Szerda este, a Vigadóban hirdették ki a legutóbbi tanévben legtöbb pontot gyűjtő gyulai általános és középiskolák sorrendjét. Az általános iskolák között a Magvető lett a harmadik, a második helyen minimális különbséggel lemaradva a győztestől az Implom végzett, a legjobb pedig a törökzugi lila iskola lett. A középiskolák mezőnyében a Karácsonyi zá
Több napirendi pontot is tárgyalni fognak a stratégiai kabinetülésen a jövő heti kormányülést megelőzően. Ezek közül talán a pedagógus-béremelés a legfontosabb – jelentette be Gulyás Gergely. Nemrégiben arról írtunk a Mosthir.hu-n, hogy Gulyás Gergely bejelentette a kormány döntését arról, hogy a szociális ágazatban 2026. január elsejével 15 százal
A Tisza Párt elnöke nem fogta vissza magát a Facebookon közzétett bejegyzésében. A bíróság új eljárást rendelt el, a politikus pedig további pereket ígér a teljes kormánymédiának.
A napokban a gyulai tagkórház nővére, Molnár Anett vehetett át jelentős elismerést. A jövő gyógyítói díjat az idén először kaphatta meg a gyermekegészségügy szakdolgozója. Már a jelölés híre, majd az elnyert pályázat is hatalmas meglepetésként érte Molnár Anettet, a Békés Vármegyei Központi Kórház gyulai tagkórházának munkatársát, a Viharsarki Ko
Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin moszkvai találkozója váratlan "felfordulást" okozott: közleményben védte meg egyesülete a moszkvai fordítási hibák miatt bírált tolmácsot, az ezt megelőző vita eredményeként az elnök mégis lemondott. Az ungvári születésű tolmácsot, Lebovics Viktóriát szakterülete legkiválóbbjának tartják.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium munkatársai az elmúlt hetekben tárgyaltak a H5-ös, szentendrei HÉV felújításának részéleteiről az érintett önkormányzatokkal. A polgármesterek szerint sikeresek voltak az egyeztetések. Az ütemezésről és a műszaki tartalomról szóban már tudni.
A kormányfő hozzátette, ő a kevés kivétel közé tartozik, akinek megfizetik a munkáját. Eközben 65 ezer betöltetlen állás van az országban, amire vendégmunkásokat is hoznának.
Egy rövid TikTok-videó azt állítja, hogy Vác kulturális értelemben még Párizst is lekörözi. A merész kijelentés pillanatok alatt futótűzként terjedt, és heves vitát indított a közösségi médiában. Megnéztük, miért lett ekkora siker a videó, és mit mutat valójában ez az összevetés.
Az első körben egy hiányzó szakember miatt még kiestek a versenyből. A megismételt eljáráson viszont már senki más nem indult a kiégett fűtőelemek tárolójának bővítéséért.
Orbán Viktor és Magyar Péter miniszterelnöki alkalmasságáról készített közvéleménykutatást a Medián. Ennek kapcsán kereste az InfoRádió Hann Endrét, a Medián ügyvezető igazgatóját.
Az ELTE és a Závecz Research nagy mintás felmérése szerint a teljes lakosság körében a Tisza 32 százalékos támogatottsággal vezet a Fidesz 29 százalékával szemben. A Mi Hazánk 5, a többi ellenzéki kis párt összesen 12 százalékon áll. A megkérdezettek 47 százaléka kormányváltást szeretne - ismertette az InfoRádióban Szabó Andrea szociológus, az ELTE
Az ügyészség szerint a javítóintézet egyik ügyintézője kicsempészte a bizonyítékként felhasználható bútorokat a volt igazgató, Juhász Péter Pál irodájából.
Egy átfogó felújítás eredményeként szombattól ismét működni fog a pécsi dzsámi mögött álló harangtorony, amely a harangjátékok idején nyolc métert emelkedik, de egy meghibásodás miatt 2017 óta nem tudja ellátni feladatát – közölte honlapján a Pécsi Egyházmegye. A Pécs főterén álló – dzsámiként ismert – Gyertyaszentelő Boldogasszony-templom harangto
Megfelelő ellenőrzések és szankciók kellenek a magánegészségügyi szektorban – hangsúlyozta az InfoRádiónak a VOSZ Magánegészségügyi Tagozatánának elnöke. Fábián Lajos Károly elmondta: a november végén megalakult magánegészségügyi szakmai koordinációs testület célja, hogy tisztuljon a szektor.
Hatos erősségű földrengés rázta meg csütörtökön Kína északnyugati, Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területét, a rengés pánikot keltett Kazahsztán fővárosában, Almatiban. A kínai földrengés-megfigyelő központ 6,0 erősségű földrengésről számolt be, amely az ország északnyugati részén, Kirgizisztánnal határos területen található Akcsi megyében keletkezett,
Közvetlenül hétszázezer család jövedelmi viszonyait javítja a jövő évi bérmegállapodás – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a dokumentum aláírásán csütörtökön Budapesten.
A Kabóca Bábszínház közel negyedszázados szakmai munkájával régóta meghatározó kulturális szereplője Veszprémnek, míg a CODE Digitális Élményközpont a város legújabb innovatív helyszíneként ötvözi a technológiát és a művészetet. A két intézmény idén közösen álmodta meg A jégbarlang éneke című előadást, melynek kulisszatitkairól Szántó Viktóriát, a
Társadalmi vitára bocsátotta a kormány a kapcsolati erőszak áldozatait segítő törvények újabb módosítását. A tervezet a kabinet honlapján jelent meg, és december 11-ig véleményezhető.
Közvetlenül hétszázezer család jövedelmi viszonyait javítja a jövő évi bérmegállapodás – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a dokumentum aláírásán csütörtökön Budapesten. A kormányfő ismertette: a minimálbér 11 százalékkal nő és 322 800 forint lesz havonta, míg a garantált bérminimum 7 százalékkal emelkedik és 373 200 forint lesz havonta. Orb
Közel fél évszázadon át szinte kőbe vésett igazságként kezeltük, hogy télen a lakásban a 19°C az ideális, amit nem kis mértékben a fűtésszámla, az energiaárak befolyásoltak. Mára ez megváltozott. Mutatjuk, mi a helyzet most az ideális szobahőmérséklettel. A fűtésszámla komoly terhet jelent télen a háztartásoknak, ezért is tekerjük le sokszor a term
Nyolc állomás, több tucat résztvevő, rengeteg kérdés és még több kreatív ötlet – így lehetne röviden összefoglalni a Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 pályázati információs fórumainak körútját, amely során az érdeklődők megismerhették a hamarosan megnyíló pályázati lehetőségeket. A Veszprém, Balatonfüred, Ajka, Balatonfűzfő, Keszthely, Duda
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) természetkárosítással és veszélyes állat tartásával kapcsolatos kötelezettség megszegésével gyanúsít egy 40 éves tiszafüredi férfit, aki saját otthonában tartott egy párhónapos tigrist.
Díjátadót szervezett a Veszprém Vármegyei Civil Szolgáltató Központ, ahol a vármegye önkénteseinek és szponzorainak erőfeszítéseit ismerték el. A díjakat szerda este adták át az Agórában.
Rekord számú, 16 499 ember halt meg 2024-ben eutanázia következtében Kanadában egy frissen kiadott jelentés szerint. Ez a szám most az ország összes halálesetének 5,1 százaléka, de egy 2024 februárjában bevezetett törvény lehetővé teszi majd azt is, hogy az eutanázia és az asszisztált öngyilkosság legális legyen kizárólag mentális egészségügyi okok
Miután 2025 őszén az országban elsőként indította el a Pannon és a Debreceni Egyetem a világszerte ismert és elismert üzleti doktori képzést, a DBA programot, 2025. november 21-én együttműködési megállapodást írt alá a két intézmény a DBA Szövetség megalapításáról.
A Tisza adótervezete drasztikusan megdrágítaná az autósok életét – közölte Steiner Attila energetikáért felelős államtitkár Facebook-videójában csütörtökön.
A magyarországi nemzetiségek számíthatnak a kormányra, amely folytatni fogja azt a munkát, amit elkezdett – hangsúlyozta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtökön a Békés vármegyei Battonyán. Soltész Miklós a Magdu Lucian Román Általános Iskola és Óvoda felújított óvodaudvarának átadásán elmondta, a