A Sziget Fesztivál példátlan lépésnek, szükségtelennek és sajnálatosnak tartja a Kneecap együttes beutazásának megtagadását - közölte a fesztivál sajtóosztálya csütörtökön az MTI-vel.
Deutsch Tamás szerint a Fidesszel kapcsolatban emlegetett rendszerszintű korrupció politikai vérvád, és az a célja, hogy hiteltelenítsék a kormánypártot. A politikus úgy gondolja, hogy amikor Magyar Péter "a kormányt kutyapicsázza", akkor igazából a keményen dolgozó emberekre mondja, hogy hülyék.
Az úgynevezett szolidaritási hozzájárulás, a Versenyképes Járások Program elvonásai okozzák a bajt, illetve az, hogy a kötelező feladatokért járó állami kompenzáció nem követi az infláció mértékét sem.
Minden tanár álma a magas szinten érdeklődő diák, ám ezt sem jó túlzásba vinni... Rajongok a történelemért" - ezzel indokolta tettét az a 17 éves fiatal, aki az esztergomi vármúzeumból lopott el műkincseket.
Az uniós átlagnál jóval kevesebb halat eszünk, pedig kiváló élelmiszer, az egyik legegészségesebbnek tartott étrend, a mediterrán diéta alapját is képezi. Van bennünk félelem a szálkás balatoni halak kapcsán, holott megfelelő irdalás, időzített sózás, valamint egy kevés citrom, némi zöldfűszer, vaj és olaj segítségével bárki készíthet otthon is ízl
A gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiatalok nyári programjának a Bács-Kiskun vármegyei Tass-Alsószenttamáson található Ágotafalva ad otthont. A gyerekek számára a programok mellett az az egyik legfontosabb, hogy új barátokat szerezhetnek. A tábor második napján nyitották meg a programot. Az eseményen elhangzott, a gyermekvédelem ügye kiemelten fon
Tombol a kánikula: az Országos Tisztifőorvos a HungaroMet előrejelzése alapján harmadfokú, azaz a legmagasabb szintű hőségriasztást rendelte el az egész ország területére július 24. csütörtöktől július 26. szombat éjfélig. A tartós hőség nemcsak a veszélyeztetett csoportokra, hanem az egészséges szervezetre is komoly megterhelést jelenthet - ezért
A nemzetpolitikában és az ifjúságpolitikában is a személyes kapcsolatok a legfontosabbak, a nemzetpolitika akkor jó, ha személyes kapcsolatokra tud épülni – hangoztatta a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára csütörtökön az erdélyi Tusnádfürdőn. Nacsa Lőrinc a 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) Fiatal közösségek, r
A cég szerint "az üzleti döntés hátterében az énekes-előadóművész Campus Fesztiválon bemutatott erőszakos színpadi produkciója, valamint az elmúlt időszakban tett közéleti megnyilvánulásai állnak".
A színész a Velencei-tó körbebiciklizése közben adott interjút a Kontrollnak, amiben a hazai zenészek hatalom elleni kiállásáról és a Kneecap magyarországi kitiltásáról is beszélt.
Ukrajna nem jöhet az EU-ba; a magyarok döntését mindenkinek tiszteletben kell tartania – közölte a Fidesz-Kdnp kommunikációs igazgatója csütörtökön a Facebook-oldalán. Menczer Tamás azt írta, Volodimir Zelenszkij elnök döntései után Ukrajnában áll a bál. Kiderült: ha Brüsszel Ukrajnába küldi a magyarok pénzét, akkor az egyenesen az ukrán elnökhöz k
A Fidesz frakcióvezetője szerint Majka addig nem írt ilyen számot, amíg nem igazolt az RTL-hez. Azt mondta, a fesztiválokon az előadók skandáltatják a fiatalokkal, hogy "mocskos, Fidesz", mert attól rettegnek, hogy levadássza őket a "liberális propagandamédia".
"XIV. Leó pápa fellendíti Chicago gazdaságát"- olvastuk az Exxpress.at oldalán. Amióta a város szülöttét a római katolikus egyház fejévé választották, fellendült a pólók, a játékok és mindenfajta olyan emléktárgy kereskedelme, amelyet az ő képével díszítettek fel az élelmes vállalkozók. A kiskereskedelem mellett a bárok és az éttermek is profitálna
A Tisza Párt elnöke szerint az emberek azt várnák el, hogy valódi bűncselekményekben, például az MNB-ügyben legyenek ilyen aktívak a nyomozó hatóságok.
Ellenzéki politikusokkal ült össze egy beszélgetésre Kocsis és Simicskó Tusványoson, de tiszás résztvevő nem volt. A Fidesz esélyeiről, Simionról, oroszpártiságról, és persze Magyar Péterről is szó volt.
Talán ez nem is véletlen - tette hozzá Vitézy. Magyar Péter arról posztolt, inkább a valódi bűnösöket kellene elkapni, akkor is, ha Orbán közelében vannak.
Vitézy Dávid is reagált az ügyre. Azt írta, hogy ugyan vannak vitái Karácsonnyal és sok mindenben nem ért egyet vele, de nonszensznek tartja a főpolgármester meggyanúsítását.
Hat héttel a tanévkezdés előtt elindította országos tanszergyűjtését a Magyar Református Szeretetszolgálat (Mrsz): a Radírozzuk ki a különbségeket program célja, hogy Kárpát-medence-szerte legalább 1358 hátrányos helyzetű gyermek tanévkezdése válhasson örömtelibbé, az adományokkal pedig csökkenteni tudja az alapítvány a rászoruló családok iskolakez
Orbán Viktor Orbán Balázst bízta meg a magyar nagystratégia megalkotásával. Ez olyannyira fontos feladat, hogy Orbán szerint ettől a stratégiától függ, hogy a következő évtizedekben megmarad-e az ország. A nem szuverenista nemzetek akár meg is szűnhetnek a jövőben.
Azok az erők fognak erősödni az elkövetkező időszakban, akik azt mondják, nem "toldozgatni-foltozgatni" kell a dolgokon, hanem a nyugati politikai rendszer teljes átalakítására van szükség, mert elveszítjük a versenyt a többiekkel szemben – mondta Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója csütörtökön Tusnádfürdőn. Orbán Balázs "A hogy á
Gyanúsított lettem, és ha ebben az országban ez az ára annak, hogy kiálltunk a magunk és mások szabadságáért, hát akkor még büszke is vagyok rá - közölte Karácsony Gergely a Pride kapcsán.
A fideszes képviselő szerint ez a szó valóban elhagyta a száját, de. Arról is beszélt, hogy az olyan "marhaságokról", mint K. Endre kegyelmi kérvénye nem beszélgetett Varga Judittal, mert ez már senkit sem érdekel. Megkérdeztük Varga esetleges visszatéréséről is.
Videó! A nukleáris ipar, az európai gazdák megóvása és a hadiipar fejlesztése terén is folytatódik az együttműködés, jelentette be Szijjártó Péter Párizsban.
A magyar férfi vízilabda-válogatott ezüstérmes lett a szingapúri világbajnokságon, amelynek csütörtöki döntőjében 15-13-as vereséget szenvedett az Európa-bajnok spanyol csapattól.
"Orbán Viktor autoriter kormánya szerint »nemzetbiztonsági fenyegetést jelentünk«. Ez kibaszottul felháborító egy olyan embertől, aki néhány héttel ezelőtt hősként fogadta Netanjahut, a körözött háborús bűnöst" - fogalmaztak a zenekar közleményében.
Semjén Zsolt és Kelemen Hunor a román és a magyar választásról beszélgetett Tusványoson. Határozottan kijelentették, hogy Orbán tihanyi beszéde nem ártott a Fidesz erdélyi támogatottságának.
Bayer Zsolt és Fodor Gábor közösen nosztalgiázott a múlton és fanyalgott a jelenen Tusványoson. Fodor szerint azért volt előrelépés a rendszerváltás óta eltelt időben, bár minden kormány szalasztott el lehetőségeket. Bayer szerint minden egyre rosszabb, de a fiatalok a legrosszabbak.
A dél-franciaországi Bordeaux ügyészsége csütörtökön bejelentette, hogy újraindítja a Bertrand Cantat elleni vizsgálatot esetlegesen elkövetett "szándékos erőszakos cselekmények" gyanújával, a francia rockénekes magyar felesége, Rády Krisztina műfordító, kulturális szervező, a Párizsi Magyar Intézet egykori művészeti vezetője halála ügyében, akit 2