Reagált az ATV a Média1 értesüléseire, miszerint a műsorban Rónai Egon kérdezné a miniszterelnököt. Kiderült, hogy jövő héten nem is ő vezeti az Egyenes beszédet.
Az a baj a fiatalokkal, hogy keveslik a sok segítséget, amit a kormánytól kapnak, helyette már az egyetemről kikerülve olyan életszínvonalat akarnak, amiért a szüleik évtizedeket dolgoztak, kezdte a fiatalok megszólítását Kovács Péter a tusványosi önkormányzati kerekasztalon.
Jean-Noël Barrot francia Európa-ügyi és külügyminiszter hivatalos látogatásra érkezett Kijevbe, ahol Zelenszkij ukrán elnök meghívására díszvendégként részt vett az ukrán nagyköveti értekezleten is – írta Facebook oldalán Zsigmond Barna Pál, az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának parlamenti államtitkára. Bejegyzésében azt írta: az ukrán elnök az é
Szerda este a Pannon Egyetem, a Kulturális és Innovációs Minisztérium, az Oktatási Hivatal és a HÖOK közös rendezvényén, a Pont Ott Partin értesülhettünk a felsőoktatási ponthatárokról. A Gyárkert megtelt a leendő egyetemistákkal, a hangulat kifogástalan volt, T. Danny koncertjével zárult a nap. Összesen 95 907 jelentkező került be a felsőoktatásba
Elmarad a hétvégére tervezett 43. Lidl Balaton-átúszás: a szervezők a zivatarveszély miatt július 26-27-ről augusztus 2-ra halasztották az eseményt. A Balaton térségében viharos szél, villámlás és instabil időjárás várható, ezért a biztonság érdekében döntöttek a halasztás mellett. A nevezések automatikusan érvényesek maradnak az új időpontra, de a
"Magyar Péter dunakanyari körútján egy legalább 30 millió forintot érő Lincoln Continental kabrióból kiszállva mondta el, hogy mekkora a szegénység Magyarországon. Az amerikai elnökök által használt kocsival furikázva támadta a luxizást. Tinikori álmait megkésve kiélő, önimádó zsebmessiás érkezett" – írta közösségi oldalán csütörtökön Rétvári Bence
Időjárás: Csütörtökön napsütés, de zápor és zivatar is várható. Ráadásul nemrégen jött a meteorológusok friss riasztása, miszerint pénteken is súlyos viharok csaphatnak le Magyarországon. Mutatjuk ennek a részleteit!
A Sziget Fesztivál példátlan lépésnek, szükségtelennek és sajnálatosnak tartja a Kneecap együttes beutazásának megtagadását - közölte a fesztivál sajtóosztálya csütörtökön az MTI-vel.
Deutsch Tamás szerint a Fidesszel kapcsolatban emlegetett rendszerszintű korrupció politikai vérvád, és az a célja, hogy hiteltelenítsék a kormánypártot. A politikus úgy gondolja, hogy amikor Magyar Péter "a kormányt kutyapicsázza", akkor igazából a keményen dolgozó emberekre mondja, hogy hülyék.
Az úgynevezett szolidaritási hozzájárulás, a Versenyképes Járások Program elvonásai okozzák a bajt, illetve az, hogy a kötelező feladatokért járó állami kompenzáció nem követi az infláció mértékét sem.
Minden tanár álma a magas szinten érdeklődő diák, ám ezt sem jó túlzásba vinni... Rajongok a történelemért" - ezzel indokolta tettét az a 17 éves fiatal, aki az esztergomi vármúzeumból lopott el műkincseket.
Az uniós átlagnál jóval kevesebb halat eszünk, pedig kiváló élelmiszer, az egyik legegészségesebbnek tartott étrend, a mediterrán diéta alapját is képezi. Van bennünk félelem a szálkás balatoni halak kapcsán, holott megfelelő irdalás, időzített sózás, valamint egy kevés citrom, némi zöldfűszer, vaj és olaj segítségével bárki készíthet otthon is ízl
A gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiatalok nyári programjának a Bács-Kiskun vármegyei Tass-Alsószenttamáson található Ágotafalva ad otthont. A gyerekek számára a programok mellett az az egyik legfontosabb, hogy új barátokat szerezhetnek. A tábor második napján nyitották meg a programot. Az eseményen elhangzott, a gyermekvédelem ügye kiemelten fon
Tombol a kánikula: az Országos Tisztifőorvos a HungaroMet előrejelzése alapján harmadfokú, azaz a legmagasabb szintű hőségriasztást rendelte el az egész ország területére július 24. csütörtöktől július 26. szombat éjfélig. A tartós hőség nemcsak a veszélyeztetett csoportokra, hanem az egészséges szervezetre is komoly megterhelést jelenthet - ezért
A nemzetpolitikában és az ifjúságpolitikában is a személyes kapcsolatok a legfontosabbak, a nemzetpolitika akkor jó, ha személyes kapcsolatokra tud épülni – hangoztatta a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára csütörtökön az erdélyi Tusnádfürdőn. Nacsa Lőrinc a 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) Fiatal közösségek, r
A cég szerint "az üzleti döntés hátterében az énekes-előadóművész Campus Fesztiválon bemutatott erőszakos színpadi produkciója, valamint az elmúlt időszakban tett közéleti megnyilvánulásai állnak".
A színész a Velencei-tó körbebiciklizése közben adott interjút a Kontrollnak, amiben a hazai zenészek hatalom elleni kiállásáról és a Kneecap magyarországi kitiltásáról is beszélt.
Ukrajna nem jöhet az EU-ba; a magyarok döntését mindenkinek tiszteletben kell tartania – közölte a Fidesz-Kdnp kommunikációs igazgatója csütörtökön a Facebook-oldalán. Menczer Tamás azt írta, Volodimir Zelenszkij elnök döntései után Ukrajnában áll a bál. Kiderült: ha Brüsszel Ukrajnába küldi a magyarok pénzét, akkor az egyenesen az ukrán elnökhöz k
A Fidesz frakcióvezetője szerint Majka addig nem írt ilyen számot, amíg nem igazolt az RTL-hez. Azt mondta, a fesztiválokon az előadók skandáltatják a fiatalokkal, hogy "mocskos, Fidesz", mert attól rettegnek, hogy levadássza őket a "liberális propagandamédia".
"XIV. Leó pápa fellendíti Chicago gazdaságát"- olvastuk az Exxpress.at oldalán. Amióta a város szülöttét a római katolikus egyház fejévé választották, fellendült a pólók, a játékok és mindenfajta olyan emléktárgy kereskedelme, amelyet az ő képével díszítettek fel az élelmes vállalkozók. A kiskereskedelem mellett a bárok és az éttermek is profitálna
A Tisza Párt elnöke szerint az emberek azt várnák el, hogy valódi bűncselekményekben, például az MNB-ügyben legyenek ilyen aktívak a nyomozó hatóságok.
Ellenzéki politikusokkal ült össze egy beszélgetésre Kocsis és Simicskó Tusványoson, de tiszás résztvevő nem volt. A Fidesz esélyeiről, Simionról, oroszpártiságról, és persze Magyar Péterről is szó volt.
Talán ez nem is véletlen - tette hozzá Vitézy. Magyar Péter arról posztolt, inkább a valódi bűnösöket kellene elkapni, akkor is, ha Orbán közelében vannak.