Egyre többen választják a magánszülészeteket Magyarországon. Mindössze 77 500 csecsemő született az elmúlt évben Magyarországon, a statisztikák szerint azonban már minden nyolcadik kisbaba magánszülészeten jön világra. A Liv Duna Medical Center szakértői szerint ennek oka a szabad orvosválasztás mellett a kismamák alternatív szülési módszerek iránt
A helyi egyesület által támogatott Szabó Miklós tavaly a polgármesterség mellett egyéni mandátumot is szerzett, ez azonban inkább volt a kárára a képviselő-testületben, ahol így a Fidesz meg tudta nehezíteni a dolgát. Lemondott a képviselőségről, így ha most vasárnap egy szövetségesét választanák meg, a Mi Hazánk támogatásával már többsége lehetne.
Az utcai tüntetőkkel szembeni szigorúbb fellépést, a rendőrök jogi védelmének erősítését tartalmazza a Meloni-kormány által pénteken elfogadott nemzet- és közbiztonsági csomag, amely megemelte az idősek kárára elkövetett csalások büntetését is. A belügyi, az igazságügyi és a védelmi tárca közösen kidolgozott törvény erejű rendelete, amely harmincné
Azután hívta vissza a négyféle fehérjeszeletet a cég, hogy kiderült: glutént tartalmaznak, ami viszont nincs feltüntetve a csomagoláson. Ez pedig az allergiások számára komoly kockázatot jelenthet.
Pszichológust kellene fogadnia egyes EP-képviselőknek, hogy kigyógyuljanak a magyargyűlöletből és a demokráciaundorból – vélte Jorge Buxadé, a Patrióták spanyol EP-képviselője. Mint hozzátette, a héten lezajlott, Magyarországgal és a Pride-dal foglalkozó strasbourgi plenáris ülés csak a valóság elrejtésére szolgál. Jorge Buxadé, kifejtette, a valós
A 2024-es Cooperative Election Study (CES) adatai szerint megállt a növekedése annak a társadalmi csoportnak az Egyesült Államokban, amely vallástalannak mondja magát – írja a Catholic News Agency. Mint hozzáteszik, bizonyos társadalmi csoportokban ráadásul visszafordulni látszanak a korábbi folyamatok. A portál beszámolójában felidézi, a Harvard E
Az új lakások ára akár 23 százalékkal is nőtt egy év alatt, a budapesti használtakért már 1,4 milliót is elkérnek négyzetméterenként. Közben a bérleti díjak inkább csökkentek.
Éjszakánként 2 millió forintba kerül egy szoba abban a szállodában, amelynek éttermének teraszán Rogán Barbara pózolt az 5,8 millió forintos Versace ruhájában.
Húsvétra a hagyományos, lassú pácolású sonkát keresik a legtöbben, de sokak szerint nehéz kiválasztani a kínálatból a megfelelőt - derült ki a Pick felméréséből.
A független országgyűlési képviselő szerint Matolcsy már ellenzéki politikusokkal is egyeztetett, sőt, úgy tudja, fia után a volt jegybankelnök is külföldre távozott.
Tüntetők foglalták el Budapest hídjait, most a Parlamentet veszik célba. A kormány újabb törvénymódosítása olaj volt a tűzre, ami miatt elszabadulhatnak az indulatok április 14-én.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök hétfőn látogatást tervez a Fehér Házba – közölte négy, a témára rálátó forrás az Axiosnak. Az ATV által szemlézett cikkben kiemelik, bár az izraeli kormányfő az előzetes program szerint vasárnapig maradna hazánkban, akár Budapestről is indulhat hétfőn Washingtonba. Jelentősen meghosszabbítaná a menetidőt, h
A friss Magyar Közlönyből derült ki, hogy nem egy, hanem két új államtitkárt is kineveztek a menesztett Feldman Zsolt helyére. Azt viszont egyelőre nem tudni, pontosan mi lesz a két új ember feladata.
A járvány miatt május 20-ig tartó korlátozást vezettek be az osztrákok. Sok kisebb átkelőt lezártak, a nyitva maradókon hosszabb várakozásra kell számítani.
Meghibásodott a biztosítóberendezés pénteken a győri vonalon, emiatt hatalmas késések voltak. A kisebb szerelvényekre rengetegen próbáltak felszállni, de sokan lemaradtak.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök többször is átverte az Egyesült Államokat – nyilatkozta Scott Bessent pénzügyminiszter a Tucker Carlsonnak adott interjújában, amelyet a Mandiner szemlézett. Az interjúban Bessent felidézte: amikor Kijevbe érkezett, az ukrán fél jelezte, Zelenszkij kész aláírni a ritkaföldfémekről szóló egyezményt az Egyesült Államo
A Pilisi Parkerdő Városierdő-fejlesztési Programjának elsősorban a fővárosi erdők megóvására és gyarapítása a célja, ám a budapesti agglomeráció települései számára is egyre értékesebbek a helyi erdők ökoszisztéma-szolgáltatásai. Üllőn egy szemétlerakóként működő, 1,3 hektáros, spontán fásítást alakított át a Pilisi Parkerdő multifunkciós városi er
Már működik az állategészségügyi operatív törzs, és beindultak az ellenőrzések. A kormány hitelmoratóriummal segíti az állattartókat a válságos helyzetben.
Egy kamion és egy személyautó karambolozott az M2-es autóút váci elkerülő szakaszán, Rád közelében. A mentés idejére a forgalmat megállították, s teljes útzárat rendeltek el - tájékoztott a Pest Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
A Kolozsváron és Csíkszeredán történtekkel kapcsolatban nem nagyköveti, hanem rögtön külügyminiszteri szinten került sor lépésekre – reagált a Külgazdasági és Külügyminisztérium szóvivője az MTI-nek arra, hogy a Mi Hazánk a román nagykövet azonnali bekéretésére szólította fel Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert a magyarul beszélő fiata
Ülésezett az Állategészségügyi Operatív Törzs a ragadós ragadós száj- és körömfájás miatt, Magyarországon nincs újabb kitörés, a védekezés eredményes - közölte az agrárminiszter az operatív törzs ülését követő sajtótájékoztatón szombaton Budapesten.
A baloldali politikusok és újságírók azonnal élcelődni kezdtek az új falusi akciótervben helyet kapó kocsmák támogatása miatt – fogalmazott a Facebook-on megosztott videójában Gyopáros Alpár. A modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos megjegyezte, pedig adott már fontos baloldali megmondóembert ilyen intézmény… A videóban Gyopáros Al
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.