Egyelőre nincs vége a magyar ügyfeleket érintő káosznak, amit az Apple Pay hibája okozott tegnap estétől kezdődően. Nemrég a magyar pénzintézetek is elkezdték tájékoztatni ügyfeleiket arról, mire számíthatnak azok, akik a rendszer szabálytalan működése miatt, több tízezer forintjukat veszítették el hirtelen.
Jövő hétfőn indul az Otthonfelújítási program, amely az 1990 vége előtt használatbavételi engedélyt kapott családi házak energetikai korszerűsítését támogatja európai
Kifinomult elemzői tudással, legmagasabb nemzetközi vizsgákkal, és a világ egyik legismertebb analitikai programjával ered a kripto csalók nyomába egy hazai elemző csapat. A pár hónapja indult vállalkozás hírneve máris meghaladta az országhatárokat: egyaránt dolgoztak Nevada állam legismertebb ügyvédi irodájának és az FBI számára is. Évente 43 ezer
Szeretem, megvédem! – ezzel a mottóval indít toborzó kampányt a Magyar Honvédség területvédelmi tartalékos szolgálatra. Ez a szolgálati forma összeegyeztethető a civil élettel, munka és felsőoktatási tanulmányok mellett is lehet bárki területvédelmi tartalékos. A jelentkezők a katonai felkészítések során elméleti és gyakorlati tudásra is szert tesz
Megérkezett Budapestre az első menetrend szerinti légi járat a kínai Kantonból (Guangzhou) csütörtökön, a China Southern légitársaság hetente négyszer szállít majd utasokat a kínai nagyváros és a magyar főváros között.
Ha lehet, mégse a szekrénynek hímezzünk – ezzel a gondolattal kezdett neki a táskavarrásnak a nagybánhegyesi Anda Árpádné, aki azzal indokolta döntését, hogy így az utca emberének is meg tudják mutatni a hímzéseket, és a fiatalok számára is kedvessé teheti a hagyományos mintákat.
Továbbra is enyhén emelkedik a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ csütörtökön a honlapján.
Gyurcsány Ferenc szerint nem követtek el komolyabb hibát a kampányban, ezért a kudarcos választási eredmény után sem mond le a DK éléről. A döntés szimbolikus jelentőségén túl egy új vezető újraszervezhette volna a baloldalt, és megszűnhetett volna a gyurcsányozás is. Másrészt meglett volna az a veszélye, hogy Gyurcsány nélkül teljesen összeomlik a
Kizuhant egy férfi a salgótarjáni Gorkij-lakótelep egyik tízemeletes házának nyolcadik emeletéről. A helyszínre mentőhelikoptert riasztottak, a férfi állapota válságos.
Az eddigi információk alapján az érintett tranzakciók kizárólag korábbi vagy jelenleg meglévő előfizetésekhez vagy vásárlásokhoz kapcsolódnak, téves technikai ismétlődéssel. Fizikai terminálokon történő vásárlások vagy készpénzfelvételes tranzakciók nem érintettek - közölte a Bankszövetség a téves ApplePay-tranzakciók kapcsán. A technikai probléma
Annak érdekében, hogy otthonunk biztonságát távollétünk alatt is megőrizzük, fontos, hogy kerüljük el azokat a gyakori hibákat - mint például a közösségi médián való helymeghatározás megosztása vagy a kulcsok könnyen kitalálható helyre történő elrejtése - amelyek potenciálisan megnövelik a betörés kockázatát, és kövessünk szakértők tanácsait, mint
Magyarország nem tudja támogatni az Európai Bizottság elnökasszonya mandátumának meghosszabbítását, mert a jogállamiság eszközét, ami egy fontos európai érték, pártalapon és politikai alapon használta, és használja Magyarországgal szemben - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Brüsszelben.
A város díjazottjai kerültek a csütörtöki közgyűlés középpontjába, elismerést kapott a turisztikai ágazat dolgozója, az orvosi szektor kiemelt munkatársai, valamint a képzőművészek és a közbiztonság elkötelezett szakembere is. A képviselők több olyan előterjesztést fogadtak el, amelyekkel különböző pályázatokról, fejlesztésekről és beruházásokról d
Több témában született döntés a csütörtök délelőtti képviselő-testületi ülésen. Elfogadta a grémium a tájékoztatót a Gyulai Bűnmegelőzési Polgárőr Egyesület 2023-ban végzett munkájáról. A fő napirendi pontok között szerepelt egy pályázat benyújtása egy futsal csarnok létesítésére. Ez elsősorban a Gyulai Amazonok csapat edzéseit szolgálná. Görgény
Lázár János kiemelte: a kastélyban a látogatókat ezer négyzetméternyi kiállítás várja, amelynek legfőbb célja az, hogy az eredeti állapotban mutassa be a Tisza család és a korabeli Magyarország történetét.
Pottyondy Edina nem kímélte Gyurcsány Ferencet. A DK elnöke szerdán egy interjút adott Rónai Egonnak, melyben többek közt beszélt a párt legutóbbi választáson elért rossz eredményről, továbbá Orbán Viktorról és Magyar Péterről is elmondta a véleményét. A beszélgetésre Pottyondy Edina a közösségi oldalán reagált.
Péntektől látogatható újra a fővárosiak közkedvelt fürdőhelye, a Római-parti Plázs, amely augusztus 20-ig várja a strandolni vágyókat. Budapest egyetlen ingyenes Duna-parti fürdőhelye idén zsinórban már a negyedik alkalommal nyílik meg. Meg volt a vízminőség ellenőrzés, most már csak élvezni kell a nyarat!
Heindl Péter jogász-aktivista szerint az ügynek nem is károkozásról kellene szólnia, hanem arról, hogy a magyar állam a kormánypropagandával a saját törvényei és az uniós jogszabályok ellen vét.
Daniel Freund német zöldpárti EP-képviselő 20 ezer aláírással ellátott levelet küldött az Európai Tanács elnökének, amelyben a közelgő magyar EU-elnökség felfüggesztését kéri. A politikus szerint az Orbán-kormány az elmúlt években aláásta a jogállamiságot és a médiaszabadságot Magyarországon. Úgy véli, az Unió jó hírnevére múlik a dolgon.
A jegybank az elektronikus fizetési megoldásokkal kapcsolatban azt javasolja, hogy az ügyfelek kiemelten figyeljenek fizetési adataik titokban tartására.
Az esemény, amelyre több országból negyven diák érkezett, az Európa előtt álló geopolitikai kihívásokra és az azokra adott lehetséges válaszokra fókuszál – közölték a szervezők.
Lövöldözés következtében két ember meghalt, két másik pedig súlyosan megsebesült csütörtökre virradó éjszaka a belga főváros Saint-Gilles negyedében - közölte a brüsszeli rendőrség szóvője.
A 2022-es országgyűlési választáson Márki-Zay Péter baloldali miniszterelnök-jelölt javaslatának köszönhetően mandátumot szerző Jobbikos, majd 2023-tól független, szentesi születésű országgyűlési képviselő,
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A "Magyarország az űrszektorban – Miért megyünk újra az űrbe?" címmel szervezett programot az Mcc nyíregyházi képzési központja szerda délután a Kodály Zoltán Általános Iskolában. Kapu Tibor, Magyarország következő kutatóűrhajósa, Cserényi Gyula tartalékos űrhajós és dr. Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos a magyar űrszektorról,
Szlovákia déli részén egy Prágából Budapestre tartó gyorsvonat összeütközött egy autóbusszal, amelynek következtében négy ember életét vesztette, öt pedig megsérült jelentette a szlovák mentőszolgálat.