2024. október 31. csütörtök

okt. 31
0:18
Csoda Kecskeméten! Hármasikrek születtek: fotókon a picik (Blikk)
Örömteli hírről számolt be a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház: hármasikrek születtek. Az újszülöttek mindnyájan kislányok. Még augusztusban születtek, ám közel három hónapon át pihentek a kórházban, mert koraszülöttként jöttek világra.
okt. 31
0:18
Lendületben a C4talent Projekt: sikeres partnertalálkozó Algheróban (Nyíregyháza)
A C4Talent (Cities for Talent) projekt jó ütemben halad, hogy elérje célját: azaz megállítsa az agyelszívás és a tehetséges munkaerő elvándorlását a hálózatot alkotó kis- és közepes méretű városokban. A projekt partnerei 2024. október 1–3. között az olaszországi Algheróban gyűltek össze egy kulcsfontosságú találkozóra, ahol a tehetségek vonzására é
okt. 31
0:18
2024.10.31. Üzenet: Fazakas Gusztáv (Gyulatelevízió)
Tudjunk tanúságot tenni Istenről, az élet minden helyzetében!
okt. 31
0:18
Baj van! Most érkezett a borzalmas hír Noszály Sándorról (Most Hír)
A vártnál egy kicsit lassaban halad az 52 éves teniszsztár Noszály Sándor felépülése, hetek helyett hónapokig is tarthat.
okt. 31
0:22
Komoly elismerést vívott ki Orbán Viktor Moszkvában: ezt mondta róla Putyin szóvivője (Blikk)
Orbán Viktor magyar kormányfő "önálló álláspontja" nagyobb elismerést kelt Moszkvában, mint az európai diplomácia vezetőjének rövidlátó politikája, de Oroszország nem kíván beleavatkozni az európai belügyekbe – így dicsérte meg a magyar kormányfőt egy kérdésre válaszolva Dmitrij Peszkov, Vlagyimir Putyin orosz elnök szóvivője.
okt. 31
0:22
Új lakók – Már láthatók a Rotterdamból érkezett leopárdcápák a Nyíregyházi Állatparkban (Nyíregyháza)
Három leopárdcápa érkezett a Nyíregyházi Állatparkba, ezzel tízre nőtt a cápafajok száma a parkban. A különleges faj egyedei már egy hónapja Magyarországon tartózkodnak, de csak az ilyenkor kötelező karanténidő letelte után tekinthetik meg őket a látogatók. Helyüket a Jégvilág Interaktív Állatbemutató akváriumrendszerében foglalták el, ahol néhány
okt. 31
0:22
Megdöbbentünk! Eltűnik a magyarok kedvenc kávéja a boltokból (Most Hír)
Van az úgy, hogy évtizedeken át leveszed ugyanazt a terméket az üzletek polcairól, majd egyszer csak nem találod meg a boltokban. A magyarok között rendkívül népszerű, jellegzetes sárga csomagolású Tchibo Family kávéval is ez történik, de van megoldás.
okt. 31
0:26
Vitézy Dávid elégedett a mai közgyűléssel: az összes javaslatát elfogadták (Blikk)
Maratoni ülés után több témában is döntött a Fővárosi Közgyűlés, amelyet megelőzően már hétfőn egymásnak feszültek a pártok. Vitézy Dávid, aki rendszeres krónikása az ott történteknek, győzelmi posztot tett közzé, és arról számolt be, hogy minden előterjesztését elfogadták.
okt. 31
0:26
Ne lepődjön meg, ha arra jár! - Erre a változásra készüljön a Füzes utcában (Nyíregyháza)
Sebességlassító bordát alakítottak ki a Füzes utcán.
okt. 31
0:26
Erre készülj, jön a boltzár Magyarországon (Most Hír)
A halottak napja alkalmából változik a vonatok, a buszok és a HÉV-ek közlekedési rendje - közölte a MÁV Zrt. szerdán az MTI-vel. A boltok Mindenszentek napján, pénteken zárva tartanak.
okt. 31
0:30
"Meghalt a magzata" – közölték egy nővel a budapesti rendelőben, pedig csak az ultrahangos készülék volt túl régi (Blikk)
Minden kismama rémálmát élte át egy budapesti nő, amikor nőgyógyászati vizsgálatra ment 8 hetes babájával a hasában. Ám az ultrahangos vizsgálat során az orvos közölte, hogy nem észlel szívhangot. Az összetört szívű nő átment a kórházba, hogy megerősítsék a vetélését, s ekkor derült ki, hogy a magzat rendben van. A kórház dolgozói arra hivatkoztak,
okt. 31
0:30
Baleset Nyírturánál - Mindkét autót elszállították (Nyíregyháza)
Többmillió forintos kár keletkezett két járműben, miután ráfutásos baleset történt a 4-es főúton, Nyírtura külterületén, kedden.
okt. 31
0:30
Most kaptuk a hírt: Ennyit csökken hirtelen a benzin ára (Most Hír)
Jó napjuk lesz a magyar autósoknak október 31-én. Csökken ugyanis a benzin és a gázolaj ára is.
okt. 31
0:34
Baleset Libabokornál - Sérültje is lett az ütközésnek (Nyíregyháza)
Egy személy kórházba került, amikor két jármű ütközött össze kedd este Libabokornál. Az egyik jármű az út széléről indult, és a mögötte érkezővel karambolozott. A sérültet a kiérkező mentők ellátták, majd a Jósa András kórházba szállították.
okt. 31
0:34
Mit képzel magáról PSG Ogli? Olyat mondott, amire a fél ország felkapja a fejét (Videó) (Most Hír)
PSG Ogli azt képzeli magáról, hogy tökéletes példaképe a magyar fiataloknak.
okt. 31
0:38
Ütközés a kereszteződésben - Senki sem sérült meg (Nyíregyháza)
Az egyik nem adott elsőbbséget, ezért két haszonjármű karambolozott a Deák Ferenc és a Vécsey utca kereszteződésben.
okt. 31
0:38
Az iskola udvarán gázolt halálra egy autó egy 11 éves gyereket (Most Hír)
Felfoghatatlan halál. Borzalmas baleset történt Melbourne-ben. Egy 11 éves kisfiú az általános iskolájának udvarán ült egy padon, amikor elütötte egy sofőr.
okt. 31
0:42
Büntetők döntöttek - a legjobb 16 között a Spartacus (Nyíregyháza)
Izgalmas meccset vívott a Nyíregyháza a Mol Magyar Kupában.
okt. 31
0:42
Hoppá! Menczer Tamás váratlanul kikotyogta a 2026-os választás eredményét (Most Hír)
Volt egy felmérés június 9-én, amit nagy aránnyal megnyertük és lesz egy felmérés 2026-ban, azt is meg fogjuk nyerni - kotyogta ki a végeredményt Menczer Tamás a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója szerdán a Facebook-oldalán megosztott videóüzenetében.
okt. 31
0:46
Jön a Halloween, a mindenszentek és halottak napja, mit kell tudni róluk? (Most Hír)
Október 31-e Halloween ünnepe. November 1-je mindenszentek ünnepe, november 2-a a halottak napja a keresztény világban, nézzük mi a különbség köztük. Mit ünneplünk mindenszentek napján? Mindenszentek (latinul: festum omnium sanctorum) a katolikus egyházban az összes üdvözült lélek emléknapja, a protestánsok az elhunytakról emlékeznek meg ilyenkor.
okt. 31
0:50
Krausz Gábor totálisan kiborult, kiviharzott a stúdióból (Most Hír)
Úgy érezte, a versenyzők megalázták, Krausz Gábor szerint méltatlanul viselkedtek.
okt. 31
0:54
Horror a magyar kórházban, részletesen elmesélte egy beteg, mi történt műtét közben (Most Hír)
Egy Redditen megjelent posztban valaki azt állítja, műtét közben magánál volt, de az orvosok nem vették észre.
okt. 31
4:33
Továbbra sem tágít a kellemes napsütéses idő (ATV)
A nyirkos reggel után kisüt a nap.
okt. 31
4:36
Sokan vártak rá: új strand nyílik a Balaton-parton (Infostart)
A jövő nyári szezonban új strand nyílik Balatonfüreden. A balatoni fejlesztéseknek köszönhetően már mintegy másfél kilométeren szabadon lehet sétálni a tó északi partján a Tagore sétány és a Kisfaludy-strand között – közölte a település polgármestere.
okt. 31
5:21
Szakértő a magyar gazdaságról: senki sem volt felkészülve ilyen pocsék adatra (ATV)
Az elemzők által vártnál is gyengébb GDP-adat érkezett a Központi Statisztikai Hivataltól szerdán. Mivel a gazdaság két egymást követő negyedévben zsugorodott, ismét technikai recesszióba került. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter szerint a kormány új gazdaságpolitikai akcióterve hoz majd fordulatot a gazdaságban. A híradónknak nyilatkozó szakúj
okt. 31
5:36
Lehet készülni: jönnek a nagy csúszások a Balatonnál (Infostart)
Több helyen is nyílik mesterséges jégpálya a Balaton környékén a 2024/25-ös szezonra, így a jégen csúszkálva gyönyörködhetünk a tó őszi, téli szépségében.
okt. 31
6:06
Rejtett sérülések – bizonyos jelekre nagyon figyeljen, ha használt autót vásárol (Infostart)
Az autók gyakran szenvednek kisebb-nagyobb sérüléseket közlekedési balesetek során, ha viszont egy jármű komolyan megsérül, a továbbiakban veszélyes lehet vezetni. Előfordulhat, hogy annak ellenére, hogy a károkat helyrehozták, bizonyos hibák csak később jelentkeznek. Mivel ezek a járművek nehezen értékesíthetők a használtautó-piacon, a tisztességt
okt. 31
6:09
Meghosszabbítják a nyitvatartást a budapesti temetőkben (hirado.hu)
Mindenszentek és halottak napja alkalmából korábban nyitnak és tovább látogathatók a fővárosi temetők csütörtöktől vasárnapig.
okt. 31
6:18
Föld körül a líra szárnyain – Kötetbemutatóra készülnek a könyvtárban (Nyíregyháza)
A Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár dr. Mikula László: Föld körül a líra szárnyain című kötetbemutatójára invitálja az érdeklődőket.
okt. 31
6:21
Száraz hidegfront tart az ország felé: már azt is tudni, melyik napon csap le! (BorsOnline)
Csökkenni fog a hőmérséklet.
okt. 31
6:24
A Fővárosi Közgyűlés javaslatcsomagot fogadott el a megfizethető lakhatásért (Demokrata)
Javaslatcsomagot fogadott el a fővárosi lakhatási programok kormányzati elősegítéséért a Fővárosi Közgyűlés.
okt. 31
6:24
"Itt állok, másként nem tehetek!" – Október 31. a reformáció emléknapja (vasárnap.hu)
Október 31. a reformáció emléknapja, arra emlékezve, hogy a hagyomány szerint 1517. október 31-én függesztette ki Luther Márton Ágoston-rendi német szerzetes, teológus a katolikus egyház megújulását követelő 95 reformtézisét a wittenbergi vártemplom kapujára – ezt tekintjük a reformáció kezdetének. Azt ma sem lehet pontosan tudni, hogy a híres esem
okt. 31
6:27
Szijjártó a Facebookon fakadt ki: "kinek az érdekét szolgálja mindez?" (ATV)
A külgazdasági és külügyminiszter szerint a leköszönő Európai Bizottság bevitt még egy mélyütést azzal, hogy extra adókat vet ki a kínai elektromos autóiparra.
okt. 31
6:45
Áder János és Tomislav Nikolic kapta a Pásztor István-díjat (hirado.hu)
Áder János emlékeztetett arra, hogy 2013 nyarán Csúrogon Tomislav Nikolic akkori szerb elnökkel közösen hajtott fejet a második világháború ártatlan szerb és magyar áldozatai előtt.
okt. 31
6:45
Szijjártó Péter: von der Leyen vitte Európát bele egy vesztes háborúba (444.hu)
A külügyminiszter már korán reggel azon van, hogy írjanak róla a lapok.
okt. 31
6:48
Elképesztő magyar rekord: ötszázszor ütötte le a billentyűt Thurzó Zoltán fél perc alatt (Blikk)
Nyáron még 5800 méter magasban, az indiai Himaláján zongorázta el a magyar Himnuszt, idén októberben pedig újabb Guinness-rekordot állított fel az elszánt romániai magyar zongoraművész, Thurzó Zoltán. A pianista arra vállalkozott, hogy 500-szor üt le egy billentyűt csupán 30 másodperc alatt. Teljesítményével immár hivatalosan is ő lett a világ legg
okt. 31
7:12
Iszonyatos, ami a magyarok kedvenc üdülőhelyén zajlik, rengeteg a halott (Metropol)
Az áradások sorra szedik az áldozatokat.
okt. 31
7:24
Ismét leleplezte magát a nemzetközi média- és politikai elit (vasárnap.hu)
Ezúttal Georgiával kapcsolatban sikerült lódítaniuk egy nyilvánvalót. Turbulens időszakon van túl a kaukázusi ország. A Georgiát 12 éve vezető Grúz Álom nevű párttal szemben az elmúlt időszakban rendre felmerült az oroszbarátság vádja, ezek a hangok pedig most, a múlt hétvégi választás előtt erősödtek fel igazán. A nemzetközi sajtó és a kottájából
okt. 31
7:39
Valami tragédia, ami a forinttal történik - tovább gyengült a magyar fizetőeszköz (ATV)
Megint gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi devizapiacon szerda estéhez képest.
okt. 31
7:42
Újra utcára kerülhetnek a kárpátaljai menekültek (Telex)
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat október végéig kötött szerződést egy szállásadóval, hosszabbításról egyelőre nincs hír.
okt. 31
7:45
Inflációkövető adót vezetne be a kormány (444.hu)
Az autósoknak fog fájni ez a legjobban, de a szeszes ital és a dohánytermékek adója is nőni fog.
okt. 31
7:48
Pénzhiány veszélyeire figyelmeztetik Tiborczékat (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
okt. 31
7:57
Professzor a gyenge forintról: a gazdaság szereplői már nem adnak hitelt annak, amit a kormány mond (ATV)
A magyar gazdaság teljesítménye a vártnál is gyengébb volt a harmadik negyedévében, ami újabb súlyos adat a korábbi negatív trendekhez képest. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter szerint a kormány gazdaságpolitikai akcióterve majd fellendülést hoz, ám Csaba László közgazdász professzor a helyzetet ennél borúsabban látja, szerinte a probléma alapv
okt. 31
8:09
Varga Mihály és csapata új és cseles trükköt eszelt ki, hogy "önjáró módban" simán több legyen az adóbevétel (ATV)
A magyar kormány 2025-től bevezet egy új, inflációkövető adót, amely évente folyamatosan növeli bizonyos adók mértékét az infláció arányában. Ezt a technikát hívhatjuk "önjáró adóemelésnek" .
okt. 31
8:15
Közpénzből, oldalanként 226 ezer forintot fizetett a Magyar Turisztikai Ügynökség egy tanulmányért Tokajról, ahol épp Orbán Ráhel és a férje terjeszkednek (444.hu)
A 24.hu kiperelte a dokumentumot, amely többször is felhívja a figyelmet arra, hogy sajnos a környéken nincs elég minőségi, a tulajdonosok elvárásainak megfelelő munkaerő.
okt. 31
8:24
Hagyományos csapatépítő tréninget szervezett a tagság számára az Orosért Közéleti Egyesület (Nyíregyháza)
A társaság célpontja idén Tállya volt, ahol a közelmúltban felújított, meseszép Mailloth-kastély történetével ismerkedhettek meg.  A tárlatvezető segítségével széleskörű tájékoztatást kaptak a kastély múltjáról, a tükörszoba pedig nagy benyomást tett a látogatókra.
okt. 31
8:30
Oldalanként 226 ezer forintnyi közpénz ment a Tokaj-Hegyalja borvidékről szóló tanulmányra (Telex)
A Magyar Kertörökség Alapítvány 68 millió forint támogatást kapott az elkészítésre, a 24.hu perre ment a tanulmányért.
okt. 31
8:36
Megbukott az gépjárműoktató – Dugig volt a kocsija vágott dohánnyal (Nyíregyháza)
Százhatvan kilogramm vágott fogyasztási dohányt találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (Nav) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei egy tanuló vezető autóban.
okt. 31
8:48
Október 31. a reformáció emléknapja (Demokrata)
Ma van a reformáció emléknapja, országszerte ünnepségeket tartanak a protestáns gyülekezetek.
okt. 31
8:51
Megvalósult minden család rémálma egy magyar kórházban (ATV)
Elhunyt a magzat. Ezt közölték egy magyar nővel, pedig az ultrahangos készülék hibázott a pesti rendelőben. Téves volt a diagnózis.

Keresés