Rendszerkarbantartást jelentett be az Erste Bank, ami miatt több digitális szolgáltatás leáll ideiglenesen. Az ügyfelek készüljenek fel előre, hogy a megadott időszakban több funkció akadozhat vagy teljesen szünetelhet. A hazai bankok rendszerfejlesztések és egyéb karbantartási munkák miatt időnként korlátozzák egyes szolgáltatásaikat, általában az
Felszólítjuk Ukrajnát, hogy szüntesse be Magyarország energiabiztonságának támadását, különös tekintettel arra, hogy az ukrán energiaimport egy jelentős része hazánkból érkezik jelenleg - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Brüsszelben, miután az orosz energiaügyi miniszterhelyettes tájékoztatta a Barátság kőolajvezetéke
Schmidt Ádám szerint nemcsak az a fontos, hogy a fiatalokat sikerüljön megnyerni a rendszeres sportolásnak, hanem az is, hogy közülük minél többen maradjanak meg a sportban.
A cég jogásza szerint kőkemény elvárás, hogy mindent legalább 20 százalékkal olcsóbban adjanak. Ezt a disztribútorok kihagyásával és a hazai kistermelők bevonásával érik el.
A gyulai várnál veszi kezdetét jövőre a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny május 12-én a csapatbemutatóval, majd másnap az első szakasz rajtjával.
A magyar férfi kosárlabda-válogatott remek rajtja után nagyot lépett előre a nemzetközi szövetségnél (FIBA) az európai világbajnoki-selejtező erősorrendjében, melyben a kilencedik helyen áll.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Felszólítjuk Ukrajnát, hogy szüntesse be Magyarország energiabiztonságának támadását, különös tekintettel arra, hogy az ukrán energiaimport egy jelentős része hazánkból érkezik jelenleg – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Brüsszelben, miután az orosz energiaügyi miniszterhelyettes tájékoztatta a Barátság kőolajvezetéke
A politikai elemző szerint a Fidesz a pénztárcánkon keresztül akar ijesztgetni. De a macskaadó már túl sok lehet a bizonytalanoknak, és a terv a visszájára sülhet el.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (Mkpk) december 2-3. között tartotta téli rendes ülését. A püspökök testülete a szokásoknak megfelelően a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia budapesti székházában gyűlt össze. Az ülésen részt vett Michael W. Banach érsek, Magyarország apostoli nunciusa is – közölte szerkesztőségünkkel szerdán az Mkpk sajtósz
40%-kal zuhant a káposzta ára az árrésstop bővítése után. A kenhető sajtok 15, a bébiételek pedig 9 százalékkal olcsóbbak, mint múlt vasárnap - az állami árfigyelő adatai alapján. A Kereskedelmi Szövetség viszont a veszteségeket számolja, és még kevesebb bolti akciót valószínűsít a korlátozás kiterjesztése miatt, illetve azt mondják, ha véget ér az
Rendszeresen szexre vette rá az egyik gyereket a Szőlő utcai intézet korábbi igazgatója - ezt mondta az ügyészségnek a bántalmazott fiatal a hvg információi szerint. Az akkor 15 éves fiú Dobrev Klárának is beszélt a vele történtekről. A fiatal azt is állítja, hogy amikor panaszt tett, utána az igazgató emberei megverték. Elkerült az intézetből, de
Egy "szennyezett" főzőkonyhából származó nyers élelmiszer okozhatta, norovírus terjedt el, de azt nem közölték, milyen nyers élelmiszerről és milyen jellegű szennyezésről van szó. Lezárult a november 6-án a budapesti XIII. kerületi, közel 600 embert érintő megbetegedéssorozat hatósági vizsgálata.
Török Gábor politikai elemző részletes bejegyzésben értékelte a Fidesz legújabb kommunikációs taktikáját, amelyben a kormánypárt nem a Tisza Párt valós programját támadja,talán lehetnek előnyei, de a hatékonysága korántsem biztos.
A fűtés a kórház egész területén üzemel, a felújítások miatt csak átmeneti meghibásodások léptek fel. Az elmúlt hetek fűtéskimaradásai miatt három tervezett műtétet halasztottak el. Ezt írta a János Kórház az RTL megkeresésére. Azután kerestük egy intézményt, hogy egy kisgyerekes édesapa arról számolt be híradónknak, hogy fűtetlen kórteremben láttá
Felszólítjuk Ukrajnát, hogy szüntesse be Magyarország energiabiztonságának támadását, különös tekintettel arra, hogy az ukrán energiaimport egy jelentős része hazánkból érkezik jelenleg – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Brüsszelben, miután az orosz energiaügyi miniszterhelyettes tájékoztatta a Barátság kőolajvezetéke
Nem készített tanulmányt a Tisza Pártnak, az Indexen közzétett dokumentum pedig egy fércmunka. Ezt mondta híradónknak Surányi György korábbi jegybankelnök, miután több kormányközeli portál azt állította, hogy részt vett a párt adópolitikájának megtervezésében. Az Indexen megjelent állítólagos Tiszás - adótervről Híradónknak több szakértő is azt mon
A volt jegybankelnök szerint soha életében nem is találkozott a dokumentum állítólagos főszerzőjével. A botrányos iratra a Fidesz máris kampányt épít, miközben a TISZA rágalmazás miatt tesz feljelentést.
Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott 34-29-re legyőzte Romániát, ezzel kulcsfontosságú két ponttal gazdagodott a holland-német közös rendezésű világbajnokság rotterdami középdöntőjének első fordulójában, szerdán.
Célegyenesbe ért a fővárosi közbringa-szolgáltatás, a Bubi harmadik generációja. A BKK hamarosan bejelenti az új partnert, amelynek támogatásával a mostaninál nagyobb, bővíthető, új kerékpárokból álló flotta áll majd a felhasználók rendelkezésére.
Az otthon melege mindenkinek jár Magyarországon és ezért mindent meg is tesz a kormány – mondta Nagy István agrárminiszter a Facebookon szerdán közzétett videóban. A miniszter kiemelte: a szociális tűzifa nem egyenlő a tűzifával, az ára meg végképp nem. Kedden annyi téves információ jelent meg, hogy rendet kell tenni ebben a témakörben is – …
Témák: Hatalmas az érdeklődés a napokban átadott Lovarda iránt – mondta Kun Miklós igazgató a 3Témában. A Gyulai Várfürdőben már a következő beruházásokat tervezik, melyek között szerepelhet a kupolás wellness felújítása, a polip medence és a pihenő rekonstrukciója, valamint a hullámmedence újraburkolása. Új alapokra helyezi a közös munkát a Békés
A külügyminiszter az ATV Egyenes Beszéd című műsorában beszélt arról, miért utazott Orbán Viktor Moszkvába, és miért indítana pert az EU ellen a tervezett orosz energiahordozók kitiltása miatt. Szijjártó szerint az "európai mainstream" háborúba viheti a kontinenst, miközben Magyarország következetesen a béke mellett áll.
A külügyminiszter az ATV Egyenes Beszéd című műsorában beszélt arról, miért utazott Orbán Viktor Moszkvába, és miért indítana pert az EU ellen a tervezett orosz energiahordozók kitiltása miatt. Szijjártó szerint az "európai mainstream" háborúba viheti a kontinenst, miközben Magyarország következetesen a béke mellett áll.
A címvédő, listavezető VEHIR.HU Futsal Veszprém továbbra is hibátlan, miután szerda este, tizenhatodik idei mérkőzésén 3-2-re felülmúlta a házigazda ScoreGoal Kecskemét csapatát.
Nagyobb hideg nélkül, a talajban kellő nedvességtartalom mellett erősödhetnek az Alföldön a gyengébben kelt őszi kalászos állományok, a következő napokban jelentősebb esőre a Dunántúlon van kilátás, keleten kisebb mennyiség valószínű – írta a HungaroMet Zrt. agrometeorológiai elemzésében. A honlapon szerdán közzétett elemzésben azt írták, az elmú
A vízi világot és természetet idézi a Szerencsejáték Zrt. által épített legújabb befogadó játszótér, amelyet most először építettek örökségvédelmi területre, egészen pontosan Tatán, a jól ismert Öreg-tó mellé.
Továbbra is feszes a magyar munkaerőpiac: csaknem 4,7 millióan dolgoznak folyamatosan, a munkanélküliségi ráta pedig 4–4,5 százalék között mozog – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerdán az M1 csatornán.
Elérhetetlenné tették Oroszországban a Roblox amerikai internetes játékplatformot, amiért "szélsőséges tartalmakat" és "LMBT-propagandát" terjesztett – közölte szerdán az orosz tömegtájékoztatási és távközlési felügyelet, a Roszkomnadzor. A Roszkomnadzor szerint a Roblox "tele volt olyan "helytelen" tartalommal, amely "negatív hatással lehet a gy