A Párbeszéd egykori politikusa a műemlékvédelmi világnapon a kormányhivatalhoz fordult magyarázatért, hogyan bonthatták el Orbánék birtokán az egykori majorsági épületeket.
Hatvan kilométeren át szállítják a peresztegi dögkúthoz a rábapordányi telepről a kényszervágásra ítélt állati tetemeket – ez az, amit a helyiek nem értenek, és ami miatt péntek hajnalban el is állták a járművek útját. Aztán jöttek a kamionok.
A vírus rábapordányi megjelenése után a kormánymédia arra kezdett utalgatni, hogy a Partizán riportozó stábja vihette be a vírust a telephelyre. A telep tulajdonosa szerint nem is jártak ott.
Kevesen tudják, de az alattomos Chron-betegség esetén adókedvezményben részesülnek azok, akik ebben szenvednek. Mutatjuk, pontosan mit kell tenned és hogyan juthatsz hozzá.
Feszült hangulat uralkodik Peresztegen, miután kiderült, hogy a Győr-Moson-Sopron vármegyei településen lévő telepre szállítják a száj- és körömfájás miatt leölt állatokat. A helyiek felháborodása estébe nyúló tiltakozásba torkollott, miközben a hatóságok jelentős erőkkel vonultak ki a helyszínre.
A Tisza Párt vezetője nyílt vitára hívta Orbán Viktort. Facebook-posztjában Magyar Péter egyúttal beszólt Hont Andrásnak is, aki tegnap beszélgetést tett közzé a kormányfővel.
A közösségi oldalakon elképesztő felvételek osztottak meg az éjszakai viharról. Soltvadkerten egy kertészetet valósággal lebombázott a jégeső. Most akciót hirdetnek.
Több mint 13 tonna adomány gyűlt össze a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE), valamint a CBA és Príma bolthálózat közös, "Húsvéti szeretetkosár" elnevezésű adománygyűjtő akcióján - közölte a NOE csütörtökön az MTI-vel.
Virágoskertet tett tönkre a jégeső, hatalmas fák dőltek ki, tetők rongálódtak meg Soltvadkerten. A helyiek összefogtak, hogy mentsék, ami még menthető a pusztítás után.
Nagypénteken is ülést tartott az állategészségügyi operatív törzs, amelynek döntéseit Nagy István agrárminiszter osztotta meg napközben a közösségi oldalán. Annak a rábapordányi telepnek a sorsáról hoztak döntést, ahol megjelent a száj- és körömfájásvírus. A szakembereknek 875 szarvasmarhát kell leölnie, hogy megfékezzék a fertőzést, ráadásul az ug
Az országgyűlési képviselő szerint a bontás nyomán eltűnt a 200 éves, védett épületegyüttes. Tordai hivatalos iratokat kért, hogy kiderítse, mi alapján végezték a munkákat.
Az agrárminiszter nyomatékosan ismét arra kért minden gazdálkodót, hogy a saját állataik megóvása érdekében továbbra is tartsák be a hatósági előírásokat; csak az lépjen be az állattartó telepre, akinek jelenléte elengedhetetlen.
A Tisza Párt vezetője egy rövid videót tett közzé közösségi média oldalán, ahol a magyar miniszterelnök három évvel ezelőtti és a csütörtöki, Hont Andrásnak adott interjújában elhangzott véleményét tették egymás mellé.
A legújabb mezőgazdasági kutatások szerint a fűmagkeverékek hatékonyságát és időtállóságát nagymértékben befolyásolja azok pontos összetétele. A különféle fűkomponensek nemcsak a gyep megjelenését befolyásolják, de hatással vannak annak ellenálló képességére, regenerálódási idejére, szárazságtűrésére és még a takarmányértékre is.
A független országgyűlési képviselő szerint nem jogi okok, hanem politikai nyomás áll a tiltások mögött. A hídra tervezett tüntetést is megfellebbezték.
Kéri László politikai elemző az elmúlt időszakban számos Tisza-sziget rendezvényen vett részt mind belföldön, mind külföldön, meglepő társadalmi aktivitásról számolt be az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Horoszkóp: Április 18 és 21 között különleges pénzügyi szerencsében lehet része négy csillagjegynek. Attól tartunk, nem csak a locsolkodásért kapott pénzről lesz itt szó.
Április 17-én Orbán Viktor miniszterelnök egy élő, teljes terjedelmében közvetített beszélgetésen vett részt Hont András újságíró vendégeként az Öt nevű YouTube-csatornán. A találkozó politikai és médiatörténeti szempontból is figyelmet érdemel.
Ferenc pápa idei nagypénteki elmélkedéseiben arra hívta fel a figyelmet, hogy Jézus szenvedéstörténete kétezer évvel ezelőtti esemény, de egyben ma is velünk élő valóság. A Colosseumnál tartott keresztúti szertartáshoz írt meditációiban hangsúlyozta, hogy az emberiség napjainkban is újraéli a keresztút stációit: a közöny, az egoizmus, a felelősség
Kurali Zoltán korábban az Államadósság Kezelő Központot vezette, most hat évre kapott fontos pozíciót. Az MNB-nél komoly ügyeket kell rendbe tennie az új vezetésnek.
A hatóságok már megkezdték a fertőzött állomány felszámolását Komádiban, a Hajdú-Bihar megyei telepen. Védő- és megfigyelési körzetet is kijelöltek a madárinfluenza miatt.
A kormány szerint így gyorsabb és pontosabb lesz az ügyintézés, ráadásul kevesebb papírmunkával jár. Az egészségügyi dolgozók munkaidejét is könnyebb lesz nyomon követni.
A helyiek aggódnak, amiért a falu határában földelik el a száj- és körömfájás fertőzés miatt leölt újabb állatokat. Közben az agrárminiszter azt kéri: a lakosság bízzon a szakemberekben.
Az Egyesült Államok külügyminisztere üzente meg Párizsból, hogy fogytán a kormány türelme. Washington és Kijev több kérdésben közeledett egymáshoz, Trump különmegbízottja eközben viszont kedvező üzeneteket küld Moszkvának.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Ha napokon belül nem lesz előrelépés az ukrajnai békefolyamatban, feladhatják a közvetítést - figyelmeztetett az Egyesült Államok külügyminisztere. A Kreml szóvivője azt mondta: rajtuk nem múlik, ők nyitottak a tárgyalásra, de annak kivitelezése nem egyszerű.
A rákospalotai óvodában mérgező vegyületet találtak a levegőben. Az intézményt bezárták, a gyerekeket máshová vitték, újabb mérések dönthetnek a jövőről.
A párkapcsolatokban a hűség az egyik legfontosabb bizalmi pillér. Ha ez sérül, a kapcsolat alapjai rendülnek meg – különösen akkor, ha az egyik fél nárcisztikus személyiségjegyeket hordoz. Ilyenkor a hűtlenség nem pusztán egy véletlen botlás vagy érzelmi elhidegülés következménye: egy mélyen gyökerező pszichológiai működésmód része. A nárcisztikus
Peresztegre szállították a tetemeket, de a helyiek már hajnalban blokádot szerveztek. A bábolnaiak is akcióba lendültek, és egészen Rábapordányig mentek, hogy utánajárjanak az igazságnak.
A magyar kormány hiába próbálkozik, Amerika most nem kér a megállapodásból. A vámháború viszont már a küszöbön, és Magyarország is megérezheti a hatását.