"Nem gondoljuk, hogy egy miniszterelnöknek azt kell hazudnia, hogy nincs megtakarítása, miközben 10 milliárdos uradalmi birtokot építtet a családjával, és a veje pár év alatt 500 milliárdot kuporgatott össze, a haverja pedig 1000 milliárd forintot kezel" - tette hozzá.
A barátság világnapja alkalmából találkoztak a budapesti Hősök terén több hatóság és szolgálat munkatársai – közölte az Országgyűlési Őrség kedden az MTI-vel.
A Fidesz-Kdnp kommunikációs igazgatója a Facebook-oldalára feltöltött videóban azt hangsúlyozta, hogy Ukrajna a fegyverszállítás miatt zsarolja Magyarországot. Menczer Tamás a
A középszintű szóbeli vizsgákkal sikeresen zárult a május-júniusi vizsgaidőszak, több mint 3000 bizottság előtt mintegy 112 000-en tettek érettségi vizsgát
100. születésnapját töltötte a névnapján Fülöp Elek Illés, a gyulai Adventista Szeretetotthon lakója. A kerek évfordulón családja, a város vezetése és az otthon lakói köszöntötték az ünnepeltet Virággal, Orbán Viktor miniszterelnök üdvözletével és tortával köszöntötte a százesztendős Fülöp Elek Illést szerdán Görgényi Ernő polgármester, Csige Gáb
A 4-es főút szolnoki szakaszán található Szent István Tisza-híd Debrecen felőli végén a korábban meghibásodott dilatációs szerkezet cseréje miatt félpályás lezárást vezetnek be a hídon. A kivitelezési munkálatok 2024. augusztus 12-től kezdődően várhatóan egy hónapig tartanak majd, melynek során jelzőlámpás forgalomirányítás lesz érvényben. A megvál
A magyar kormány júliustól engedélyezi az orosz és belarusz vendégmunkások számára, hogy úgynevezett Nemzeti Kártyával lépjenek be az országba. Az Európai Néppárt elnöke, Manfred Weber azt követeli, hogy az EU vezetői a legszigorúbban járjanak el.
Az Alapjogokért Központ elindítja a Wokebusters-t, a jobboldal "gyorsreagálású hadtestét", amely egy nemzetközi kommunikációs riadólánc, online és offline politikai akcióközösség - jelentette be kedden a szervezet főigazgatója.
Orbán Viktor kedvenc könnyűzenei előadóiról osztott meg egy új videót a TikTok-felületén. A kormányfő egyebek között azt is bevallotta, hogy Azahriah vagy Majka dalait szereti-e jobban.
Ezt szűrte le a súlyos pedofil visszaélésekkel teli történetből. Megszólalt egy iskolaigazgató is, aki annak idején alkalmazta K. Endrét, aki ellen már büntetőeljárás folyt.
Nemzetközi ministránstalálkozóra igyekeztek Rómába a Miskolci Egyházmegye tagjai, a székesegyházból indultak vasárnap – számolt be a Migrokat.hu. Július 28-án délután
Vasárnap délután a 6-os főút szekszárdi szakaszán egy fekete autó sofőrje a megengedett sebesség több mint kétszeresével, 181 km/órával száguldott, mielőtt a rendőrség megállította. A 30 éves nő azt állította, hogy próbakörön voltak, ennek ellenére 260 ezer forintos bírsággal és 8 közlekedési előéleti ponttal "jutalmazta" őt a rendőrség. A rendőrök
Ha nyár, akkor barátok, tekerés, vidámság, ha Gávavencsellő akkor krumpli. A Nagyközség Önkormányzata idén is megszervezi hagyományos települési rendezvényét, a Krumplifesztivált. Az egész napos gasztrokultúrális programra szeretettel várnak minden kikapcsolódni vágyót, a Zöld Kerék Alapítvány pedig biciklitúrára csábítja az érdeklődőket.
Az Alapjogokért Központ elindítja a Wokebusters-t, a jobboldal "gyorsreagálású hadtestét", amely egy nemzetközi kommunikációs riadólánc, online és offline politikai akcióközösség – jelentette be kedden a szervezet főigazgatója.
A gyülekező pillanatait örökítették meg ezek a felvételek. A Volt határőrök Gyula és környéke csoportja első alkalommal szervezett találkozót, a szép számú érdeklődő az Erkel téren üdvözölte egymást, többen több éve, évtizede nem látták egymást. A programra egyrészt a Gyulán szolgáló határőröket, másrészt azokat a gyulaiakat is várták, akik az or
Az olajiparban egy kicsit lágyabbra van engedve a transzparencia, tehát sokszor csak találgatunk, hogy mi történik, és elszólásokból lehet összerakni a történetet – mondta el Balogh József energiapiaci szakértő a Spirit FM Több-Kevesebb című műsorában. A szakértő véleménye szerint azzal, hogy Ukrajna egy céget szankciós listára tett, üzenetet szere
Több mint 100 ezer látogatót fogadtak a fürdők Sóstógyógyfürdőn júliusban. A legnagyobb hőség hétvégéin szinte ki lehetett volna tenni a megtelt feliratot a városrészen. A nyári időszakban az állatpark mellett a fürdők a legvonzóbbak a hazai és a külföldi turisták számára, de a fürdők egyharmadát még mindig a nyíregyházi és a környékbeli fürdőzők a
Programokban gazdag félévet tudhat maga mögött a Váci Mihály Kulturális Központ, kiállítások, színpadi előadások, konferenciák sokaságának adott otthont az elmúlt hónapokban. A nyár kezdetével pedig a gyermekek kerültek a középpontba, több helyszínen más-más tematikájú táborokkal várták őket, és már az őszi szezonra is javában készülnek.
Már van kit hívni, ha az olimpia megnyitóján a hagyományos értékeket támadják. Bemutatkozott a riadóláncként jellemzett Wokebusters, ami hamarosan nemzetközi turnéra indul.
A zárkájához érkező egészségügyi szakápolóra és a körletfelügyelőre támadt egy letartóztatott fogvatartott kedden a Szegedi Fegyház és Börtön II. objektumában - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága az MTI-vel.