Két hete nem tud dolgozni az egykori tévés, így most a Facebookon kér segítséget ismerőseitől, rajongóitól, hogy ki tudja fizetni a számláit és a gyógyszereit.
Bethlen István országépítő munkáját méltatta Orbán Viktor miniszterelnök a Bethlen-kormány megalakításának 100. évfordulója alkalmából szervezett keddi konferenciára írt köszöntőjében.
Magyarország elkötelezett abban, hogy családközpontú legyen a gyermekvédelme - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi)szociális ügyekért felelős államtitkára kedden a témában Budapesten rendezett nemzetközi konferencián.
A kényszerű hétvégi leállás után múlt hétfőn óriási sorokkal indult az előválasztás. A pártok delegáltjai egyelőre nem tudhatják, hogyan állnak. Amire mindenki ráláthat, azok egyedül a részvételi adatok. A Heti Napló riportja.
Vége langyos őszi napoknak, a hét második felétől kezdve folyamatosan csökken a hőmérséklet, záporokra, zivatarokra kell számítani az országban. Búcsút inthetünk a szép őszi időjárásnak, napról napra csökken a hőmérséklet, eső, zápor, zivatar várható a hét második felében.
Idén lett bűncselekmény a hálapénz elfogadása, és 23 esetben már feljelentést is tettek a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) nyomozói. Az egészségügyisek között vannak reumatológusok, sportorvos sőt, védettségi igazolványokkal üzletelő háziorvosok is!
Nagyon sok a látogató az "Egy a természettel" Vadászati és Természeti Világkiállításon: a nyitó hétvégére több mint 30 ezren váltottak jegyet a Hungexpóra – mondta Bors Richárd, a rendezvény szakmai igazgatója kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Magyarországra látogat az Európai Parlament állampolgári jogi bizottságának tényfeltáró küldöttsége. A héttagú delegáció – melybe az EP valamennyi frakciója delegál egy-egy tagot – elsősorban a jogállami normák érvényesüléséről akar tájékozódni. Az EP-képviselőket Varga Judit és Pintér Sándor fogadhatja, az igazságügyminiszter ki is jelölte a tárgy
Magasabb fokozatba kapcsol a magyar-horvát infrastruktúra fejlesztés – közölte a külgazdasági és külügyminiszter, miután a horvát kormány két tagját fogadta Nagykanizsán.
Sok érv szól amellett, hogy helyes döntés volt kilátásba helyezni azon egészségügyi dolgozók elbocsátását, akik nem oltatják be magukat, ám várhatóan sok munkaügyi per elé néz a kormány, ha a végkielégítés kifizetését is megtiltja.
Lassan a politikusok is elkezdhetnék komolyan venni az iskolai zaklatásos ügyek témáját: gyermeki életek mellett felnőtt életeket is tönkretesz a jelenség.
Helybenhagyta a kúria a Fővárosi Törvényszék korábbi ítéletét, miszerint a Klubrádió hibás pályázatot adott be a budapesti FM 92,9 MHz-es rádiós frekvenciára.
Szalmonella szennyezettség miatt az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. visszahívja és a forgalomból is kivonja 95 grammos kiszerelésű BBQ borsdaráló steakbors elnevezésű termékét - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden az MTI-vel.
A héten megint több mint 420 ezer adag Pfizer/BioNTech-vakcina érkezett Magyarországra, ezzel meghaladta a 9,2 millió adagot az országba szállított mennyiség - közölte a Pfizer Gyógyszerkereskedelmi Kft. kedden az MTI-vel.
Azt már elismerte, hogy igazgatója volt az offshore cégnek, pedig először azt mondta, semmi köze hozzá. Továbbra is tagadja, hogy tulajdonosa lett volna.
Szinte naponta tanúskodnak a híradások arról, hogy hazánkban is óriási társadalmi problémát jelent a gyermekkorban elszenvedett abúzus – miközben az érintettek csupán negyede mer segítséget kérni. Egy friss felmérés szerint a magyar lakosság közel fele volt már verbális bántalmazás áldozata, 20 százalékukat pedig fizikai bántalmazás is érte kiskorá
Kedd este 8 órakor lezárul az előválasztás első fordulója, melyen a 106 egyéni körzetben és az ellenzéki miniszterelnök-jelöltekre lehetett szavazni. A második forduló időpontja sajtóhírek szerint csúszhat.
Nagyon alacsony, 143 centiméter a Duna vízállása a fővárosban, ezért nem jut elég víz a Ráckevei (Soroksári)-Duna-ágba. A vízügy szakemberei ugyan szombat reggel megkezdték a vízpótlást, a vízszint hétfőre további 20 centimétert apadt. A részletekről az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivőjét kérdezte az InfoRádió.
A héten megint több mint 420 ezer adag Pfizer/BioNTech-vakcina érkezett Magyarországra, ezzel meghaladta a 9,2 millió adagot az országba szállított mennyiség - közölte a Pfizer Gyógyszerkereskedelmi Kft. kedden az MTI-vel.
A településvezető családi és egészségi okokra hivatkozott, de a helyiek szerint más lehet a háttérben, mert korábban a lemondása másnapjára hívtak össze egy falugyűlést, ami így elmaradt.
Szélsőséges közösség létrehozása és irányítása címén indított eljárást Alekszej Navalnij ellenzéki politikus és két támogatója ellen az orosz Nyomozó Bizottság (SZK).
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/09/28/5357/