Döntő többségüket nyáron már beoltották, de Az oltott 230 ezer diák többsége nyáron kapott vakcinát, de több tízezren jelentkeztek az augusztus végi, szeptember eleji iskolai kampányra is. tízezren jelentkeztek az augusztus végi, szeptember eleji iskolai kampányra is.
Az afgán menekültekre utalt, és arról beszélt, hogy a magyarok tapasztalatai ebben a kérdésben azért relevánsabbak, mert Magyarország már állt muszlim megszállás alatt.
3 és fél év börtönre ítélte a bíróság azt a férfit, aki még áprilisban adta ki magát rendőrnek és úgy intézkedett Hajdúsámsonban. A magát rendőrnek álcázó férfi egy boltban észrevette, hogy az egyik vásárló szabálytalanul viselte maszkját, amiért az üzletet megbírságolta: miután az eladónál csak négyezer forint volt, azt mondta, annyi is elég lesz.
A járványhelyzetre tekintettel megfontolandónak tartaná a gazdasági bizottság fideszes elnöke a személyi jövedelemadó elengedését - átmeneti időszakra. A költségvetési bizottság DK-s elnöke szerint a személyi jövedelemadó helyett az ÁFA szintjével kellene foglalkoznia a kormánynak, amely rekord mértékű Magyarországon. Az ATV Híradójának riportja.
Az ELTE TTK Komplex Rendszerek Fizikája Tanszék vezetője arra hívta föl a figyelmet, hogy a legfrissebb izraeli kutatások arra utalnak, 5 hónap után csökken a vakcinák hatékonysága.
A DK gazdasági szakértője szerint a csökkenés összefügg azzal, hogy öregszik az ország. A foglalkoztatottak számával kapcsolatban arról beszélt, hogy már a felső határnál vagyunk.
Megduplázták tavaly nyári forgalmukat az utazási irodák az idén, bár a növekedés csak a rendkívül alacsony bázist adó 2020-as főszezonhoz mérten kiugró. Az ősz is számottevően jobb lehet, mint egy éve. Reménykeltő, hogy éledezik az üzleti turizmus is - ismerteti csütörtöki cikkében a Világgazdaság.
Az ELTE TTK Komplex Rendszerek Fizikája Tanszék vezetője Izrael példájára hívta fel a figyelmet, ahol a magas átoltottság ellenére újabb járványhullám kezdődött el.
Valamivel kevesebb, mint másfél millió gyerek kezdte el idén a tanévet, miközben a kormány úgy viselkedik, mintha nem kopogtatna a járvány negyedik hulláma az ajtónkon – fogalmazott az InfoRádiónak a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke. Totyik Tamás hozzátette, az iskolások kevesebb, mint harmada kapott eddig oltást, ennek ellenére a többi közt
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/09/02/5135/
A szeptember 9-től életbe lépő szabályozás szerint a fekvőbeteg-ellátást nyújtó, valamint gyermekjóléti és gyermekvédelmi intézményekben biztosítani kell a diétás étrendet azoknak, akiknek erre szükségük van. A közétkeztetésben pedig ha nem tudják megoldani ezt, akkor lehetővé kell tenni azt, hogy a gyermek által hozott vagy a szülő által rendelt é
A születési ráta a koronavírus-válság közepette számos magas jövedelmű országban csökkent – derül ki egy új tanulmányból. Magyarországon volt az egyik legnagyobb a csökkenés, a korábban elért eredményeket is elvitte a világjárvány.
A mezőgazdaság hazai szereplőinek kiegyezése volt a fő irányvonal a Mezőhegyesi Ménesbirtok új iskolájának tegnapi tanévnyitóján. A rendezvénynek azonban volt egy pikáns momentuma is: A korábban egymással nem túl baráti viszonyban lévő Csányi Sándor nagyvállalkozó és Lázár János egykori kancelláraminiszter együtt vettek részt az ünnepségen, s beszé
Az ITM idei pályázati felhívásának fontos újdonsága, hogy kiemelt területként jelenítik meg “a hamis zöld állítások felismerésének támogatását”. Egy uniós felmérésben a zöld állítások 42 százaléka túlzónak, hamisnak vagy megtévesztőnek bizonyult.
Míg az eddigi variánsok esetében a fertőzött egy-két embernek adta tovább a betegséget, a delta esetében ez a szám három-öt, de ha szuperterjesztőről van szó, akkor akár több is lehet.
Az új romaügyi kormánybiztos szerint „elvi kérdés” lett volna az ügyben a nemzeti konzultáció, és „ne gondoljuk, hogy egy kártérítéssel a problémát megoldottuk”.
A szerdai naphoz viszonyítva igencsak megugrott a fertőzöttek száma itthon. Míg tegnapra virradóra 194 új fertőzöttet regisztráltak, addig az elmúlt 24 órában ez a szám újra emelkedett.
Több volt a rendőr, mint a tüntető az olaszországi vasútállomásokon a megmozdulásokon. A hosszú távú tömegközlekedésben a kötelező védettségi igazolás bevezetésével szemben tiltakoztak szerdán.