le Pen, Matteo Salvini és Geert Wilders is beszédet mond.
Egyre több jel utal arra, hogy a magyar nyugdíj rendszere átalakítást kíván: az alacsony születésszám és a növekvő várható élettartam együtt olyan nyomást gyakorol a rendszerre, amelyre előbb-utóbb válaszolni kell. Banyár József közgazdász szerint a nyugdíjkorhatár automatikus emeléséről szóló vita már nem odázható el.
A tiszások azt hitték, komolyan elhitték, hogy Magyarországon lehet ukránbarát politikával választást nyerni - közölte a miniszterelnök szerdán a Facebook-oldalán közzétett videójában.
Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd
A tiszások azt hitték, komolyan elhitték, hogy Magyarországon lehet ukránbarát politikával választást nyerni – közölte a miniszterelnök szerdán a Facebook-oldalán közzétett videójában.
A miniszterelnök szerint Magyar Péterék elhitték, hogy Magyarországon lehet ukránbarát politikával választást nyerni, és most szembesülnek a valósággal. Azt is mondta, hogy "a magyarok előjöttek", utalva a Békemeneten és a fideszes fórumokon megjelent tömegekre.
A mi Erkelünk címmel készült dokumentumfilm nyilvános vetítését tartották a hétvégén Gyulán, az Almásy-kastélyban. A zenés alkotás zenetudósok és történészek közreműködésével ad képet a gyulai születésű Erkel Ferenc életéről, felvonultatva pályájának több fontos állomását. A dokumentumfilm elkészítésében részt vett az Erkel Társaság elnöke, Erkel F
A 2026-os év második kisállatbörzését rendezték szombaton, a gyulai sportcsarnok parkolójában. Még csak két hét telt el a legutóbbi esemény óta, de ismét sok állatot találhattak itt az érdeklődők a kellemes, tavaszias időben. A húsvét közeledtével erősödik az érdeklődés a nyulak iránt. Népszerűek voltak a börzén a szárnyasok is, a sokféle galamb, b
Miért ütközik sokszor falakba a szülői érdeklődés, és hogyan válhat egy hétköznapi kérdés valódi kapcsolódási ponttá a gyerekekkel? Erről beszélt Gyurkó Szilvia Szegeden.
Orbán érdeke az, hogy fenntartsa a Barátság kőolajvezeték miatt kipattant feszültséget, mert az olajblokád a kampányuk fő témája, mondta a Policy Solutions igazgatója.
"Az újságíróknak joguk van szabadon és zaklatás nélkül tudósítani a politikai eseményekről" – mondta a Nemzetközi Sajtóintézet érdekvédelmi igazgatója.
Több mint ezer darab régi Bubi-biciklit matricáznak át és forgatnak be a napokban a Manfred kerékpármegosztó szolgáltatásba, de hamarosan elektromos közbringák is megjelennek mellettük.
Vannak olyan szavazói a Mi Hazánknak, amelyek szeretnék, ha a párt kormánykoalícióra lépne a Fidesszel vagy a Tiszával, de a többség nem ezt akarja, és maga a pártelnök sem készül ilyesmire. Toroczkai László erről a Válasz Online-nak adott interjúban beszélt.
Az Európai Unió (EU) részéről általános gyakorlattá vált a hatáskörök lopakodó kiterjesztése – mondta az európai uniós ügyekért felelős miniszter az európai uniós hatáskörvizsgálat eredményeit bemutató szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten. Hozzátette, ezt a magyar kormány szuverenitási kérdésnek tekinti. "Az EU ugyanis a hatáskör átruházás elvére
30 millió forintos pénzbüntetésre ítélte a Budai Központi Kerületi Bíróság bírája az egykori MSZP-s politikust, Simon Gábort. A hamis magánokirat felhasználásában bűnösnek kimondott férfinak azonban ezt nem kell kifizetnie, csak egy 200 ezer forintos eljárási díjat. A tizenhárom éve tartó ügynek ugyanakkor ezzel még nincs vége.
Egy Veszprém vármegyei kismama szülése váratlanul gyorsan indult meg, így férje azonnal a mentők segítségét kérte. A mentésirányító riasztott egy mentőgépkocsit és egy esetkocsit, miközben telefonon nyugtatta a házaspárt, és irányította a helyzetet. A mentőgépkocsi egysége érkezett elsőként a helyszínre, ahol a mentősök gyorsan felmérték az édesany
Az európai uniós ügyekért felelős miniszter szerint a jelenlegi intézményi logikát egy többszintű együttműködési szerkezettel kellene felváltani, hogy az EU-t együttműködési körök mentén lehessen újrarendezni.
Bizonytalan világban a tapasztalatra és a higgadtságra különösen nagy szükség van, és ez az, amit a kormánypártok képviselnek – mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter a Fidesz-KDNP országjárásának bajai fóruma előtt.
Nyílt politikai beavatkozás folyik: a választások előtt korlátozza Orbán Viktor miniszterelnök bejegyzéseit a Facebook – közölte a Mandiner szerdán. A cikk szerint a Facebook beavatkozása komoly kérdéseket vet fel a közösségi média politikai tartalmai kezelésének átláthatóságáról. Mario Nawfall libanoni-ausztrál politikai kommentátor X-bejegyzésébe
Vajon tényleg a magyarok lennének az utolsó poroszok, akik még hisznek egy olyan dolgos és precíz Németországban, amely talán már a németek számára is csupán a múlt emléke? A Mathias Corvinus Collegium veszprémi képzési központjának legutóbbi előadásán Bauer Bence, a Magyar Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója rántotta le a leplet a
A Fidesz frakcióvezetője egy Facebook-videóban reagált arra, hogy szerinte a Tisza Párt elnöke azt állította, hogy krumplit osztanak szavazatért. Szerinte a valóság az, hogy ők kaptak zöldségeket az emberektől, olyanoktól, akik Magyar Péterről hallani sem akarnak.
106 éves korábban elhunyt az ország egyik legidősebb embere. Nagy Ferencné Erzsike 1919. augusztus 23-án született Győrszentivánon, ahol mindenki ismerte és szerette. Az örökifjú hölgy tavaly még kezdőrúgást végzett el egy futballmeccsen, korábban pedig a hosszú élet titkáról is mesélt az újságíróknak.