A kormányhivatal 2027. augusztus 31-ig 3,81 milliárd forintos vissza nem térítendő uniós támogatás segítségével 1524 fiatal anyagi támogatását vállalta a programban.
Korábban az első 8 kerületből már 141 szavazatot minősítettek érvényesnek. Előzetes várakozások szerint Vitézy Dávidnak nagyobb oka lehet az örömre, bejelentés csak 17 óra után várható.
A Vitézyék indítványának mellékleteiben szereplő űrlapok gyakran hiányosak voltak, néhol a tanúk neve is lemaradt, és az sem derült ki mindig, hogy melyik párt delegáltja nyilatkozott, de ahol igen, ott a Fideszt említették. Az NVB mégis bizonyítékként fogadta el ezeket.
Érkezik a Padlás, az Alul semmi, a Rumini Tükör-szigeten, az előző évadból pedig az Anconai szerelmesek és a Nők az idegösszeomlás szélén is repertoáron marad. Az évad programjában szerepel még többek között a Pacsirta, A király beszéde, a Játszd újra, Sam, a Házassági leckék középhaladóknak, valamint a Legénybúcsú folytatása, az Aranylakodalom; re
A péntek délelőtti társulati ülésen véget ért a 2023–24-es kőszínházi évad a Móricz Zsigmond Színházban. A koronavírus járvány, majd az energiaválság miatt nehéz éveket tudhat maga mögött a társulat, az idei esztendőben azonban már semmilyen külső tényező nem befolyásolta a munkájukat, így egy kimagaslóan sikeres évadot zártak – erről beszélt Kirjá
Több ezer felnőtt játszott pénteken a Sóstói Múzeumfaluban – idén június 14-én tartotta a Lego gyár a nyíregyházi Play Day-t. Ahogy a neve is mutatja, ezen a napon a játék került középpontba, leállt a termelés és a dolgozók közösen tölthették el a napot munkahelyi kötöttségek nélkül. A Lego fontos a város gazdasági életében, de az oktatásban is jel
2024. június 18-tól, keddtől teljes egészében egyirányúsítják a régi 4. számú út Metro csomópont és az ipari park első körforgalma közötti szakaszt az ipari park irányába.
Levonult a dunai árhullám, szabad az út a rakpartokon, így a hétvégén ismét megnyílik a pesti alsó rakpart a mozogni és kikapcsolódni vágyók előtt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
A férfi Martin királynak hívta magát, és azt írta a fotómodellnek, hogy "ő az igazságosztó, aki minden celebet helyre tesz, mert nekik sírban van a helyük".
Csütörtök délután megkezdődtek a kortárs magyar irodalom legnagyobb szabadtéri rendezvénye, a 95. Ünnepi Könyvhét gyulai eseményei. A programsorozat fürdővárosi megnyitóján Kiss László tartott beszédet. A bizonytalan időjárás miatt nem a Kossuth téren, hanem a könyvtárban kezdődtek Baracsi István műsorával csütörtök délután a 95. Ünnepi Könyvhét és
Péntekre virradóra ismeretlen tettesek összefirkálták Magyarország és Szlovákia szarajevói nagykövetségeinek épületeit, a falakra a srebrenicai népirtás áldozatainak számát rajzolták fel - közölte a Klix.ba boszniai hírportál.
Szinte egál a két jelölt között. Az előzetes ígéretek szerint Vitézy elfogadja az eredményt, de Karácsony így is lehet, hogy új választásokat akar. Hivatalos eredmény 17 órakor várható.
Nem lesz könnyű dolguk a frissen megválasztott polgármestereknek, ha nincs többségük a képviselő-testületben. Márpedig sok vidéki városban ez a helyzet: hiába váltották le sok helyen a fideszes polgármestert, a képviselő-testületben erős maradt a kormánypárt.
Valami történik a Balatonnal és a Velenceit-tóval, rég nem volt olyan magas a vízszint, mint most. Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője mondta el a Blikknek, mi a helyzet a két nagy állóvizünknél.
Egerbe látogat a Nyíregyházi Bem József Általános Iskola Gárdonyi Géza Tagintézményének valamennyi tanulója és pedagógusa. A Kórház utcai közösség június 17-én, hétfőn kel útra, hogy ellátogassanak abba a városba, ahol az iskola névadója élt és alkotott.
Az Európai Néppárt elnök-frakcióvezetője is segített helyretenni a magyar média nagy részén átsöprő félreértést a KDNP tagságáról. Azt is elmondta, hogyan élte meg a Fidesz távozását a csoportból.
"A KDNP számára erkölcsi és politikai okokból is elfogadhatatlan Magyar Péter személye az EPP-frakcióban, a TISZA Párt a Néppártban. A KDNP ezért távozik az Európai Néppártból" – jelentette be Semjén Zsolt pártelnök.
A Fővárosi Törvényszék 2024. június 14-én az "antifa-ügy" elsőrendű vádlottjával szemben folyamatban lévő büntetőeljárást felfüggesztette, s arról határozott, hogy az Európai Parlament elnökéhez fordul azért, hogy az EP hozzon döntést a nő mentelmi jogának felfüggesztéséről, hiszen Ilaria Salist a magyar ügyészség két esetben társtettesként, egy es
Péntek reggel 9 órakor kezdte meg a sajtó és a választásokon jelenlévő nemzetközi megfigyelők jelenléte mellett a főpolgármester-választás érvénytelen szavazatainak átvizsgálását a Nemzeti Választási Bizottság.
Emberölés bűntette miatt fegyházban letöltendő életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték azt a férfit, aki megölte két kiskorú lányát - tartalmazza a Fővárosi Ítélőtábla pénteki közleménye.
A népszerű turisztikai úti célokat sűrűbb közlekedéssel kiszolgáló nyári főszezoni közlekedési menetrend június 22-től szeptember 1-jéig lesz érvényben, azt követően pedig utószezoni menetrenddel nyújtják meg a nyarat szeptember 22-ig.
A fideszes EP-képviselő szerint Magyarék "hűségnyilatkozatot tesznek a háborúpártiság, az illegális migráció és genderideológiai őrület támogatásáról".
A választókerületi eredményt ez az egyelőre nem jogerős döntés nem is befolyásolja, de a pécsi eredmények miatt több másik jogorvoslati eljárás is folyamatban van.
Több mint hárommilliárd forintból családbarát turisztikai hellyé vált Mátraverebély-Szentkút: hivatalosan is átadták a római katolikus nemzeti kegyhely új létesítményeit Magyarország leghíresebb búcsújáró helyén.
Állítólag az egyik sofőr azon húzta fel magát, hogy az előtte lévő autós elengedte a szemből kanyarodókat. Nem sokkal később tettlegességig fajult a helyzet: az egyik vezető kiszállt, azonban a másik elindult - motorháztetején a vitapartnerével.
Az ATV műsorvezetője, Szlazsánszky Ferenc hatalmas népszerűségre tett szert a TikTokon, legutóbb feltöltött műsorrészlete már 1 millió 300 ezer megtekintés felett tart. Hogyan bírja ki nevetés nélkül a legabszurdabb szituációkat? Erről is kérdezték a Blikk TV Sztárchat című adásában.
A Fővárosi Törvényszék indítványozza az Európai Parlamentnél az úgynevezett "antifa-ügy" első rendű vádlottja mentelmi jogának felfüggesztését – közölte a bíróság pénteken.
A Tisza Párt elnöke Manfred Weberrel találkozott. Az Európai Néppárt elnöke szerint nyitva az ajtó Magyarék csatlakozásához, de erről jövő héten fog dönteni a frakció.