Orbán Balázs nyilatkozata megerősíti a kormány orosz–kínai nagystratégiai vonalát - mondta Fehér Zoltán. Szerinte kimondta nyíltan, amit eddig is sugallt a kormányzati kommunikáció.
Magyarországon elsőként a BKV teszteli azt az elektromos-hidrogén hajtású buszt, amellyel október 8. és 16. között díjmentesen lehet utazni a 8E vonalon.
Miután a BKK-tól megkapta a terveket, Vitézy bejelentette, hogy rendkívüli ülést hív össze hétfőre. A MÁV-vezér szerint járműhiány van, döntés még nincs.
A gödöllői HÉV vonalán folyó kiemelt ellenőrzés során, szeptember eleje óta a rendőrök 222 embert elfogtak, illetve előállítottak - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán a rendőrség honlapján.
Orbán Viktor miniszterelnök október 9-én az Európai Parlamentben mutatta be Magyarország soros elnökségi programját, záróbeszédében pedig - többek között - reagált Magyar Péter felszólalására is.
Egy épületbe költöztették a termelési és irodai részlegeket. Egy dolgozó azonban arról írt, hogy itt több szempontból sem megfelelőek a munkakörülmények.
A Kulturális és Innovációs Minisztérium fiatalokért felelős helyettes államtitkára a MATE kerekasztal-beszélgetéséen beszélt a tehetségek támogatásának fontosságáról.
Október 7-e és 13-a között a rendőrség ismét fokozott közúti ellenőrzéseket végez Magyarországon a Roadpol "Focus on the road!" kampány részeként. Az akció során elsősorban a vezetés közbeni mobiltelefon-használatot és egyéb figyelemelvonó tevékenységeket ellenőrzik. Ezek az eszközök nemcsak szabálytalanok, hanem kifejezetten balesetveszélyesek is
Az eddigi legfontosabb mérföldkövéhez ért az új Budapest-Belgrád vasútvonal építése, hiszen az utolsó sínszál lefektetésével a fővároson kívüli szakasz nyíltvonali vágányépítési munkálatai lezárultak, s így a jövő év végére elkészülhetnek a magyarországi munkálatok - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Kiskőrösön.
Horogkeresztet festettek a Hegyvidéki Csörsz parkban található szovjet tisztek emlékművére. Az önkormányzat intézkedett a felfestett szimbólum eltávolítása érdekében, és jelentették a rendőrségen is. Egyúttal köszönik, hogy többen is értesítették a hatóságokat.
Az éghajlatváltozás nem csupán a hőmérséklet emelkedését okozza, a hőmérséklet és a csapadék éven belüli eloszlásában is komoly átalakulást hozhat a jövőben. Ezek változása sok egyéb mellett várhatóan a fajok és más ökológiai jelenségek elterjedésére is hatással lesz. Az éghajlati jellemzők éven belüli alakulása olyan rejtett módokon is hat, amelye
Magyarország Ügyészsége visszautasítja az Európai Parlament Magyarország jogállamiságával foglalkozó új jelentéstevőjének ügyészséget érintő valótlan állításait – tudatta a Legfőbb Ügyészség közleményben.
Szópárbaj és érdemi vita ugyan nem volt, de ettől még mindenképpen rendkívüli esemény történt. Magyar Péter 5 percre kapott szót az Európai Néppárt vezérszónokaként az Európai Parlamentben.
Ne ringassuk magunkat abba az illúzióba, hogy a zöld átmenet önmagában megoldást kínál az energiaárak problémájára - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Parlament plenáris ülésén szerdán.
Jó hírt jelentettek be azoknak, akik autóval szállítják vissza a palackokat és a dobozokat. A MOHU a benzinkutakra is telepített visszaváltós automatákat, így a jövőben már egy úttal letudható a tankolás és a visszaváltás. Egyelőre 10 töltőállomáson elérhető a szolgáltatás, mutatjuk, hogy hova lehet vinni az üres palackokat.
Nem csitulnak a kedélyek, és nagyon úgy tűnik, hogy a tavaly februári brutális antifa-támadássorozat elkövetői nem akarják vállalni kegyetlen tetteikért a felelősséget. A szélsőséges rohamosztag tagjait sikerült gyorsan beazonosítani, de jó néhányuk azóta felszívódott. Ezért nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellenük, amely alapján folyamatosan
Ennek a vitának az a tapasztalata, hogy teljesen nyilvánvaló, hogy Európát Önöktől, az európai baloldaltól kell megvédeni - hangozta az EP-ben, a zárszavában Orbán Viktor, aki Magyar Péternek és Dobrev Klárának is keményen üzent Strasbourgban.
Szakolczai Árpád szociológus és politikai antropológus tartott előadást az Mcc Nyíregyházi képzési központjában, amelynek központi témája napjaink valóságának elidegenedése és abszurditása volt. Az ismert szociológus és antropológus Eric Voegelin filozófiáját alapul véve próbálta meg bemutatni, hogyan veszítjük el egyre inkább a kapcsolatot a valós
A 16 millió forintos beruházásra nagy szükség volt, hiszen az évek során leamortizálódtak a játszóeszközök. 2023 szeptemberében egy bejárást követően született meg a döntés arról, hogy lépni kell az ügy érdekében. Jelenleg már 10 új játszóeszköz várja a fiatalokat. Az eseményen elhangzott, amióta 2023 szeptembere óta a Gyulai Tankerületi Központ
Egy korábbi betegsége miatt kockázatos lett volna a helyi érzéstelenítés, ezért császármetszéssel, altatásban hozta világra kislányát Mónika – viszont a döntésről nem tájékoztatták időben, és nem tudott rá felkészülni. Csak a műtőasztalon tudta meg, hogy el fogják altatni, és azt is véletlenül. Öt évvel a szülés után nyert a bíróságon. A Fővárosi Í
Szennyvíz miatt került veszélyes baktérium a Balatonba augusztus végén, aminek következtében hetekre be kellett zárni az egyik tihanyi strandot. Az illetékesek és érintettek valószínűsíthetően azért nem vették észre jó ideig a szennyezést, mert bekerített, zárt ingatlanról van szó, ami évek óta csak megőrzés alatt áll. Korábban az extrém forró és h
A fővárosi politikus összehívja a Fővárosi Közgyűlés Klímavédelmi, Közlekedési és Városfejlesztési szakbizottságának rendkívüli ülését a HÉV-ek tervezett ritkítása miatt.
Nyíregyháza Mjv Önkormányzata a "Mozdulj Nyíregyháza!" – programsorozat keretében október 15-én szeretettel vár minden nyíregyházi érdeklődőt a "Fitt-kedd" programra.
Maradandó végtagsérülésekkel, súlyos, életveszélyes állapotban került kórházba az a férfi, akit elgázolt egy Záhony irányába közlekedő vonat a Gém utca végén, még Nyíregyháza belterületén szerda reggel.
Szeptember utolsó hétvégéjén nyolc országos íjász egyesület között dőlt el a Végvár Kupa sorsa. A Kerecsényi László Íjász Egyesület hagyományteremtő versenyén tizenkét csapat mérte össze párbajban a tudását. A versenysport területéről, az olimpiai szakágból merítettek elemeket ahhoz a bajnoksághoz, amit szeptember végén rendezett a Kerecsényi Lás
A HÉV-járatok tervezett ritkítása miatt Vitézy Dávid máris sorompóba lépett: első elnöki megmozdulásaként összehívta a Fővárosi Közgyűlés Klímavédelmi, Közlekedési és Városfejlesztési szakbizottságának rendkívüli ülését.
Magyarország Ügyészsége visszautasítja az Európai Parlament Magyarország jogállamiságával foglalkozó új jelentéstevőjének ügyészséget érintő valótlan állításait - tudatta a Legfőbb Ügyészség közleményben az MTI-vel szerdán.
Januártól várhatóan ritkábban vagy kevesebb kocsival közlekednek majd egyes HÉV-járatok. A MÁV vezérigazgatója szerint még tartanak az egyeztetések, az új menetrendet pedig valószínűleg csak december elején hozzák nyilvánosságra.
"Nagyon boldog és gazdag ember lennék, ha látnám előre, a jövő hogy alakul. Várjuk meg, hogy zárjuk 2024-et, és 2025 hogyan fog teljesülni" - ezt mondta munkatársunknak nyilatkozva Varga Mihály, amikor ma megkérdeztük: mikorra lehet bevezetni az 1000 eurós minimálbért, illetve az 1 miliós átlagbért.