Ugyan később indult a szezon, mostanra viszont nagyon elszaporodtak a darazsak a déli megyékben. Folyamatosan keresik a darázsirtókat, mert a házi praktikák már hatástalanok.
Papp Gábor ügyvéd vezetésével megtartotta első ülését a Magyar Úszó Szövetség által felállított, független szakértőkből álló bizottság, amely Széchy Tamás magatartását hivatott kivizsgálni.
Minden vármegyében és Budapesten is kevesebb álláslehetőséget hirdettek meg a vállalatok az idén a második negyedévben, mint tavaly ugyanebben az időszakban - közölte a Profession.hu csütörtökön.
Megjelent a következő tanév rendje. Kiderült, hogy mikor indul a tanév szeptemberben, mikor ér véget júniusban, valamint az is, mettől meddig tartanak a szünetek.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Körülbelül kétszázan, többségükben fiatalok, második napja tüntetnek az ungvári polgármesteri hivatal előtti Posta téren a Nemzeti Korrupcióellenes Nyomozóhivatal (Nabu) és a Korrupcióellenes Különleges Ügyészség (Szap) függetlenségét korlátozó törvény ellen, annak eltörlését követelve. A kedd este, kijevi idő szerint 20 órakor kezdődött tüntetés k
Aki autózik az tudja, hogy mennyi szabályt kell betartani vezetés közben. Vannak olyan KRESZ-szabályok, amelyeknek a megszegése nem annyira veszélyes magunkra és a többi közlekedőre nézve, mások viszont életveszélyes helyzetet teremthetnek.
Orbán Viktor az erdélyi Tusványoson tartózkodik, a Bálványosi Szabadegyetem rendezvényén. A miniszterelnök általában pénteken utazik el a tusnádfürdői eseményre, de most a szokottnál korábban kiment, s néhány napja már bejelentkezett Romániából. Pénteken reggel onnan adott interjút a Kossuth rádiónak.
Egy olyan videón, amely három héttel azelőtt készült, hogy meghalt egy beregszászi magyar férfi, akiről a magyar kormány – bizonyítékok nélkül – azt állítja, épp a toborzó tisztek verték halálra.
A miniszterelnök Tusnádfürdőről, kihelyezett stúdióból nyilatkozott péntek reggel a Kossuth rádiónak. Orbán Viktor szólt a Bálványosi Nyári Szabadegyetemről, a nemzetpolitikáról, a szomszédunkban dúló háborúról, Ukrajna sorsáról, az Európai Unió költségvetéséről, a Kneecap együttes kitiltásáról.
A Fidesz szerint csak azért látszik erősnek a Tisza az online térben, mert sok ezer kamuprofilt használnak a közösségi médiában. Közel 120 ezer kommentet fésültünk át Magyar Péter oldalán, hogy megtaláljuk őket, és meglássuk, miben különböznek a Harcosok Klubja tagjaitól.
Franciaország a palesztin állam elismerését tervezi – közölte csütörtök este Emmanuel Macron francia elnök az X-en. "Az igazságos és tartós közel-keleti béke iránti történelmi elkötelezettséghez hűen úgy döntöttem, hogy Franciaország elismeri a palesztin államot. Ezt idén szeptemberben fogom ünnepélyesen bejelenteni az Ensz Közgyűlésében" – írta a
Az ATV-be hívta élő vitára Orbán Viktort a TISZA Párt elnöke. Magyar Péter azt mondta híradónknak, országjárása sukorói állomásán: kész arra, hogy a miniszterelnök által választott időpontban és a kormányfő által szabott vitaszabályokkal legyen vita, ahhoz hasonlóan, ahogy Kulja András tiszás egészségpolitikus és Takács Péter egészségügyi államtitk
Az indoklás szerint azért lehet erre szükség, mert a meglévő és jövőbeni nemzetközi kapcsolatok erősítése és Magyarország nemzetközi tekintélyének a védelme kiemelten fontos nemzeti érdek.
Hat héttel a tanévkezdés előtt elindította országos tanszergyűjtését a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ): a Radírozzuk ki a különbségeket program célja, hogy Kárpát-medence-szerte legalább 1358 hátrányos helyzetű gyermek tanévkezdése válhasson örömtelibbé, az adományokkal pedig csökkenteni tudja az alapítvány a rászoruló családok iskolakez
Az együttes alapítói úgy érzik, nem hagyják őket élni, ezért szerették volna kicsit meghackelni Tusványost. Egyébként is sok szájat etetnek a zenekarral. "Ha már Mészáros Lőrincnél ez egy mentség, akkor nálunk is egy mentség."
Tusnádfürdő a magyar politika kiszabadulása – mondta Orbán Viktor pénteken a Kossuth rádió, Jó reggelt, Magyarország című műsorának. Óriási élménynek nevezte, hogy néha kiszabadulnak a közélettel foglalkozó emberek a szűk perspektívából. Orbán Viktor előreutalt szombati tusványosi beszédére, azt mondta, hogy be fogja mutatni a magyar nagystratégiát
Bálványos a magyar világ legnagyobb politikai találkozója, most ismerteti a nemzeti "nagystratégia" részleteit - jelentette ki Orbán Viktor a Kossuth Rádióban. A jogállamisági eszköz furkósbot Brüsszel kezében - mondta a miniszterelnök.
A Belügyminisztérium a csütörtök este megjelent Magyar Közlönyben tette közzé a 2025/26-os tanév rendjéről szóló rendeletét. A következő tanév 181 napos lesz.
A miniszterelnök szerint az ukránok már jelen vannak a magyar pártokban, médiában és szakértőket is fizetnek, ahogy szerinte az őket kritizáló előadók is kapnak pénzt. A Sziget szervezőire nagyon zabos volt, hogy ide akarták hozni a Kneecapet.
Nagy belpolitikai hullámokat vetett Lengyelországban, hogy egy nyugalmazott püspök élesen bírálta a kormány migrációs politikáját. Számos jel utal arra, hogy a vitába ezúttal külföldi erők is beszálltak – mutatott rá legfrissebb Fókuszpont-elemzésében a Migrációkutató Intézet. A włocławeki egyházmegye nyugalmazott püspöke, Wiesław Mering a Jasna
Majka a Facebook-oldalán reagált arra, hogy a One szerződést bontott vele a politikai megnyilvánulási miatt. Az előadó ügyvédekkel egyeztet, jövő hétre ígért tájékoztatást.
Tóth Bertalan újabb feljelentését is elutasították, de hivatalos határozat nélkül, így bíróságra sem viheti az ügyet. A rendőrség szerint nincs új tény a korábbi beadványhoz képest.
Egyre közelebb van az 1 milliárd eurós vasúti gigahitel - értesült a Szabad Európa. A kormány az önrésszel együtt nagyjából 800 milliárd forintot költhet vasútfejlesztésre. A szakértők azonban úgy látják, ez az összeg csak tűzoltásra elég, amely maximum néhány perccel csökkentheti a menetidőt.
A kultúráért és innovációért felelős miniszter pénteken az M1 aktuális csatorna műsorában, Tusnádfürdőn nyilatkozva közölte, hogy tízből nyolcan állami ösztöndíjas képzésen jutottak be felsőoktatási intézménybe, ami mintegy 74 ezer hallgatót jelent. Hankó Balázs közlése szerint az állami ösztöndíjas képzésekbe felvett hallgatók száma 2,5 ezerrel tö
Balatoni otthonában lett rosszul, majd esett össze hirtelen egy 50 év körüli férfi a hét elején. A beteg hozzátartozói megpróbálták felébreszteni, de nem jártak sikerrel, így mentőt hívtak.
Török Gábor a közösségi oldalán osztotta meg, szerinte miről szól majd Orbán Viktor szombati tusványosi beszéde. Bejegyzésében előrejelzést adott a várható témákról és hangsúlyokról. Elemzése szerint a miniszterelnök többek között a politikai jövőképre, illetve a stratégiai irányokra helyezheti a nyomatékot.
A miniszterelnök szerint Brüsszel háborút hozna ránk, a Kneecap meghívása miatt pedig "zabos" lett a fesztiválosokra. "Alapvetés, hogy nálunk senkit sem bánthatnak verbálisan sem" - mondta.