2024. március 30. szombat

márc. 30
15:45
A volt szocialista iparterület, amit még nem uralt le teljesen a Fidesz (Telex)
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye sokarcúságát mutatja, hogy míg a Jászság kisebb településein és a Nagykunságban a kormánypárt dominál, addig a középvárosokban a korábbi jobbikosok aratnak győzelmeket, a megyeszékhelyen pedig az ellenzék jobban utálja egymást, mint a kormánypártot. A Választási Földrajz elemzése.
márc. 30
15:48
Szerkesztőségünk köszönti a 36 éves Fideszt (444.hu)
1988. március 30-án egy Ménesi úti alagsorban kezdődött az, ami ma a Holdról is látszik. Mi a húszéves önmagukkal köszöntjük ma őket.
márc. 30
15:48
Módosult a zivatar-riasztás: erre a 8 megyére csap le a vihar húsvéthétfőn (Pénzcentrum)
Újabb 4 vármegyére adtak ki elsőfokú riasztást zivatar miatt húsvéthétfőre - látható a HungaroMet oldalán. Délelőtt még csak 4 megyére volt érvényben a veszélyjelzés: Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas és Zala területén, a ma délutáni hírek szerint azonban Pest, Fejér, Veszprém és Somogy megye is érintett. Elsődleges veszélyforrást a villáml
márc. 30
15:51
Biró Marcell nemzetbiztonsági főtanácsadó munkatársa lesz Porkoláb tábornok (Infostart)
Porkoláb Imre Zoltán védelmi innovációért felelős miniszteri biztosi megbízatását több mint fél évvel annak lejárta előtt szüntették meg.
márc. 30
16:06
Reviczky Gábor elárulta, "kúraszerűen" fogyasztja a pálinkát a magas vérnyomása miatt (ATV)
A legendás színész nyerésre áll a súlyos betegségével szemben.
márc. 30
16:09
Teljesen visszavásárolja a főváros a dísz- és közvilágítással foglalkozó cégét (Telex)
Eddig részben magántulajdonban volt Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft.
márc. 30
16:12
Kiakadt a vasutas szakszervezet: az emberek nem értik mi történik, nincs tájékoztatás (Pénzcentrum)
"Felelőtlennek tartja a Vasutasok Szakszervezete a MÁV-VOLÁN- csoport vezetését, mert mostanáig elhallgatta, hogy az ország legnagyobb vállalatát irányító központi szervezetnek május 6-áig el kell hagynia a Könyves Kálmán körúti székházat. A munkavállalókat és az őket képviselő szakszervezetet is villámcsapásként érte a napokban hirtelen elrendelt
márc. 30
16:21
Baranyi Krisztina kiállt Varga Judit mellett, szét is szedték a követői (Demokrata)
Egyre több baloldali közéleti szereplő áll ki a korábbi miniszter mellett.
márc. 30
16:24
Fotókon a Balaton pusztítása, elöntötte a víz a part menti üzleteket (ATV)
A viharos szél sok munkát adott a tűzoltóknak a Balatonfürednél.
márc. 30
16:27
Porkoláb Imre Orbán Viktor tanácsadójának munkatársaként folytatja (Demokrata)
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter visszavonta Porkoláb Imre dandártábornok védelmi innovációért felelős miniszteri biztosi kinevezését.
márc. 30
16:36
Hamisítatlan falusi húsvétra készülnek a Sóstói Múzeumfaluban! (Nyíregyháza)
A kereszténység egyik legnagyobb ünnepén számtalan programmal kedveskednek az érdeklődőknek. A részletekről Baloghné Szűcs Zsuzsa, a múzeumfalu igazgatója számolt be a Nyíregyházi Televízió Szieszta című műsorában.
márc. 30
16:39
Itt tartanak misét és istentiszteletet az egyházi vezetők (Infostart)
Húsvét ünnepén a katolikus, a református és az evangélikus egyház vezetői Budapesten, Esztergomban és Sajóvelezden tartanak ünnepi szentmisét, istentiszteletet.
márc. 30
17:03
Új posztot kap Porkoláb Imre dandártábornok (Telex)
A miniszterelnök nemzetbiztonsági tanácsadójának munkatársa lesz az első magyar, aki elvégezte a hírhedt Sandhurst Akadémia egyéves képzését.
márc. 30
17:15
Van-e húsvét Balog Zoltán nélkül? Lehet, hogy hiába várják a református püspök ünnepi üzenetét (SzMo)
Más lesz az idei húsvét. Balog Zoltán szólama minden jel szerint hiányozni fog a húsvéti kórusból.
márc. 30
17:21
MEÖT: a halál felett győzött az élet (Infostart)
Húsvét az élet ünnepe, amikor a halál felett győzött az élet - olvasható a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának közleményében.
márc. 30
17:24
Már nálunk is elérhető: így juthat ingyen nemzetközi mobilnethez (Blikk)
Már hazánkban is elérhető az eSIM-alapú internetszolgáltatás, ehhez pedig ingyenesen 3 GB nemzetközi adatforgalom is jár.
márc. 30
17:24
Orbán tanácsadója lesz a menesztett védelmi innovációért felelős miniszteri biztos (444.hu)
Porkoláb Imre Biró Marcell nemzetbiztonsági főtanácsadó közvetlen munkatársaként, vezető beosztásban folytatja munkáját.
márc. 30
17:33
Este már a feltámadást ünneplik a keresztények (Infostart)
Nagyszombaton az esti vigília szertartással kezdetét veszi a húsvét, a kereszténység legnagyobb, Jézus feltámadását hirdető ünnepe.
márc. 30
17:42
Orbán hatéves sonkafőzős videóval húsvétol a TikTokon (444.hu)
A legendás alkotás a Csabdi melletti Tiborcz tanyán készült.
márc. 30
17:51
Orbán Viktor a tökéletes sonka titkát osztja meg a TikTokon – ám sokaknak feltűnt valami a videóval kapcsolatban (SzMo)
Orbán Viktor lázasan készül a húsvétra videójában, amiben azonban nem stimmel valami, ami azonnal szemet szúrt a kommentelőknek.
márc. 30
17:57
Sorban adják le a tévék Varga Judit interjúját (Telex)
Csütörtökön a Hír TV-n ment le, hétfőn a Super TV2-n fog.
márc. 30
18:03
A Fővárosi Önkormányzat tulajdonába kerülnek főváros fényei (Infostart)
A Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft jövőre a Budapesti Közművek alá kerül - jelentette be a főpolgármester.
márc. 30
18:15
A Varga Judit mellett kiálló Baranyi Krisztinát a saját oldalán szedik szét a kommentelők (SzMo)
A legtöbbeknek nem tetszik, hogy a polgármester Varga Judit frizbis interjúja alapján rögtön igazat ad és hisz a volt igazságügyi miniszternek.
márc. 30
18:18
Csak másodpercek kellettek az első Szpari gólhoz. (Nyíregyháza)
Magabiztosan nyert a Nyíregyháza Mosonmagyaróváron.
márc. 30
18:21
Nézegessen varázslatos képeket a kőröshegyi tulipánszüretről! (Telex)
Aki erre a cikkre kattint, rossz ember nem lehet.
márc. 30
18:45
Azonnal távozik a védelmi innovációért felelős miniszteri biztos (SzMo)
Néhány hete még magas állami kitüntetéssel ismerték el a munkáját. Felmentését maga Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter intézi.
márc. 30
18:45
Hajdú Péter a “háttal készült" fotóról: Nem én vagyok rajta és soha nem találkoztam az interjú előtt Varga Judittal (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
márc. 30
18:51
A Fővárosi Önkormányzat tulajdonába kerülnek Budapest fényei (Infostart)
A Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft jövőre a Budapesti Közművek alá kerül - jelentette be a főpolgármester.
márc. 30
18:53
Jön az óraátállítás, így mennek a vonatok (Infostart)
Március 31-én, vasárnap kezdődik a nyári időszámítás, az órákat hivatalosan hajnali kettőkor három órára állítják előre, ami néhány belföldi és nemzetközi vonat, és pár Volánbusz-járat menetrendjét is érinti.
márc. 30
19:27
Műsorváltozás: Varga Judit interjúját adja a Super TV2 húsvét hétfőn főműsoridőben (SzMo)
A Nyitva című, párkapcsolati problémákról szóló magyar vígjáték esik áldozatul a kormányközeli csatorna váratlan programváltozásának.
márc. 30
19:27
Megnéztük a húsvéti árakat a szegedi Mars téri piacon (Telex)
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, aki jó minőségű húsfélét vásárolna.
márc. 30
19:45
Magyar Péter boldog húsvétot kívánó posztját is közel 25 ezren lájkolták 3 óra alatt (SzMo)
A kommentek túlnyomó többsége is pozitív. Akié nem, arra a friss politikus frappánsan vágott vissza.
márc. 30
20:06
Bejelentést tett a katasztrófavédelem, ez több százezer embert érinthet (ATV)
A fokozott kockázat miatt vasárnaptól tűzgyújtási tilalmat rendelt el Hajdú-Bihar vármegye teljes területére a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának javaslatára - közölték a Nébih a honlapján szombaton.
márc. 30
20:06
Tragédia Komárom-Esztergom vármegyében: egy idős nő életét követelte a mérgező gáz (Pénzcentrum)
Szombat délután érkezett jelzés a katasztrófavédelemhez, hogy a mentőszolgálat szén-monoxid-jelzője jelzett egy Komárom-Esztergom vármegyei házban. Ács külterületén, a Tejhegyen egy ötvenhat négyzetméteres, kétszintes hétvégi ház alsó szintjén, a fürdőszobában követelte egy idős nő életét a mérgező gáz - közölte a BM Országos Katasztrófavédelmi Fői
márc. 30
20:15
"Ha bezsibbad, onnantól már nem érzed" – másfél hónapot készültem a téli Balaton-átúszásra (Telex)
Néhány fokos vízben fagyoskodott, rengeteget vigyorgott és egyszer majdnem összeesett a Telex újságírója, hogy teljesítse élete egyik legnagyobb kihívását.
márc. 30
20:30
Kigyulladt egy tízemeletes budapesti panel szemétledobója: itt csaptak fel a lángok (Pénzcentrum)
Kigyulladt egy tízemeletes panelház hetedik emeletén a szemétledobó, és a földszinten is tűz keletkezett Budapesten, a IV. kerületben, a Deák Ferenc utcában szombaton - közölte a katasztrófavédelem. A fővárosi hivatásos tűzoltók egy vízsugárral eloltották a lángokat, és megkezdték az épület átvizsgálását.
márc. 30
20:57
Erdő Péter: Krisztus feltámadása a mi örök üdvösségünk ígérete (Infostart)
Krisztus feltámadása a mi örök üdvösségünk ígérete és első bizonyossága. Ha ő, aki valóságos ember volt, feltámadt a halálból, akkor mi is feltámadhatunk - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek húsvét vigíliáján Budapesten, a Szent István-bazilikában.
márc. 30
21:18
Tűzgyújtási tilalmat rendelt el a hatóság ebben a magyar megyében: vasárnaptól lép érvénybe (Pénzcentrum)
A fokozott kockázat miatt vasárnaptól tűzgyújtási tilalmat rendelt el Hajdú-Bihar vármegye teljes területére a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának javaslatára - közölték a Nébih a honlapján szombaton. A tilalom idején tilos tüzet gyújtani a külterületi ingatlanokon fek
márc. 30
22:03
Hogyan lehetsz multimilliomos nagyszombaton? Mutatjuk az 5 egyszerű lépést (SzMo)
Nem kell hozzá több, mint egy szelvény, öt szám és "némi" szerencse. Nézd meg, sikerült-e!
márc. 30
22:21
Meghalt Tordy Géza (Infostart)
A Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, rendező, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja 85 éves volt
márc. 30
22:27
Erdő Péter: Krisztus feltámadása a mi örök üdvösségünk ígérete (Demokrata)
A szertartás végén a hívek a bíboros vezetésével körmenetet tartottak a bazilika körül.
márc. 30
22:51
Máshol is ilyen furcsa volt a naplemente? (Telex)
Olvasóinkat arra biztatjuk, hogy küldjenek képet, a legjobbakat közzétesszük!

Keresés