A gázai lelkipásztori látogatásukat követő sajtótájékoztatón a jeruzsálemi görög-ortodox és latin pátriárkák közös felhívást intéztek a világ vezetőihez és döntéshozóihoz, amelyben "a háború végét, a fogvatartottak szabadon bocsátását és egy igazi gyógyulási folyamat kezdetét követelik, amely visszaállítja az életet és a méltóságot Gázában és az eg
A Tisza Párt elnöke a Bálványosi Szabadegyetem első napja kapcsán posztolt. "Elvtársak! Élvezzétek ki az utolsó pillanatokat, a lágy hegedűszót, mielőtt elsüllyed az Auróra cirkáló" – írta.
Egy új rendelet értelmében, ha valaki egy éven belül másodszor szegi meg a rendőrség korlátozó intézkedését, nem hagyhatja el a számára kijelölt területet.
Még 2023 nyarán történt, hogy a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és a Pride két szervezője kölcsönösen videót készítettek egymásról a strandon. Ebből épült ki a pedofil narratíva.
Brüsszel hosszú ideje elhibázott gazdaságpolitikát folytat, a háborút támogatja a béke helyett és minden pénzt Ukrajnának ad. A kormány Magyarország forrásait nem Ukrajna, hanem a magyar munkavállalók, különösen a gyermekes családok támogatására és a munkahelyek védelmére fordítja – emelte ki pénteki kommentárjában Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági
Orbán Viktor holnapi tusványosi beszéde előtt többféle teória látott napvilágot, folyik a találgatás, miről szól majd a miniszterelnök szokásos, tusnádfürdői előadása. Ezeken a beszédeke általában távlati stratégiát, a napi politikánál szélesebb fogalomtárral dolgozó gondolatokat fogalmaz meg Orbán. Sokak szerint sorsdöntően fontos bejelentéseket t
Mráz Ágoston Sámuel szerint az ellenzék jobb a remény árusításában, de a teljes népességben a Fidesz vezet. Tusványoson arról beszélt, hogy Orbán Viktor jól számolta ki Donald Trump közép-európai hatását.
Faragták rendesen a székely közméltóságok focicsapatának védői a csíkszentsimoni pályán, ahol igazi presztízscsatát vívtak a magyar Országgyűlés válogatottjával. Hamisítatlan fociélmény volt fúvószenekarral, sörrel, recsegő fapados nézőtérrel és a hazai szurkolók észosztásával.
A Kossuth Lajos utca 4. szám (akkor Hatvani utca) alatt álló Dreher-bérpalota helyén az 1700-as évek közepétől Pest egyik legszebb barokk palotája, a Grassalkovich-palota emelkedett. Az épületet feltehetően Mayerhoffer András tervezte Grassalkovich Antal gróf, Mária Terézia bizalmasa számára. A palota a 18–19. század fordulóján sokféle szerepet töl
A nemzetközileg védett személyek védelmének érdekében a "visszaeső tüntetők" számára a rendőrség kijelölheti, hol tartózkodhatnak, és ehhez elektronikus eszközt is alkalmazhat.
Harminc százalékkal növelte a felvett hallgatók számát tavalyhoz képest a Pannon Egyetem, ezzel az ország legnagyobb növekedést elérő intézménye lett – derült ki az intézmény péntek reggeli, felvételi eljárásról szóló sajtótájékoztatóján.
2025. július 2-án, a középszintű szóbeli vizsgákkal eredményesen lezárult a május–júniusi vizsgaidőszak: 3386 bizottság előtt több mint 141 358-an tettek érettségi vizsgát. Az Oktatási Hivatal a honlapján közzétette az összesített eredményeket, amelyek alapján látható, hogy az érettségizők idén is az elmúlt évek átlagának megfelelően teljesítettek.
A leggazdagabb magyarnak nem sok öröme lehetett a mérkőzésben, mert a Puskás Akadémia 3-2-es vereséget szenvedett ellenfelétől. Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea a hét első felében még dél-franciaországi Cannes-ban nyaralt.
Péntek délelőtt számoltak be a helyszínen, a Dózsa György utca aszfalburkolatának felújításáról Kétegyházán. A település számára fontos ez az 1839 méteres útszakasz, hiszen ezen az úton közelíthető meg a vasútállomás is. Takács Árpád főispán kiemelte, ezzel a felújítással a munkálatok nem fejeződnek be a nagyközségben, hiszen újabb pályázatokat a
A mesterséges intelligencia (AI - angolul artificial intelligence) ma már szinte észrevétlenül vált a mindennapok részévé – derül ki az Ipsos AI Monitor 2025 globális felméréséből és az EY nemzetközi kutatásából. Miközben a vállalati döntéshozók többsége szerint cége már kiaknázta az AI nyújtotta lehetőségeket, az átlagfelhasználók még mindig óvato
A hőség miatt időszakosan, szombatról vasárnapra virradó éjszakára feloldják a nehéz tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozását – tájékoztatott az Építési és Közlekedési Minisztérium.
A Demokrata főszerkesztője biztos benne, hogy a Fidesz magabiztosan nyeri a 2026-os választást, a békemenet pedig inkább csak a maguk megerősítésére kell.
A hőség miatt időszakosan, szombatról vasárnapra virradó éjszakára feloldják a teherautók hétvégi forgalomkorlátozását, tájékoztatta az Építési és Közlekedési Minisztérium pénteken az MTI-t.
Tíz Patriot légvédelmi rendszer finanszírozásán dolgozik Ukrajna, miután Washingtonnal megállapodást kötöttek, amely lehetővé teszi az európai országok számára, hogy amerikai fegyvereket vásároljanak Kijevnek – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken közzétett nyilatkozatában. "Az Egyesült Államok elnöke átadja, eladja nekünk ezeket
A SECTOR 16 csoport képeket is közzétett a behatolásról. Májusban egy magyar geotermikus termelőrendszerbe, júliusban pedig egy hűtő, fűtő és szellőztető rendszerbe is bejutottak. Július közepén már egy távfűtési rendszerben is jelen voltak.
A politológus szerint Orbán Viktor akár egy Trumppal való találkozót vagy egy választási fordulatot is bejelenthet. Török Gábor szerint az is előfordulhat, hogy nem lesz semmilyen bejelentés.
A magyar kormány elfogadta a külhoni ösztöndíj-rendszer teljes átalakításáról szóló előterjesztést, a résztvevő hallgatók létszáma negyven százalékkal nő és 2030-ig a rendelkezésre álló forrás 700 millióról 1,8 milliárdra bővül – jelentette be Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért,
Tovább gyűrűzik a botrány Donald Trump amerikai elnök körül, miután kiderült, sokáig szoros barátságban állt azzal a Jeffrey Epsteinnel, akit korábban kiskorúak bántalmazása és szexuális zaklatása miatt lett elítélve.
Munkahelyi balesetben elhunyt Kádár Zoltán, a Rába ETO egykori válogatott kézilabdázója. A volt sportolóra munkahelyén esett rá egy nagyobb munkadarab.
31 évvel ezelőtt Leslie Mandoki történelmet írt, először hozta össze a világ jazz és a rock nagyjait, hogy közösen zenéljenek és megszületett a Mandoki Soulmates szupercsapat. Az alapító tagok között olyan legendás művészek voltak, mint Ian Anderson (Jethro Tull), Jack Bruce (Cream), Al Di Meola, David Clayton-Thomas (Blood, Sweat & Tears), Bobby K
Hirtelen nagy csend támadt a törökbálinti képviselőtestület ülésén, amikor két láma és gazdáik beléptek a terembe. Az állatok tulajdonosai, egy önkormányzati terület bérlői így tiltakoztak, amiért a hivatal felbontotta velük bérleti szerződésüket.
Nagy Attila Tibor az ATV Startban beszélt arról, hogy az a bizonyos "eget rengető" tusnádfürdői Orbán-féle bejelentés, amiről Németh Zsolt fideszes politikus beszélt korábban, akár egy előrehozott választás bejelentése is lehet. A politikai elemző a műsorban ki is fejtette, mire alapozza ezt az állítását.
A Választási Földrajz elemzője szerint a Fidesz csapdát állíthat Magyar Péternek egy Ukrajna EU-tagságáról szóló népszavazással, amelyet a 2026-os országgyűlési választással egy időben tartanának.
A korlátozás oka az újonnan életbe lépett 510/2023. (XI. 20.) kormányrendelet, amely szigorú előírásokat tartalmaz a gyermekek gyógyvízben történő fürdőzésére vonatkozóan.
A legendás luxusautó jelenleg egy műhelyben várja újjászületését. A tulaj nemcsak a technikára, hanem a kocsi sötét múltjára is különös figyelmet fordít.
Ezen a nyáron hazánk már hatodjára adott otthont egy különleges nemzetközi eseménynek: a 75. Fisec–Ficep Játékokra több száz középiskolás sportoló érkezett három kontinens tizenöt országából, hogy nemcsak a sport révén, hanem a közösségi együttlét által is maradandó élményeket szerezzenek. A Katolikus Iskolák Diáksportszövetsége (Kids) szervezésébe
A fideszes biztonságpolitikai nagyágyúk az európai haderő kilátásairól beszélgettek Tusványoson. A honvédelmi miniszter elmondta, hogy Magyarországnak békepárti kormánypártra van szüksége, az egykori III/III-as ügynök pedig arról beszélt, hogy előnyben vagyunk a németekkel szemben, mert nálunk még nem tűnt el a hazaszeretet.