2025. július 24. csütörtök

júl. 24
10:03
"A kormány a bicskei ügy után most is lapít" – a Mob volt elnöke szerint a gyerekeket megrontó Széchy Tamás ügyében bűnpártolás zajlik (SzMo)
A volt MOB-elnök szerint hiába beszélnek áldozatok, a hatóságok és sportvezetők hallgatnak, pedig szerinte súlyos dolgok történtek.
júl. 24
10:06
Orbán Viktor az Egyenes Beszédben? Álhír futott végig a magyar sajtón (ATV)
Szerda este több portál tényként írta meg, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a jövő héten interjút ad Rónai Egonnak az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Megérkezett a csatorna hivatalos válasza:
júl. 24
10:21
A magyarok kárát akaró Kollár Kinga jól megszedte magát, közben örül, ha "romlik a magyarok életminősége" (BorsOnline)
A Tisza párt üdvöskéje impozáns ingatlanokkal üzletel.
júl. 24
10:21
Kék hírek Békés vármegyéből (Gyulatelevízió)
Dévaványán, a Mezőtúri utcában állítottak meg egy személygépkocsit vezető férfit a rendőrök 2025. július 24-én 13 óra 30 perc körül. Az ellenőrzés során az alkoholszondás ellenőrzés azt mutatta, hogy a férfi ittasan ült volán mögé, ezért a rendőrök felfüggesztették a vezetési jogosultságát és büntetőfeljelentést tettek ellene. A Békéscsabai Rendőrk
júl. 24
10:27
Ezért fogy el mindig a pénzed hónap végére: Próbáld ki nagyanyáink 70 éves trükkjét már augusztusban (Most Hír)
Elmondta az utca embere, hogyan kell spórolni. Van a tippek között egy, amit generációk használtak eddig.
júl. 24
10:33
"Előmászott egy generáció a mamahotelből" – Bayer Zsolt a mocskos fideszezőknek és Majkának is üzent (SzMo)
A kormánypárti publicista elmélkedett generációs különbségekről, lázadásról, "mai fiatalokról". Aki szerinte még lázadni sem tudnak normálisan és tisztességesen.
júl. 24
10:33
Felvételi 2025 – a Semmelweis Egyetemre 2175-en jutottak be, a gazdasági területre jelentkezők közül minden negyedik a BGE diákja lesz (vasárnap.hu)
Összesen 2175 hallgató nyert felvételt az általános felvételi eljárás keretében a 2025/26-os tanévben a Semmelweis Egyetem hat karának magyar nyelvű képzéseire – közölte az intézmény csütörtökön az MTI-vel. A közleményben azt írták, hogy 2005-en államilag támogatott, 170-en pedig önköltséges képzésre jutottak be az egyetemre, ahol az orvos- és egés
júl. 24
10:39
Múzeumokból lopott egy 17 éves érdi fiú, 20 milliós a kár – ezzel magyarázta a tettét (Most Hír)
Az ország több múzeumából származó kőfaragványokat és töredékeket találtak a nyomozók egy 17 éves érdi fiúnál, aki - elmondás aszerint - a történelem iránti rajongásból gyűjtötte a műkincsek megrongálásából származó tárgyakat - közölte a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a rendőrségi honlapon.
júl. 24
10:54
MÁV-csoport – extrém helyzetben rendhagyó lépés (Infostart)
Az országos tisztifőorvos által elrendelt harmadfokú hőségriasztás miatt csütörtöktől várhatóan szombatig a MÁV-csoport díjmentesen vizet biztosít utasai számára a forgalmasabb vasútállomásokon, HÉV- és buszállomásokon.
júl. 24
11:03
Leó pápa elítélte a fegyverkereskedelmet (vasárnap.hu)
Mielőtt július 22-én, kedd este elhagyta Castel Gandolfót, XIV. Leó pápa beszélgetett néhány újságíróval, és válaszolt kérdéseikre a nemzetközi aktuális eseményeket illetően. "Mindenkit arra kell ösztönöznünk, hogy hagyja hátra a fegyvereit, és hagyja maga mögött a pénzcsinálást, amely minden háború mögött áll" – ezt hangsúlyozta Leó pápa az újságí
júl. 24
11:18
Friss felmérés: az eldobott cigicsikk a legzavaróbb (Infostart)
Miért nem választják a fiatalok a környezettudatos megoldásokat akkor, ha fontosnak tartják a fenntarthatóságot? A válasz nem egyszerűen pénz vagy tudás, – sokkal inkább attitűd kérdése. A több mint félezer budapesti és vidéki egyetemistát megszólaltató online kérdőíves felmérés a fiatalok zöld gondolkodásmódját és gyakorlatait térképezte fel.
júl. 24
11:21
Elárasztották a netet a Magyar Pétert és Zelenszkijt összemosó hirdetések, egyetlen hónap alatt legalább 125 milliót költött online hirdetésekre egy rejtélyes… (SzMo)
Az RTL-nek nyilatkozó kampányszakértő szerint a kormány régóta kiszervezi a provokatívabb kampányokat. így nem kell felelősséget vállalni az ott elhangzottak miatt.
júl. 24
11:27
Ide menekítik a pénzüket az élelmes magyarok az infláció elöl: tudnak valamit (Pénzcentrum)
A technológiai részvények, kriptovaluták és ETF-ek iránti élénk érdeklődés jellemzi a magyar és közép-kelet-európai befektetőket, akik egyre aktívabban keresik a nemzetközi tőkepiacokon kínálkozó lehetőségeket. Egy friss elemzés rávilágít: míg a magyar, román és bolgár befektetők számos közös preferenciával rendelkeznek, pénzügyi döntéseiket erőtel
júl. 24
11:30
Pokoli tűz tombol a magyarok egyik kedvenc üdülőhelyén (Metropol)
Halálos áldozatokról érkeztek hírek.
júl. 24
11:30
A szakértők szerint ezer sebből vérzik a debreceni CATL-gyár hatósági engedélye, az azt kiadó kormányhivatal szerint ezek előítéletes vélemények (444.hu)
Úgyhogy szerintük ki kell zárni a bíróság által kért szakvéleményeket a bírósági eljárásból.
júl. 24
11:33
Latorcai Csaba Tusványoson: A szolidaritási hozzájárulás rendszerének van létjogosultsága (vasárnap.hu)
A szolidaritási hozzájárulás rendszerének van létjogosultsága, a tehetősebb önkormányzatok igenis felelősséggel tartoznak azért, hogy a nehezebb anyagi helyzetben lévő önkormányzatokat segítsék – hangsúlyozta a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára Tusványoson a Gondolának, hozzátéve: a kormányzat nyitott arra, ho
júl. 24
11:39
Betlehem Dávid vezeti a nyíltvízi úszók világranglistáját (vehir.hu)
A férfi nyíltvízi úszók között Betlehem Dávid vezeti a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a World Aquatics frissen kiadott világranglistáját.
júl. 24
11:45
3 millió kóbor macska, 500 ezer kutya – A probléma velünk él (Hungarianpress)
Túlmutat az állatvédelem határain: a kóbor állatok válsága Magyarországon A kóbor állatok helyzete ma már nem csupán állatvédelmi kérdés – társadalmi, közbiztonsági és gazdasági problémává nőtte ki magát. Több millió kóbor állat kóborol az utcákon, miközben a menhelyek kapacitása a töredékük befogadására sem elegendő. Az ivartalanítás, mint megelőz
júl. 24
11:45
Superbike-vb: a Balaton mellett ér mérföldkőhöz a versenysorozat (vehir.hu)
A hétvégén a balatonfőkajári Balaton Park versenypályán rendezik meg a gyorsaságimotoros Superbike-világbajnokság idei nyolcadik fordulóját, amelynek szombati napján a Superbike géposztályban a sorozat történetének ezredik futamára kerül sor.
júl. 24
11:51
Bay Zoltánra emlékeztek Gyulaváriban (Gyulatelevízió)
A világhírű természettudósra, Bay Zoltánra emlékeztek csütörtökön Gyulaváriban a szülőházánál és végső nyughelyén. A radarcsillagászat tudományának megalapozója 125 évvel ezelőtt, július 24-én született.
júl. 24
11:54
Szakértő: veszélyes, hogy a kormány erre alapozza a költségvetést (ATV)
Hiába reménykedett gyors gazdasági fellendülésben a kormány, most már a Nemzetgazdasági Minisztérium is elismeri, a vártnál jóval gyengébben teljesít idén a magyar gazdaság. A híradónknak nyilatkozó szakértők szerint a gyenge mezőgazdasági teljesítmény mellett a beruházások akadozása és a versenyképesség hiánya fogja vissza a növekedést.
júl. 24
12:00
Megszólalt a Kormányzati Tájékoztatási Központ a szigetes antiszemita banda kitiltásáról (hirado.hu)
Magyarországon zéró tolerancia van az antiszemitizmus minden formájával szemben.
júl. 24
12:03
Rekordlétszámú indulót várnak a 43. LIDL Balaton-átúszásra: meglesz a 250 ezredik induló? (BorsOnline)
Ha az időjárás kegyes lesz, akkor most szombaton rendezik meg a Révfülöp és Balatonboglár közötti 5,2 km-es klasszikus, sorrendben 43. Lidl Balaton-átúszást.
júl. 24
12:03
A milliárdos klinika-tulajdonos elárulta a durva 2 perces reggeli titkát – amit csinál az egészségéért az őrültség, de működik télen (Most Hír)
Wáberer György rendszeresen oszt meg videókat a TikTok felületén, egészen különböző témákban. A legújabb tippje arról szól, hogyan turbózhatod fel az immunrendszeredet.
júl. 24
12:06
Hét és fél év börtönbüntetést kért az ügyészség a volt helyettes államtitkárra, Nagy Jánosra (hirado.hu)
Az ügy hátterében egy olyan eljárás áll, amely még négy évvel ezelőtt indult.
júl. 24
12:09
Hankó Balázs: Tizenhárom éve nem volt ilyen magas a sikeresen felvételizők száma (vasárnap.hu)
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije a mostani, összesen 95 907 jelentkező került be a felsőoktatásba – jelentette be Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten. A tárcavezető hangsúlyozta: 13 éve nem volt ilyen magas a sikeresen felvételizők száma, és soha nem álltak még ennyire
júl. 24
12:15
Orbán Viktor GIF-fel reagált Lengyel Tamás kommentjére egy tusványosi poszt alatt (SzMo)
A színész egy ismert idézettel szólt hozzá a miniszterelnök tusványosi útjáról szóló bejegyzéshez. Orbán Viktor ezúttal nem hagyta figyelmen kívül.
júl. 24
12:24
Erre a tíz szakra volt a legnehezebb bejutni (Infostart)
A Dunaújvárosi Egyetem állami ösztöndíjas gazdálkodási és menedzsment képzésére 500 ponttal lehetett bekerülni, de az ELTE jogászképzésre, a Károlin levelezőn pszichológiára és a Corvinuson nemzetközi gazdálkodásra is szinte földöntúli felvételi eredményre volt szükség.
júl. 24
12:27
Villámokkal és özönvízzel jön a fordulat: brutális ciklon tart Magyarország felé (Pénzcentrum)
Franciaországból indult, de már a magyar határon kopogtat az a hatalmas hidegörvény, amely napokon át tartó záporokat, zivatarokat és viharos fordulatokat hozhat. Mutatjuk, hol csap le először, és mire kell készülni!
júl. 24
12:27
Szijjártó Majkáról: Csalódás (Telex)
A külügyminiszter a TikTokján reagált a Campus fesztiválos fellépés után kialakult ügyre.
júl. 24
12:33
Mégsem lesz Orbán Viktor-interjú az ATV-n – Rónai Egon nem is dolgozik jövő héten az Egyenes beszédben (SzMo)
Reagált az ATV a Média1 értesüléseire, miszerint a műsorban Rónai Egon kérdezné a miniszterelnököt. Kiderült, hogy jövő héten nem is ő vezeti az Egyenes beszédet.
júl. 24
12:33
Új csúcs a pedagógusképzésben (Demokrata)
Szeptemberben egy Magyarországon egyedülálló képzés is elindul a főiskolán.
júl. 24
12:36
Az izraeli nagykövet elismerését fejezte ki a magyar kormánynak, amiért kitiltották a Kneecapet Magyarországról (444.hu)
Maya Kadosh szerint helyes erkölcsi döntés volt a tiltás.
júl. 24
12:45
A Fidesz ötlete a generációs problémájára: meg kéne hallgatni a fiatalokat (Telex)
Az a baj a fiatalokkal, hogy keveslik a sok segítséget, amit a kormánytól kapnak, helyette már az egyetemről kikerülve olyan életszínvonalat akarnak, amiért a szüleik évtizedeket dolgoztak, kezdte a fiatalok megszólítását Kovács Péter a tusványosi önkormányzati kerekasztalon.
júl. 24
12:51
Magyarország kitiltotta a Kneecapet – reagált a világsajtó (Demokrata)
Elismerését fejezte ki a magyar kormány iránt a nagykövet.
júl. 24
12:51
Gyanúsítottként hallgatják ki Karácsonyt a Pride miatt (Telex)
A főpolgármestert jövő héten hallgatja ki a rendőrség.
júl. 24
12:51
Zsigmond Barna Pál: Döbbenetes francia-ukrán cinkosság a háború folytatása érdekében! (vasárnap.hu)
Jean-Noël Barrot francia Európa-ügyi és külügyminiszter hivatalos látogatásra érkezett Kijevbe, ahol Zelenszkij ukrán elnök meghívására díszvendégként részt vett az ukrán nagyköveti értekezleten is – írta Facebook oldalán Zsigmond Barna Pál, az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának parlamenti államtitkára. Bejegyzésében azt írta: az ukrán elnök az é
júl. 24
13:09
Közel 96 ezren kerültek be a felsőoktatásba (vehir.hu)
Szerda este a Pannon Egyetem, a Kulturális és Innovációs Minisztérium, az Oktatási Hivatal és a HÖOK közös rendezvényén, a Pont Ott Partin értesülhettünk a felsőoktatási ponthatárokról. A Gyárkert megtelt a leendő egyetemistákkal, a hangulat kifogástalan volt, T. Danny koncertjével zárult a nap. Összesen 95 907 jelentkező került be a felsőoktatásba
júl. 24
13:12
Elmossa a vihar a Balaton-átúszást (Infostart)
Csütörtökön a szervezők elhalasztották a szombatra tervezett Révfülöp és Balatonboglár közötti 43. Lidl Balaton-átúszást.
júl. 24
13:15
Brutális vihar csap le a hétvégén Magyarországra: elhalasztották a Balaton-átúszást is (Pénzcentrum)
Elmarad a hétvégére tervezett 43. Lidl Balaton-átúszás: a szervezők a zivatarveszély miatt július 26-27-ről augusztus 2-ra halasztották az eseményt. A Balaton térségében viharos szél, villámlás és instabil időjárás várható, ezért a biztonság érdekében döntöttek a halasztás mellett. A nevezések automatikusan érvényesek maradnak az új időpontra, de a
júl. 24
13:15
Az izraeli nagykövet nagyra értékeli, hogy a kormány kitiltotta a Kneecapet az országból (Telex)
Szerinte a kulturális események nem adhatnak teret a terrorizmus éltetésének. A zenekar augusztus 11-én lépett volna fel a Szigeten.
júl. 24
13:18
Elhalasztják a Balaton-átúszást (444.hu)
A tervezett új dátum augusztus 2.
júl. 24
13:21
Magyar Péter politikai durrdefektjéről számolt be Rétvári Bence (vasárnap.hu)
"Magyar Péter dunakanyari körútján egy legalább 30 millió forintot érő Lincoln Continental kabrióból kiszállva mondta el, hogy mekkora a szegénység Magyarországon. Az amerikai elnökök által használt kocsival furikázva támadta a luxizást. Tinikori álmait megkésve kiélő, önimádó zsebmessiás érkezett" – írta közösségi oldalán csütörtökön Rétvári Bence
júl. 24
13:30
Kitiltják a Széchenyi és a Rudas fürdőkből a 14 év alattiakat (444.hu)
A döntést nem indokolta a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.
júl. 24
13:39
Elmarad a hétvégén, ekkor rendezik meg a Balaton-átúszást (BorsOnline)
Az előzetes tervekkel ellentétben nem kerül megrendezésre a hétvégén a 43. Lidl Balaton-átúszás.
júl. 24
14:09
Orbán Viktor lázban tartja a román sajtót (Demokrata)
Féltik Erdélyt a magyaroktól.
júl. 24
14:09
Ha ez az ára, hogy kiálltunk a szabadságért, még büszke is vagyok rá – reagált a Pride miatt meggyanúsított Karácsony (Telex)
A Főváros sajtóosztálya a Telexnek megerősítette, hogy behívták kihallgatásra a főpolgármestert.
júl. 24
14:09
Sürgős riasztás jött péntekre: Ezeket a vármegyéket sújtja vihar (Most Hír)
Időjárás: Csütörtökön napsütés, de zápor és zivatar is várható. Ráadásul nemrégen jött a meteorológusok friss riasztása, miszerint pénteken is súlyos viharok csaphatnak le Magyarországon. Mutatjuk ennek a részleteit!
júl. 24
14:09
Elhalasztották a Balaton-átúszást (vehir.hu)
Csütörtökön a szervezők elhalasztották a szombatra tervezett Révfülöp és Balatonboglár közötti 43. Lidl Balaton-átúszást.
júl. 24
14:12
A Kneecap terroristákat támogat és antiszemita a magyar kormány szerint (Infostart)
A Kneecap együttest a kormány három évre kitiltotta Magyarország területéről.

Keresés