2025. szeptember 29. hétfő

szept. 29
15:57
Rendőrségi nyomozás Hadházyék ellen a Szent Ferenc templomnál történt eset kapcsán – Budai Gyula feljelentése nyomán indult az eljárás (ATV)
Nyomozást indított a rendőrség a Ferenciek terén múlt héten történt incidens ügyében, miután Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő feljelentést tett csoportos garázdaság miatt. A politikus szerint az eset során a Szent Ferenc templomba betörtek, és megtámadták a 82 éves Pál atyát.
szept. 29
16:09
"Önök Majdant akartak csinálni Budapesten" – a Szőlő utcai botrány miatt kiabáltak egymással a politikusok a parlamentben (444.hu)
A parlament hétfői ülésén a DK-s Barkóczi Balázs megígérte, hogy újra és újra felteszik a kérdést, ki az a Zsolti bácsi. A fideszes Balla György kiakadt, a kormány pedig kijelentette, hogy az ellenzéki politikusok, az influenszerek és az újságírók együtt rontottak a kormányra. Ezért pedig mindannyian felelni fognak.
szept. 29
16:12
Komjáthi Imre filozófiai magasságokban: Átmenetileg vagyunk itt (Demokrata)
Videó! Ami az utóbbi napokban-hetekben folyik Magyarországon, az nem politika, hanem elfajzott gyűlöletműsor, mondta az MSZP elnöke.
szept. 29
16:24
Répássy Róbert a DK-s képviselőnek: Önök bíróságon fognak felelni! (Demokrata)
Videó! Az államtitkár alaposan helyre tette a DK képviselőjét az Országgyűlésben.
szept. 29
16:24
Vejkey Imre: Álhírre akart parlamenti vizsgálóbizottságot felállítani az ellenzék (vasárnap.hu)
Egy álhírre parlamenti vizsgálóbizottságot akartak létrehozni, de az ellenzéki kezdeményezés megbukott az Igazságügyi Bizottságon – közölte hétfőn az Igazságügyi Bizottság KDNP-s elnöke. Leszögezte: "nem engedünk a DK politikai cirkuszának!" A hétvégén Rónai Sándor, a bizottság DK-s alelnöke írásban kezdeményezte a napirend kiegészítését, ami azt j
szept. 29
16:30
A kormányhivatal bezáratta a fideszes képviselő feleségének vágóhídját, ahol Hadházy szerint "bomló tetemek, kukákból kilógó belek" voltak (Telex)
Horváth István korábban azzal gyanúsította meg a saját szomszédját, hogy disznókat lopott tőle. Hadházy szerint viszont ezek igazából Horváth feleségének a most már bezáratott vágóhídján voltak.
szept. 29
16:33
Hamarosan megváltozik a PET-palackok megjelenése (hirado.hu)
A változtatás fő célja a környezettudatosság.
szept. 29
16:39
Nagy Márton szerint van esély a minimálbér kétszámjegyű emelkedésére (hirado.hu)
A kormány az elmúlt 15 évben 28-ról 13 százalékra vitte le a szociális hozzájárulási adót.
szept. 29
16:39
Menczer Tamás új kifejezést dobott be, miközben a megtorlásokról beszélt: "És ez hogy fog tetszeni, gyűlölethuszárok?" (SzMo)
Közölte: "most jön az elszámolás és a megtorlás, és most mindenkinek felelősséget kell vállalnia", majd hozzátette: "Ezt nagyon komolyan is gondoljuk."
szept. 29
16:45
Mészáros Lőrincék lezáratnák a forgalom elől az utat, ahonnan rálátni az antilopokra és zebrákra (SzMo)
A kérelem azután született, hogy fotók készültek az állatokról. Hadházy Ákos több tüntetést szervezett, ahol a demonstrálók saját szemükkel is láthatták az egzotikus patásokat.
szept. 29
16:51
Szőlő utcai botrány: A Fidesz leszavazta a vizsgálóbizottság felállítását, a DK súlyos vádakat mond (ATV)
A kormánypárti többség leszavazta a Szőlő utcai botrányt vizsgáló parlamenti bizottság felállítását, noha az ellenzék a Demokratikus Koalíció kezdeményezésére összegyűjtötte a szükséges 40 aláírást. A döntés után Dobrev Klára a Fideszt az igazság eltussolásával vádolta, míg Orbán Viktor szerint az egész ügy egy "jól felépített kormánybuktatási kísé
szept. 29
16:54
"Iszonyatos mentális fáradtság" – egyre nehezebben biztosítják az SNI-s gyerekek ellátását az iskolák (Telex)
Bár előírás szól róla, milyen fejlesztés járjon egy SNI-státuszú gyereknek, a szakemberhiány miatt alig kapnak segítséget a tanárok. A középfokú oktatásba pedig egyre nehezebb bekerülni SNI-sként.
szept. 29
16:57
Indulhat a pesti fonódó villamoshálózat második ütemének tervezése (hirado.hu)
A részleteket a BKK ismertette.
szept. 29
17:00
Szicíliában tartották a 3. Nemzetközi Katolikus Alumni Fórumot Európa keresztény gyökereiről (vasárnap.hu)
Budapest és Róma után a magyarországi Szerzetesrendi Diákszövetségek Társasága (Szita) szervezésében a magyarországi kötődéssel rendelkező szicíliai Notóban tartották a 3. Nemzetközi Katolikus Alumni Fórumot – közölte a szervezet hétfő az MTI-vel. Közleményük szerint a szeptember 23-án tartott tanácskozás a Magyar Diplomáciai Akadémia támogatásból
szept. 29
17:03
Magyarország érdekelt Törökország EU-s tagságában – jelentette ki Kövér László (hirado.hu)
Az Országgyűlés elnöke a parlamentben fogadta a török házelnököt.
szept. 29
17:03
Magyar Péter az Index-ítéletről: Botrány, a jogállam totális megcsúfolása (SzMo)
A TISZA Párt elnöke elítélte a bíróság Indexet megvédő döntését. Szerinte hamisított dokumentumra hivatkozva mostantól bármelyik sajtótermék megírhatná például, hogy Orbán Viktor embert akar ölni.
szept. 29
17:06
Kész átvenni a fővárosi önkormányzat Iványi Gábor hajléktalanszállóit (Telex)
A Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója, Kiss Ambrus szerint ezeknek a kapacitásai nélkülözhetetlenek.
szept. 29
17:12
Az Index szerint csak véleményt közöltek, amikor a Tisza Párt brutális adóemeléséről írtak (Telex)
Magyar Péterék fellebbeznek, miután a bíróság ellenük ítélt az Index ellen indított helyreigazítási perben.
szept. 29
17:30
Szilvásváradon pénteken kezdődik a Nemzeti Vágta (vasárnap.hu)
Háromnapossá bővült 18. Nemzeti Vágta, mely pénteken kezdődik Szilvásváradon. Közép-Kelet-Európa legnagyobb amatőr lovasversenyének futamait, melyen több mint 100 lovas indul, a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban rendezik meg. Az esemény kommunikációjával foglalkozó ügynökség hétfői közleménye szerint pénteken tartják a Nemzetközi Rendőr Lovasve
szept. 29
17:33
Csaba László: radikalizálódást látunk, Orbán Viktor vezérszerepbe bújt, bármit mondhat, tehet és elrendelhet (SzMo)
A professzor szerint az évértékelő, a "poloskázás" és a kötcsei beszéd is intő jel. Közben a TISZA Pártnak szerinte nincs programja, uniós pénz pedig 2027 előtt nem jön.
szept. 29
17:39
A bíróság szerint véleményt közölt az Index, amikor a Tisza állítólagos adóemelési terveiről írt (444.hu)
A kormányközeli lap azzal érvelt, hogy ők nem a Tisza Pártról írtak, hanem a párt Gazdasági Kabinetjének terveiről. A fejléc és aláírás nélküli A4-es lapra hivatkozva indult a hetek óta tartó kormányzati kampány a Tisza ellen.
szept. 29
17:39
Ennyi volt az ősz? Átmenet nélkül jönnek a fagyok: pár nap és lecsap a zimankó (Pénzcentrum)
A met.hu előrejelzése szerint a folytatásban is változékony időjárásra készülhetünk. A hét első felében erősen és közepesen felhős időszakok váltják egymást, a gomolyfelhőkből helyenként záporok, néhol zivatarok is kialakulhatnak.
szept. 29
17:45
Minimálbér 2026: súlyos bejelentést tett Nagy Márton, esélytelen az eddig készpénznek vett emelés? (Pénzcentrum)
A januártól esedékes minimálbér-emelés körüli vita egyre élesebb - írja a Portfolio.hu. A hároméves bérmegállapodás alapján idén 9 százalékkal nőttek a minimálbérek, jövő januártól pedig eredetileg 13 százalékos, 2027-től pedig 14 százalékos emelés lett volna tervezve. A makrogazdasági feltételek azonban változtak, így a felek már most vitáznak a p
szept. 29
17:54
Nemes Csaba: A teremtésvédelem minden keresztény számára kötelező feladat (vasárnap.hu)
"A Krisztus-követés, az evangéliumi módon való élet megvalósítaná azt, amit mi teremtésvédelemnek nevezünk. Csakhogy az eléggé szigorú, de ez a valóság. Igyekeznünk kell ezen az úton járni" – mondta a Vasárnap.hu-nak Nemes Csaba, a Naphimnusz Teremtésvédelmi Egyesület elnöke, akivel a teremtésvédelem lényegéről, az életvédelemmel kapcsolatos összef
szept. 29
18:00
Orbán Viktor a Török Nagy Nemzetgyűlés elnökével tárgyalt (Demokrata)
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Karmelita kolostorban fogadta Númán Kurtulmust.
szept. 29
18:02
Magyarország visszatérése az űrhajózásba nemcsak lehetőség, hanem szükség is (Demokrata)
Magyarország számára fordulópontot jelentett a 2021-ben elfogadott nemzeti űrstratégia.
szept. 29
18:12
Tízezer forintra csökkentették annak a nőnek a büntetését, akit az egyik tüntetésen egy rendőr megütésével vádoltak (Telex)
A nő ügye azért került a bíróság elé, mert a rá kiszabott büntetéseket nem fizette be.
szept. 29
18:15
Akár 2029-ig is húzódhat a bulinegyed kiválása a VII. kerületből (Menedzsment Fórum)
A lakók, a kerületi képviselők, és az Országgyűlés is akadálya lehet annak, hogy a bulinegyed kiváljon a VII. kerületből. Ha a képviselők elkezdenék a tárgyalást, az előkészítő folyamat egy-másfél évet venne igénybe. Bárhogy is alakul, legkorábban a következő önkormányzati választás kiírásával egy időben változhatnak a kerülethatárok.
szept. 29
18:27
Orbán Viktor a Török Nagy Nemzetgyűlés elnökével tárgyalt a Karmelita kolostorban (hirado.hu)
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Karmelita kolostorban fogadta Númán Kurtulmust, a Török Nagy Nemzetgyűlés elnökét, aki hivatalos látogatást bonyolít Magyarországon – tájékoztatta az MTI-t a Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály.
szept. 29
18:36
Gy. Németh Erzsébet: Önök Gizikét a gőzekével keverik (Demokrata)
Zsigó Róbert visszautasította, hogy a kormánynak ne lenne fontos, hogy a gyermekek családban nőjenek fel. Videó!
szept. 29
18:36
Nyomoz a rendőrség Hadházy és a ferences szerzetes összetűzése miatt (Telex)
Korábban az ügyre reagált a miniszterelnök is.
szept. 29
18:36
Kémkedés miatt 11 embert kapcsoltak le Szerbiában (vasárnap.hu)
Tizenegy embert fogtak el Szerbiában, mert a gyanú szerint kémkedtek, bűnszervezetben vettek részt, valamint több "gyűlöletkeltő" akcióban vettek részt Franciaország és Németország területén – közölte a szerb belügyminisztérium hétfőn. A gyanú szerint az elfogottak egyebek mellett zöld festéket öntöttek a párizsi Holokauszt Múzeumra, több zsinagógá
szept. 29
18:39
Szerdától már nyilatkozhatnak a háromgyerekes anyák az szja-mentességről (hirado.hu)
A nyilatkozat legegyszerűbben a NAV Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásában adható be elektronikusan.
szept. 29
18:45
Jelentkezett egy ismeretlen vevő, Pintér Sándornak mennie kell (ATV)
Egy mindeddig ismeretlen vevő 50 milliárd forintét megvette a belügyminisztérium épületét. Pintér Sándor minisztériumának költöznie kell. Az adásvétel részleteiről írásban érdeklődtünk, a választ a Nemzeti Vagyonkezelő küldte el.
szept. 29
18:48
Emléktáblát avattak Sterbinszky Amália szülőházán (vehir.hu)
Emléktáblát avattak Hajdúszoboszló szülötte és díszpolgára, a XX. század legjobb magyar női kézilabdázójának választott Sterbinszky Amália szülőháza falán hétfőn, a Hősök tere 3. szám alatt.
szept. 29
18:51
Újraszámolták a buheraszagú adatokat, és kiderült, hogy sokkal többen vannak a szegénységi küszöb alatt (444.hu)
A KSH-sok úgy próbálnak kijönni a legsúlyosabb bizalmi válságból, hogy ragaszkodnak hozzá, ők semmiben nem hibáztak. A manipuláció vádját visszautasítják, de továbbra sem világos, miért úgy torzultak az adatok, hogy a kormánynak jó legyen.
szept. 29
19:00
Már a spanyolok is egyre inkább elutasítják a migrációt – Balogh Máté Gergely a patrióta Vox előretöréséről (vasárnap.hu)
Ahogy növekszik a migráció elutasítása Spanyolországban, úgy nő a Vox párt támogatottsága. Balogh Máté Gergely, a Migrációkutató Intézet vezető kutatója szerint eltűnhet az üvegplafon a patrióta párt fölül. A közvélemény-kutatások szerint a spanyolok 73,4 százaléka látja úgy, hogy túl sok a bevándorló az országban, 91,4 százalékuk pedig országszint
szept. 29
19:24
A kormánypárti képviselők leszavazták a parlamenti vizsgálóbizottság létrehozását a Szőlő utcai ügyben (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
szept. 29
19:30
Megállapodott Hadházy a ferencesekkel, októbertől már nem a templomuk mellett fog tüntetni (Telex)
Az előző keddi tüntetésén a politikus kisebb összetűzésbe került egy ferences szerzetessel, miután pont a beszéde alatt harangoztak a tüntetés helyszíne melletti templomban.
szept. 29
19:36
Műfüves focipályát adtak át a hallássérültek budapesti tanintézetében (Demokrata)
Felavatták a Nagy Norbert műfüves focipályát a Budapesti Hallássérültek Tanintézetében.
szept. 29
19:36
Le akarják tiltani a Facebook-profilját? Ne kattintson rá, csapda! (vasárnap.hu)
Újra előkerült az a csalás a Facebookon, ami a felhasználók legérzékenyebb pontjára, a profiljuk elvesztésétől való félelemre apellál. A csalók a Meta nevében küldött, hivatalosnak látszó üzenetben fenyegetnek fiókja felfüggesztésével, ha nem "hitelesíti" magát egy linken keresztül. A valóságban azonban épp ezzel a kattintással adja át a bejárati k
szept. 29
19:48
Megszólalt a kormányhivatal vezetője: bezárás helyett a törvényes működés a cél Iványi Gábor egyházánál (hirado.hu)
Nem akarja bezárni a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) által működtetett fővárosi hajléktalanszállókat a Budapest Főváros Kormányhivatala (BFK), csupán azt akarja elérni, hogy azok a jogszabályok előírásai szerint, törvényes rendben működjenek – reagált Sára Botond fővárosi főispán azokra a híresztelésekre, amelyek szerint az általa v
szept. 29
19:54
Megszólalt a kormányhivatal vezetője: bezárás helyett a törvényes működés a cél Iványi Gábor egyházánál (hirado.hu)
Nem akarja bezárni a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) által működtetett fővárosi hajléktalanszállókat a Budapest Főváros Kormányhivatala (BFK), csupán azt akarja elérni, hogy azok a jogszabályok előírásai szerint, törvényes rendben működjenek – reagált Sára Botond fővárosi főispán azokra a híresztelésekre, amelyek szerint az általa v
szept. 29
20:06
Tordai Bence az ülést vezető Latorcai Jánosnak: Arról beszélek, amiről akarok! (Demokrata)
Tordai Bence viszonválaszában becsmérlő szavak közepette eltért a tárgytól. Videó!
szept. 29
20:12
Nyomoz a rendőrség Hadházy és a ferences szerzetes összetűzése miatt, állítja Budai Gyula (444.hu)
Hadházy Ákos közölte, hogy mostantól a tér másik felén fognak tüntetni.
szept. 29
20:18
A mélyen hívő tanácsadó, aki egy nagy karrier után pihent egyet, és a Tiszát választotta (Telex)
Egyetlen munkahelye volt eddig a Tisza Párt új programalkotási szakemberének. Igaz, ott aztán 25 éven át minden létező ágazattal, intézménnyel és problémával találkozhatott. Korábbi cége ugyan teljesen apolitikus, mégsem úszta meg, hogy 2010-ben rákerüljön a Fidesz hírhedt listájára. Bemutatjuk Tanács Zoltánt.
szept. 29
20:30
Még csak most kezdődött az ősz, máris havazik a magyar településen: videón a tél lehelete (Pénzcentrum)
Az Alpok után a Kárpátokban is megérkezett a tél: hétfőn hó borította be Székelyföld legmagasabb pontját, az 1801 méter magas Madarasi-Hargitát.
szept. 29
20:30
Semjén Zsolt az ATV-ben: Ilyen súlyú vád még nem volt, de semmi köze ehhez az ügyhöz (SzMo)
Nem bánta meg, hogy szót kért és felszólalt a Parlamentben. Erkölcsi okokból nem tehette meg, hogy nem szólal fel. Szerinte külföldi szálak is lehetnek az ügy mögött.
szept. 29
20:30
Semjén Zsolt: Ezek a vádak nemcsak nem igazak, hanem lehetetlenek (Telex)
A miniszterelnök-helyettes az Egyenes beszédben beszélt arról, hogy nem is ismeri a gyermekvédelmi intézményeket.
szept. 29
20:36
Semjén Zsolt az Egyenes Beszédben: "Ez szervezett rágalomhadjárat, amelynek célja a kormány megingatása" (ATV)
Az ATV Egyenes Beszéd című műsorának vendége volt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, aki a vele szemben felmerült, súlyos társadalmi megítélésű vádakról beszélt. A politikus határozottan visszautasította az ellene megfogalmazott állításokat, sőt, hangsúlyozta: nemcsak valótlanok, hanem "fizikailag és jogilag is lehetetlenek".

Keresés