A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága elsősorban a vendéglátósokat várja az Adóórák ingyenes előadássorozatának soron következő tájékoztatójára az igazgatóság központi ügyfélszolgálatán (Nyíregyháza, Szabadság tér 7-8.).
Horti Flóra, az MBH Bank szenior ágazati elemzője szerint az idei évben jelentősen nőhet a piacon lévő használt autók száma, emiatt pedig az árak csökkenésre számítanak. Az elemző ugyanakkor megjegyezte, hogy ehhez az kell, hogy a német gazdaság teljesítménye javuljon, ami 2024 második felében felgyorsulhat.
Felújították a gyulai sporttelep hátsó, műfüves pályáját. A szombat délutáni átadó után megkezdődött a Termál FC– OMTK vármegyei első osztályú mérkőzés. A Magyar Labdarúgó Szövetség törekvése, hogy országszerte új pályák épüljenek, a régieket pedig felújítsák, hangsúlyozta Sipos Jenő, a szombat délutáni létesítményátadó ünnepségen. Mindehhez korm
Az elkövetkező évek legfontosabb fejlesztése lesz, a 4-6-os villamosvonal forgalmához és léptékéhez hasonlítható, Újbudát Újpesttel összekötő fonódó kötöttpályás közlekedési tengely, amelynek nyomán "kivirágzik az élet" - mondta Karácsony Gergely főpolgármester a projektindító fővárosi sajtótájékoztatón kedden.
21 éves volt, amikor a Fidesz a BKV felügyelőbizottságába delegálta. Friss diplomás, amikor Tarlós BKK-vezérré nevezte ki. Két államtitkár lett az ötödik Orbán-kormányban. Most az LMP és civilek jelöltjeként lenne főpolgármester. Gyors portré Vitézy Dávidról.
A március 15-i nemzeti ünnep délutánján közös programot tartott a várkertben a Békés Vármegyei SM Egyesület és a Körös Motoros Karitatív Egyesület. Az esemény célja egymás kölcsönös segítése volt. Több éves hagyomány a békéscsabai Körös Motoros Karitatív Egyesületnél, hogy a március 15-ei, nemzeti ünnepre szervezik a tavaszi szezonnyitó gurulásu
Magyar Péter nemrég arról posztolt, hogy 2020 decemberében Gulyás Gergelynél vacsoráztak, ahonnan jelentős alkohol elfogyasztása és 10 perc üvöltözés után a volt felesége távozott. Csak éppen akkor kijárási korlátozás volt érvényben.
Karsai Péter az RTL Klub Reggeli című műsorában arról beszélt, hogy még az orvos szerint is megjósolhatatlan, mennyi ideje lehet hátra a testvérének. Azt is kijelentette, hogy "Dani után" mindenképp továbbfogja vinni a testvére ügyét.
Hat új megálló, 2,3 kilométer új pálya: a Deák és a Lehel tér összekötésével valósítaná meg a BKK a pesti fonódó villamos második ütemét. A projekt része lenne a Nyugati tér felújítása is, de az első kapavágás 2027 előtt biztosan nem történik meg.
Rendben halad az idei év költségvetésének módosítása és a jövő évi költségvetés tervezése a Pénzügyminisztériumban (PM), a tárca 2025-ben csökkenő hiánnyal, alacsonyabb államadóssággal, erősödő gazdasági növekedéssel számol - jelentette ki Varga Mihály a Pénzügyminisztérium (PM) keddi közleménye szerint, miután hivatalában fogadta Horváth Gábort, a
Fagyveszély várható a következő napokban, szerdára virradóra az ország nagy részén fagypont alá csökken a hőmérséklet - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán kedden.
Sétányt neveztek el Budapestről, és Xántus János szobrát is felavatták Bangkokban, ami tanúsítja a Magyarország és Thaiföld között régóta fennálló, kölcsönös tiszteleten alapuló barátságot - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a helyszínen.
Noha az államfő szerint "filoszemita ember volt" az apja, vezető tisztséget töltött be egy náci pártban. Most olyan dokumentumok kerültek elő, melyek alapján Sulyok László profitált is a holokausztból.
A politikus nagyapja Erőss Pál népszerű jogász volt, aki sokáig tévéműsort is vezetett. Magyar szerint sok fideszessel ellentétben sem ügynök, sem kommunista nem volt.
A versenyképességet szolgálja a középkori kastélyok és várak felújítása – mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter, kereszténydemokrata politikus a Borsod-Abaúj-Zemplén
Az Európai Bizottság már nyilvánosságra hozta a KAP uniós szabályainak megváltoztatására vonatkozó javaslatait, ebbe több magyar indítvány is bekerült.
Megtartotta tavalyi tevékenységét értékelő és a 2024-es év fő feladatait meghatározó állománygyűlését a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Szombattól fogadja a látogatókat az M2-es metró Deák Ferenc téri állomásán nyílt Metró Kiállítóterem: az eddig elzárt területen, az egykori diszpécserközpontban létrehozott különleges kiállítótér a budapesti metró relikviáit őrzi - közölte a Bkv Zrt. kedden az Mti-vel.
A magas résztvevői létszám idén is igazolta a "Kitárul a világ" népszerűségét. 2024. február 28-29-én megtartott versenyre 520 tanuló nevezett be, a vármegye 30 intézményéből - tudósította a www.nyiregyhaza.hu webportált Bajnay Kornél tagintézmény-igazgató.
Elindultak a Tudatos Internethasználat Szépkorúaknak elnevezésű foglalkozások a Digitális Tudásközpontban. Az alkalmak során a nyíregyházi nyugdíjasok három foglalkozáson vehetnek részt, melyek célja, hogy segítsenek az idősebb generációnak a számítógép és az internet világában való eligazodáshoz. Az eddigi tapasztalat azt mutatja, a szépkorúak örü
A Nyíregyházi Evangélikus Egyház szeretettel hívja és várja az érdeklődőket rendkívüli zenés áhítatra az evangélikus nagytemplomba március 31-én, húsvét vasárnapján.
Az elmúlt év során a világ óceánjai példátlan hőmérsékleti rekordokat döntöttek meg nap mint nap, ami aggodalomra ad okot a tengeri élővilág és a globális időjárás szempontjából, miközben az ember okozta globális felmelegedés és az El Nio jelenség tovább fokozza ezt a tendenciát - írta meg a CNN.
Nem tudják az orvosok sem, mennyi ideje lehet még Karsai Dánielnek. Ha testvére nem éli meg a strasbourgi ítéletet, Karsai Péter folytatja a küzdelmet az életvégi döntés jogáért.
Látványos flashmob, vagyis villámcsődület színesítette a Gál Ferenc Egyetem gyulai karán a szociális munka világnapi konferenciát. Kedd délután a program résztvevőit regisztrációra hívták, ám ehelyett arra kérték őket, hogy alkossanak valamit az egyetem gyulai karának betűivel ellátott lepedőkre. A délutáni villámcsődületet közös éneklés zárta. A p
A főpolgármester-jelöltnek bejelentkező közlekedési szakértő kedd délután egy konferencián beszélt. Szerinte ma is vannak politikusok, akik azt gondolják, hogy a főváros egy nagyra nőtt vízfej, amit hiba fejleszteni.
A Fidesz-Kdnp lemondásra szólította fel Fehér Zsoltot (Jobbik), váci önkormányzati képviselőt és Matkovich Ilonát, a város baloldali polgármesterét egy általuk
Fagyveszély várható a következő napokban, szerdára virradóra az ország nagy részén fagypont alá csökken a hőmérséklet - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán kedden. Hozzátették: ahol fagypont felett alakul a minimum, ott is előfordulhat talaj menti fagy. A hidegre hajlamos helyeken - elsősorban az Északi-középhegység völgyeiben - mínusz 6, mín
A diáktüntető azt üzente, ott lesz szerdán az ügyészségnél, ahol Magyar Pétert meghallgatják, hátha nem akarnák őt kiengedni. Ne féljetek – tette hozzá.
Mint azt az atv.hu is megírta, Vitézy Dávid kedden a Facebook-oldalán jelentette be, hogy indul a választáson Karácsony Gergely kihívójaként. Vitézy szerint "a mindennapokban nem a képeslapokról ismert belvárosban élnek a magyarok", és öt súlyos problémával kell szembenéznie a fővárosnak: Nincs elég megfizethető lakás és drága az albérlet, nem elég
A Telekom applikációjában egy felugró üzenet arról értesítette a felhasználókat, hogy nyertek. Ebben csak az volt furcsa, hogy sokan nem is játszottak.
Hiába a majd' harminc éves korkülönbség, jól megvannak ők ketten: Zsolt és az új veséje. Pedig 70 éves kor felett már nem igazán vállalnak az orvosok élő donoros szervátültetést.
Érezhető, nagy léptékű pedagógusbér-emelés zajlik annak érdekében, hogy a tanári pálya minél vonzóbb legyen és növekedjen annak megtartóereje – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Több mint egy hónapja ostorozza a miniszterelnök kabinetfőnökét a NER-ből kicsekkoló jogász-hivatalnok, de konkrét bizonyítékokat még nem mutatott be. Szerdán délelőtt tanúként hallgatja meg az ügyészség, de neki sem egészen világos, melyik ügyben. Azt állítja, vannak bizonyítékai Tóni, Barbara és Ádám ügyében.