2024. június 6. csütörtök

jún. 6
18:24
A Momentum ártana Magyarország érdekeinek az EU-ban (vasárnap.hu)
Rétvári Bence, a Kdnp országgyűlési képviselője, a Facebook oldalán osztotta meg felháborodását Cseh Katalin, a Momentum EP-képviselőjének legutóbbi tervei kapcsán,
jún. 6
18:30
Kiderült, hány órától ismerhetjük meg a vasárnapi választások első előzetes eredményeit (Demokrata)
Várhatóan 20 órától kezdi meg az eredmények közlését.
jún. 6
18:36
Milliók fognak többet keresni: Brutális béremelést jelentett be a román kormány (ATV)
A román kormánykoalíció bejelentette, hogy 12,1%-kal emelik a havi bruttó minimálbért, ami így 3700 lej (kb. 290 ezer forint) lesz. Ez az intézkedés több mint 1,8 millió munkavállalót érint országszerte. Emellett a kormány kiterjeszti a bér 300 lejig terjedő adómentességét is.
jún. 6
18:36
Egy fontos város, ahol a DK levonult a pályáról, és emiatt sokan pártolhatnak át tőlük Magyar Péterhez (Telex)
Nyíregyházán hagyományosan erős a baloldal, ahol a helyi DK egy esélyesebbnek tartott polgármesterjelöltet akart állítani, de felülről rájuk szóltak, hogy ne így legyen. A közös ellenzéki jelölt végül az a Jeszenszki András lett, aki egyszer már simán kikapott a fideszes polgármestertől. A DK választókerületi elnöke szerint akkora a csalódottság a
jún. 6
18:42
Este nyolc órától jönnek az önkormányzati választás eredményei vasárnap (444.hu)
Az európai parlamenti választás számaira viszont várni kell majd.
jún. 6
18:42
Vasárnap 20 órától közli az önkormányzati választás eredményeit az NVI (Telex)
Az EP-választás eredményeinek közlésével meg kell várniuk, hogy Olaszországban este 11 órakor befejeződjön a szavazás.
jún. 6
18:48
Bezárták a Műegyetem "K" épületét a Duna vízállása miatt (hirado.hu)
Jelenleg vizsgaidőszak van a Műegyetemen, az intézmény a vizsgákat és a rendezvényeket más épületekbe szervezi át.
jún. 6
18:48
Örülhettek a tőzsdéző magyarok: a kedvező hangulat hatására emelkedett a BUX (Pénzcentrum)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 734,24 pontos, 1,07 százalékos emelkedéssel, 69 669,74 ponton zárt csütörtökön.
jún. 6
18:48
Újra magyar tulajdonba került a Liszt Ferenc repülőtér (Demokrata)
Visszaszereztük, újra magyar kézben a reptér – jelentette be Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.
jún. 6
18:48
Rétvári Bence: A Momentum másodrendű tagállamot csinálna hazánkból (vasárnap.hu)
Rétvári Bence, a Kdnp országgyűlési képviselője, a Facebook oldalán osztotta meg felháborodását Cseh Katalin, a Momentum EP-képviselőjének legutóbbi tervei kapcsán,
jún. 6
18:54
Orbán Viktor: Újra nemzeti kézben a reptér! (hirado.hu)
A baloldal kiárusította, mi visszaszereztük! – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök a közösségi oldalán.
jún. 6
19:00
Azbej Tristan: Fontos meggyőzni az európai politikát arról, hogy az üldözött keresztények mellé álljanak (hirado.hu)
Az államtitkár arról is beszélt: a legvéresebb keresztényüldözés ma Nigériában folyik, az óvatos becslések szerint tavaly 4000 nigériai keresztényt gyilkoltak meg a hitük miatt.
jún. 6
19:00
Orbán: Nekem már fáj (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
jún. 6
19:06
Nagy szerepe lesz a magyar elnökségnek az EU új versenyképességi programjában (Infostart)
Bóka János szerint folytatódik az EU versenyképességének romlása, ezért muszáj lépéseket tenni. Szólt arról is, hogy a magyar álláspont szerint elkerülhetetlen az USA és Kína konfliktusa, de az EU leendő helyzete ebben a konfliktusban még kérdéses.
jún. 6
19:06
Timike, a prágai cella és a brüsszeli úriemberek – @dajcstomi emlékezetes pillanatai (Telex)
Deutsch igazi veterán politikusa a Fidesznek, nemcsak a párt alapító tagja, de az egyik legismertebb arca is. A Fidesz EP-listavezetőjének több mint harmincéves pályafutására bőven jutottak érdekesebb pillanatok.
jún. 6
19:12
Vitályos Eszter: Öt évvel nőtt a magyar lakosság egészségben eltöltött éveinek száma (hirado.hu)
A kormányszóvivő erről Leányfalun beszélt.
jún. 6
19:18
Fontos pénzeket lopott el az a három bűnöző, akik 21 önkormányzati épületbe törtek be (ATV)
Két 56 éves férfi és egy 54 éves társuk tavaly tavasztól idén januárig nyolc vármegyében 21 önkormányzati épületben tört fel páncélszekrényeket, amelyekből alapítványok, egyesületek, önkormányzatok, óvodák tulajdonát képező pénzt és az irodákban tárolt különböző értékeket vittek magukkal. A három férfivel szemben hamarosan vádat emelhetnek.
jún. 6
19:18
Vitályos Eszter: Öt évvel nőtt a magyar lakosság egészségben eltöltött éveinek száma (Demokrata)
A térség fideszes országgyűlési képviselője a leányfalui Pöttyös Panni gyermekorvosi rendelő átadásán tartott beszédet.
jún. 6
19:24
Azbej Tristan: A keresztények a világ legüldözöttebb vallási csoportja (Demokrata)
Fontos meggyőzni az európai politikát arról, hogy az üldözött keresztények mellé álljanak – jelentette ki a politikus.
jún. 6
19:30
Fegyházba mehet a román embercsempészbanda főnöke (Infostart)
Összesen mint 350 embernek segítettek az illegális bevándorlásban.
jún. 6
19:48
Balesetcunami a vasúti átjárókban - kampányba kezd a MÁV (Infostart)
Idén már 30 vasúti átjárós baleset történt szabálytalanság vagy figyelmetlenség miatt, kilenccel több, mint tavaly ugyanennyi idő alatt. Edukációs kampányba kezd a MÁV, és figyelmeztető táblákkal erősíti meg a Pest vármegyei átkelőket.
jún. 6
19:54
Magyar Péter szerint módosították azt a felvételt, amin állítólag azt mondja, kötelet Medgyessy nyakába: Látszik is a számon, hogy nem ezt mondom (SzMo)
Manfred Weberrel is beszélt, és megbeszélték és jót nevettek azokon a hazugságokon, amiket a Fidesz terjeszt, például, hogy az Európai Néppárt háborúpárti lenne.
jún. 6
20:00
Brutálisan nekimentek a Penny Marketnek: kaotikus állapotok jöhetnek a tojásárakban (ATV)
Olcsó külföldi étkezési tojások jelentek meg a Penny Market magyarországi bolthálózatában, a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége szerint az üzletlánc lépése alkalmas lehet arra, hogy kaotikus állapotokat teremtsen a hazai tojásárakban. A Penny szerint a választék túlnyomó többségét magyar tojások teszik ki, ugyanakkor az ársapk
jún. 6
20:18
Donáth Anna a reptérvásárlásról: "maradt még valamennyi elkölthető pénz a rendszerben" (ATV)
Ahogy arról az atv.hu is beszámolt, a Nemzetgazdasági Minisztérium csütörtökön bejelentette, hogy aláírásra került a Budapest Airport Zrt. adás-vételi szerződése. Ezzel a tranzakció lezárult, így közel 20 év után újra nemzeti többségi tulajdonba került a reptér.
jún. 6
20:18
Magyar: Jó eredményre számítunk, olyanra, ami talán a Holdról nem is fog látszani, de a Karmelita kolostorból bizonyosan (444.hu)
"Mi egy 19 tagú kis garázscég vagyunk, egy kis párt, másfél hónaposak, nekünk minden eredmény tulajdonképpen siker."
jún. 6
20:18
Ilyen időre számíthat az ország hétvégén: véget érhet a riasztások időszaka? (Pénzcentrum)
A hétvégén is meleg, záporos-zivataros, kora nyári idő várható, a hőmérséklet csúcsértéke 30 Celsius-fok körül alakul, de vasárnap a déli országrészben akár 34 fok is lehet - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
jún. 6
20:24
Vasárnap várhatóan este 8 órától közli az önkormányzati választás eredményeit a Nemzeti Választási Iroda (Infostart)
Az európai parlamenti (EP-) választás eredményeinek közlésével azonban meg kell várniuk, hogy Olaszországban este 11 órakor befejeződjön a szavazás.
jún. 6
20:30
Török Gábor: Szentkirályi visszalépése még mindig napirenden van, van a Fidesznek játéktere, hogy elérje Vitézy győzelmét (SzMo)
Szentkirályi Alexandra Török szerint helytállt. Saját stratégiáját tisztességgel végigvitte: azt a feladatot, hogy Karácsonyt erősen kösse Gyurcsányhoz, és Karácsony népszerűségét rombolja.
jún. 6
20:30
Azben Tristan: 360 millió embert ér diszkrimináció, fenyegetés vagy üldöztetés, mert megvallják Jézus Krisztus nevét (vasárnap.hu)
Az Arcok és Történetek (Face and Stories) című angol nyelvű kötetet mutatta be csütörtökön este Hölvényi György a Kereszténydemokrata Néppárt
jún. 6
20:30
Gyula Tv Híradó 2024. 06. 06. (Gyulatelevízió)
Témák: – Átadták a felújított Ladics-házat. Ez a negyedik olyan kiállítóhely Gyulán, amely interaktív eszközöket vonultat fel. A csütörtök délutáni eseményen elhangzott, nem véletlen, hogy ebben a városban őrizték meg, és éltetik büszkén a mai napig a magyar polgárság kultúráját bemutató kiállítóhelyet. – A napokban tért haza egy Floridában rendeze
jún. 6
20:36
Megint vesztettek egy hadihajót az oroszok (Infostart)
Az ukránok megsemmisítettek egy orosz hadihajó a Krím félsziget fekete-tengeri térségében végrehajtott tengeri támadásban.
jún. 6
20:36
Nagyon erős lesz az UV-B sugárzás pénteken: a Dél-Dunántúlon érdemes kerülni a délutáni napozást (Demokrata)
Mindenkitől azt kérik, hogy fokozottan védekezzen a napsugárzás által okozott leégés ellen.
jún. 6
20:36
Azbej Tristan: 360 millió embert ér diszkrimináció, fenyegetés vagy üldöztetés, mert megvallják Jézus Krisztus nevét (vasárnap.hu)
Az Arcok és Történetek (Face and Stories) című angol nyelvű kötetet mutatta be csütörtökön este Hölvényi György a Kereszténydemokrata Néppárt
jún. 6
20:42
Közelít a fővároshoz a megáradt Duna, nyaralók tucatjait kerítette be a víz a Szigetközben (hirado.hu)
A folyó szombat kora reggel tetőzhet a fővárosban, az alsó rakpartokat már lezárták.
jún. 6
20:48
Karácsony: Schmidt Mária mindent bevetve győzködi Orbán Viktort, hogy Szentkirályi lépjen vissza Vitézy javára (SzMo)
A jelenlegi főpolgármesternek két kihívója van, az LMP által támogatott Vitézy Dávid és a Fidesz jelöltje, Szentkirályi Alexandra. Van, aki szerint nem kizárt a kormánypárti jelölt visszaléptetése.
jún. 6
21:00
Bejelentést tett a Nemzeti Választási Iroda: ekkor tudjuk meg az önkormányzati választás eredményeit (ATV)
Vasárnap a helyi önkormányzati és nemzetiségi választás eredményeinek közlését - a szavazólapok feldolgozottságának függvényében - várhatóan 20 órától kezdi meg a Nemzeti Választási Iroda (NVI); az európai parlamenti (EP-) választás eredményeinek közlésével azonban meg kell várniuk, hogy Olaszországban este 11 órakor befejeződjön a szavazás.
jún. 6
21:06
Szijjártó Péter: Egyfajta "angyali kört" alkotnak az autógyártók és a beszállítók beruházásai (hirado.hu)
"Láthatják a saját szemükkel is, hogy nem vagyunk mi olyan rosszak, mint ahogy lefestenek bennünket" – fogalmazott a külügyminiszter.
jún. 6
21:12
Hivatalosan is átadták a megújult Ladics-házat Gyulán (hirado.hu)
Latorcai Csaba példaértékűnek nevezte a kevesebb mint egy év alatt megvalósított beruházást.
jún. 6
21:36
Szijjártó Péter angyali körnek nevezte az itt működő autógyárakat és beszállítóikat (444.hu)
A külügyminiszter hálát adott az istennek, hogy ide települtek.
jún. 6
21:42
Karsai Dániel jövő héten találkozik Gulyás Gergely miniszterrel (ATV)
A jogász újra fogja fogalmazni a népszavazási kérdéseit, amit több intézmény is elutasított.
jún. 6
21:54
Ezeket a szabályokat tényleg érdemes betartani: életeket menthet (Pénzcentrum)
A vasúti átjárókon való áthaladás szabályaira, a KRESZ betartásának fontosságára hívta fel a figyelmet a MÁV és az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a Nemzetközi Útátjárós Biztonsági Napon (ILCAD) tartott sajtótájékoztatón csütörtökön.
jún. 6
22:18
Újra magyar többségi tulajdonba került a ferihegyi reptér - a napi hírei (Infostart)
Nagybajcsnál már tetőzött a Duna, a fővárosban este 8-kor lezárták az alsó rakpartokat. Moszkva fegyvereket szállíthat az Egyesült Államok bármely ellenségének.
jún. 6
22:30
Semjén Zsolt: Puszta Sándor pap költő a béke embere volt (hirado.hu)
Erről Puszta Sándor szobrának avatásán beszélt a miniszterelnök-helyettes Leányfalun.
jún. 6
22:30
Levelet küldött a kormány a vakcinainfó ürügyén begyűjtött e-mail címekre: világháborús propagandaanyagot küldtek (SzMo)
Az üzenetben a legfrissebb világháborús, elrettentős, a NATO-val és az Európai Unióval kapcsolatos kormányzati álláspontot írják meg.

Keresés