2025. október 2. csütörtök

okt. 2
9:54
Kilenc helyszín csatlakozott Veszprém vármegyében az erőművek éjszakájához (vehir.hu)
A korábbi években megszokott energiaipari helyszínek mellett négy vadonatúj létesítmény is csatlakozik, így a látogatók egyszerre merülhetnek el az áramtermelés, a távfűtés és a vízgazdálkodás rejtelmeiben.
okt. 2
10:00
Szőlő utcai ügy: Az ügyészség szerint épp bizonyítékokat foglalnak le a volt politikus Juhász Pétertől (Telex)
Tanúként is ki szeretnék hallgatni Juhászt.
okt. 2
10:12
"Apakedvezményt" villantott a kormány – Nekik járhat a plusz fizu a háromgyerekes anyák mellett (ATV)
Október 1-jétől személyi jövedelemadó-mentességet kapnak a háromgyermekes anyák, akik először a novemberi fizetésükben érezhetik a kedvezményt. A szabályozás a családi adókedvezményt is átalakítja: a háromgyermekes családoknál az anyák szja-mentessége mellett az apák számára válik elérhetővé az úgynevezett "apakedvezmény".
okt. 2
10:18
Szőlő utcai ügy – Bizonyítékokat foglaltak le Juhász Pétertől, megszólalt a volt politikus (Blikk)
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség a Szőlő utcai javítóintézet ügyében indult nyomozás keretében – az ügy teljes körű feltárása érdekében – jelenleg is bizonyítékokat foglal le a volt politikus Juhász Pétertől – derült ki csütörtökön délelőtt a Központi Nyomozó Főügyészség közleményéből. Kiemelték, hogy az ügyészség emellett intézkedik Juhász
okt. 2
10:18
"Az ment háziorvosnak, aki máshova nem fért be" – Nyilvános bocsánatkérést követel Takács Pétertől a Magyar Orvosi Kamara (SzMo)
A MOK szerint az államtitkár kijelentése "nem felel meg a valóságnak, súlyosan sérti a magyar háziorvosok emberi és szakmai méltóságát, valamint ellentmond az orvosi nyilvántartásból lekérdezhető adatoknak is".
okt. 2
10:24
Magyar Péter: Orbán egészségügyi államtitkára a háziorvosok ilyen durva megalázása után emberként, orvosként, kollégaként és politikusként is megbukott (SzMo)
Takács Péter egy interjúban úgy fogalmazott: "a háziorvos maradékelven választódott ki az egyetem után. Tehát az ment háziorvosnak, aki máshova, a klinikumba nem fért be".
okt. 2
10:24
Rögtön élesítette az újítást a Tesco, rengeteg vásárló meglepődik majd (Most Hír)
Aki Clubcardot használ, azok számára mindig készülünk valami érdekességgel. Nemrégiben arról cikkeztünk a Mosthir.hu oldalon, hogy fontos figyelmeztetés jött a használóknak, ugyanis egyfajta módon már nem lehet vásárolni a Tescóban.
okt. 2
10:30
Szörnyű baleset: kerékpárost gázolt a HÉV Budapesten (Metropol)
Azonnal rohantak a tűzoltók.
okt. 2
10:30
Nem titok többé: Ezt a nőt választja Stohl András a Nagy Ő-ben (Most Hír)
Stohl András elmondta a TV2 népszerű párkereső műsorában, a Nagy Ő című realityben, hogy milyen belső tulajdonságokkal rendelkezik szerinte az ideális nő. Mutatjuk a részleteket.
okt. 2
10:36
Szőlő utca – bizonyítékokat foglaltak le Juhász Pétertől, hamarosan kihallgathatják (Infostart)
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség a Szőlő utcai javítóintézet ügyében indult nyomozás keretében – az ügy teljes körű feltárása érdekében – jelenleg is bizonyítékokat foglal le a volt politikus Juhász Pétertől. Az ügyészség emellett intézkedik Juhász Péter és további személyek tanúként történő kihallgatásáról.
okt. 2
10:36
Valami nagyon furcsát vettek észre Orbán Viktoron, azonnal rákérdeztek a miniszterelnöknél (ATV)
Orbán Viktorról közzétettek egy felvételt, amin kiszúrtak egy igen furcsa dolgot.
okt. 2
10:42
A kibertér veszélyei, digitális önvédelem címmel tartottak előadásokat a GFE békéscsabai karán (Gyulatelevízió)
Második alkalommal rendezték meg a digitális lehetőségek konferenciáját a Gál Ferenc Egyetem Gazdasági Karán. A NAV Békés Vármegyei Adó-és Vámigazgatósága, a GFE békéscsabai kara és a Magyar Pénzügyi-Gazdasági Ellenőrök Egyesületének Békés Vármegyei Szervezete közös eseménye “A kibertér veszélyei, digitális önvédelem” címet kapta. A rendezvény cé
okt. 2
10:54
Orbán az EU drónbiztonságáról: Le kell lőni, nem kell túlkomplikálni, ez ilyen egyszerű (Telex)
Azt is kifejtette, hogy Ukrajnával a tagállamiságba nem, de egy megállapodási szerződésbe bele tudna menni.
okt. 2
10:54
A 25 évvel ezelőtti sydneyi sikerekre emlékezett a Magyar Olimpiai Bizottság (vehir.hu)
A 25 évvel ezelőtti sydneyi nyári olimpián elért sikerekre emlékezett gálavacsora keretében Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) és a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubja
okt. 2
11:00
Juhász Péter: Nincs nálam bizonyíték, de most lerakatják velem a telefont (Telex)
A volt politikus azt mondta, az általa publikált hangfelvételnek nincs köze a Szőlő utcai ügyhöz. Akkor értük el, amikor épp ott voltak nála a nyomozók.
okt. 2
11:06
Megújult a fix 3 százalék Startolj rá applikáció (Demokrata)
A kalkulátorral személyre szabottan állíthatóak össze a különféle támogatási lehetőségek.
okt. 2
11:12
Kémfülhallgatója van Orbán Viktornak? – vicces videóval reagált a miniszterelnök (Blikk)
Hadházy Ákos szerdán egy Facebook-bejegyzésben azzal vádolta meg Orbán Viktort, hogy vagy hallókészülék, vagy egy "kémfülhallgató" volt a fülében. Orbán egy videóval reagált a feltételezésre.
okt. 2
11:12
Kegyetlenül megverték a BKV egyik női diszpécserét, a társaság zéró toleranciát hirdet (ATV)
A BKV zéró toleranciát hirdet az alkalmazottakat érő erőszakkal szemben – közölte a társaság szerdán az MTI-vel, reagálva egyik diszpécserének bántalmazására.
okt. 2
11:12
Az ügyészség bizonyítékokat foglal le Juhász Pétertől a Szőlő utcai intézet ügyében (Demokrata)
Az ügyészség emellett intézkedik Juhász Péter és további személyek tanúként történő kihallgatásáról.
okt. 2
11:24
Orbán Viktor aláírást gyűjtene Magyarországon "Brüsszel háborús tervei ellen" (Blikk)
Aláírásgyűjtést indítana Orbán Viktor "Brüsszel háborús tervei ellen" – erről maga a miniszterelnök beszélt csütörtök reggel, a koppenhágai uniós csúcstalálkozó másnapján. Orbán Viktor szerint "ez a csúcs is azt bizonyítja, hogy a következő pár hónap a háborús fenyegetésről fog szólni".
okt. 2
11:30
Pórul járt az illegális szemétlerakó, aki azt hitte, senki sem látja (Blikk)
Építési törmeléket pakolt le illegálisan a kiskőrösi férfi, akit a Készenléti Rendőrség légi rendészeti egysége buktatott le.
okt. 2
11:36
Kevesebben oltatják magukat, ezért feleannyi Covid-oltást rendelt a kormány (Infostart)
Tavaly a 101 ezer megrendelt vakcinából csak 14 ezret használtak el, a többit meg kellett semmisíteni, ezért idén csak 50 ezret rendeltek.
okt. 2
11:36
Előkerült egy újabb egymilliárdos szerződés, a Máv viszont nem a vasútra, hanem a renoméjának megmentésére költene ennyit (SzMo)
A HVG birtokába került dokumentum szerint a célok között szerepel "a Társaság erőfeszítéseinek transzparens bemutatása", "a kiindulást jelentő negatív közhangulat ellensúlyozása", valamint "a társadalmi elismertség visszaállítása, erősítése" is.
okt. 2
11:36
Magyarországon aláírásgyűjtés indulhat az EU háborús tervei ellen (Demokrata)
"Az Európai Unió elhatározta, hogy háborúba megy" – fogalmazott Orbán Viktor.
okt. 2
11:42
Mérsékelte a bírságát a GVH az influenszernek, aki elismerte, hogy trükkösen reklámozott (444.hu)
Akkor is kötelező feltüntetni, hogy hirdetésről van szó, ha valaki a saját vállalkozását népszerűsíti.
okt. 2
11:42
"Itt nincsenek bizonyítékok, de most lerakatják velem a telefont" – mondta Juhász Péter, akinél nyomozók jelentek meg Szőlő utcai ügy miatt (SzMo)
A volt politikus közel két hete tett közzé egy videót, amiben egy hangfelvételen egy ismeretlen ember szóba hoz egy "Zsolti bácsit". A hangfelvételnek - állítása szerint - ugyanakkor semmi köze a Szőlő utcai ügyhöz.
okt. 2
11:48
Rejtély: Kaszás Nikolett halála körül nőnek a kérdőjelek, ezek voltak az utolsó szavai? (Most Hír)
Kaszás Nikolett tragédiája rázta meg a közelmúltban a kirándulóközösséget. Három hét után holtan találták meg a 27 éves túrázót a Pilisben. A hivatalos hatósági álláspont szerint nem merült fel idegenkezűség, gyilkosság gyanúja, de az ügy tovább bonyolódik. Mutatjuk, mi történik. Kaszás Nikolett szeptember 7-én indult túrázni a Pilis környékén, de
okt. 2
11:48
Orbán Viktor: az unió elhatározta, hogy háborúba megy (vehir.hu)
Az Európai Unió elhatározta, hogy háborúba megy, ez rossz Magyarországnak és rossz az EU-nak is - mondta Orbán Viktor csütörtökön Koppenhágában, az informális EU-csúcs második napjának kezdetén újságíróknak nyilatkozva. A magyar kormányfő, a Fidesz elnöke bejelentette azt is: a Fidesz elnökségének azt fogja javasolni, hogy indítsanak Magyarországon
okt. 2
12:06
Rekordszámú résztvevő az Állatvédelmi Témahéten (vehir.hu)
Rekordrészvétellel vette kezdetét az idei Állatvédelmi Témahét: több mint 360 000 gyermek kapcsolódott be országszerte abba a programsorozatba, amely a felelős állattartásra és az állatok iránti tiszteletre neveli a legfiatalabb generációt – közölte az Igazságügyi Minisztérium.
okt. 2
12:12
Újabb terve van Orbán Viktornak, most állt elő vele – te aláírnád? (Most Hír)
Orbán Viktor szerint az Unió elhatározta, hogy háborúba megy.
okt. 2
12:12
Életrajzi könyv jelent meg a Veszprém korábbi kézilabdaedzőjéről (vehir.hu)
Egy zseni száz élete címmel Lantos Gábor tollából könyv jelent meg Vass Sándor volt válogatott kézilabdázóról, edzőről, a magyar férfiválogatott korábbi szövetségi kapitányáról.
okt. 2
12:18
Megszólalt a BKV a brutálisan bántalmazott dolgozójuk ügyében: jöhetnek a szigorítások? (Pénzcentrum)
A BKV-t mélyen megrázta az az erőszakos eset, ami a napokban történt az egyik metróvonalon: a társaság állomási diszpécserét brutális módon bántalmazták a szolgálata közben, a támadás olyan erőszakos volt, hogy a kolléganő kórházi ellátásra szorult. A BKV belső vizsgálatot indított, együttműködik a hatóságokkal, és mindenben támogatja munkatársa fe
okt. 2
12:18
Az Országgyűlés Sajtóirodája cáfolja a DK állításait az EJEB ítélete kapcsán (Demokrata)
A bíróság mindkét panaszt elutasította, megállapítva, hogy azok alaptalanok.
okt. 2
12:18
Pechje volt az illegális törmelékrakodónak, helikopterről buktatták le a rendőrök (Telex)
Véletlenül akadtak a férfira, aki ezután hiába rohant gyorsan haza a maradék sittel.
okt. 2
12:30
Kocsis Máté: Meg kell torolni az összes fékevesztett elkövető aljasságát (444.hu)
Juhász Péter kapcsán szólalt meg a frakcióvezető. Nem a fiatal lányokat prostitúcióra kényszerítő, hanem az egykori politikus Juhász Péterről van szó.
okt. 2
12:30
Azonnali szigorítást vezettek be ezekben a magyar kórházakban – csak így tudsz bemenni (Most Hír)
Csütörtöktől a rendelkezés visszavonásáig kötelező a maszkviselés a Debreceni Egyetem Klinikai Központ (DEKK) mindhárom kampuszán, vagyis a Nagyerdei, a Kenézy Gyula és a berettyóújfalui Gróf Tisza István kampuszokon – tudatta az egyetem az MTI-vel. Miért vezették be? Közleményükben kiemelik, hogy a Központ vezetősége a betegek és a dolgozók védelm
okt. 2
12:36
Bajnokok Ligája: Történelmet írt a PSG a Barcelona ellen (Most Hír)
A PSG az első, amely vendégként egymás után harmadszor győzte le a Barcelona együttesét.
okt. 2
12:42
Orbán Viktor bejelentette: aláírásgyűjtést indítanak Brüsszel háborús tervei ellen (Menedzsment Fórum)
A kormányfő ki akar maradni a háborúból.
okt. 2
12:42
Exkluzív funkciókkal bővült a "Startolj rá" alkalmazás (Infostart)
Megújult a fix 3 százalék Startolj rá applikáció: az új, kombinált kalkulátorral személyre szabottan állíthatóak össze a különféle támogatási lehetőségek – írta a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára csütörtökön a Facebook-oldalán.
okt. 2
12:48
Orbán az EU-csúcsról: A következő pár hónap a háborús fenyegetésről fog szólni (444.hu)
Orbán javasolni fogja a Fidesznek, hogy indítsanak aláírásgyűjtést a "Brüsszel háborús tervei ellen".
okt. 2
12:48
Együtt ünnepelte Veszprém a szépkorúakat az idősek világnapján (vehir.hu)
Az idősek világnapja alkalmából Veszprém önkormányzata és a Veszprémi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete közös rendezvényt szervezett az Agóra Kulturális Központban. Az ünnepség meghitt hangulatban zajlott, a város nyugdíjas klubjainak képviselői és számos meghívott vendég részvételével.
okt. 2
12:54
Kötelező a maszkviselés Debrecenben (Infostart)
Csütörtöktől a rendelkezés visszavonásáig kötelező a maszkviselés a Debreceni Egyetem Klinikai Központ (DEKK) mindhárom kampuszán, vagyis a Nagyerdei, a Kenézy Gyula és a berettyóújfalui Gróf Tisza István kampuszokon - közölte az egyetem.
okt. 2
13:00
Családi mosóporbizniszt lepleztek le a pénzügyőrök: milliós bírság lesz a vége (Pénzcentrum)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei több mint 500 liter hamis tisztítószert foglaltak le egy családi ház garázsában.
okt. 2
13:00
A baromfiágazat az egyik legversenyképesebb állattenyésztő ágazat (Demokrata)
Az ágazatba való befektetés megtérülése kiemelkedő, emelte ki Nagy István agrárminiszter.
okt. 2
13:12
Csak feltételekkel lehet beköltözni Gyermely és Szomor bizonyos területeire (Telex)
Újabb két település alkotott önazonossági rendeletet.
okt. 2
13:18
Fordulat a Szőlő utcai ügyben, ismert volt politikusnál tartottak házkutatást, soron kívül intézkedett az ügyészség (ATV)
Jelenleg is folyik a bizonyítékok lefoglalása, közleményt adott ki a Központi Nyomozó Főügyészség a Szőlő utcai ügyön belül.
okt. 2
13:24
Nézőpont: jobban kedveljük a németeket, mint ők minket (Infostart)
A Nézőpont Intézet idén már kilencedik alkalommal vizsgálta a németek és a magyarok egymásról alkotott képét. Sokan szeretnék mindkét nemzetben, ha a kétoldalú kapcsolatok javulnának – mondta el Mráz Ágoston Sámuel, az intézet vezetője az InfoRádióban.
okt. 2
13:24
Cseténybe látogat a listavezető (vehir.hu)
A VEHIR.HU Veszprém vármegyei labdarúgó élvonal hétvégi fordulójában az éllovas Balatonalmádi a Csetény vendégeként lép pályára – BEHARANGOZÓ.
okt. 2
13:30
Megújult a Budapesti Áldozatsegítő Központ (Demokrata)
A magyar Áldozatsegítő Központok példaértékűvé váltak Európában, mondta Tuzson Bence igazságügyi miniszter.
okt. 2
13:42
Lassan már azt is a robotok mondhatják meg helyettünk, kire szavaznánk (Telex)
Az ELTE-n már azt kutatják, képes-e leváltani a mesterséges intelligencia a válaszadókat a közvélemény-kutatásokban. A kísérletek ellenére egy darabig még biztos, hogy maradnak a hagyományos módszerek, de van, ahol a kérdezőket már robotokra cserélték.

Keresés