Az előválasztás első fordulója befordul lassan a célegyenesbe. Az ellenzéki politikusok az utolsó pillanatig a szavazás mellett kampányolnak. Jakab Péter sem tesz másként. A Jobbik miniszterelnök-jelöltje Facebook-oldalán azt írja: „Menni, menni és menni. A Fideszt lábbal lehet megverni! Somogyban is hajrá összefogás, hajrá Ander Balázs! Ne hagyját
A “problémás” egyéni indulók viselt dolgaival támadták egymást a miniszterelnök-jelölti vita résztvevői péntek este, Karácsony Gergely ráadásul egy olyan lavinát indított el, amely könnyen maga alá temetheti a szocialisták zuglói vezetőjét, Tóth Csabát.
Kihúzták a Hatoslottó 2021/38. heti nyerőszámait. Ezen a játékhéten sem volt telitalálat, így a 38. héten 1 milliárd 742 millió forintért játszhatnak majd a játékosok.
Vasárnap Demeter Mártával megnézte a Jobbik miniszterelnök-jelöltje, hogy milyen munkát végez a Fidesz frakcióvezetője a VIII. kerületben. „Siralmaz” – nyugtázza a látottakat Jakab Péter. „Mintha visszamennénk az időben. Omló vakolat, szegénység, drog, kilátástalanság. Ez a teljesítményed Máté, sok-sok millióért. Talán nem bohócozni kellett volna a
A vadászat a történelem során még nem volt olyan kihívás előtt, mint a "mi korunkban", amikor megkérdőjelezik a vadászat legitimitását, jogosságát, helyességét; a vadászat azonban az ember és a természet felől nézve is legitim - jelentette ki Semjén Zsolt az "Egy a természettel" Vadászati és Természeti Világkiállításon vasárnap Budapesten.
A DK budafok-tétényi országgyűlési képviselőjelöltje Facebook-oldalán jelentette be, hogy lejárató telefonhívásokkal kampányolnak ellene a választókörzetében, miszerint Molnár visszalépett az előválasztástól.
Zivatarokkal, sok esővel indul a jövő hét, ezzel együtt a meleg is mérséklődik. A hét második felében a maximumok már többfelé 20, a minimumok pedig 5 Celsius-fok alatt alakulnak - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
A magyarok csak keresztényként maradhatnak meg és minden egyes új templom bástyát jelent a nemzet szabadságáért és nagyságáért folyó küzdelemben - mondta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap, a pesterzsébeti református Összetartozás-templom felszentelésén.
A magyarok csak keresztényként maradhatnak meg és minden egyes új templom bástyát jelent a nemzet szabadságáért és nagyságáért folyó küzdelemben - mondta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap, a pesterzsébeti református Összetartozás-templom felszentelésén.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/09/26/5341/
A babaváró támogatás, más néven babaváró hitel 2019 óta lázban tartja a házasodni kívánókat, különösen a családalapítás előtt álló fiatalokat, mindezzel általánosságban növelve a házasodási kedvet a korosztályban. A babaváró hitel a CSOK mellett a magyar családtámogatások legnagyobb dobása, feltételei pedig egyszerűek és világosak.
A Jobbik miniszterelnök-jelöltje ma ellátogatott a 8. kerületbe, ahol a helyzetről azt írta „siralmas”, és számon kérte Kocsis Mátét az állapotokért. A Fidesz frakcióvezetője közösségi oldalán üzent Jakab Péternek. „Egyetértek vele, de szóljon már valaki szegény bohócnak, hogy már két éve Pikó Andrásnak hívják a polgármestert” - írja.
Saját családtagjaiknak cégére bízta a szennyvízelvezetéssel kapcsolatos feladatokat Mohács korábbi polgármestere - állítják az ellenzéki pártok. A cégben tulajdonos az egykori, azóta már elhunyt polgármester két lánya és a város akkori vezetésének jogtanácsosa is. Az ellenzéki pártok szerint gyalázatos állapotban van a város szennyvízhálózata.
Óriási az érdeklődés, már az első két napon több ezer látogatót fogadott a budapesti "Egy a Természettel" Vadászati és Természeti Világkiállítás - mondta Gulyás Andrea, a rendezvény kiemelt ügyekért felelős igazgatója az M1 aktuális csatornán vasárnap este.
Gyurcsány Ferenc nagyon felhúzta magát a DK debreceni kampányrendezvényén, és igen határozott stílusban, emelt hangon oktatott ki egy férfit, aki megpróbálta megtrollkodni az eseményt.
Doktornő, nem tudná elintézni, hogy ne kelljen bevonulnom a börtönbe? De, 300 ezerért nagyon szívesen – körülbelül így zajlott le az a beszélgetés, aminek a végén a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) nyomozói bilincset tettek a pszichiáternő kezére.
Tisztulási folyamatnak tartja Karácsony Gergely, hogy több párt is kihátrált olyan jelölt mögül, akinek múltja megkérdőjelezhető. A főpolgármester szerint vissza kellene lépnie a Demokratikus Koalíció székesfehérvári jelöltjének is. A DK házmestertempóról beszél és közölte: alaptalanok az offshore-ozó vádak Ráczné Földi Judittal szemben. A szakértő
Elutasítás helyett a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson tapasztalt "szelíd egységet" szorgalmazott Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek beszédében, aki a vértanú Szent Istvánról elnevezett, a római magyarok templomaként ismert bazilikában mutatott be misét vasárnap.
Számítani lehet a 2019 augusztusában váratlanul kialakult algavirágzás megismétlődésére a Balatonon - mondta a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet tudományos főmunkatársa.
Alig van, aki hitel nélkül tudna lakást venni, drasztikusan emelkedtek ugyanis az árak az elmúlt években. Budapesten majdnem duplájára emelkedett a használt lakások ára 5 év alatt, miközben az átlagos nettó bérek alakulása nem követte ezt. Az új lakások négyzetméterárai sok esetben 1 millió forint felett is lehetnek.
Az Országgyűlés ma fogadhatja el a kormány azon javaslatát, amely 2022. január 1-jéig meghosszabbítaná a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzetet.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/09/27/5343/
Vége a jó időnek, hétfőn már csak elvétve láthatjuk a napot. Az Országos Meteorológiai Szolgálat három megye kivételével az egész országra figyelmeztetést adott ki zivatarok és felhőszakadás miatt.
Az időseket célzó oltási akcióról, a fiatalok átoltottságáról, valamint a jelenléti oktatásról és a tanárok számáról is beszélt az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője.