Kérdésekkel fordult Karácsony Gergely főpolgármesterhez a Magyar Nemzet, miután az ATV műsorában a minap azt állította, van nyelvvizsgája. Arra voltak kíváncsiak, hogy kijelentésével az ELTE-n szerzett lektorátusi vizsgára gondolt-e, és ha igen, miből gondolja, hogy az megfelelt a tanársegédi pozíció betöltéséhez szükséges kritériumoknak.
A magyarok többsége autóval tervezi a nyaralást. A Blikk szakértője, Képe Tibor szerint az indulás előtt és útközben a következőkre mindenképpen kiemelt figyelmet fordítsunk.
A párt szerint Erzsébetváros polgármestere „hazaáruló”., és „nem a magyar labdarúgó-válogatottat kell szégyellni, hanem az ilyen Niedermüller-féléket eltakarítani”.
Karácsony Gergely azt üzente a fővárosi dugók miatt panaszkodó fideszes politikusoknak, hogy szálljanak ki a kocsiból, és menjenek gyalog. Dömötör Csaba azonban arra hívta fel a figyelmet, hogy nem csak a fideszes politikusok szenvednek a dugók miatt.
Az Európai Bizottság levelet küldött a magyar kormánynak. A kormánynak pedig két hónapja van reagálni az EB felvetéseire. Amennyiben a testület nem kap kielégítő választ, akkor a Bizottság dönthet úgy, hogy folytatja a jogsértési eljárást.
A laboratóriumi ellenanyag-tesztek eredményeinek azonnali nyilvánosságra hozatalát, ingyenes ellenanyag-tesztelési lehetőséget, illetve azoknál, akiknél az első két oltás nem termelt megfelelő mennyiségű ellenanyagot, a harmadik oltás felvételének biztosítását kezdeményezte Karácsony Gergely.
Jövő január 1-jétől az állam hat helyett már három hónapos késedelem esetén is megelőlegezi a gyerektartást – döntött erről kedden az Országgyűlés. Az egyszülős családok élethelyzetét javító törvénymódosító csomagot a képviselők egyhangúlag fogadták el. A megelőlegezett tartásdíj összege 2022-től megemelkedik, eléri a minimálbér 30 százalékát – ism
Átadták az M85-ös számú gyorsforgalmi autóút Csorna-nyugat és Balf csomópont közötti 2,5 kilométer hosszú szakaszát, amelyen szerdán délután megindult a forgalom.
A Jobbikkal közösen támogat egy civil jelöltet a Demokratikus Koalíció Pest megye 7-es választókerületében az ellenzéki előválasztáson, mégpedig Fricsovszky-Tóth Pétert – jelentette be Dobrev Klára Facebook-oldalán.
Márciusban írtuk meg, hogy Orbán Viktor akadémiája nem szabályos körülmények között jutott hozzá egyetlen munkanap alatt 3,28 milliárd forint tao-támogatáshoz, de a hatóság szerint nincs ott semmi látnivaló.
A BKK négy megállót korszerűsít, a járat utasai kerekesszékkel, valamint babakocsival is akadálymentesen fel- és leszállhatnak a CAF-villamosok üzembe állítása után.
Megfélemlített, nyilatkozattételtől húzódozó méhészek, hallgatag szakmai szövetség: ide vezetett Karácsony Gergelyék fővárosi ámokfutásának újabb, talán az eddigieknél is vaskosabb hazugsága. Azt, hogy a sűrű, elvadult gazban, melyben nyoma sincs virágnak és gazdag növénytársulásoknak, nem gyűjt a méh, lapunknak egy neve elhallgatását kérő szakembe
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a fideszes politikusok a napokban egymás után posztolták ki, hogy milyen nehéz közlekedni a fővárosban a dugók miatt. Karácsony Gergely főpolgármester erre válaszul azt üzente: szálljanak ki a kocsiból és menjenek gyalog.
A napokban sorra jelentette be a Jobbik és a DK, hogy több különböző választókerületben is egymás jelöltjeit támogatják. Erre reagált a Facebookon Bauer Tamás, a DK volt alelnöke és Bencsik János, volt jobbikos országgyűlési képviselő.
De ő örül annak, hogy Niedermüller Péter ír szeretne lenni, “mert akkor magával vinné Vadait, Varjút és talán még Gyurcsány Ferencet is” - posztolta a fideszes képviselő, a volt elszámoltatási kormánybiztos a DK-s polgármester tegnapi posztja után.
A főpolgármester és miniszterelnök-jelölt az ATV Híradójának elmondta, hogy a közös minimumprogram napokon belül megjelenhet, de mint fogalmazott, ebben "sok meglepetés nem lesz".
Ma (június 9-én) 17:30-tól a törökszentmiklósi Város Parkban, a Kossuth tér 7. szám alatt tart utcafórumot Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke – derül ki a politikus Instagram-oldaláról.
A magyar gazdaság teljesítménye már a nyári hónapokban meghaladhatja a koronavírus-válság előtti szintet - mondta a pénzügyminiszter egy mai konferencián.
Karácsony Gergely főpolgármester levélben fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz, hogy hozza nyilvánosságra a Sinopharm vakcinával oltottak laboratóriumi ellenanyag-tesztjeinek eredményeit - tájékoztatta a Főpolgármesteri Hivatal szerdán az MTI-t.
„Ha Niedermüller Péter ezért tagadja meg a saját nemzetét, akkor ebben kedvére térdepelhet addig, ameddig egyszer majd talán nem szégyelli, hogy magyar” – írta Facebook-oldalán az akció után Fodor Máté.
Részben a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozásokkal összefüggésben 14 százalékkal csökkent a balesetek száma az idei első negyedévben az elmúlt év hasonló időszakához viszonyítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.
Megvan az MSZP-Párbeszéd közös jelölje Zuglóban. A két párt Tóth Csaba MSZP-s országgyűlési képviselőt indítja az előválasztáson. Vele szemben a Momentum Hadházy Ákost állítja, a Jobbik pedig még nem hozta nyilvánosságra kit támogat. Karácsony Gergely a közös ellenzéki programmal kapcsolatban híradónknak azt mondta: sok meglepetés nem lesz benne, é
Komoly ígéretet tett a magyar családoknak szerdán Orbán Viktor: ha a gazdasági növekedés az idén meghaladja az 5,5%-ot, akkor 2022 elején az átlag alatt kereső gyermeket nevelők visszakaphatják egész éves befizetett személyi jövedelemadójukat (szja). Az intézkedéssel elsősorban az egy és két gyermeket nevelő családok járhatnak jól, ahol mindkét szü
Magyarország és Marokkó megállapodott, hogy kölcsönösen elismeri egymás védettségi igazolásait – jelentette be szerdán a marokkói fővárosban, Rabatban Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Nászer Burita marokkói külügyminiszterrel közös sajtótájékoztatóján.