2024. június 11. kedd

jún. 11
19:42
Csernus Imre szerint a magyarok a jég hátán is megélnek, de... (Blikk)
Dr. Csernus Imre volt a Palikék Világa by Manna Három Igazság című műsorának vendége. A pszichológus a nemrég megjelent könyve apropóján arról is beszélt, milyenek vagyunk mi, magyarok.
jún. 11
20:15
Sanyi és Kira feliratú tetoválásai segítettek azonosítani a ruhagyűjtő-konténerben meghalt magyar nőt Németországban (SzMo)
A szerencsétlenül járt nőnek több gyereke is van, őket rokonok nevelték Magyarországon.
jún. 11
20:27
Komoly problémákat okoz a folyók áradása a Dunántúlon (hirado.hu)
Vas vármegyében megfeszített munkával, a nap 24 órájában védekeznek a Rába és a kisebb mellékfolyók áradása ellen.
jún. 11
20:27
Gyula Tv Híradó 2024. 06. 11. (Gyulatelevízió)
Témák: – Nagy az érdeklődés a nyári hónapokban Gyula legnagyobb szálláshelyén. Már június elején elkezdődött a nyári szezon, amikor leginkább több generációs családok érkeznek Gyulára. – A hagyományokhoz híven ismét több százan jelentek meg a lila iskola családi napján. Többek között futóverseny, sütivásár és játékos programok várták a diákokat és
jún. 11
20:30
Ebben a magyar iskolában már kitiltották a mobiltelefonokat: "Olyan osztálytársak között is kialakultak barátságok, akiket eddig látni sem lehetett" (Blikk)
Az okostelefon az életünk része, de hamarosan a gyerekek lemondhatnak róla, amíg az iskolában tartózkodnak. Kiderült, már van olyan hazai intézmény, ahonnan kitiltották a készülékeket.
jún. 11
20:45
Elképesztő húzást kért egy fideszes politikus, ilyen még nem volt Magyarországon (ATV)
Feloszlatná a szekszárdi közgyűlést a térség fideszes országgyűlési képviselője. A tolna vármegyei székhelyen ugyanis a polgármester-választáson győztes Berlinger Attila már az eredmény jogerőre emelkedése után elfoglalhatja a pozíciót, de a régi testülettel kellene tovább dolgoznia. Szinte minden önkormányzatban csak októberben lépnek hivatalba az
jún. 11
20:57
Ténybeli torzítások voltak a Fidesz kampányában – állítja a brit és a német nagykövetség is (SzMo)
Az egyszerre időzített posztokban elmondják, hogy a magyar kormánypárt nem mondott igazat, amikor arról beszélt, hogy bevezetnék a kötelező sorkatonai szolgálatot.
jún. 11
21:03
Több száz millió forinttal támogatja az állam a munkavállaló diákokat (ATV)
Háromszáz millió forintot ad az állam arra, hogy a diákok dolgozhassanak Békés vármegyében.
jún. 11
21:39
Volt, aki az ágy alá bújt félelmében: több falut letarolt a tornádó Vasban és Nógrádban (hirado.hu)
A vihar fákat is kidöntött és autókat is megrongált, egyelőre felbecsülni sem tudják a károkat.
jún. 11
22:15
Havas Henrik Rónai Egonról: Ezt jól elb.szta (SzMo)
A riporter ezt írta: csalódott Rónai Egonban, akit eddig nagyra tartott. Szerinte nem volt korrekt úgy odaadni a dossziét Magyar Péternek, hogy azt nem volt lehetősége átnézni.
jún. 11
22:33
Kövér László szerint az Országház a magyar alkotó erők nagyszerű bizonyossága (hirado.hu)
Káel Csaba azt emelte ki, hogy az Országház csodálatos épülete maga a történelem, megérdemli, hogy ezt elmeséljék, és erre a film a legalkalmasabb eszköz.

Keresés