A politikai elemző szerint volt némi csalódottság Orbán Viktorban és másokban is az idei választási eredmények miatt – ő legalábbis nem találkozott olyan fideszessel, aki maradéktalanul elégedett lett volna.
2024. június 28-án (pénteken) 8.00 órától 18.00 óráig szeretettel várjuk a Nyírvv Nonprofit Kft. Állategészségügyi Telepén mindazon Kutyabarátokat, akik igaz, őszinte és hűséges társra vágynak!
éntek délután tartották a Gál Ferenc Egyetem békéscsabai karának tanévzáró és diplomaátadó ünnepségét. Dux László rektor kiemelte, egy felsőoktatási intézmény életében az egyik legnagyobb ünnep a termés betakarítása, amikor a végzős hallgatók átveszik a diplomájukat. A gazdaságtudományi kar különleges missziója, hogy a régió, az egyházmegye, ez
A nyári szezonban több mint kétszer annyi rendőr teljesít szolgálatot a Balatonnál, mint év közben - közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfőn Tihanyban.
Kedden tovább drágulnak az üzemanyagok. Ezzel vissza is jutunk a választás előtti, áprilisi árszintre, amikor Nagy Márton állami árszabályozással fenyegette meg a cégeket.
A korábbi választásokon is kiderült, hogy az MSZP-nek elég alacsony a társadalmi támogatottsága, ezen belül az, hogy kik a társelnökei, még kevésbé számít, ezen belül pedig az, hogy ők mikor mondanak le, ennél is kevesebbet - sorolta Róna Dániel, a 21 Kutatóközpont igazgatója az ATV Start műsorában arra a kérdésre, hogy mennyire számít, mikor mondt
A Pénzügyminisztérium ma ismertette új rendelettervezetét az adózási szempontból nem együttműködő államok listájának módosításáról. Az új listán Oroszország is szerepel, több klasszikus offshore adóparadicsom mellett, amelyekkel szemben szigorú szankciókat vezethetnek be.
A magyar részvények árazottsága igen alacsonyra süllyedt az elmúlt két évben. Másképp fogalmazva olcsónak mondhatók – jelezte Cinkotai Norbert, a K&H vezető részvénypiaci elemzője. Szerinte így nem csoda, hogy a nemzetközi befektetők egyre inkább észreveszik a magyar részvényeket is, és bevásárolnak belőle.
Megállíthatatlan az MI térhódítása a magyar iskolákban. A tanárok közel 40 százaléka és a diákok harmada rendszeresen használja a mesterséges intelligenciát, ami tízből kilenc pedagógus szerint 2-3 éven belül át fogja alakítani az oktatást - derül ki az OTP Fáy Alapítvány megbízásából az Impetus Research kutatócég által végzett országos felmérésből
Győr megválasztott polgármestere azzal vádolja elődjét, hogy még gyorsan a hatalomba segítené a Fidesz egy emberét, mielőtt távozik. Pintér szerint ez szembe megy a választók akaratával.
Jéggel, nagy mennyiségű csapadékkal, erős széllel érkezett vihar szombat este Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyébe. Június 22-e estétől 23-a estig a katasztrófavédelem vármegyei műveletirányító központjába 40 településről összesen 325 segélyhívás érkezett a viharral kapcsolatosan.
Szombat este számtalan újdonsággal és a jól ismert programokkal várták az érdeklődőket a Múzeumok Éjszakáján, Gyulán. A fürdőváros öt kiállítóhelyén, kimagasló érdeklődés kísérte a rendezvénysorozatot. A hagyományos programelemek mellett újdonságokkal is készültek a gyulai kiállítóhelyek szombaton a Múzeumok éjszakájára. Az országos rendezvénysor
Hétfőn és kedden, majd a jövő hét elején is a mozgó zongorával népszerűsítik Gyula közterületein a Gyulai Nyári Korzó programjait. A hétfő kora délután megtartott sajtótájékoztatón Repisky Dániel, az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. közművelődésért felelős ügyvezető igazgatója mondta el, hogy a könnyűzenei fókuszú Rondellán túl alapvetően négy helyszínb
A hatóság korábban azt írta, hogy az ügyben garázdaság és rongálás gyanúja merült fel. Ez utóbbi egy telefonra terjed ki, ami kulcsszerepet játszhatott a balhéban.
Az első tanúmeghallgatások is megvoltak. Görgényi Ernőt egy kiszivárgott felvétel miatt jelentették fel. Az ügy végül Szegeden, a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányságon folytatódott.
Július 5-én 18.00-kor a Vikár Sándor Zeniskolában különleges zenei élményben részesülnek az érdeklődők. A zenekart Fülep Márk fuvolaművész egészíti ki, Szabó Soma pedig vezényel.
A Nav elfogott három Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei férfit, akik évek óta illegális fémkereskedelemből egészítették ki jövedelmüket. A Bevetési Igazgatóság pénzügyőrei azonban ellőrizték őket, így lebuktak.
Zacher Gábor úgy véli, hogy tegnap nagyon nagy hibát követtek el a foci-Eb orvosai. Elmondása szerint ilyen esetben rohanni kell a pályára az orvosoknak, még akkor is, ha esetleg a bíró nem állítja meg a mérkőzést, hiszen semmi sem lehet drágább, mint a focista élete. A mentőorvos, aki maga is rendszeresen tagja focimeccseken az orvosi stábnak, elm
A HungaroMet figyelmeztetése szerint elsőfokú zivatarveszély érvényes kedden 10 vármegyében, szerdán és csütörtökön pedig az egész országban. Kedden felhőszakadás is lehet 3 megyében, a záprokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat. Hétfőn már nem várható kritériumokat elérő veszélyes időjárási jelenség.
Újabb sérült túrázón segítettek a Börzsönyi Hegyimentő Szolgálat munkatársai. Egy túrázó egy hétfős csoport tagjaként indult neki a Szent Mihály-hegynek, ám gyaloglás közben elesett, és megsérült a bokája. A hegyimentők gyorsan a sebesült hölgy segítségére siettek, és végül kórházba szállították őt.
Nagy a mozgolódás az ellenzéki oldalon a kudarcos választási eredmények után a kisebb pártoknál. Az MSZP mindkét társelnöke lemondott, viszont a Párbeszéd-Zöldek vasárnapi kongresszusán újraválasztották a párt társelnökeinek Szabó Rebekát és Barabás Richárdot. Ön szerint le kell-e mondania azon ellenzéki pártok vezetőinek is, akik ezt eddig nem tet
Megszüntette az erdőlátogatási tilalmat a Gemenc Zrt. A cég azután hozta meg a döntést, miután a Duna apadása miatt a közvetlen életveszély jelentősen csökkent. Az erdőgazdaság hétfői közleményében ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy a túrázni indulók fokozott óvatossággal használják a kijelölt túraútvonalakat.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Az EU-s szabályozás szerint a késés miatti kártérítésre mindenképp, és egyéb igények is felmerülhetnek. Közvetítőcég nélkül viszont elég nehéz érvényesíttetni a fogyasztói jogokat.
Jelentősen megnövekedett a nyugdíj mellett dolgozók száma. Az év első négy hónapjában több mint 130 ezer 65 év feletti vállalt munkát, négyszer annyian, mint 10 éve.
Jelentősen megnövekedett a nyugdíj mellett dolgozók száma. Az év első négy hónapjában több mint 130 ezer 65 év feletti vállalt munkát, négyszer annyian, mint 10 éve.