A hódmezővásárhelyi Fidelitas drogkereskedelemmel vádolt volt alelnökéről korábban egy szakértői vélemény mondta ki, hogy kóros elmeállapotban szenvedett és függő volt, az ügyész szerint viszont ez sok helyen sántít, mert eddig csak kiváló jellemzéseket láttak a vádlottról.
Nincs takargatnivalónk, mert kedvező feltételekkel kaptuk meg a kínai 1 milliárd eurós hitelt. "Ilyen kedvező kondíciókkal ma biztosan nem is tudnánk felvenni euró alapú hitelt a piacról" - mondta Varga Mihály a gazdasági bizottsági meghallgatásán.
Kedden reggel másfél éves mélypontra gyengült a forint az euróval szemben, egy euróért több mint 402 forintot kellett fizetni. Közben Orbán Viktor nemrég arról beszélt, hogy 2-3 éven belül egymillió forintos átlagbért és 1000 eurós minimálbért szeretne elérni. A gazdasági realitásokról Csaba László, a CEU professzora, Orbán Viktor 2010 utáni tanács
Ennek a vitának az a tapasztalata, hogy teljesen nyilvánvaló, hogy Európát Önöktől, az európai baloldaltól kell megvédeni - hangozta az EP-ben, a zárszavában Orbán Viktor, aki Magyar Péternek és Dobrev Klárának is keményen üzent Strasbourgban. Strasbourgban az EP-vitán a zárszavában Orbán Viktor azt mondta: a vita túllépett az észszerűség keretein
Készülnek az iparűzési adókonstrukció átalakítására, de ennek nem az a célja, hogy pénzt vegyen el az önkormányzatoktól - ezt Varga Mihály erősítette meg a mai miniszteri bizottsági meghallgatásán a Versenyképes járások programról, a részleteken még dolgoznak.
A kérdés az, hogy Magyar Péter tudhatott-e arról, hogy öccse a cég alkalmazásában állt a közbeszerzések idején. Ha Hadházy a testvéri kapcsolatról tudott volna, azt már korábban nyilvánosságra hozta volna.
A pénzügyminiszter optimista a magyar gazdaság jövőjét illetően. Varga Mihály erről az Országgyűlésben beszélt, ahol először a Költségvetési, utána pedig a Gazdasági Bizottság hallgatta meg a beszámolóját.
"Nincs árfolyam célunk, egy tervezési árfolyam van, ettől el lehet térni lefelé és felfelé is" - nyilatkozta munkatársunk kérdésére Varga Mihály a 2025-ös büdzséről.
Nem dönthetett saját hatáskörben két új óvodai porszívó beszerzéséről sem, erről tett sürgősségi indítványt az új mosonmagyaróvári polgármester, miután néhány hete a leköszönő fideszes többségű testület módosította a szervezeti és működési szabályzatot.
A gazdasági realitásokról Csaba László, a CEU professzora, Orbán Viktor 2010 utáni tanácsadó testületének tagja beszélt, többek között elmondta a véleményét az 1 milliós fizetések realitásáról is.
A Főkert javaslata alapján csütörtöktől megnyitják a Hajógyári-szigetet és a Római-partot - jelentette be Facebook-oldalán szerdán Budapest főpolgármestere.
Az EP-ben csapott össze először a nyilvánosság előtt a miniszterelnök és a legerősebb ellenzéki párt vezetője. Magyar Péter a vidék problémáit olvasta Orbán fejére, aki azzal vágott vissza, hogy Magyar csak a mentelmi jog miatt lett EP-képviselő.
Aljasságról, arroganciáról, önhittségről is ír a Pesti Srácok egykori újságírója, aki szerdai Facebook-bejegyzésében jelentette be, hogy hátat fordít a jobboldali médiának.
Kiderült, hogy heteken keresztül szennyvíz folyt a Balatonba, olyannyira, hogy ha hamarosan nem oldódik meg a helyzet, az egész keleti partra kihathat jövőre.
A fővárosi képviselő reagált a közlekedési miniszter HÉV-járatritkítással kapcsolatos üzenetére, amiben azt írta, hogy "a Fidesz után Magyar Péter seggét nyalja".
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Az utolsó sínszál lerakásával Kiskőrösön befejeződtek a Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának Budapesten kívüli, nyílt vonali vágányfektetési munkálatai.
Fesztiváldíjas előadások, kabaréest és komolyzenei koncert is várja az érdeklődőket a várszínház október 9-én kezdődő, kamaratermi évadában. Elek Tibor igazgatóval a 3Témában az őszi programokról, a színházlátogatók megszólításáról és a 2025-ös nyári évad előkészítéséről beszélgettünk. Karácsonyig nyolc produkciót láthat a várszínház közönsége a ka
Témák: 16 millió forintból újult meg a Pánczél Imre intézmény játszóudvara. A beruházások sora itt nem áll meg, a jövőben további, 200 millió forint értékű fejlesztés várható. Fesztiváldíjas előadások, kabaréest és komolyzenei koncert is várja az érdeklődőket a várszínház október 9-én kezdődő, kamaratermi évadában. Elek Tibor igazgatóval a 3Témában
Nyolc előadással várja az őszi időszakban a színházkedvelőket a várszínház kamaratermi programsorozata, október 9-én indítva az évadot. Elek Tibor igazgatóval a 3Témában az őszi programokról, a színházlátogatók megszólításáról és a 2025-ös nyári évad előkészítéséről beszélgettünk.
Ábrahám Róbert hetek óta vívódik azon, mi a helyes és mi a helytelen, a háttérben ugyanis kialakult egy olyan bizalomvesztés, amit nem tud tovább takargatni.
A miniszterelnöknek már hetek óta arra kéne magyarázatot adnia, hogyan fordulhatott elő, hogy az utóbbi idők legnagyobb állami beruházásában a saját apja is gazdagodhat.
A katonai hősiességnek állít példát a kabuli katonai mentőakcióról szóló magyar filmdráma – hangsúlyozta a honvédelmi miniszter szerdán, az újdörögdi Romvárosban tartott sajtótájékoztatón.
Bővelkedett az érdekességekben az idei szúnyoggyérítési szezon, ami az őszi árhullám miatt október elejéig kitolódott – mondta az InfoRádióban az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Mukics Dániel hozzátette: nyáron kettős kép rajzolódott ki idehaza, hiszen az Alföldön az aszály miatt szinte nem is kellett beavatkozni a vérszívók el