Vitézy Dávid is reagált az ügyre. Azt írta, hogy ugyan vannak vitái Karácsonnyal és sok mindenben nem ért egyet vele, de nonszensznek tartja a főpolgármester meggyanúsítását.
Hat héttel a tanévkezdés előtt elindította országos tanszergyűjtését a Magyar Református Szeretetszolgálat (Mrsz): a Radírozzuk ki a különbségeket program célja, hogy Kárpát-medence-szerte legalább 1358 hátrányos helyzetű gyermek tanévkezdése válhasson örömtelibbé, az adományokkal pedig csökkenteni tudja az alapítvány a rászoruló családok iskolakez
Orbán Viktor Orbán Balázst bízta meg a magyar nagystratégia megalkotásával. Ez olyannyira fontos feladat, hogy Orbán szerint ettől a stratégiától függ, hogy a következő évtizedekben megmarad-e az ország. A nem szuverenista nemzetek akár meg is szűnhetnek a jövőben.
Azok az erők fognak erősödni az elkövetkező időszakban, akik azt mondják, nem "toldozgatni-foltozgatni" kell a dolgokon, hanem a nyugati politikai rendszer teljes átalakítására van szükség, mert elveszítjük a versenyt a többiekkel szemben – mondta Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója csütörtökön Tusnádfürdőn. Orbán Balázs "A hogy á
Gyanúsított lettem, és ha ebben az országban ez az ára annak, hogy kiálltunk a magunk és mások szabadságáért, hát akkor még büszke is vagyok rá - közölte Karácsony Gergely a Pride kapcsán.
A fideszes képviselő szerint ez a szó valóban elhagyta a száját, de. Arról is beszélt, hogy az olyan "marhaságokról", mint K. Endre kegyelmi kérvénye nem beszélgetett Varga Judittal, mert ez már senkit sem érdekel. Megkérdeztük Varga esetleges visszatéréséről is.
Videó! A nukleáris ipar, az európai gazdák megóvása és a hadiipar fejlesztése terén is folytatódik az együttműködés, jelentette be Szijjártó Péter Párizsban.
A magyar férfi vízilabda-válogatott ezüstérmes lett a szingapúri világbajnokságon, amelynek csütörtöki döntőjében 15-13-as vereséget szenvedett az Európa-bajnok spanyol csapattól.
"Orbán Viktor autoriter kormánya szerint »nemzetbiztonsági fenyegetést jelentünk«. Ez kibaszottul felháborító egy olyan embertől, aki néhány héttel ezelőtt hősként fogadta Netanjahut, a körözött háborús bűnöst" - fogalmaztak a zenekar közleményében.
Semjén Zsolt és Kelemen Hunor a román és a magyar választásról beszélgetett Tusványoson. Határozottan kijelentették, hogy Orbán tihanyi beszéde nem ártott a Fidesz erdélyi támogatottságának.
Bayer Zsolt és Fodor Gábor közösen nosztalgiázott a múlton és fanyalgott a jelenen Tusványoson. Fodor szerint azért volt előrelépés a rendszerváltás óta eltelt időben, bár minden kormány szalasztott el lehetőségeket. Bayer szerint minden egyre rosszabb, de a fiatalok a legrosszabbak.
A dél-franciaországi Bordeaux ügyészsége csütörtökön bejelentette, hogy újraindítja a Bertrand Cantat elleni vizsgálatot esetlegesen elkövetett "szándékos erőszakos cselekmények" gyanújával, a francia rockénekes magyar felesége, Rády Krisztina műfordító, kulturális szervező, a Párizsi Magyar Intézet egykori művészeti vezetője halála ügyében, akit 2
Nemcsak gazdasági, politikai befolyásolási képessége is van Magyarországon a multinacionális kereskedelmi hálózatoknak, amelyek uralmat gyakorolnak a magyar élelmiszerpiac és élelmiszeripar felett – fejtette ki a Vasárnap.hu-nak Bubenkó Csaba, az Egyenlő.hu, a modern szakszervezet elnöke. Kiemelte, hogy a hat Magyarországon működő külföldi tulajdon
A magyar férfi vízilabda-válogatott ezüstérmes lett a szingapúri világbajnokságon, amelynek csütörtöki döntőjében 15-13-as vereséget szenvedett az Európa-bajnok spanyol együttestől. Akárcsak a két csapat csoportkörös összecsapásán, a spanyolok ezúttal is a negyedik játékrészben hengereltek, ezúttal 6-3-ra nyerték meg a záró játékrészt. Legjobbjai
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes Tusványoson próbálták tisztázni a Fidesz és az RMDSZ kapcsolatát. A beszélgetés során Magyar Péter neve is felmerült.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Országszerte új mintaprogramokkal folytatódik a városok klímavédelmi-biológiai rendszereiként működő erdők fejlesztése - mondta szerda sajtótájékoztatóján az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára.
A Tisza Párt egy szellemi tartalom nélküli konstrukció, amely kizárólag az Orbán Viktor elleni gyűlöletre, fröcsögésre épít – jelentette ki Semjén Zsolt csütörtökön Tusnádfürdőn. A 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor választásokról rendezett pódiumbeszélgetésén a miniszterelnök-helyettes arról beszélt, hogy a Tisza Párt semmit sem fog
A nyomozóhatóság jövő héten gyanúsítottként kívánja kihallgatni a főpolgármestert a június végi budapesti Büszkeség felvonulás megszervezése kapcsán. A főpolgármester kijelentette: nem haragszik a hatóságra, sokkal inkább a politikai rendszerre, amiért erre koncentrál, és például nem a Magyar Nemzeti Bank ügyére.
Szeretném kifejezni elismerésemet a magyar kormánynak a Sziget Fesztiválon tervezett Kneecap-koncerttel kapcsolatos egyértelmű álláspontjáért – írta Maya Kadosh Magyarország izraeli nagykövete a közösségi oldalán, miután a kormány kitiltotta az országból a zsidógyűlölő ír zenekart.
A Magyar Kézilabda-szövetség csütörtökön kisorsolta a férfi NB I 2025/2026-os kiírásának előzetes menetrendjét. A tervek szerint a címvédő One Veszprém november 9-én a Tisza-partján találkozik először az OTP Bank-Pick Szegeddel.
A miniszterelnök-helyettes Tusnádfürdőn arról is beszélt, hogy a Tisza Párt egy szellemi tartalom nélküli konstrukció, amely kizárólag az Orbán Viktor elleni gyűlöletre, fröcsögésre épít.
Ukrajna nem áll készen arra, hogy továbblépjen a csatlakozási folyamatban – fogalmazott Európai uniós ügyekért felelős miniszter csütörtökön A Facebook-oldalán, ahol közölte: levélben kérte az uniós bővítésért felelős biztost az Európai Bizottság eddigi támogató álláspontjának felülvizsgálatára. Bóka János a Facebook-oldalán közzé is tette Marta
Meccsel egymással a Spar és a MOHU a palackvisszaváltók ügyében. A kereskedelmi lánc elégedetlen a gyűjtőzsákokkal, a MOHU szerint minden időben érkezik.
A 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor választásokról rendezett pódiumbeszélgetésén a miniszterelnök-helyettes arról beszélt, hogy a Tisza Párt semmit sem fog mondani semmilyen releváns kérdésről. – olvasható a Kdnp honlapján. Nincsenek vállalható témafelelőseik, ezért nem is állítanak fel árnyékkormányt, és azért nem nevezik meg a 10
A One Magyarország bejelentette, hogy lezárja márkanagyköveti együttműködését Majkával. A cég a döntését a rapper legutóbbi, nagy port kavart, Campus Fesztiválon előadott performansza áll.
Deutsch Tamás és Hollik István Tusványoson a Fidesz választási esélyeit taglalta, elmondták, hogy milyen könyvnek gondolják a Fideszt, mi az, amit Trump ki nem állhat, és mit csinálnak a választók, ha tönkretesznek egy országot. Szóba került Deutsch Tamás fokhagymapopója és a Telex Lájkbajnoksága is.
A miniszterelnök politikai igazgatója arra figyelmeztetett Tusványoson, hogy az új világrendet megelőző átmeneti időszak nagyon veszélyes, rázós lehet.
A Győr csütörtökön vereséggel kezdte meg szereplését a labdarúgó Konferencia-liga selejtezőjében: a második forduló első felvonásán 2-1-re kikapott az örmény Pjunyik Jereván vendégeként.
Elfoglalta az orosz hadsereg a donyecki Novoekonomicsne és Zvirove településeket – közölte csütörtökön az orosz védelmi minisztérium. Igor Kimakovszkij, a "Donyecki Népköztársaság" vezetőjének tanácsadója szerint Zvirove elfoglalása azt jelenti, hogy az orosz csapatok behatoltak délnyugati irányból megközelítették Pokrovszk (oroszul: Krasznoarmej
Kertész Boróka 100 méteres pillangóúszásban arany-, míg Oláh Ádám 50 méter gyorson, valamint a rúdugró Varga Iván ezüstérmes lett az Észak-Macedóniában és Horvátországban zajló Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) csütörtöki versenynapján.
A bajnoki ezüstérmes Puskás Akadémia kétgólos hátrányból egyenlített ugyan, de végül 3-2-re kikapott a ciprusi Arisz Limasszol otthonában a labdarúgó Konferencia-liga-selejtező második fordulójának első mérkőzésén, csütörtökön.
Megpróbált betörni egy csemegeüzletbe egy férfi Gyulán. Az éj leple alatt kezdte megbontani az oldalfalat, de a zajra felébredt az egyik szomszéd, és értesítette a hatóságot. A rendőrök érkezésekor a férfi el akart elmenekülni, de az egyenruhások számítottak erre, és több irányból közelítették meg a helyszínt. A tettes végül az egyik kerítés átugrá