Az M35-ös autópálya és az új BMW-gyárhoz vezető lehajtó által határolt 6,5 hektáros területen kapna helyet az intézmény. Ezt jelenleg csak autóval lehet megközelíteni.
A magyar kormány korábbi döntései alapján az állam 2024. szeptember 1-jétől térítésmentesen biztosítja a végzős középiskolásoknak a "B" kategóriás vezetői engedély megszerzését, ami a KRESZ- és az egészségügyi oktatást tartalmazza. A Magyar Honvédség a gyakorlati képzést támogatja, és a kiválasztott intézményekkel kötött együttműködési megállapodás
Július első hetében kezdődött a Békés Vármegyei Népművészeti Egyesület 35. nyári népművészeti tábora. A békéscsabai, öthetes programsorozaton a résztvevők megismerkedhetnek a magyar népművészet szerteágazó területeivel, emellett gyakorlati jártasságot is szerezhetnek azokban. A kosárfonás esetében az öt nap alatt a résztvevők ízelítőt kapnak a pa
Az új iráni külügyminiszter-kollégával tárgyaltunk telefonon abból az alkalomból, hogy hazánk átvette az Európai Unió soros elnökségét – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Vitézy Dávid 5 érvet sorol arra, miért "teljes tévút", hogy Lázár János egy Debrecen melletti külterületre költöztetné a Közlekedési Múzeumot - amit a miniszter már májusban bejelentett.
A mai napra kellemes időjárás várható, de a hétvégére első és másodfokú riasztást is kiadtak a magas hőmérsékletre. Érdemes ezzel már most számolni, hogy mindenki így tervezze a hétvégét.
Mint megírtuk, Orbán Viktor Kijevbe látogatott, hogy Zelenszkij elnökkel az orosz-ukrán békéről tárgyaljon. A magyar miniszterelnök egy videót is közzétett, amihez az alábbi szöveget írta: "2100 kilométer. 3 óra tárgyalás. 10 benzinkút. 24 óra autózás. Út a békéért Kijevbe". Magyar Péter azonban kommentben reagált a látottakra.
Magyarországon 2024. március végén az egy évvel korábbinál 1,2 százalékkal kevesebb, 1,808 millió vállalkozás szerepelt a nyilvántartásban, ezer lakosra átlagosan 189 darab vállalkozás jutott.
Ilyen időjárás várható a Balatonnál. Reggel, kora délelőtt a Balatonnál helyenként egy-egy viharos (55-60 km/h) széllökés is előfordulhat. A déli óráktól megszűnnek az erős széllökések, majd a délután folyamán nyugat felől az élénk lökések is elmaradoznak.
A konzervatív filozófus szerint jót tett, hogy a miniszterelnök beszállt a kampányba, a kegyelmi ügyről még nem tudunk mindent, a "csalódott fideszes" kifejezés pedig értelmiségi sopánkodás.
A munka java még csak most kezdődik – ígéri a Tisza Párt vezetője, miután egy friss kutatás szerint kevesebb, mint 10 százalék a különbség a pártja és a Fidesz között.
Rendszeresek a solymász bemutatók a gyulai várban, az országban egyedülálló módon, szezontól függetlenül minden szombaton megismerhetik a látogatók ezeket a madarakat. Júliustól megváltoztak a gyulai vár garantált programjai, a változás ez esetben bővülést jelent. Az igazán nagy újdonságot az jelenti, hogy a városba látogató vendégekhez igazodva a
Elérhetővé váltak a Magyar Nemzeti Bank (MNB) háztartásokkal és nem-pénzügyi vállalatokkal kötött hitel- és betétszerződésekre vonatkozó májusi adatsorai. A friss számok alapján azt mondhatjuk, hogy a tavalyi stagnálást követően szinte hihetetlen sebességgel támad fel a jelzáloghitelek piaca bár már az áprilisi eredmények is rég nem látott élénkség
A Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója az EU soros magyar elnökségének nyitányaként megrendezett Európa-Kína Turizmus Dialógus sajtótájékoztatóján beszélt.
A nemzetgazdasági miniszter által előterjesztett tervezet jelentős változásokat hozna az útdíjrendszerek kezelésében, a cél az e-útdíjszedési rendszerek és hálózati elemek tulajdonosi jogainak és kötelezettségeinek pontosítása.
A nem megfelelő magyar nyelvű címkén, nem jelölt allergén (tej) jelenléte miatt az Auchan Magyarország Kft. visszahívja a forgalomból az An Kedvenc Bar. Tejes turmixot.
A 14. Szélrózsa evangélikus ifjúsági találkozóra, aminek a helyszíne Nyíregyházi Egyetem campusa lesz, több mint kétezer résztvevőt várnak a szervezők. Fellép többek között a Blahalouisiana, Pál Feri atya, Beck Zoltán és Grecsó Krisztián, Törőcsik Franciska és Hajdu Steve, valamint a Platon Karataev is.
Az IDEA Intézet reprezentatív felmérése szerint még a DK és a Mi Hazánk jutott volna be a parlamentbe, ha június végén tartották volna az országgyűlési választásokat.
Július 10-én kezdődik a 14. Szélrózsa evangélikus ifjúsági találkozó. A Nyíregyházi Egyetem campusára több mint kétezer résztvevőt várnak a szervezők. Fellép többek között a Blahalouisiana, Pál Feri atya, Beck Zoltán és Grecsó Krisztián, Törőcsik Franciska és Hajdu Steve, valamint a Platon Karataev is.
Szórólaposztás, útbaigazítás és a turisták segítése – hasznosan telnek a fiatalok napjai a Tourist Police programban. A helyi rendőrkapitányság munkatársai a közösségi szolgálatot ellátó diákokkal közösen vannak jelen a turisztikailag frekventált helyeken, valamint nagy figyelmet fordítanak az állampolgárok vagyonbiztonságának megóvására és az áldo
Magyar rekordokat dönt, Orbán marad a biztonsági játéknál, a régi ellenzék fel se jön a pályára, a Fidesz pedig nem találja Novák és Varga utódját a közösségi médiás celeb posztra. A Lájkbajnokság az elmúlt tíz év legizgalmasabb hónapját zárja.
Új sebességmérő traffiboxokat helyeztek el a 71-es út zánkai Erzsébet-táborhoz közeli szakaszán. A berendezések biztonságosabbá teszik a tábor megközelítését - közölte a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője csütörtökön a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján. Dékány Balázs rendőr dandártábornok elmondta, hogy a két traffiboxot a rendőr
A befolyásoltság alatt vagy rutinból vezető sofőrök éppolyan veszélyesek, mint a csekély rutinnal rendelkezők, de a váratlan helyzetekre felkészítő defenzív vezetés tanulható – mondta a hirado.hu-nak Katona Csaba, a Groupama Tanpálya instruktora.
Hét nap, nyolc vendégkórus, több mint 10 koncert. Nagy vonalakban így néz majd ki a 15. Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivál és Mesterkurzus. Augusztus 15-e és 21-e között ismét zseniális magyar és külföldi kórusok szórakoztatják a közönséget. A minősítő hangversenyek mellett, idén is lesz folklórest a Kossuth téren, ahol többek között japán és tajva
Egy 43 éves férfi lopott taxival okozta azt a halálos balesetet, amely szerda késő este történt az Árpád hídon; a balesetben a férfi is életét vesztette - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője csütörtöki sajtótájékoztatóján.
A befolyásoltság alatt vagy rutinból vezető sofőrök éppolyan veszélyesek, mint a csekély rutinnal rendelkezők, de a váratlan helyzetekre felkészítő defenzív vezetés tanulható – mondta a hirado.hu-nak Katona Csaba, a Groupama Tanpálya instruktora.