A pártelnök Tarnazsadányban arról is beszélt, hogy sajnálja, hogy az egyéni jelöltek között nincs magát romának valló ember, ezért a listán törlesztene.
A politikus a volt igazgató rémtettei ügyében zajló vizsgálatról akart tájékozódni. Bár az irodákban égtek a lámpák és a dolgozók is bent voltak, az ajtó zárva maradt előtte.
Az RTL Híradó értesülései szerint a 36 éves, háromgyermekes apát takarodó után, egy székkel verhették halálra. Nyilatkozott az áldozat felesége, neki azt mondták, hogy férje egy párnacsatában szerzett halálos sérüléseket. A család feljelentést tett, mert szerintük a börtönőrök hibáztak, a büntetés-végrehajtás szerint azonban helyesen jártak el.
A 3 éves tóalmási kislány történetét néhány hete mutatta be az RTL Híradó. A gyámhivatal tavaly váratlanul emelte ki a családból a gyereket, akit születése óta nagynénje nevelt. A kislány nevelőszülőkhöz került. A riport után nem sokkal az illetékes hivatal úgy döntött, mégis a nagynénit nevezik ki gyámnak, így Evelint hazavihette a családja.
Iskolatitkárok, dajkák, könyvtárosok és pedagógiai asszisztensek alacsony fizetése miatt indított kampányt a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete. Van, aki 40 év után is csak 255 ezer forintot keres. A tagság 94%-a sztrájkolna a méltányos bérekért.
Első fokon pert nyert az Átlátszó a Szuverenitásvédelmi Hivatallal szemben. A hivatalnak bocsánatot kell kérnie és csaknem 4 millió forint sérelemdíjat kell fizetnie, mert valótlanul vádolta a portált hírszerzéssel és dezinformációval. Az Átlátszó főszerkesztője azt mondta az RTL Híradónak, az ítélet nagy elégtétel számukra.
Magyarországon zéró tolerancia van a kábítószer-kereskedelemmel szemben – közölte a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos csütörtökön Röszkén. Horváth László a röszkei határátkelőhelyen tartott sajtótájékoztatón azt mondta, "a kábítószer-kereskedelemmel, a kábítószeriparral, a szervezett bűnözéssel szemben a legkisebb enge
Magyarországon zéró tolerancia van a kábítószer-kereskedelemmel szemben – közölte a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos csütörtökön Röszkén.
Magyar Péter Tarnazsadányban tartott fórumot az országjárása keretein belül, ahol bejelentette, hogy kormányra kerülésük esetén első intézkedéseik között lesz 70 milliárd forint elkülönítése, amit a 700 ezer szegény sorsú családnak szán.
A gyártók novemberben sem fogták vissza magukat, a hatósági listán több népszerű termék is szerepel. A rejtett áremelések ellen már jogszabály védi a vásárlókat, de érdemes résen lenni.
Sárkány Zalán hatalmas országos csúccsal ezüstérmet nyert 1500 méteres gyorsúszásban a Lublinban zajló rövidpályás Európa-bajnokság csütörtöki versenynapján.
Hazánkban több tízezer ember számára csak azért lehet ünnep a karácsony, mert a segélyszervezeteknek köszönhetően ajándékokhoz és ingyen ételhez jutnak. A Krisna-hívők idén is azért dolgoznak, hogy a nélkülözők számára reményt, szeretetet és valódi segítséget nyújtsanak.
A gazdaság- és iparpolitika elsődleges prioritása az ipari akkumulátoros energiatározó kapacitások növelése, ami a jövőben a versenyképességet meghatározó tényező lesz – mondta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter az Ipar 4.0 Nemzeti Technológia Platform Szövetség rendezvényén csütörtökön Budapesten. A tárcavezető a HUN-REN Sztaki székhelyén tar
A szemébe akar nézni a felelősöknek a büntetőper eljáráson Tóth Nikolett. Az egykori balerina élete 2022-ben gyökeresen megváltozott, miután a hatodik kerületi Jókai utcában leomlott egy felújítás alatt álló ház tetőszerkezete. A baleset óta kerekesszékkel közlekedik, és hosszú rehabilitáció vár rá. Nikinek a bíróság körülbelül kétszáz millió forin
Témák: Sikeresen pályázott a Békés Vármegyei Önkormányzat a szabadkígyósi Wenckheim-kastély örökbefogadására. A tervekről csütörtök délelőtt tartottak sajtótájékoztatót. Az általános iskolák között a lila, a gimnáziumok mezőnyében az Erkel lett az első, és nyerte el a vándorkupát. Szerda este a Vigadóban hirdették ki a diákolimpiai pontverseny ered
A One Veszprém hullámzó teljesítményt nyújtva 32-31-re nyert a portugál Sporting vendéglátójaként a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének idei utolsó fordulójában, csütörtökön.
Elhurcoltak egy katolikus papot lakásáról az északnyugat-nigériai Kaduna államban – közölte csütörtökön a Fides vatikáni sajtószolgálat és a Vatican News a Zaria egyházmegye közlésére hivatkozva. A tájékoztatás szerint Emmanuel Ezemát december 2-án rabolták el fegyveres férfiak a Rumiban található Szent Péter templom plébániájáról. Az egyházmegye
Az RTL Híradó riportja után a hatóság meghozta a döntést, így a család most dupla karácsonnyal készül, hogy bepótolja az elvesztegetett időt. Evelin végre újra otthon van.
A cégcsoport közleményben sorolta fel, mennyi jótékony célra adományoztak már. Szerintük a politikai akciózás helyett inkább a párbeszédre kellene koncentrálni.
Fazekas Gergő négy, Szita Zoltán és Ilic Zoran két-két gólt szerzett az Orlen Wisla Plockban, amely házigazdaként 35-34-re kikapott a dán GOG-tól a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének tizedik fordulójában, csütörtökön.
Amióta az Egyesült Államokban elnökváltás történt és Donald Trump az amerikai elnök, reális közelségben van a béke Ukrajnában – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Sülysápon. Gulyás Gergely a kormánypártok országjárásának keretében tartott lakossági fórum előtti sajtótájékoztatón azt mondta, az ukrajnai háború kezdete óta so
A HUN-REN Magyar Kutatási Hálózatban (HUN-REN) dolgozó kutatók idei, átlagosan 30 százalékos béremelése a kiszámítható, tervezhető, nemzetközileg is versenyképes kutatói életpálya korszakát nyitotta meg - közölte a HUN-REN.
A háborúban porig rombolt Soltanli falut építik fel újra a pénzből. A hatalmas projektet a magyar KÉSZ Csoport végzi, és 6100 embernek ad majd otthont.
December ötödikén mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Nóti Károly-Zágon István-Eisemann Mihály Hippolyt, a lakáj című történetét, melyet Dolhai Attila Jászai Mari-díjas színész állított színpadra. Első színházi rendezése tehát a királynék városához kötődik, elsősorban erről kérdeztük a színész-rendezőt, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazga