2021. május 21. péntek

máj. 21
6:51
Orbán Viktor ma is korán kelt – fontos bejelentések jönnek (BorsOnline)
A miniszterelnök Facebook-oldalán tett közzé két fotót az ülésről.
máj. 21
6:54
A bizalmába férkőzött, majd átverte: tízmilliókat csalt ki egy időstől egy Fejér megyei férfi (Blikk)
Nem a jószándék vezette az eltartási szerződés megkötésében az elkövetőt.
máj. 21
6:54
"Ha meghalok, szólni fogok": Bodrogi Gyula halálhírét keltették a Facebookon (ATV)
A legendás művész felháborodott a gyomorforgató álhíren, Bodrogiról ugyanis azt terjesztették a Facebbokon, hogy elhunyt. A Nemzet Színésze azonban a pletykákkal ellentétben szerencsére 87 évesen is kiváló egészségnek örvend.
máj. 21
7:06
Fontos nap a mai! Orbán Viktor ismét korán kelt, hamarosan bejelentés (Metropol)
A hét utolsó napján, ahogy azt már megszoktuk, az operatív törzs ülésen kezdi meg a napot Orbán Viktor.
máj. 21
7:18
A felnőttek harmada is máshová költözne egy jobb munka vagy más ok miatt (Infostart)
A felnőtt lakosság 30 százaléka szívesen költözne Magyarországon belül új helyre jobb munkalehetőség reményében, vagy magánéleti okok miatt, a 18-39 év közöttiek körében pedig ez az arány eléri a 47 százalékot - közölte a Flatco Real Estate Kft. pénteken
máj. 21
7:27
Tiborcz és köre az MFB hitelprogramjának egyik nagy nyertese - Friss hírek 2021. május 21. 07:18 (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/05/21/4249/
máj. 21
7:30
Kiderült, mi vezetett Puhl Sándor halálához (ATV)
A szurkolókat és a játékosokat egyaránt ledöbbentő hír járta be a médiát tegnap, az alig 65 éves játékvezető, Puhl Sándor május 20-án elhunyt. A nemzetközileg is elismert labdarúgó-játékvezetőt zsinórban négyszer választották meg a világ legjobb játékvezetőjének (1994–1997). Pár hete azonban már komoly harcot vívott betegségével.
máj. 21
7:36
Játszótéren szexelt a pécsi pár fényes nappal, fotóval buktatta le őket egy anyuka (Ripost)
A gyerekjátékok közvetlen közelében szexelt egy részeg pár egy pécsi játszótéren.
máj. 21
7:42
Karikó Katalin egy nagy félelmet oszlatott el (Infostart)
Még mindig sok kérdést kap a közösségi oldalain.
máj. 21
7:42
Megszűnik a kijárási tilalom is - Orbán Viktor bejelentette a legújabb döntéseket (Blikk)
Mint ahogyan azt a Blikk is megírta, a pünkösdi hétvégén elérhetjük az 5 millió beoltottat.
máj. 21
7:42
Vegyes forintmozgás reggel: ennyi most egy euró (ATV)
Vegyesen mozgott a forint árfolyama a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi devizapiacon péntek reggel: az euróhoz és a svájci frankhoz képest kissé gyengült, míg a dollárral szemben erősödött.
máj. 21
7:45
Orbán Viktor nagy bejelentései: megszűnik a korlátozások nagy része, vége a kijárási tilalomnak, viszlát maszk (BorsOnline)
A miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának nyilatkozik.
máj. 21
7:48
Rendkívüli: Orbán Viktor bejelentette az "ötmilliós" lazításokat (Infostart)
Az operatív törzs hajnali üléséről a Kossuth rádió stúdiójába ment a kormányfő, és az ingyenes parkolás, a kijárási tilalom, a rendezvények, valamint a maszkhasználat ügyében tett bejelentéseket a közelgő ötmilliós átoltottsági szám átlépéséhez kötődően.
máj. 21
7:48
Orbán Viktor: Nem kell többet maszkot viselni (hirado.hu)
Orbán Viktor miniszterelnök interjút ad a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
máj. 21
7:48
Orbán Viktor: megszűnik a kijárási tilalom, eltöröljük a kötelező maszkhasználatot (Pénzcentrum)
Bejelentette az enyhítés lépéseit Orbán Viktor: eltörlik a kötelező köztéri maszkhasználatot, megszűnik a kijárási tilalom és indulhatnak a rendezvények. A hitelmoratórium kapcsán elmondta, nyár végéig kell kitalálni, hogy mi következzen a moratórium után, de a Bankszövetség javaslatai szerinte nem elfogadhatóak.
máj. 21
7:48
Így mond köszönetet Magyarország Kormánya a magyar honvédelem napján (Ripost)
Ma a magyar honvédelem napját ünnepeljük.
máj. 21
7:54
Legyőztük a harmadik hullámot, megszűnik a maszkhasználat (Metropol)
Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának nyilatkozik.
máj. 21
7:54
Fontos bejelentést tett Orbán Viktor: ezek a lazítások jönnek 5 millió beoltott után (ATV)
A miniszterelnök a Kossuth Rádióban elmondta, hogy miután az 5 millió beoltottat elértük, fel lehet oldani a járványügyi korlátozások nagy részét. A kijárási tilalom megszűnik, ahogy az üzletek és vendéglátóhelyek kötelező zárási időpontja is, és közterületen nem lesz kötelező maszkot viselni.
máj. 21
7:54
Újabb lazításokat jelentett be Orbán Viktor, ez vár ránk pünkösd után (Ripost)
Magyarország miniszterelnöke a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában beszélt a koronavírus-járványról és a régi életünk fokozatos visszatéréséről.
máj. 21
7:56
Karikó Katalin: "A disznósajt az igen szakmai munka volt, én említettem meg" (ATV)
A Kossuth Rádióban Orbán Viktor részéről hangzott el először, hogy a biokémikussal folytatott találkozón olyan "szakmai" kérdések is szóba kerültek, mint a disznósajt.
máj. 21
7:57
Orbán: 5 millió beoltottnál megszűnik a korlátozások nagy része, viszlát maszk! (SzMo)
Néhány napon belül meglehet az 5 millió beoltott, onnantól kezdve vége a maszkviselésnek és a kijárási tilalomnak, 200 fő alatt megrendezhetők a lagzik.
máj. 21
8:00
Orbán Viktor bejelentette, a korlátozások nagy része megszűnik (Metropol)
A könnyítéseseket a miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában mondta el, mutatjuk a legfrissebb döntéseket.
máj. 21
8:06
Orbán Viktor bejelentette: feloldják a korlátozások nagy részét, utcán nem kell maszk (Menedzsment Fórum)
Feloldják a járványügyi korlátozások nagy részét - jelentette be a Kossuth rádióban péntek reggel Orbán Viktor. Legalábbis azoknak, akik rendelkeznek védettségi igazolvánnyal. Vége a maszkviselésnek, 200 fős lagzi is lehet, ha összejön az 5 millió beoltott - amire a hétvégén jó esély van. Délután dől el, mikortól oldják fel a korlátozásokat. A korm
máj. 21
8:06
Oltásadományt kapott Magyarország, több százezer darab (Infostart)
Érkezik az utolsó Sinopharm-szállítmány Magyarországra. Ezzel kipörögnek a keleti vakcinák szerződései - a Szputnyik V-ből már korábban befutottak az utolsók.
máj. 21
8:06
Befejezik a jövő évi költségvetés tárgyalását a Parlamentben (hirado.hu)
A kormánypárti és ellenzéki képviselők egyaránt összesen három-három órában mondhatják el véleményüket a mai vitában.
máj. 21
8:09
Varga Judit: az EP többször volt inkább a probléma része, mintsem a megoldásé (Demokrata)
Úgy tűnik, nincs ez másképp a járvány elleni védettséget igazoló európai digitális zöldigazolványról szóló tárgyalások során sem – közölte a miniszter.
máj. 21
8:12
Két gigadugó van az M0-on a balesetek miatt (Infostart)
Egy négyes ütközés miatt a keleti szektorban egy sávot lezártak, kilométereken szinte áll a forgalom. A déli szakaszon is van baleset és dugó.
máj. 21
8:15
Szijjártó Péter: újabb Sinopharm-szállítmány érkezik (Demokrata)
700 ezer Sinopharm-vakcina érkezik Magyarországra, ezzel a kínaiak is teljesítik a vakcinaszerződésben vállaltakat.
máj. 21
8:18
Szijjártó Péter bejelentette: újabb Sinopharm-szállítmány érkezik (Blikk)
Péntek délelőtt landol a magyar kormány teherszállító gépe Budapesten, amely 700 ezer Sinopharm-vakcinát szállít, ezzel a kínaiak is teljesítik a vakcinaszerződésben vállaltakat – mondta a külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalára feltöltött videójában.
máj. 21
8:18
Orbán Viktor bejelentette, a korlátozások nagy része megszűnik (Metropol)
A könnyítéseket a miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában mondta el, mutatjuk a legfrissebb döntéseket.
máj. 21
8:18
Péterfalvi: "Jogellenes, hogy nyilvánosságra hoznák az előválasztáson részt vevők nevét" (ATV)
Jogellenes és tisztességtelen, hogy nyilvánosságra hoznák a baloldali előválasztáson részt vevők nevét, mivel az különleges adatnak minősül - mondta a Magyar Nemzetnek Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke. Ezzel Mérő László matematikus javaslatára reagált.
máj. 21
8:21
Orbán Viktor: Legyőztük a járvány harmadik hullámát (Demokrata)
A korlátozó intézkedések nagy részét feloldják.
máj. 21
8:30
Nagy bejelentésre készül pénteken az operatív törzs - élőben az InfoRádióban és az Infostarton (Infostart)
A szokásos időre, negyed tizenkettőre hirdették meg a tájékoztatót.
máj. 21
8:51
Orbán fenomenális gazdasági növekedésre számít (SzMo)
A miniszterelnök pénteki rádióinterjújában az enyhítések bejelentése mellett a gazdaság újraindításáról és az ellenzékről is beszélt.
máj. 21
9:00
Gyurcsány szomorú: nem Hugh Grant alakítja a róla szóló filmben (ATV)
Kiderült, kik szerepelhetnek az őszödi beszédről szóló politikai krimiben.
máj. 21
9:12
47 halálos áldozatot követelt a koronavírus itthon – Itt vannak a legfrissebb járványügyi adatok (Blikk)
Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 4 898 866, közülük 2 886 292 személy már a második oltását is megkapta. 657 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 801 025-re nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 47, többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 29 427-re emelkedett.
máj. 21
9:12
Magyarországi partnerrel bővít a TikTok (ATV)
Több milliós hazai elérésű csatornával erősíti digitális palettáját a New Land Media. A Lounge Group részeként működő médiaügynökség a TikTok partnerévé vált. Az itthon is robbanásszerűen bővülő közösségi videós platformon a magyarországi felhasználók már ma is havi mintegy tízmilliárd videómegtekintést generálnak.
máj. 21
9:18
Alkotmányjogász: A megelőzés és a büntethetőség szempontjából is kedvező az új pedofilellenes törvényjavaslat (hirado.hu)
Az európai uniós irányelvek nem nyújtanak komoly segítséget a határokon átnyúló bűncselekmények feltárásában.
máj. 21
9:18
Megjöttek a friss adatok: itt van minden, amit a jelenlegi járványhelyzetről tudni kell (Ripost)
Fontos, hogy a védelmi intézkedéseket továbbra is betartsuk!
máj. 21
9:21
Koronavírus: csökkent a betegek, az elhunytak és a kórházi ápolásra szorulók száma is (SzMo)
Ismét javultak a statisztikák, a beoltottak száma már majdnem elérte a 4,9 milliót.
máj. 21
9:24
Újabb kulcsfontosságú magyar járványadat lépett át egy határkövet - friss számok (Infostart)
Csökken a kórházban kezeltek és az aktív fertőzöttek száma is.
máj. 21
9:24
Koronavírus: 657 fővel nőtt a fertőzöttek száma, elhunyt 47 beteg (ATV)
Folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma már 4 898 866 főnél tart, akik közül 2 886 292 fő már a második dózist is megkapta.
máj. 21
9:24
Itt vannak a friss adatok: még ennyi kell, hogy elérjük az 5 millió beoltottat Magyarországon (Ripost)
Folyamatosan oltják az embereket Magyarországon, csak így állítható meg a járvány.
máj. 21
9:27
Hétvégére elérhetjük az ötmillió beoltottat (Demokrata)
Eddig 4 898 866 embert oltottak be Magyarországon, közülük 2 886 292-en már a második adag vakcinát is megkapták.
máj. 21
9:36
“Viszlát a maszknak!” - itt a kilenc enyhítés, amit Orbán Viktor reggel bejelentett (ATV)
Fontos járványügyi enyhítéseket jelentett be ma a miniszterelnök a Kossuth Rádióban, ezeket most részletesen felsoroljuk. Arról ma délután ad ki közleményt a kormány, hogy a korlátozások feloldása pontosan mikor lép életbe.
máj. 21
9:42
Itm: május végéig igényelhető ez a bértámogtás (Blikk)
Nyolc nappal tovább, az ágazati bértámogatáshoz hasonlóan május 31-ig nyújthatják be bértámogatási kérelmeiket a kutatás, fejlesztés, innováció területén dolgozó munkavállalóik után a munkáltatók – mondta Bodó Sándor. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a minisztérium pénteki közleménye sz
máj. 21
9:54
Ez az oka, hogy ma jelentette be a korlátozások feloldását Orbán Viktor (Menedzsment Fórum)
Kevesebb, mint 50 ember vesztette életét tegnap a koronavírusra visszavezethetően, a lélegeztetőgépen lévők száma pedig 200 alá csökkent - ezek voltak a legfontosabb adatok a járvány statisztikájában az elmúlt 24 órában.
máj. 21
10:00
Hatalmas felelőtlenség: látta az autós a piros jelzést, de nem érdekelte (Blikk)
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. adta tájékoztatásul, hogy Vas megyében, a 87-es főúton, Csempeszkopács közelében a vasvári mérnökség szakemberei nagyfelületű burkolatjavítási munkákat végeztek az elmúlt napokban, amelynek során nem mindennapi dologgal szembesültek.
máj. 21
10:06
Duda Ernő: kizárólag az emberi hülyeségen múlik, mikor lesz vége a járványnak (ATV)
"A nyitás nem virológiai kérdés, hanem gazdasági, politikai és egyéb okai is vannak" – emelte ki Duda Ernő, a Szegedi Tudományegyetem tudósa a Kommcastnek adott interjújában. Úgy gondolja, hogy a mostani történések azt igazolják, az emberek pszichésen már nagyon rosszul viselték a bezártságot.
máj. 21
10:09
Schanda Tamás: a hazai termékek vásárlása segíti a magyar vállalkozásokat (Demokrata)
A magyar termékek vásárlásának fontosságára hívta fel a figyelmet az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára.

Keresés