2025. december 5. péntek

dec. 5
17:15
Gulyás Gergely: ennek a politikai csatározások fölött kell állnia (Infostart)
A kormány törvényjavaslatot nyújt be az Országgyűléshez, ami azt a célt szolgálja, hogy Budapest fizetésképtelensége esetén is valamennyi fővárosi dolgozó hozzájusson a fizetéséhez - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
dec. 5
17:15
21 Kutatóközpont: Többen vannak azok, akik szerint anyagilag a Tiszával járnának jobban (SzMo)
A pénztárca dönthet a választáson, a Tisza Párt ebben 6 százalékponttal vezet a Fidesz előtt. Érdekes, hogy Magyar Péter saját táborának 15 százaléka mégis bizonytalan a kérdésben.
dec. 5
17:17
A zalai kormányhivatal a Facebookon kér pénzt egy beteg kislánynak – a kommentelők kiakadtak (SzMo)
Az állami szerv munkatársának kislánya súlyos beteg, a hivatal pedig a Facebookon kalapozik. A kommentelők szerint a kormánynak kellene fizetnie, nem a népnek.
dec. 5
17:19
Két évvel a menesztése után L. Simon László visszatér a Nemzeti Múzeumba (SzMo)
Utódja, Zsigmond Gábor bízta meg egy gigantikus feladattal. A Koronázási Palást termét újítja fel közel egymilliárd forintból.
dec. 5
17:39
Karácsony Gergely kemény üzenetet küldött a kormánynak (Infostart)
Ne új törvényt hozzanak, hanem tartsák be a meglévő jogszabályokat! - erre szólította fel a főpolgármester a kormányt pénteken a Facebook-oldalán.
dec. 5
17:45
Magyar Péter azt ígéri, ma este egy döbbenetes videóval jelentkezik, ami egy 11 éves fiúról szól (SzMo)
A politikus szerint a Martin néven bemutatott fiú sorsa nem egyedi, több mint ezer társa van szökésben. Úgy véli, az ügy nem pártpolitikai kérdés, hanem közös felelősség.
dec. 5
17:51
Legendás járművet hoz vissza a forgalomba a MÁV, már szombaton újra útnak indul (ATV)
A MÁV december 6-án újra útnak indítja a híres Mikulásbuszt.
dec. 5
18:03
Terrorbombázás Magyarország ellen (Demokrata)
Látványos és informatív honlap mutatja be Magyarország második világháborús történetének drámai, ám kevésbé ismert epizódját.
dec. 5
18:09
Elkerítették a korábban szabadstrandként használt fonyódi telket, amire 99 lakásos lakóparkot építene a Cordia (Telex)
Kerítés és biztonsági szolgálat jelent meg a területnél, amit eddig fürdőzők és horgászok használtak.
dec. 5
18:15
MVM-vezérigazgató: Orosz gáz nélkül is képesek leszünk ellátni Magyarországot (SzMo)
Az EU elzárná az orosz gázcsapot, de Mátrai Károly szerint felkészültek a helyzetre. A biztonságnak azonban ára van, ami a rezsiszámlákon is meglátszódhat.
dec. 5
18:21
Az ingázók maguknak alakítanak ki P+R parkolókat, tele a nyugati határszél illegális megállóhelyekkel (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
dec. 5
18:33
Ládacsapda a megoldás, de nem tudni, hová kellene tenni – új információk a Budapesten kóborló vadállatról (Infostart)
Ha tudná a madár, hol van az a lyuk, amelyen keresztül távozott, feltételezhetően visszatérne eddigi otthonába, de valószínűleg nem találja, hol lehet biztonságban, illetve hol van számára megfelelő táplálékforrás – mondta az InfoRádióban a főigazgató a Fővárosi Állat- és Növénykertből megszökő tarvarjúról.
dec. 5
18:33
Szolnokon véget vetnek az egyik legidegesítőbb dolognak, ami a bérelhető rollerekkel együtt országszerte megjelent (ATV)
Szolnok lakossága a reakciók alapján üdvözli a döntést, ez áll mögötte.
dec. 5
18:57
A "Tisza-csomag" megmutatja, mekkora bajban van Orbán Viktor (Menedzsment Fórum)
Mesterséges intelligencia lehet, hogy van a kormány környékén, de valódiból elég rosszul állhatnak. Többet árul el Orbán Viktor rendszeréről a tiszás "megszorítócsomag", mint arról, mit is csinálna egy Tisza-kormány. Jegyzet a hét eseményeiről.
dec. 5
18:57
Egyre több az elektromos rolleres baleset, riasztóak a számok (Infostart)
Kevesebb, mint egy év alatt közel megduplázódott a mikromobilitási eszközökkel okozott balesetek száma, és nem csak a fővárosban van ezzel gond.
dec. 5
19:03
Karácsony Gergely a fővárosi segélyhitelről: Magyarország kormánya uzsoráskormány (Telex)
A főpolgármester szerint van egy beismerés a törvényjavaslatban: csak hat hónapos határidőket tartalmaz.
dec. 5
19:09
Fény derül Messi titkaira: Pécs és Barcelona összefog (Infostart)
Stratégiai együttműködési megállapodás jött létre a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara (PTE ETK) és az FC Barcelona innovációs és képzési központja, a Barcelona Innovation Hub között pénteken a baranyai megyeszékhelyen.
dec. 5
19:15
Orbán Viktor: Magyarországon a háború vesztésre, a vállalkozók győzelemre állnak (ATV)
Magyarországon a háború vesztésre, a vállalkozók pedig győzelemre állnak – jelentette ki Orbán Viktor pénteken.
dec. 5
19:51
Orbán Viktorhoz már megérkezett a Mikulás (Infostart)
Orbán Viktor miniszterelnök egy pénteken közzétett videóban közölte, hozzá már megérkezett a Mikulás: a kormányfő pulóverek dedikálásával készül a kecskeméti gyűlésre és az azokból származó bevétel a kárpátaljai gyermekeket támogató KEGYES Alapítványhoz kerül a Jónak lenni jó kampány részeként.
dec. 5
20:15
Hadházy Ákos posztja után hirtelen megjött az engedély az új röntgengép használatára az Uzsokiban, miután hónapokig rengeteget vártak a betegek (SzMo)
Rejtett kamerás felvételek tanúskodnak a döbbenetes állapotokról. A kórház szerint az engedélyezés bonyolult, de a képviselő posztja után valahogy mégis felgyorsult.
dec. 5
20:27
Gyula Tv Híradó 2025. 12. 05. (Gyulatelevízió)
Témák: Az utolsó fordulók gyengébb eredményei kissé beárnyékolják a Gyulai Termál FC őszi szereplését, de a csapat így is a harmadik helyen várja a tavaszt az NB III-es bajnokság dél-keleti csoportjában. A cél továbbra is az első hely megszerzése és az osztályváltás. December 20-án folytatódik a Horgász Napok Békéscsabán programsorozat. A halételek
dec. 5
20:34
Gulyás: a főváros működése nem eshet politikai viták áldozatául (ATV)
A kormány törvényjavaslatot terjeszt az Országgyűlés elé annak érdekében, hogy Budapest esetleges fizetésképtelensége mellett is minden fővárosi alkalmazott megkapja a járandóságát – közölte pénteken a Facebookon a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
dec. 5
21:00
Sínre hajtott egy autó a 2-es villamos vonalán, de vajon mi után matatott a sofőr a csomagtartóban? (Telex)
A sínautó miatt a villamosforgalom is leállt.
dec. 5
21:12
Orbán Viktor elárulta, neki mit hoz a Mikulás (ATV)
Egyszer gyerek, mindig gyerek – fogalmazott Orbán Viktor.
dec. 5
21:15
Mesés jármű járja Budapestet – ismét (Infostart)
Hisszük, Budapest csodálatosan szolidáris város, ahol az ünnepek idején különösen nem feledkezünk meg arról, hogy a sors nem egyformán segít minket ahhoz az élethez, amelyet élni szeretnénk – hangsúlyozta a főpolgármester pénteken a Városháza parkban.
dec. 5
22:12
"Menjen, hadd verjék meg a nagyobbak" - Magyar Péter videójában beszélt egy 11 éves fiú a szolnoki otthon borzalmairól (SzMo)
A fiút állítása szerint nemcsak verték, de bűncselekményre is kényszerítették társai, egy hamburgerezőbe kellett betörnie. Budapest utcáin élt, mielőtt egy járókelő kiszúrta.
dec. 5
22:42
Karácsony Gergely: Magyarország kormánya uzsoráskormány (SzMo)
Keményen nekiment a kormánynak a főpolgármester a segélyhitelről szóló javaslat miatt. Szerinte a kabinetnek egyetlen célja van: Budapest meghunyászkodásra kényszerítése.

Keresés