Vádemelést javasol a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az ügyészségnek egy személybiztonságra, takarításra és mosásra szakosodott budapesti bűnözői csoport 22 tagja ellen, akik mintegy 900 millió forint áfát csaltak el a hatóság napokban befejeződött nyomozása szerint - tájékoztatta a NAV Dél-Dunántúli Bűnügyi Igazgatósága hétfőn az MTI-t.
"Malenkij robot", csak egy "kis munka" ezzel a felszólítással tereltek össze, és vittek 2000 nyíregyházit 1944. november 2-án a Vörös Hadsereg katonái. Országszerte 800.000 ember jutott erre a sorra. November 4-én (hétfőn), az Elhurcoltak Emléknapja alkalmából rájuk emlékeznek az Északi temetőben.
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Karmelita kolostorban az Új Gazdaságpolitikai Akcióterv 21 intézkedéséről egyeztetett Parragh Lászlóval, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (Mkik) elnökével – közölte Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke. A megbeszélésen megállapították: a világgazdaság a koronavírus-járvány és a háború következtében megvál
2024. november 9-én Márton-napi vigasságra várják a kedves látogatókat a Sóstói Múzeumfaluba. A kapunyitás időpontja 9.30 óra. Vendégeket libazsíros kenyérrel fogadják, akik "Márton poharával" is koccinthatnak. A poharakba természetesen már az idei esztendő újborait töltik. 10.00 órától "Ha segít, annál jobb…" címmel olyan előadásra invitálnak min
1,3 milliós tiszteletdíjat is kap az óbudai polgármester, aki augusztus óta van előzetes letartóztatásban. A Mi Hazánk most kezdeményezte, hogy ezt is és az útiköltség-térítést is vonják vissza tőle.
Vitathatatlanul óriási veszteség érte a magyar nemzetpolitikát Potápi Árpád János nemzetpolitkáért felelős államtitkár elvesztésével, akit a múlt héten búcsúztatott családja, barátai, kormánytagok és kollégák. Orbán Viktor miniszterelnök úgy emlékezett Potápi Árpád Jánosra, mint, "aki minden magyarért megharcolt, és most megpihent". Egy harcoshoz m
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hangsúlyozta, hogy a magyar kormány elkötelezett a külhoni magyar közösségek támogatása mellett, lehetővé téve számukra, hogy szülőföldjükön megmaradhassanak.
Imádságos táblákat helyeztek el a tihanyi barátlakások felé vezető úton. A vallásturisztikai célpontok üzenetet hordoznak, gondolatokat ébresztenek – fogalmazott Nacsa Lőrinc (Kdnp) országgyűlési képviselő, vallásturizmusért felelős miniszteri biztos. Mint mondta, "a lelki tartalmat kívánták visszacsempészni azzal, hogy kihelyezték az új táblákat a
Huszonhat év után lesz új országgyűlési képviselője Dombóvár, Bonyhádnak és környékének. A képviselő, nemzetpolitikai államtitkár a közelmúltban hunyt el.
A kormány az eddigiekben minden szükséges lépést megtett a szlovák államnyelvhasználati törvény ügyében, és ezután is azért fog dolgozni, hogy az ne legyen semmilyen negatív hatással a magyar kisebbségi jogokra - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.
A TISZA Párt még nem döntötte el, hogy elindulnak-e az időközi választáson. Annyi biztos, hogy nehéz helyzetből indulnának: Potápi több voksot kapott 2022-ben, mint a Fidesz országos listája.
Nyíregyháza idén ünnepli örökváltságának jubileumi évfordulóját. Ez a város életében mérföldkőnek számító esemény 200 évvel ezelőtt, október 26-án történt meg. Ennek emlékére szombaton a Nyíregyházi Városvédő Egyesület és a Nyíregyházi Evangélikus Egyházközség közösen tartott ünnepi megemlékezést az Evangélikus Nagytemplomban.
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Nyírvv Nonprofit Kft. idén is meghirdette az Újéletfa Akciót. Pénteken 56 család ültetett fát az Alkotás utcai Újéletfa-ligetben. A program célja a város megszépítésén túl az, hogy a Nyíregyházán született gyermekeknek, ha felnőttként el is kerülnek a szabolcsi vármegyeszékhelyről, örök kötődésük mar
Az előzetes letartóztatásban lévő óbudai polgármester juttatásainak megvonását kezdeményezte a kerületi képviselő-testület egyetlen Mi Hazánk által delegált tagja.
"A kormány az eddigiekben minden szükséges lépést megtett a szlovák államnyelvhasználati törvény ügyében, és ezután is azért fog dolgozni, hogy az ne legyen semmilyen negatív hatással a magyar kisebbségi jogokra" – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten. A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Ors
Karácsony Gergely azt írta a Fővárosi Önkormányzat által felszerelt traffipaxokról, hogy az egyhetes tesztüzem alatt majdnem 39 ezer gyorshajtást sikerült mérniük.
A Jósa András Múzeum Váci Mihály születésének 100. évfordulójának emlékére, "A zsezsemadár" címmel rajzpályázatot hirdet általános iskola felső tagozatosai, valamint középiskolás tanulók számára.
Bizonyára sokaknak ismerősen cseng a Crux zenekar neve, hiszen a 2007-ben alakult formáció az elmúlt években számos magyarországi rendezvényen tiszteletét tette. Ezek közül kiemelkedik az Ez az a Nap rendezvénysorozat, amelyen 2013 óta rendszeres visszatérnek. 2015-ben az Emmánuel című szerzeményüket Ez az a dal!-díjjal is értékelték. Jövő hét szom
Az uniós statisztikai hivatal szerint is a magyar energiaárak a legalacsonyabbak Európában - írta az Energiaügyi Minisztérium (EM) hétfőn a tárca közösségi oldalán.
"Magyarország meg tudja csinálni" címmel a kormány mától nemzeti konzultációt indít az új gazdaságpolitikáról, a 11 kérdést tartalmazó ívek postázása hétfőn indul – olvasható a kormány honlapján. A közlemény szerint a konzultáció célja, hogy a magyar gazdaság erősödjön, a családok jövedelme és a bérek emelkedjenek, a kis- és közepes vállalkozások m
Hétfő délelőtt javában zajlottak az útfelújítási munkálatok Elek és Kétegyháza között. A szakemberek javítják a leszakadt burkolatszéleket, később a pályaszerkezet cseréjére is sor kerül a legkritikusabb részeken, hogy a végén teljes szélességben, két rétegű aszfaltburkolatot építsenek. Mindezek mellett padkát építenek, cserélik az úttartozékokat,
Lesodródott az útról, 150 métert egy árokba csúszva tett meg, majd egy tuskónak ütközött és oldalra borult egy személygépkocsi szombaton, a 4-es főúton, Rozsrétszőlő külterületén.
Az Európai Unió (EU) vezetésének téves migrációs politikája társadalmi destabilizációt eredményez Nyugat-Európában, ami társulva az EU gazdasági destabilizációjának hatásaival veszélybe sodorhatja az Európai Uniónak, mint szervezetnek a létét – mondta Kövér László a Cosac 72. plenáris ülésén hétfőn Budapesten. Az Országgyűlés elnöke a tagállamok ne
Az Iskola utcába riasztották szombat délután a tűzoltókat. Egy oktatási intézményben az elektromos kapcsolószekrény füstölni kezdett. Még a mentőket is riasztották, de senki sem sérült meg.
Kisebb tűz volt a kelenföldi bevásárlóközpontban, az egyik üzlet éttermében gyulladt meg az olaj – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság hétfőn.
"Megerősíthetem, hogy Észak-Korea csapatokat küldött Oroszországba, ahogy azt is, hogy ezeket a katonai egységeket a kurszki régióba telepítették" – jelentette ki a NATO-főtitkár Brüsszelben hétfőn. Mark Rutte sajtóértekezletén közölte, hétfőn Dél-Korea delegációja tájékoztatta az Észak-atlanti Tanácsot és más indiai- és csendes-óceáni partnereket,
Karácsony Gergely főpolgármester közösségi oldalán osztotta meg, hogy szerdától már élesben mérnek a legújabb sebességmérők a fővárosban. A traffipaxokat a Fővárosi Önkormányzat szerelte fel, ezelőtt tesztüzemben működtek. Döbbenetes eredmények születtek az eddigi időszakban.
Az elmúlt hétvégén többször is életet mentetettek a tavon az egyenruhások, ahol nappal és éjszaka is kerültek bajba csónakból horgászók. Csak az elmúlt hétvégén négy esetben öt személyt mentett ki a vízből a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság állománya.
A Magyar Honvédség vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár gróf Nádasdy Ferenc Huszárosztálya hétfőn átvette a Magyar Öttusa Szövetség (Mösz) lovait, amelyek eddig versenylóként szolgálták a sportágat. Mint ismeretes, a sportág nemzetközi szövetsége úgy döntött, hogy a párizsi olimpia után az öttusából kiveszi a díjugratást, a helyére pedig