Karácsony leírta, hogy főpolgármesterré választása után szakmai feladatra kérte fel Vitézy Dávidot. Azt mondta, nem tudja vállalni, mert nem engedte meg neki Orbán Viktor, és ő nem szeretne olyan katona lenni, aki Észak-Koreából menekül Dél-Koreába, de hátulról lelövik az övéi.
A főpolgármester-jelölt mindent bevet, amit egy profi politikai videóban be kell vetni. Főleg látványos a különbség, ha összevetjük Szentkirályi videójával. Gyorselemzés.
Magyarország jól tudta felhasználni az európai uniós forrásokat, látható társadalmi eredményeket és jelentős előrelépéseket sikerült elérni – jelentette ki a
Orbán Viktor magyar kormányfőt kérte meg 2020-ban Peter Pellegrini akkori szlovák miniszterelnök, hogy közvetítsen közte és a Kreml között. A szlovákiai parlamenti választások előtt célul tűzte ki a szlovák kormányfő az moszkvai meghívást – abban a reményben, hogy ez tetszeni fog a szlovák választóknak.
Mundruczóné Magyar Szilvia képviseli a Gyulai Városbarátok Körét a Szentpálfalvát és Máriafalvát is magában foglaló hetes számú választókörzetben – jelentette be a kedd délelőtt, a Bem téren megtartott sajtótájékoztatón Durkó Károly, a szervezet elnöke. Az új jelölt a szentpálfalvi idősek klubját vezeti. Mundruczóné Magyar Szilvia egészségügyi és
Csak versenysportolók hagyhatják majd ki a napi kötelező testnevelésórákat egy új törvénymódosítási javaslat szerint. Azok nem, akik iskolai sportkörben, sportszervezetnél eddzenek vagy éppen néptáncolnak. Eddig heti két óra kiválható volt iskolán kívüli sporttal, ezen szigorítana a javaslat.
Bár szerinte Szentkirályi végül visszalép, hiszen "a Fideszről pontosan lehet tudni, hogy azért rakják le a táblára a politikusnőket, hogy aztán le lehessen szedni őket".
Labdarúgó-mérkőzés miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz március 21. és 25. között Budapest V., VII., VIII. és XIV. kerületében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
A pályázatra jelentkezhet 2024. május 30-ig minden természetes és jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező társas vállalkozás, egyéni vállalkozó vagy alkotóközösség.
Ünnepi száguldozást rendezett egy sofőr, március 15-én a 21-es főúton. Az illető a megengedett sebességet jócskán túllépve 177 km/h sebességgel közlekedett.
A korábbi közlekedési államtitkár szereti és jól ismeri Budapestet, vannak tervei, valamint pontosan tudja azt is, hogyan kellene megvalósítani az ötleteit – mondta az Országgyűlésben Bakos Bernadett, az LMP parlamenti képviselője.
Zsófi tíz éven át lakott a V. János által irányított bicskei gyermekotthonban. Ma már önállóan éli az életét, de a múltja miatt rengeteg külső és belső problémával kell szembenéznie.
Nem a kormány, hanem az Európai Bizottság mondja: a magyar gazdaság idén visszatér a növekedési pályára, jövőre ismét az uniós rangsor élmezőnyében lehet - hívta fel a figyelmet keddi Facebook-bejegyzésében Varga Mihály pénzügyminiszter.
Mint azt az atv.hu is megírta, Magyar Péter szerint a "suttogó propaganda" azt terjeszti, hogy többször megverte volt feleségét, de ez szerinte hazugság. Varga Judit nem sokkal később egy párkapcsolati erőszakról szóló videót posztolt, mire a volt féje úgy reagált: nem tudja, hogy a volt feleségét mivel zsarolják és miért teszi ezt a gyerekeikkel,
Az Integritás Hatóság benyújtotta az első beszámolóját az Országgyűlésnek. A szervezet számos javaslatot is tett a közbeszerzések, az uniós pénzek felhasználása és a vagyon nyilatkozati rendszer ügyében – tudta meg az InfoRádió a hatóság szóvivőjétől, Mehlhoffer Tamástól.
A jelenlegi városvezető szerint a BKK egykori vezetője, a korábbi közlekedési államtitkár sokkal nagyobb veszélyt jelent Szentkirályi Alexandrára, aki vélhetően nem is fogja végigcsinálni a kampányt – fogalmazott Karácsony Gergely.
A mesterséges intelligencia már érzékelhetően jelentős hatással bír az IT munkaerőpiacra is, így számos változást hozhat magával az idei évben. Bizonyos munkakörök továbbra is keresettek maradnak, összességében azonban csökkenő tendencia figyelhető meg az IT szakemberek foglalkoztatása iránt – a költségcsökkentés és az AI megjelenése átrendeződést