2024. július 30. kedd

júl. 30
19:12
Szijjártó Péter: Újraindult a balti propaganda-hadjárat Magyarország ellen (Demokrata)
"Ez egy gyerekes hazugság." Így reagált Szijjártó Péter arra, hogy a baltiak szerint Magyarország veszélyezteti a schengeni övezet biztonságát.
júl. 30
19:48
Próbáltunk igazságot tenni a nagy üdítőháborúban: olasz, görög és hazai Fantát kóstoltattunk az utca emberével, íme, a reakciók (Blikk)
.
júl. 30
20:36
Gyula Tv Híradó 2024. 07. 30. (Gyulatelevízió)
Témák: – A napokban harmadik családi napját tartotta a tavalyihoz képest közel megduplázódott létszámú kollektíva az Airbus gyulai üzemében. Meglepetésként a Magyar Honvédség két helikoptere is megérkezett az eseményre. – Első alkalommal szerveztek találkozót a Volt határőrök Gyula és környéke csoportja számára. A résztvevők az Erkel téren gyülekez
júl. 30
20:42
A várpalotai magánkórház igazgatója szerint jogszerű és szakszerű volt az idős beteg kikötözése (Blikk)
A várpalotai Szent Donát Kórház főigazgatója szerint jogszerű és szakszerű volt az idős beteg kikötözése, amiről a hozzátartozókat is tájékoztatták. Rácz Tamás azt az állítást is cáfolja, hogy a férfi rokonai nem érték el az ügyeletes orvost. Az igazgató szerint a jövőben – a hasonló panaszok elkerülése érdekében – előre tájékoztatják majd a rokono
júl. 30
20:54
Budapestnek jó esélyei vannak a 2036-os nyári olimpiai játékok megrendezésére (Blikk)
már része egy olimpiai pályázati folyamatnak azzal, hogy számos sikeres világversenyt rendezett. Ám ahhoz, hogy bejussunk egy belső körbe és megkezdődjenek "jelentkezésünkről" az exkluzív tárgyalások, és hogy 2036-ban Budapest rendezhesse a nyári játékokat, még sok feladat van hátra. Első helyen áll ezek között, hogy őszinte kommunikációval meg kel
júl. 30
20:54
Nem jött be a japán harci technika: elkapták a szamuráj karddal támadó magyar férfit (Pénzcentrum)
Letartóztatásba helyezett a Debreceni Járásbíróság egy rendőrökre szamurájkarddal támadó férfit - tudatta a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) közleményben kedden.
júl. 30
21:06
Havi 1,2 milliót kapott a Megafontól László András, a Fidesz EP-képviselője (444.hu)
László volt az első fideszes politikus, aki megafonos influenszrenek állt. Most derült ki, hogy mennyiért.
júl. 30
21:08
Szijjártó: A balti külügyminiszterek gyerekes hazugsággal indítottak újabb propaganda-hadjáratot Magyarország ellen (444.hu)
Szerintük az, hogy oroszok és a belaruszok is bekerültek a Nemzeti Kártya-programba, veszélyezteti a schengeni övezet biztonságát. Szijjártó erre azzal vágott vissza, hogy a litván, a lett és az észt hatóságoknak is joguk van ezt megtenni.
júl. 30
21:12
Kétszáz négyzetméteren égett egy szeméttelep Kerepesnél (Telex)
Három vízsugárral oltották a lángokat.
júl. 30
21:14
Azt kérik Karácsonytól, hogy a fővárosi közszolgáltató cégek dolgozói is kapjanak jutalmat (Telex)
A főváros nemrég osztott szét 172 millió forint prémiumot cégeinek vezetői között.
júl. 30
21:42
Várpalotai magánkórház főigazgatója: Jogszerű és szakszerű volt, hogy kikötözték a beteget (Telex)
A főigazgató szerint a jövőben pontosítják, miért van ilyen intézkedésekre szükség.
júl. 30
21:54
Rab támadt rá a szakápolóra és körletfelügyelőre Szegeden: így vannak az áldozatok (Pénzcentrum)
A zárkájához érkező egészségügyi szakápolóra és a körletfelügyelőre támadt egy letartóztatott fogvatartott kedden a Szegedi Fegyház és Börtön II. objektumában - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP).
júl. 30
22:12
Nincs nyoma annak, hogy a kormány küzdene a kémbankban ragadt 26 milliárdért (444.hu)
Gulyás Gergely többször beszélt különböző eljárásokról, de ezekről semmi hír.
júl. 30
22:12
Nyugdíjkorhatár: drámai változások jöhetnek az EU-ban és Magyarországon is (SzMo)
Magyarországon a korhatár 65 év, ami magasabb, mint 11 másik EU-tagállamban. A magyar nyugdíjasok egészségben töltött élettartama az EU-ban a legalacsonyabb.
júl. 30
22:48
Már járványszerűen terjed a szamárköhögés Magyarországon (Telex)
A legfrissebb jelentés szerint 76 igazolt eset van az országban.
júl. 30
23:24
Először kapott magyar gyerek olyan génterápiát, ami megállíthatja az izomsorvadást (Telex)
A kisfiú családjának 1,3 milliárdot kellett összegyűjtenie a kezelésre.

Keresés